Eger - hetilap, 1882
1882-06-22 / 25. szám
237 val hat pint ó falernumit öntött fel egymás után a garatra. Quintus Ennius poéta, valamennyi költeményét „tisztességesen“ berúgva irta. E tekintetben azonban a német vers- faragók ugyancsak megszégyenítették őkémét, Hogy a sok példa közöl csak egyet említsünk: Hesse Eobanus, a hires czizmadia-költő Hans Sachs kortársa, a „Meistersän- ger“-czéhnek egyik előkelő tagja — a krónikák tanúsága szerint — egy ültő helyében megivott két akó nürnbergi sört, s még azután is — szomjúságról panaszkodott. No, hála Bachusnak! a mi magyar poétáink nem dicsekedhetnek hasonló virtussal. Tinódi, Csokonai Vitéz Mihály, ki nem állhatták a bort. Vörösmarty, Petőfi kifogyhatlanok valának a víznek magasztalásában. Versiróink egész sora, Cserei Béréi Farkas András uramtól kezdve, Hazafi Verái Jánosig, mind józan bor- nemiszák valának. . . . ? Dictum, factum: okkal-móddal a bor testünk táplálója, izomerőink edzője s fokozója, idegeink erősítője, egészségünk hév- mérője, búnk bánatunk eloszlatója, elménk élesítője, betegségünk orvossága. Valódi medicamentum universale: általános gyógyszer. Egy kulacs bor többet ér a világ összes gyógyszertári kotyvalékainál. IV. Henriket az apja mindjárt születésekor borban fürösztötte s borral szoptatta; s hogy milyen hasznára vált légyen, tanúja a história. „Nem teremtett még az ur Isten olyan rósz bort, mely a legjobb víznél tíz grádussal jobb ne volna“ — szokta volt mondani az egyszeri kántor. S ki volna vakmerő ez állítás igazságát kétségbe vonni? De ha bizonyos az, hogy a bor a legjobb ital a világon, még bizonyosabb az, hogy mindenek között legesleg- jobb az — egri bor. Az egri bor a borok bora. Az egri bor gránátcsillogása, fölséges zamata, lelkesítő tüze páratlan a maga nemében. S mindenek fölött valóképen még az a specialis tulajdonsága is van. hogy minél jobban fogy, annál jobb — az egrieknek. Az egri borhoz képest a francziák bordeauxi-ja, a spanyolok malagája, az olaszok lacrima Christi-je s az Olympus nectár-ja mind csak lebujbeli sufri. Ha a salernumi iskola még fönállana, a hosszú élet és tartós egészség fő szabályai közé okvetetlenűl beiktatná, hogy: „Vinum agriense est bibendum.“ Kucsuk uraságnak annál jobb kedve kerekedett, minél többet ivott. S midőn Ábel kellemes, gyermeteg, csengő hangon, lantja kíséretében szerelmi dalokat kezde énekelni, ő nagysága éktelen hangiával belédudolt; azután egyszerre fölugrott helyéről, czifra bakugrásokkal lejtett a szőnyegen, s turbánját a falhoz csapkodta. A drága edényeket el kellett az orra elül rakni, mert összetörte volna azokat, Majd a táncz- ban kifáradva, elérzékenyült. Asztaltársait összeölelgette; kivált Ábelt igen megkedvelte, s nem győzött vele eleget pa- rolázni. — Dicső gyerek vagy, Ábel, fiam. Ha beállsz hozzám iródiáknak, szultáni módra űzetlek. Kérj tőlem akármit, mindent megadok, — csak pénzt ne, mert az magamnak sincs. Amazok pedig csak erre vártak. Ábel kérdő tekintetet vetett a gazdára, ez pedig helybenhagyó módon hunyorított szemével. Szavadnál foglak, vitéz binbasi! — mond Ábel hevenyében. Pénz nem kell. Van nekem elég. De egy nagy kérésem van hozzád. — Megadom! kiált Kucsuk lelkesen. — Muzulmán hitemre mondom: megadom. — Én - kezdé Ábel remegő, érzékeny hangon, — a te boldogtalan foglyod, Bárczay Menyhért udvari dalnoka vagyok. Neje küldött hozzád, hogy visszaemlékezvén, mily nagylelkű volt férje irántad, — őt szabadon bocsátani kegyeskedjél. Kucsuk efendi, e szókra, mint a sült hal, kimeresztette szemeit. Nagyot nézett, s egyszerre — kijózanodott. Lélektani tény, hogy erős lelki rohamok a legittasabb embernek is visszaadják néhány perezre, tiszta józan eszméletét. Ez az eset állt. be Kacsuknál. A rázkódás elmúltával aztán ismét visszatér a csöndes, boldogító — m á m o r. — Tudod-é, fiú, mit kívánsz? — mondá a binbasi tompa hangon. — Bárczay leghívebb embere a ti császárotoknak, s legnagyobb ellensége a padisahnak, kit Allah sokáig éltessen. A basa tudta, hogy egy Ízben foglya voltam. Midőn hát körmünk közé került ez a veszedelmes ember, azért adták őt rabszolgámul, mert azt hitték, nálam legjobb őrizet alatt lesz. Ha fegyverszünet nem volna, rég leütötték volna a fejét. . . Ha szabadon eresztem, saját fejemmel játszom. . . De ő is jót tett velem; s én igaz muzulmán vagyok, a ki esküjét megtartja. Hitemre mondtam, hogy kérelmedet teljesítem. Legyen! Bárczay szabad! Ábel önfeledten rohant Kacsukhoz, s a hála leírhatatlan kifejezésével emelve reá nagy sötét szemeit, annak kezeit hévvel ragadta meg. Kucsuk efendi pedig ez úttal mélyebben talált a reá emelt szemekbe tekinteni. Eközben pedig még azt is észrevette, hogy Ábel urfi keble sokkal hevesebben, s domborub- ban emelkedik elé, mint az férfiaknál szokásban van. S e szemlélődés,— a bor heve által is támogatva — még jobban megvilágositá elméjét, melyben egyszerre furfangos tervek kezdének gyökeret verni. No csak ne hálálkodjál, fiú, szólt ő nagysága ha- miskás mosolygással. Nem addig van ám az. Szavamat adtam ugyan, hogy Bárczayt szabadon bocsátom, de nem mondtam, hogy — ingyen. Monddsza csak, mennyi váltságdíjat hoztál a fogolyért ? — Mennyit kívánsz nemes binbasi? Négyszáz darab aranyat! — kurjantotta ki Kucsuk nagy hirtelenében, esetleg épen a Milos gazda által ajánlott öszveg jutván eszébe. Ábel finom hímzésű széles övét leoldá derekáról, s annak belsejéből pontosan leszámlálta, szép sorjában, a kör- möczi csikókat, szám szerint négyszáz darabot, melyeket a vitéz binbasi nagy mohósággal söprött össze s rakott el kaftánja mérhetetlen fenekű hézagaiba. * — Nagyon jól van, — mondá Kucsuk uraság. Egy híja sincs. De még egyet. Remélem: Bárczay, amiért szabadon bocsátom, kárpótlásul a feleségemnek is fog küldeni valami ajándékot. Tudod-e mit, fiú? — veté utána hirtelen, legjobban szeretném, ha tégedet ajándékozna ide. Én hasznodat venném, mint térd sum annak (tolmács); a feleségemnek pedig lennél csalgidsi-je, muzsikusa, elmulat- tathatnád esténkint énekeddel s tamburáddal. Nagyon szereti a zenét. . . Nos, mit szólasz hozzá? A kettős hivatal nagyon is megtisztelő rám nézve, nagyságos efendim, — viszonza Ábel, hamiskás mosolylyal hajtva meg magát. De lásd : a dolog még sem volna egészen rendén. Mert bár nem valami g ü 1 baba (csecse ficz- kó,) de még fiatal vagyok, — tévé hozzá, megsodorintva orra alatt a bajusza — h e 1 y é t, s könnyen megtörténhetnék, hogy te, vitéz binbasim, csupa féltékenységből egyszer csak leütnéd a fejemet, Aztán meg az uramnak is nagy szüksége van rám, nem hiszem, hogy könnyen elbocsátana. — No, majd meglássuk, — mondá Kucsuk, egyet gondolva. Nem bánom különben, ha jobbágyai közül valami de
