Eger - hetilap, 1883
1883-03-22 / 12. szám
Ill zati javaslata mellett, szólt, de nagyon mérsékelten. Beniczky Gyula röviden kijelentette, hogy a törvényjavaslatot elfogadja. Polit Mihály helyesebb nemzetiségi politikát ajánl a kormánynak és ebből a szempontból ellenzi a törvényjavaslatot. Csanády Sándor szokott modorában pattogott a miniszterelnök ellen. Román Sándor a románok sérelmeit panaszolta el és nemzetiségi szempontból támadta meg a törvényjavaslatot. Stein- acker Ödön teljes két órán át beszélt a szászok álláspontjáról a törvényjavaslat ellen és védte a szászokat a hazafiatlanság vádja ellen. Végül még Mezey Ernő szólt a törvényjavaslat ellen. Több szónok felírva nem lévén, az elnök a vitát berekesztette. Most Tisza miniszterelnök tett néhány polemikus megjegyzést a vita utóbbi részében a törvényjavaslat ellenzői által mondottakra. A képviselőház e hó 17-én befejezte a középtanodai törvény- javaslat átalános tárgyalását. A zárszó jogával mindannyian éltek, a kiket megilletett. Legelőször is Szathmáry György előadó, reflektált a törvényjavaslat ellen felhozottakra és polemizált egyes szónokokkal. Utána Herman Ottó kelt még egyszer a különvélemény védelmére. Gull József pedig a szászok határozati javaslata mellett mondott polemikus beszédet. Trefort közoktatásügyi miniszter számos jó ötlettel fűszerezett beszédben fordult a törvény- javaslat megtámadói ellen. Végül még Prónay Dezső b. szólt, külön határozati javaslata védelmére. Ezután következett a szavazás, mely egyszerű felállással és ülve maradással ejtetvén meg, a ház túlnyomó többsége a törvényjavaslatot elfogadta a részletes tárgyalás alapjául. A részletes vita csak az ünnepek után veszi kezdetét, minthogy a ház az ünnepek előtt legfülebb még csak két ülést, tart, hogy elintézze az uzsora-törvényjavaslaton a főrendek által tett módosításokat és néhány kisebb fontosságú törvényjavaslatot. A húsvéti szünidő ápril 2-ig fog tartani. TAECZA. S megindulék . . . Itt állottam, mint egykor Dante állott Az alvilági Acheron felett,, Bús lélekkel nézvén a rémvilágot Mely nyög, sóhajt, jobblét után eped! . . Ttt állottam, . . . Alattam összezüllve Bősz chaoszban harczolt a nagyvilág, S én — lelkemben — a hit szelíd derűje Sugárinál nézém e vad csatát ! . . . . . Láttam ifjút, — kit élte hajnal álma Merész vágyak tündér honába vitt, — Midőn álma bús ébredésre válva Porba látá húllni, légvárait . . . S ő nem Ilivé! . . Oh boldog álom-élet! . . Küzd, dolgozik, s - mint Ohilde Harold, — bolyong, Eszményt űzve, keresve, múlnak évek. Es a világ azt mondja rá : bolond! . . Láttam mint küzd, miként munkál a férti. Ki czélját egy szent eszmében leié ; S. ah, láttam őt a vészes útra térni, Mely elvisz a kétségbesés felé ! ál int törik meg az egykor büszke termet, Mint borúi el ábrándos homloka! S hideg szívvel — nem bírva már a terhet, — El, teng. megy-megy s nem tudja, hogy: hova'? . . Láttam szülőt, kit élte gondja, átka Sujtol, s minden reménye gyermeke, Ki ott küzd kint a nagy világ zajába, Ezer édes. boldog hittel tele! . . . . De szél támad, fölzug a tenger árja, S a gyönge kis hajó alámerül . . Fia sírján kél a szülő imája. S csak a szél sír reá . . feleletül! . . Láttam ifjút, ki szive szűz szerelmét Tévé le az imádott hölgy elé. Kiért álmai ábrándokkal telvék. Kiben, — szelíd eszményét fóllelé . . . Az eskü-szót hallá a nyári alkony Langy szellője, s a csillag odafent, S hallak, midőn elbágyadt síri hangon Aida, áldá — a hütelent! . . . . . S megindulék . . . Mind feljebb a „halomra“ *) Ragad vágyam, e harcztól mind tovább, — Óh fogadj be Péternek szikla — orma, S szent békéje, mit csupán a hit ád! . . Rögös az út, a czél még messze, — messze, Ott ragyog túl a csillagok honán; De elérem, csak szent karod vezesse Lépésimet — mennyei jó Atyám ! . . . v. a a. Az ízlésről. A mi az emberre hatást gyakorol, az vagy tetszik neki, vagy nem tetszik, s ez teljesen az ő egyéniségétől függ. Egyik embernek tetszik valami, a másiknak ugyanaz nem tetszik. Éppen úgy egyik ember jónak tart valamit, mig a másik szerint rossz az; igaz lehet valamely mondás az egyik ember előtt, másik előtt nem igaz. Mindamellett az egyéni véleménynek mindenkor vannak bizonyos szabályai, s az ember érzéke e szabályokat respektálja. A lelkiismeret megérzi, hogy az erkölcsi életben mi a jó, s mi a rossz ; a helyes Ítélet, azaz az értelem felfogja, hogy mi az igaz és mi a nem igaz, s végre az Ízlés rávezet arra, hogy mi a szép, és mi a nem szép. íme tehát ilyen viszonyban van az Ízlés kollegáival, kikkel együtt a helyes társadalmi életet kormányozza. Egyik olyan fontos, mint a másik. A társadalmi rend alapját. képezik az erkölcsök, a jó és rossz közt való különbség helyes felismerései. A tudományos élet föltételezi, hogy a józan Ítélet felismerje, hogy mi az igaz, és mi nem. A művészi élet fő tényezője az ízlés, különbséget tesz a szép és rút között. Századokon át fejlődhetik az emberi Ízlés a nélkül, hogy belőle nagyobb haszon háramlanék a társadalomra ; ez attól függ, hogy felismeri-e az irányt melyben további fejlődésében haladnia kell. Helyes alapra állitá-e az egész épületet. Végig tekintve a művelődés történeten azt látjuk, hogy az emberi Ízlés vagy a természettől eltérőleg fejlett, vagy a természethez közeledett. Amott az eszményit, s a keresettet, itt a természetest, realist, s az egyszerűt tartja szem előtt. Ez utóbbi alapon fejük a helyes Ízlés. Az ízlés, mint a művészi élet mozgató eleme, teljes erejével a művészetek körében lép föl, s ugyancsak a társadalmi életben is fő-mozgatója a művészi felé való törekvésnek. Első nyilatkozata a formák iránt való érzék, mely szerint az ember felismeri, hogy saját belvilágát, érzéseit, szóval belső életét hogyan tárja fel a külső világ előtt, mely a belső élet nyilatkozványait megkívánja. A formaérzék összes működésének eredményét máskép eti- quette-nek hívjuk. — A művész is felismeri ugyanezen érzéke segélyével, hogy mily módon, s mily alakban fejezze ki eszméjét, gondolatát, melyet a közönség itélőszéke elé bocsát. Mind a társadalmi, mind a művészeti formaérzék, bár a természettől kapott ajándéka az embernek, s alsóbb fokban, azaz fejletlenül bármely kevéssé müveit népnél is találjuk, — mégis mindkettőnek a kifejlett Ízlés adhatja meg az életerős, egészséges, alapot. Az a fő, hogy minden gondolat, vagy érzelem, híven legyen kifejezve, azaz természetesen; s tagadhatatlan, hogy e tekintetben a helyes mértéket eltalálni, úgy a társadalmi, mint a művészeti életben, nehéz. A művésznek különösen még arra is kell vigyáznia, hogy a nagyon természetes által meg ne foszsza a művészetet zománczá- tól. az eszményi felé való törekvéstől. Ha erre nem vigyáz, úgy művészete a rideg valóságot adja vissza, mely megborzaszthat, de a lelket nem ringatja el kellemes gyönyörködésben, mi pedig a művészetnek egyik czélja. Az Ízléstelenség káros hatása a társadalmi életben abban mutatkozik, hogy akár érzelemnek, akár gondolatnak kifejezése vagy nem felel meg a valóságnak, vagy pedig rossz helyen, vagy rossz időben alkalmazva, nevetségessé teszi magát az érzelmet vagy gondolatot. Vájjon a legújabb párizsi divat ama furcsaságában. hogy a hölgyek kalapján diszül egy kis fészek van, benne ülő kis madárkával vagy tojásokkal, — csakugyan a családi boldogság fészkének symbolumára gondoljunk ? — Azokat, kiknek belsője nem egyezik a külső megjelenésökkel, úgy szoktuk hívni, *) Dante „Divina Comoediájában“ a „halom“ ellentétben a sötét erdővel, — mely az erkölcstelen élet jelképe, — az erényes élet jelképének veendő.
