Eger - hetilap, 1882

1882-05-18 / 20. szám

188

A jóslat.

— Történeti vázlat. —

(Folytatás.)

Lenomand kisasszony elég eszélyes volt átlátni, hogy jelenléte szükségtelen, azért is összeszedte kártyáit s távozott. Jozefina kikisérte.

— Mi újság? kérdé Barrastól, mikor ismét belépett.

— A grófné hihetőleg ismerte az alakítás istennőjét?

— Ön Maillard színésznőt gondolja?

— Szegény, tegnap a Hotel Dien kórházban meghalt.

— Hát ön ismerte őt?

— Épen oly jól, mint magamat; hogy tetszik ez a gyűrű?

— Igen jól.

— ügy tartsa meg, kérem. Egykor tízezer frankot kölcsönöztem rá neki. Mit nem tesz az ember mikor szerelmes. Apropos! Bonaparte tábornoktól üdvözletét hozok önnek.

— Mit csinál a kis ember?

— Az ön szépségéről ábrándozik s . . .

— Nos?

— S nőül akarja venni önt, szép asszonyom.

— Valóban ? kérdé Jozefina némi izgalommal.

— Egész komolysággal. De nem is lenne rósz szerencse. Bonaparte fiatal, derék katona, ki Toulon mellett megmutatta, mit tud?

— 0 ott dicsőséget aratott.

— Hogyan tetszik kegyednek ez ember?

— Nem szép ugyan, de igen kellemes.

— Kegyednek nőül kell hozzá mennie.

— Én szegény vagyok, ő is az.

— Oly férfinak, mint Bonaparte egyedül kardjára van szüksége.

— S egy hadseregre, mely azonban nincs neki.

— A konvent Scheerer vezérségével nincs megelégedve . . . Olaszországból visszahívni szándékoznak. Menjen nőül a fiatal emberhez és én gondoskodni fogok előmeneteléről.

— Nevetnem kell.

— Min, szép hölgy?

— Tíz perez előtt azt jósolta nekem a kártyavetőnő, hogy nemsokára férjhez megyek.

— Tehát az ég ujjmutatása.

— De hol marad a trón, melyet jövendölt?

— Kegyed, mint királynő, szivében fog országolni, Jozefina. Ő oly férfiú, kinek feje és szive ugyancsak helyén van.

— Ön erővel fejkötő alá akar vinni, talán azért, hogy meneküljön tőlem.

— Jozefina! szavai bántanak. En valóban javát akarom. Kegyed oly egyedül áll a világban. . .

— Hát ön?

— Kegyednek férjre van szüksége. En, fájdalom, nős vagyok.

— S ön komolyan tanácsolja nekem, hogy férjhez menjek ahhoz a kis emberhez?

— Részemről hiszem, hogy nem fogja megbánni.

— Majd meglátjuk.

1796. márczius 8-án Bonaparte Napoleon tábornok nőül vette özvegy Beauharnais Jozefinát.

Menyegzője napján Bonaparte tábornagy Barras s Jozefina befolyása által az olasz hadsereg fővezérségét nyerte el.

*

* *

Az elválás órája közelgett.

— Kétségbe kell esnem, — szólt Bonaparte — a konvent megfoszt mézes heteimtől. Alig hogy megházasodtam s el kell válnom szép nőmtől. Mily örömmel maradnék még nálad nehány hétig, Jozefina!

— Téged a győzelem istennője hi, ragadd meg az alkalmat és siess.

— Nehéz szívvel válók el tőled, te beteg vagy s nem jöhetsz velem, te környezve vagy hízelgők seregétől. Pirongass meg, Jozefina, engem a féltékenység ördöge gyötör. Hű maradsz-e hozzám ?

— Hü halálig!

— Hihetek-e szavaidnak?

— Hát oly kevéssé vagy meggyőződve szerelmemről?

— Tudom, hogy te szeretsz; de ti nők gyönge teremtések vagytok. Ki tudja, mily soká maradok oda. Ha közel nem sejtem, könnyen elfelejtem. . .

ráértem akarsz ?

— Nem, Jozefina, nem. Érzem, hogy méltatlanságot követek el rajtad s mégis ... oh, majd megőrülök!

— Hogy lehet egy katona ennyire gyermekes ?

— Te engem gyermekesnek mondasz ? nem tudod mi az: én téged a bolondulásig szeretlek s most háborúba kell mennem.

— Borostyánnal koszoruzva fogsz visszatérni, hü Jozefinád karjai közé. Sóhajaim kisérnek s imádkozni fogok érted.

— Ez mind igen szép, de azért jobban szeretném, ha nálad maradhatnék.

— Téged a becsület hi.

— Én követem szózatát; de fogsz-e nekem gyakran Írni ?

— Minden héten kapsz tőlem egy levelet.

— Csak egyet? az kevés, minden nap meg kell írnod: éjjel hogy aludtál, mit álmodtál ... mert gondolom, néha rólam is fogsz álmodni ?

— Bohókás ember!

— Továbbá meg kell Írnod: mit csináltál egész nap s ki látogatott meg. Megengedem, hogy minden látogatást elfogadj, csak egyet ne.

— S ezen egy?

— Barras. Te nevetsz ? ez nem szép tőled.

— Hogyan lehet egy ember ennyire féltékeny?

— Mit tehetek én arról. Te oly szép, oly kedves vagy. Az egész férfivilág szerelmes beléd, s nekem szegény embernek Olaszországba kell mennem, hogy a fehér kabátosokkal harczoljak. Istenemre, jobb szeretnék Párisban maradni.

— S kezeit zsebébe dugva a halhatatlanság szerzésére való jó alkalmat elszalasztani. Nem szégyenli magát tábornok?

— Igazad van, megyek s nemsokára hallani fogsz rólam. Képed lesz kisérő szellemem, ez fog lelkesitni s győzelemre vezetni; csodákat fogsz hallani rólam, Jozefina. De jaj, ha nekem nem Írsz; fele útról visszatérek, Párisba sietek s. . .

— S aztán ?

— Megölöm azt, ki szerelmedet tőlem elrabolni bátorkodott . . . Oh, az én szerelemféltésem!

— Egészen bolonddá tesz téged.

— Igazad van édesem. De mégis csak könyörülj rajtam s ne feledd el nekem Írni, mily gyakran látogatott meg ismerőink mindegyike . . . Most Isten veled, Jozefina!

— Gondolataim kisérnek.

— Hát igy akarsz tőlem elválni, a nélkül, hogy valami emléket adnál az útra?

— Mit kívánsz tőlem ?

— Hajadból egy fürtöt, kalapodról egy csokrot, kesztyűt, gyűrűt, vagy mást valamit, mi reád emlékeztessen.

— Fogadd ezen gyűrűt.

— Emlék Barrastól . . . add ide, büvszer gyanáijl fogom viselni, mely bátorságot adjon a csatákban. Most Isten veled, édes nőm, maradj hozzám hű és jó.

Keblére szorította nejét, megcsókolta homlokát, szemeit, száját s mondá:

— Adjon az Isten nekem szerencsét, hogy nemsokára ismét láthassalak.

Aztán elsietett. Jozefina szemében egy köny ragyogott.

— Isten oltalmazza őt, — mondá s megcsókolta a Bonaparte képét, melyet szive felett hordott. (Vége köv.)

— A királyi pár kedden, e hó 16-án Budapestről Bécsbe utazott.

— Érsek ur ö excellmtiája szerdán e hó 17-én városunkból újabb bérmálási körútra indult, és ugyan e napokban Tisza-Nána vidékén fogja a bérmálás szentségét kiszolgáltatni.

— A keresztjáró-napokat városunkban az idén is a szokásos módon ünnepelték meg : a körmeuetekben a tanuló ifjúság egészen s a hívek is szép számmal s mély áhítattal vettek részt. A körmenetet hétfőn a szentferenezrendiek templomához Zsendovics József, kedden a minoritákhoz Györgyényi Ignácz, szerdán a czis- tercziekhez Begovcsevich Robert kanonokok őnagyságaik vezették.

— Az angol kisasszonyok májusi litániái, melyeket müveit osztályú hölgyeink mindig oly nagy számmal szoktak látogatni, az idén is a szokásos módon megtartatnak. Az idei hitszónok ismét nt. Bartalos Imre úr, kinek ünnepi jeles beszédjei egyik kiemelkedő mozzanatát teszik ezen Máriaünnepélyeknek.

— Szoldatics Ferencz egyházi jeles képírónk, Rómából városunkba érkezett. Itt méltós. Lengyel Miklós v. püspök és nagy