Eger - hetilap, 1882
1882-06-01 / 22. szám
210 — nem költenek könyvekre, a parasztság nem olvas, marad az úgynevezett tudós középosztály: papok, tanárok, orvosok, ügyvédek, bírák stb. Ezek tartják fenn a magyar irodalmat. Ezért akarja előadó felhívni az állam protectióját az irodalom, illetőleg a könyvkereskedés érdekében. Szerinte két dolog teendő. Kéri: 1. a középiskolai könyvtárak, 2. a népkönyvtárak felállítását; az elsőket a tudományos, az utóbbiakat a népies és szépirodalom érdekében; mindakettő kevés költséggel volna felállítható, de az államnak kellene fedeznie e költségeket. Ha az állam subventio- nálná bizonyos értékesebb tudományos munkák kiadását, ennek fejében kiköthetne magának például 200 példányt, metyek a középiskoláknak, képezdéknek stb. megküldetnének; — ha mint csaknem valamennyi nyugoti államokban történik, a népkönyvtárakat egy állami bizottság által igazgatná és — legalább kezdetben — ingyen látná el könyvekkel: meg volna teremtve a jó könyvek részére a törzsközönség. Részletes f'ormulázással előadja, miként gondolja ő a középiskolai, valamint a népkönyvtárak felállítását, berendezését és igazgatását. Végre kéri az irók és művészek körét, küldjön ki bizottságot, mely —• a külföldi tapasztalatoknak felhasználásával — fejtse ki egy, a kormányhoz és az országgyűléshez beadandó memorandumban, az irodalompártolás azon módozatait, melyek az államtól várhatók és melyek magának az államnak is legfőbb czéljái elérésében hathatós segédeszközei lehetnének. Szóltak még többen a kérdéshez. Neményi zárszava után az értekezlet indítványát elfogadta s az ajánlott bizottságba kiküldettek: Jókay Mór elnök, Tóth Lőrincz, Fáik Miksa, Szász Károly, Neményi Ambrus, Rákosi Jenő, Dolinay Gyula, Urváry Lajos, Heinrich Gusztáv, György Aladár, Szily Kálmán, Aigner Lajos, Zilahi Sámuel, Ráth Mór, Révai, Weisz B. F., P. Szath- máry Károly, Kraus Lajos, dr. Kern Tivadar, Wahrmann Mór és Lévay Henrik. — Bernt gróf fölmentetése. A hivatalos lap a következő legfelsőbb kéziratot közli: Kedves gróf Beust.! Midőn Párisban viselt nagykövetségi állomása alól felmentése iránti kérelmének engedek, és Önnek nyugalmaztatását jóváhagyom, indíttatva érzem Magamat, hogy Önnek Irántam, házam, és az állam iránt évek során át önfeláldozó hűséggel teljesített kitűnő szolgálataiért, teljes elismerésemet és legmelegebb köszönetemet fejezzem ki. Ön. mint birodalmi kanczellár, és Házam s a külügyek minisztere, uralkodásomnak legfontosabb időszakában bátran és kitartóan volt segítségemre, mi által a Monarchia jóléte körül kitűnő és tartós érdemeket szerzett. Hasonló sikerrel működött Ön később a diplomatia terén. Miért is jogos elégtétellel tekinthet vissza sikeres államférfim munkásságára. Erre mindenkor hálásan fogok visszaemlékezni és Ön iránti őszinte, változhatlan jóakaratomat továbbra is meg fogom tartani. Kelt Bécsben, 1882. évi május hó 10-dikén. Ferencz József, s. k. — A budapesti állami középipartanodát a közmunka és közlekedési minister feljogosította a gépkezelők és fűtők vizsgálására s a vizsgáló bizottságba kinevezte elnöknek Hegedűs Károly igazgatót, elnöki helyettes és rendes tagnak L e n c z Ödön. póttagnak pedig Jalsoviczky Gésa gépészeti szaktanárokat. E bizottságnál vizsgára lehet jelentkezni naponként az állami középipartanodában VIII. kér. bodzafa utcza 28. — A m. kir. államvasutak jövedelmezősége 1881-ben. Az igazgatóság által az igazgatótanács elé terjesztett végleges kimutatások a m. kir. államvasutak 2628 kilométer hosszú összes vonalain az 1881-ben 18.562,379 frt 11 kr nyers bevétel eredményeztetett, mig a kiadások 11.736,685 frt 9 krt tettek. A zárlatszerü tiszta üzleti nyeremény pedig volt 6.814,176 frt 66 kr; a kilometeren- kinti tiszta bevétel pedig volt 2600 frt. Ezen eredmények annál örvendetesebbek, miután jóval kedvezőbbek az előző 1880. év eredményeinél, melyben a tiszavidéki vasút még külön volt kezelve. Ezen évben ugyanis volt az összbevétel 16.845,887 frt 3 kr, a kiadások pedig tettek 12.247,666 frt 79 krt, a tiszta jövedelem tehát csak 4.598,220 frt 24 kr vagyis pályakilometerenkint (42 kilometer csekélyebb üzleti hossza mellett) csupán 1778 frt. A nyersbevétel tehát 1881-ben 1.716,491 frt 92 krral nagyobb, a kiadások ellenben 520.982 frt 70 krral csekélyebbek voltak, úgy hogy a tiszta nyeremény 2 215,956 frt 72 krral, tehát 47°/0-kal emelkedett. I — Különös végrendelkezés. Az amerikai lapok nem tudják eléggé magasztalni a bécsi városi színház volt szendéjét Schratt- i Kissné asszonyt. Az egjdk pláne a következő kissé rekiamszerü történetet beszéli róla: hogy ugyanis Kissné, ki a legerényesebb nők közé tartozik, nem egy herczegnek utasította már vissza sze- l relmi ajánlatait, sőt annak idején egy bécsi milliomos szivét és kezét is. A milliomos meghalt bujában, millióit azonban, halálát érezvén közeledni, a kedves színésznőnek testálta, oly kikötéssel azonban, hogy akárhol játszik, akármely színpadon lépjen fel, az ő szelleme számára mindig egy első rangú páholy tartassák fenn, mely feketével legyen bevonva. Schratt-Kissné asszony impressarió- ja pontosan tartja meg ezen kikötést, s a spiritismusra hajlandó amerikaiak, eltekintve attól, hogy Kissné művészetét méltányolják, tömegesen tódulnak a színházba, hogy az üres fekete páholyt láthassák és benne a milliomos szellemét sejtsék. — Ausztiia-Magyarország vámbevételei ez év első negyedében kitettek aranyban 2.730,688 irtot, ezüstben 10.517,689 irtot és bankjegyekben 45,913 frtot, vagyis tekintve az aranyágióra 13,813,120 frtot, az előző év hasonló szakában elért 8.281,410 írttal szemben; a bevételek tehát 5.531,710 forinttal szaporodtak. Az egész összegből beszedetett az osztrák vámhatáron 12,972,888 forint, a magyar vámhatáron 813,502 frt és az okkupáit terület határain 26,730 frt. — Bosznia és Herczegovina belföld. Nemcsak a parlament fog lalkozik a két okkupáit tartomány hovatartozásának kérdésével. Gyakorlati eset felmerülésének alkalmából foglalkoztak vele a bíróságok is. Magyar illetőségű egyéneket elítéltek Boszniában kártérítésre, az ítéletet azonban Magyarországon kellett végrehajtani. Itt az első kérdés az volt: vájjon Bosznia külföld-e, vagy belföld ? Mert egészen különböző az eljárás az e kérdésre adott válasz különbözősége szerint. Ha belföld, akkor nincs szükség sem szerződésre, sem a viszonosság bizonyítására, az ítélet végrehajtható. Mint halljuk, ez a felfogás emelkedett érvényre, s a boszniai bíróságok megkereséseit a magyar bíróságok teljesítik és Ítéleteit végrehajtják. — A polgárosított határőrvidéken fennálló házközösség megszüntetéséről és a házközösségi vagyon felosztásáról szóló törvény- javaslat megvitatása .végett az igazságügyminiszter szaktanácskoz- mányt hivott egybe, melynek tagjai: a kir. Curia részéről: Dimits Emil kir. legfőbbitélőszéki bíró — a budapesti kir. tábla részéről: Regner Tivadar. Despimts Péter, Imling Konrád — kir. táblai bírák; a kir. belügyminisztérium részéről Schreiber József osztály- tanácsos ; a kir. igazságügyminiszterium részéről: Berczelly Jenő miniszteri tanácsos és Wlassicli Gyula kir. alügyész mint jegyző, s végre Mihajlovits János polg. hatarőrvidéki országgyűlési képviselő. — Játékon gézéin sorsjáték. A nagykanizsai „Kisdednevelő Egyesület“ óvodáinak berendezésére és biztosítása czéljából felsőbb engedélylyel ezüst sorsjátékot rendez. Főnyeremény 1000 frt. értékű 12 személyre való ezüst asztali készlet; 303 nyeremény van 5000 frt. összeg értékben. Egy sorsjegy ára 50 kr. Húzás 1882. decz. 31-én lesz hatósági ellenőrzés mellett. A humánus czélra való törekvést méltányolva, a nemesszivű emberbarátok szives pártfogásába ajánljuk. Sorsjegyek kaphatók minden postahivatalban, lottógyüjtődék- ben, vasúti s gőzhajózási állomásokon stb. — A máramarosi háziipar-kiállitás programmja. A kiállítás három főcsopoi'tból áll: I. háziiparczikkek; II. ásványvizek (e csoportokban csak Ugocsa-, Máramaros- és Szatmármegyék vehetnek részt); III. Bányászati és vegyi termékek kiállítása, melyben Zemplén-, Ung- és Bereg-megyék is részt vehetnek. Térdij nem fizettetik, bejelentések Uj-Szigeten Dobay Sándorhoz, S -A.-Ujhelyen Siegmeth Károlyhoz küldendők. Ugyanazoktól részletes programmok kérhetők. A bíráló bizottság független szakférfiakból alakul. A kitüntetések első-, másod- és harmadrendű oklevelekből és pénzbeli dijakból állanak, mely utóbbiak azonban csak a háziipar csoportja kiállítónak. illetőleg tárgyai készítőinek Ítélhetők. A háziipar terjesztői és előmozdítói, kik azt kiállítási tárgyak összegyűjtésével eszközük. iskolák, fogházak, csak okleveleket nyerhetnek, mi által azonban nincs kizárva, hogy egyes tanulók, foglyok sat., kik az ily csoportban kiállított tárgyakat készítették, pénzbeli díjban ne részesüljenek. Ásványvizekért és bányászati s vegyi termékekért szintén csak oklevél adható. — Emlék-Album és a Kossuth-család arczképcsarnoka. Halász István könyv- és képkiadó, Kossuth Lajosnak 80-ik születési- és irodalmi működésének 50-iki évfordulója alkalmából Emlék-Albumot ad ki. Ugyanez alkalommal felhívja a figyelmet a Kossuth- arczképcsarnokra. A szép kiállítású lapon Kossuth szülei : Kossuth László és Kossuth Lászlóné, maga Kossuth Lajos és fiainak Ferencznek és ifj. Lajos Tivadarnak sikerült arczképei vannak. Ez arczképcsarnok ára 40 kr. A megrendelni szándékozók Budapest, kerepesi út 32. sz. a. lakó Halász István kiadóhoz forduljanak. — „Egészségügyi kalauzu czim alatt megjelent Budapesten Szántó József ügyvédtől; a_magyarországi orvosok és gyógyszerészek czim- és névkönyve. Ara 80 kr.