Eger - hetilap, 1882

1882-02-02 / 5. szám

43 keletkezését megelőző időben azon javak, melyek a mai tanulmányi alapnak legnagyobb részét képezik, ba esetleg a koronára szállan- dottak, ismét eredeti rendeltetésükre lettek volna fordítandók. Ez röviden azon jogi helyzet, mely a tanulmányi alapot ké­pező javak tekintetében az 1548: XII. t. ez. keletkezését megelőző időre nézve, mint irányadó eonstatálható. (Folyt, köv.) Politikai heti szemle. Fr a n czia ors z ág b an miniszter-változás állott be. Gam- betta ugyanis a képviselöházban vereséget szenvedett ismert prog­ramújával s rögtön beadta lemondását, melyet Grevy köztársasági elnök el is fogadott. Pár is, jao. 26. A képviselöházban Bárodét indítványát a tö­kéletes revízióról 298 szavazattal 174 ellenében elvetették. Gambet- ta kormányelnök ellenzi a bizottság indítványait s azokat ép oly veszélyeseknek tartja, mint Bárodét indítványát, a melyet a kama­ra épen most elvetett; azt mondja továbbá, hogy az ország a kor­látolt revíziót kívánja és ö nem akarja az országot korlátlan reví­zió esélyeinek kitenni. 0 mindenekelőtt a bizottság javaslatának utolsó pontja fölött kéri a szavazást megejteni és e pont elvetését indítványozza. A képviselöház azonban 282 szavazattal 227 ellené­ben elfogadta a jelzett pontot. Gambetta erre kijelenti, hogy a kor­mány a korlátlan módosítás elfogadásának tekinti ezt a szavazatot, a cabinet tehát ezen körülmények közt nem vehet tovább részt a ház tárgyalásában. A képviselöház azután elfogadta a bizottság ja­vaslatának azon pontját, mely a lajstromos szavazást kizárja. Ezen szavazási mód 305 szóval 117 ellen vettetett el. Pár is, jan. 31. Freycinet vonakodott eleinte vállalkozni a cabinet megalakítására, mert majdnem lehetetlennek tartotta e föl­adat végrehajtását; Grévy azonban appellált hazafiságára. Freyci­net elment Gambettáboz, a ki ezt mondta neki: „A mi engem il­let, ne féljen ön cselszövénytöl.“ Freycinet elfogadta tehát a megbízást s megalakította az új ministerinmot. London, jan. 29. Forster olyan papírokat mutatott be a ki­rálynénak, a melyekből tisztán bebizonyul, hogy Irlandban létezik egy titkos társulat, mely e sziget teljes elszakitására törekszik Angliától. Athén, jan. 30. A görög trönbeszéd, melylyel ma az uj kép viselöház megnyittatott, hangsúlyozza a módosított görög-török határ­vonal helybenhagyását, elismeri a hatalmak által Görögország ér­dekében kifejtett buzgóságot; reméli, hogy a még fennálló görög­török viszályok ki fognak egyenlittetni és azt ajánlja a képviselő- háznak, hogy hagyja helyben a szükségessé vált rendkívüli pénzügyi és katonai rendszabályokat. Washingtonból jan. 26-áról jelentik, hogy az esküdtszék egy órai tanácskozás után Guiteaut, a Garfield volt elnök elleni gyilkossági merénylet elkövetéséért vétkesnek nyilvánította. Bosiiia-Herczegovinából s déli Daltuácziából. A mozgalmakra és összeütközésekre vonatkozólag eddig a következő megbízható tudósitásokat közölhetjük ; A fölkelés kiterjedése és elágazása felöl a félhivatalos Pol. Cor. a következő leírással szolgál: Az eddig beérkezett jelentések szerint a fölkelés területe két vidékre osztható föl. Az első vidék a Montenegróval közvetlenül határos részeket öleli fel. Az itt portyázó bandák tartózkodási he­lyeiket tervszerüleg folytonosan változtatják, majd itt majd ott me­rülnek föl, hogy ismét eltűnjenek. Számerejük meghatározását épen ez a körülmény gátolja; annyi bizonyos, hogy folytonosan szapo­rodnak s félreismerhetlen összeköttetésben vnnnak a krivosjei lá­zadókkal. A második vidék a Zagorje, vagyis azon zord fönsik, mely Focsától keletre a herczegovina-boszniai határhegységekre támasz­kodik s magas fekvése és zordonsága miatt „Bosznia Szibériája“ melléknévvel ékeskedik. E területrész különben viszonylag elég vagyonos és szépen elláthatja a fölkelő bandákat élelemmel. Az ellenszegülök számereje, a jelenségek után 1000 főre tétetik, akik egyébként részint Snyder-puskákkal, részint fejszékkel 8 más rög­tönzött fegyverekkel vannak ellátva. Az a kérdés már most, mily elemekből állanak a csapatok ? Erre a Pol. Corr. felelete a következő: Legnagyobb részük rablók­ból és egyéb ragadozó természetű csőcselékből áll. A vagyonosabb lakosság legfölebb a bandák terrorizmusa által kényszerítve állott közéjük, de csak kis töredékben, miután a katonaság a terrorizmust mindenképen közömbösíteni törekszik. Hogy ujonezszökevények sem hiányoznak közülök, az természetes. Továbbá kétségtelen, bogy a mohamedán elemek is csatlakoz­nak a fölkeléshez, bár eddigelé csak szórványosan. A mohamedá­nok különben nagy Óvatosságot tanúsítanak, mert érdekeik sok­ban eltérnek a keresztény szlávok érdekétől, már csak a földbirtok kérdésében is. A fölkelésnek azonban eddigelé programmja nincs, holott a Balkán-félszigeten a forrongások a programmokról váltak hiresekké. Az a kívánság, hogy a tartományokat a szultán kezébe juttassák vissza, nem képezi a lázongás czélját, már csak azért sem, mert a keresz­tények ezt nem nagyon óhajtják, holott épen ők a kezdeményezők és vezetők. A fölkelés központja és tűzhelye azonban az első vidéken van, Bilek környékén, föl egészen Gacskóig. Ez ama terület, melyet Montenegro magáénak akart 8 melyet a berlini kongresszus nem adott oda neki s melyről a cernagorcok az okkupáczió előtt — bár azt elfoglalva tartották, — kénytelenek voltak kitakarodni. E terület népessége különben mindig zavargó természete által tüntette ki magát boccbei szomszédaival együtt s igy nem is lehet csodálni, hogy a rendezett állapot kedvére nincsen. Becs, jan. 28 (Hivatalos) A jan. 16-tól 26-ig vívott harezok- ban szenvedett veszteségek azzal a megjegyzéssel tétetnek közzé, hogy hasonló közlemények jövőre is, és pedig az illető tudósítások beérkezte után a lehető legnagyobb gyorsasággal szintén közzé fognak tétetni. A jan 16-án Korito mellett a György szász her- czeg nevét viselő 11 sz. sorgyalogezred 4. századból elesett: Cser- venka Ferencz közlegény; súlyos sebet kapott; Lalics Simon had­nagy, Pe8chek József tizedes, Quapil Károly, Beran Ferencz és Jecbort Mátyás; könnyű sebet kapott: Duna Venczel szakaszvezetö. Berán közlegény jan. 18-án, Lalics hadnagy jan. 19-én meghalt Peschek tizedes, Quapil és Jechort közlegények az artováczi kór­házban vannak. A jan. 16-án a Planiczán Spannbauer tizedes alatti őrjárat által vívott harezban a 11. sz. gyalog-ezred 3 századából elesett: Blaha József közlegény; eltűnt: über József közlegény. A jan. 17-én a Bjela-Rudinán és a Planiczán (Koritotói délre) vívott harezban, melyet az élelmiszert szállított hadoszlop (egy félzász­lóalj) vívott, a 67. sorgyalogezred 1. századából elestek ; Hultay András tizedes és Haas Tamás közlegény; súlyos sebet kaptak: Kurty József közlegény; könnyű sebet Hajdú Károly őrmester é3 Boszak János közlegény; ugyanazon ezred 2-ik századából elesett: Wosznik János közlegény: súlyos sebet kapott: Bursza János köz­legény, könnyű sebet: Matava János közlegény. — A jan. 17-én a Trebinjcica mellett vívott harezban: a 67. sorgyalogezred 4. századából elestek : Kis István tizedes, Kiszella János és Miskovics Lajos közlegények; könnyű sebet kapott: Kondert Ferencz közle­gény; eltűnt: Michok János közlegény. A jan. 19-én Truovica-Kanja és Dubrana mellett Landwehr alezredes parancsnoksága alatt állt és élelmiszert szállító csapat által Koritoba menet vivott harezban: a 20. tábori vadászzászlóalj legénysége közül súlyos sebet kapott Krebs János közlegény; könnyű sebet: Grazel Ferencz, Kraposcb Antal és Josek Antal közlegények. — Jan. 20-án Precava mellett, a midőn a fönnebbi csapat visszatért, all. sz. gyalogezred 2. szá­zadából súlyos sebet kapott: Bizek Ferencz közlegény, könnyű se­bet : Singer Károly közlegény. — A jan. 23-án Polje mellett a Konjiczától délkeletre fekvő térségen vivott harezban az 1. sz. sorgyalogezred legénysége közül súlyos sebet kapott: Kidgon Fe­rencz közlegény. A jan. 25—26. közti éjjel a Vrabacshegyen Kon­jiczától délkeletre fekvő vidéken történt összeütközésben a 9. sz. sorgyalogezredböl súlyos sebet kaptak: Krejcsi Jakab főhadnagy, Kalnor Olexa, Kunda Miksa, Sikán Miklós és Müller Mihály közle­gények, könnyű sebet: Petras Sidor közlegény. Bécs. jan. 28. (Hivatalos.) A szerajevoi országos főparancs­nokságtól január 27-ki kelet alatt a következő jelentés érkezett: január 23-án egy Kalinovicsból elindult század katona Krajseli- cistöl délre, 150 lázadó által megszállott sánezokra bukkant. Rö­vid, veszteség nélküli harcz után a lázadók délnyugati irányban visszavonultak. — Január 23 ról 24-re a felkelők Kalinovics irá­nyában nyomultak elő, melynek csekély számú helyőrsége, tekin­tettel az ellenfél túlnyomó erejére (állítólag 700 ember) hajnal felé Focsa irányában elvonult. A lázadók Bisztucáig követték a csapa­tot, anélkül, hogy megtámadták volna. — Január 25-én az a hir érkezett, hogy a felkelők RaDjen-Kulát akarják megszállni, hogy Gorázdát Szerajevótól elvágják. A megfelelő intézkedések megté- tetteb. Ugyanazon a napon jelentették, hogy 500 felkelő Paonce *

Next

/
Oldalképek
Tartalom