Eger - hetilap, 1882

1882-08-17 / 33. szám

317

Szombaton Delin Henrik karnagy jutalmául Mäillärt Aimé- nek ,.A dragonyosok“ operetteje adatott. Zenéje egyszerű, karai azonban, különösen a második felvonásban elég hatásosak, melyeknek szabatos betanításáért a karnagy dicséretet érdemel. Ez este különösen kitűnt kedvesen csengő hangjával Vadn ay Vilma (Georgette) kit a közönség — mint különben is kedvenczét — mindjárt megjelenésekor viharos tapsokkal fogadott, mit ő szabatosan s hatással előadott dalaival s ügyes játékával ki is érdemelt. Cserváry I. (Friquett Roche) különösen kezdetben kissé a naivitás túlzásába esett, a mi különben eleven játékából s csinos énekeiből nem keveset rontott. Csatárnak (Belamy) szép erőteljes iskolázott hangja fóltétlen dicséretet érdemel, azonban Érczy (Sylvain) tenorja szintén emelte a darab hatását. Latabár (Thibaut) mint mindig, most is végig derült kedvben tartá a közönséget.

Vasárnap Csiky Gergelynek „A szép leányok“ czimű népszínműve került szilire, feltűnően kis közönség előtt, habár jeles szinmüirónknak e népszínműve hatásos jeleneteivel megérdemelte volna jobban a nagyobb közönséget, mint sok bolió Operette. E darabban Demjén Mari (Terka) majd minden túlzás nélkül mondhatnék, hogy remekelt; a megcsalt szerelem gyötrelmeivel s az élet terheivel küzdő becsületes szegény leány sorsát élethűen ábrázolta, s dalai sem voltak hatás nélküliek. Németh (Köcsög) a szédelgő de alapjában becsületes tanító szerepét átértve s gyakorlott színész ügyességével adta. mit Csatárról szintén elmondhatunk, ki a társulatnak mindenütt sikerrel alkalmazott tehetséges tagja. Krecsányiné (Lina) kis szerepében ügyességét s kitűnő arczjátékát eléggé kitüntette. Egri (csengő) éneke mélyebb hangjaiban nélkülözi a Csatár hangját oly kedvessé tevő erőteljességet s csengést, különben leszámítva hangjának kissé fátyolozottságát, igen jó népszinmüénekes. Somló a fővárosi dandy szerepét köny- nyedséggel adta.

Hétfőn Somló Sá n dór jutalmául Shakespeare „Romeo és Juliá“-ja adatott. A szinirodalom ez óriásának ezen egyik remeke úgy látszik nem nagy vonzó erővel volt az egri közönségre, mert a szokottnál is kevesebb számmal voltak e remekműnek élvezői. Megérdemelte volna pedig Somló Sándor is, hogy a közönség pártolásába vegye a fiatal színészt, mert Krecsányi társulatában nem csak a fiatalabbak, de az idősebb színészek között is mondhatni legtehetségesebb, de egyszersmind legmunkásabb is, s mindig kellő tanulmánynyal lép a színpadra. Shakespeare Rómeóját aligha alakította valaki az egri színpadon oly tanulmánynyal minden hatás- vadászat nélkül mint Somló, kit a kis közönség lelkesült tapsokkal fogadott, s megjelenésekor koszorú és virágcsokorral tisztelt meg. Méltán megilleti azonban a dicséret Megyaszai Evelint is, ki Júliát művészi ízléssel s mondhatni finom elegantiával s hatásosan alakította. Különben az egész előadás összhangzóan s teljes sikerrel folyt le.

Kedden: Tóth Ede kitűnő népszínműve „A falu rossza“ került színre. Egry Kálmán Göndör Sándor szerepét kellő technikával, de nem elég hévvel adta, a miből következik a közönség oly egykedvű viselete irányában. Csatár az öreg Feledit elég életliü- séggel s kellő komolysággal ábrázolta. Demjén Mari — mint a nép mondja — helyes kis menyecske volt s dalait is megismétel- teté vele a közönség. Igen szépen alakított ez este Megyaszay Evelin, ki Bátky Tercsi szerepét oly érzéssel tudta adni, hogy a közönséget egészen meghatotta, s nyílt jelenetekben is megtapsolták. Németh szerepét elég jól alakította, de több tanulmánynyal s több elevenséggel nagyobb hatást kelthetett volna. A többi szereplők többé-kevésbbé tölték be hivatásukat.

Szerdán Cserváry Ilonajutalomjátékaul Giroflé-Girofla adatott.

csf „Egriekről én egy keveset szóllok|- Tinódi. m J*

— Elbeszélés. —

Irta: Szabó Ignác z.

(Pályanyertes mű.)

(Vége.)

y.

Késő éj volt, s Marcsó asszony még mindig haszontalanul várta urát. Türelmetlenségében gyakran kitegintgetett, de a hold még nem jött fel, s a csillagok pislogásánál a sötétben nem messze láthatott.

Végre úgy vette észre, hogy a ház felé sötét alakok közelednek. Csakhamar azután léptek lőnek hallhatók a tor- náczhan.

Az ajtó megnyílt, s azon Ábel diák, — Bárczayné, — lépett be, Kucsuk által követve, kinek mosolygó vörös arcza éles ellentétet képezett foglya szánalomra gerjesztő halvány vonásaival.

— No, asszony! — kiáltott a binbasi — a nagy próféta ugyancsak megtréfált az éjszaka, Bárczay, akit értem küldtél, az utón megugrott. De csíptem helyette egy derekabb, fiatalabb madarat. íme, itt van. Ábel diáknak hívják. Ugy-e csinos ficzkó? Alláhra! tetszik-e neked? Szépen énekel. A lantot is jól pöngeti. Aztán írni is tud. Jó lesz a vén terdsuman helyére. Úgyis el akarom csapni, mert mindig részeg.

Mig Kucsuk ekként mindent összevisszadarált, Marcsó asszony szótlan meglepetéssel bámult a remegő Bárczaynéra, ki lesütött szemekkel állt előtte. Végre fölpillantott, s midőn Marcsó asszony bizalomgerjesztő, nyájasságra hajló, s egyenes, jó lélekre mutató vonásaira tekintett, bátorsága visz- szatért, s Kucsuknéhoz rohanva, meghatón könyörgött előtte.

— Asszonyom. Az ég szerelmére kérem: mentsen meg! Én — Bárczay neje vagyok.

— Micsoda! — kiáltá Marcsó bámulva. Kegyelmed Bárczayné? Ebben az öltözetben? Hát hogyan kerül ide?

— Hehehe! — kaczagott a binbasi uraság növekedő kedvvel, miután az isteni mámor, melyet a csipős éji levegő egy kissé eloszlatott, — a szobában terjengő langy ámb- ra-illattól újra neki élénkült agyában. — Ugy-e jó fogás? Meghiszem azt! No asszony. Most már ketten lesztek!

— Mit darálsz? Ketten leszünk? Hát aztán mifélék leszünk ketten?

— No hát két feleség. Az egyik te. A másik ő. Tudod, hogy én igaz hitű muzulmán vagyok, aki a próféta kegyelméből nemcsak két, de, ha kell, száz feleséget is tarthatok.

— Száz feleség kell neked? — szólt Marcsó asszony, ökleit csípőjére illesztve, a düh amaz elfojtott hangján, mely a vihar kitörését szokta jelezni.

— Nem. Csak kettő! — válaszolt a kissé megszeppent Kucsuk, édeskés hangon. No csak ne haragudjál. Lásd, én fiatal, — nagyon erős férfiú, de egyszersmind gyönge szivű is vagyok. A nagy próféta azt parancsolja, hogy ne csak a barnákat, hanem a szőkéket is szeressük. 0 maga is úgy cselekedett. Te barna vagy. Ez meg itt szőke. Szépen együvé illetek.

— Te meg kutyahitű, sehonnai, gaz pernahajder, részeges disznó vagy, — sikoltott fel Marcsó asszony kitört dühében, mialatt villámló szemekkel Kucsukra rohant, s piros körmeivel annak sűrű, hosszú szakállába kapaszkodván, irgalmatlanul tépni kezdé azt.

— Száz feleség kell neked, te bitang kurafi ? Nem elég neked egy feleség, te himpellér ? Nem vagyok én elég jó neked, te julifaggyún hízott, kákabélű, hitvány, kopasz kappan ? Szőke is kell neked, te halálpofájú, vércse szemű, kutyafejű tatár? Ne neked barna! Ne neked szőke!

S e közben kegyetlenül ránczigálta jobbra-balra a binbasi szakállát, mig ajkairól kifogyliatlanúl özönlött, mindig harsányabban, az ékes családi prédikáczió.

S a furcsa mulatságnak talán soha vége nem szakad, ha Kucsuk végre el nem veszti birka-türelmét, s a czibáló kacsokat vas markaival meg nem ragadja, mi közben szép énekszóval igyekvék csillapítani a fúriaként felbőszült, hitvestársat.

— Asszony! Ne bolondulj! Hisz kitéped a szakállamat!