Eger - hetilap, 1881
1881-12-08 / 49. szám
526 lelki pásztoruknak, mult hó 29-én, éjfél utáa 2 órakor, élte 86-ik, az ur szolgálatában eltöltött 62-ik évében, a halotti szentségek áj- tatos felvétele után, végelgyöngülésbeu történt gyászos elhunytát. Béke és áldás hamvaira ! — Rómában a inai napon négy szentet avatnak fel. Ez uj szentek következők: Derrossi Giovanni Battista, a kosmedini „Santa Mariéhoz“ czioizett bazilika kanonikusa; Brindizi Lorenzo az első | kapuczinuszárda alapitója Bécsben ; Lubre Benedetto Bologuából és Chiara Della Croce Augusztina apácza. XIII. Leo négy nagy képet rendelt meg, a melyek e négy szent által véghez vitt csodadolgokat ábrázolják. E négy képet a fölszentelési (innep alkalmából a sixtinai kápolna főoltára fölött fogják felfüggeszteni. — A szent-László-Társulat november 24-iki választmányi gyűlése. Schlauch Löriucz szatbmári püspök megnyitván az ülést jelenti, miszerint a közgyűlésen tartott megnyitóbeszédet a határozat értelmében kinyomatta s ezen beszéd valamint tavai, szintén szét fog küldetni az egyházmegyékhez a tagok közötti elárusitás végett s az ekként bejövendő pénz a társulat javára tog fordittatni. A Mailár József kanonok és Göndöcs Benedek apát országgyűlési képviselő közgyűlési kettős indítványa (a tagoknak adandó emlékjegy és könyvilletmény iránt) megvitatás és tárgyalás végett a választmányhoz utasittatván, a választmány mielőtt ezen indítványok érdemleges megvitatásába bocsátkozott volna, a két indítványt áttette egy 8zükebb körű bizottsághoz oly utasítással, hogy a kérdést behatóan tanulmányozza s azt minden oldalról megvitatván részletes javaslatot, illetőleg jelentést készítsen s terjeszszeu a választmány elé. E bizottság tagjaivá Márkus Gyu|a kanonok elnöklete alatt a két inditváoyttevö, Lonkay Antal s Ágoston Antal neveztettek ki. A pénztári kimutatás szerént a társulat alapítványai készpénzben 14,840 frt 90 kr. értékpapírokban 22,650 frt. Lonkay Antal indítványára a választmány ö szentségének ezer frank szeretetadományt szavazott meg. Ezen összeget elnök ö exja sajátjából még 100 forinttal megtoldotta, dr. Balogh Sándor és Lonkay Antal pedig a maguk részéről 50—50 frankkal járultak hozzá. Megszavaztattak a következő adományok: a budapesti Ranolder-intézetnek, a Mária- intézetnek, a szürke nénikék terézvárosi és krisztinavárosi intézetének egyenkint 40 frt, Altorja r. kath. községnek templomjavitási költségekre 50 frt, Nándor váczegybázmegyei r. kath. községnek harangátönté8i költségekre 30 frt; a giergievói r. kath. községnek templomépitésre 100 frank — Rendári hir. Vaka József 32 éves kömives f. hó elsején a piaczi va8híd építésénél a patakba esvén, a közkórházba szállitatott, hol a kapott nagy sérülések következtében 2-án éjjel meghalt. — A képzőművészet remekei. Eredeti metszetek után fényképnyomatban készíti és kiadja Divald Károly. Megjelenik minden hónapban, füzetenkint borítékban 5 képpel és szöveggel. 12 füzet egy kötetet képez és 3 ily kötettel a mü be lesz fejezve. Egy füzet ára 1 frt 20 kr. Az előfizetési felhívás igy szól: „Tekintve azon mozgalmat, mely egyrészről a társadalom, másrészt az irodalom kebelében a műkincsek tanulmányozása iránt hazánkban is megindult s méltán nevezhető egy újabb renaissancenak, elhatároztam „a képzőművészet remekei“ czim alatt egy fényképnyomatokban kiállítandó gyűjtemény kiadását, mely a XV.—XVII. századbeli nagy művészeti megújulás, valamint az újabb olasz, franczia, németalföldi és hollandi oskolák legnagyobb mestereinek válogatott műremekeit, szobrok és festmények legkitűnőbb másolatait foglalandja magában. Czélom az, hogy midőn a classikus ó-kor valódi műalakjai tanulmányozása után festő s az igazi nemes formák első nagy mestereinek, mint Raphael, Michel Angelo, Correggio, Tizian stb. müveit közzé teszem: emeljem egyrészt a művészetek iránt keletkező nemes érdeklődést, másrészt az országot elárasztó ízlésrontó metszetek, kő- és olajnyomatokkal szemben oly állandó becsű képeket adjak a közönség kezébe, melyek a müízlés s vele a nemesebb erkölcsök fejlesztésének legyenek faktorai s ezzel egyszersmint az országos magyar képzőművészeti társulat által a nemzeti közművelődés érdekében oly nemes irányban kitűzött lobogó elveinek szolgálatába szegődjem. A felmerülő nehézségekkel leszámoltam. Hogy vállalatomnak erkölcsi sikere is legyen, az tisztán a nagy közönség érdeklődésétől függ, részemről igyekeztem az árakban valóban a lehető legalsó határig menni. Az egész mű, ívrét alakú kiadásban, 8 köteiben, 36—40 havonkinti füzetekben jelenik meg, egy füzet 5 lapból áll, melyhez 1 ívnyi magyarázó szöveg csatoltatik, melyet a mtttörténelmi irodalom teljes (fölhasználásával Wagner János ir. Az első füzet, mely a folyó hóban jelenik meg, tartalmazza: „A folignoi szűz Mária“, „Urunk megdicsőülése“ (Transfiguratió) czimti képeket Rafaeltől, „A keresztröli levételt“ Rubenstöl, „Jupiter és Antiopet“ Correggiotól és „Lovassági támadást“ Wouwermanntól. Egy füzet bolti ára 1 frt. 20 kr. postán bérmenve, jól csomagolva minden küldemény 25 krral több. Az előfizetések legczélszerübbeu hazai könyvkereskedők által eszközölhetök, a hol egyúttal az első füzet megtekinthető. Ott a hol könyvkereskedés nincsen, az előfizetési pénzek postautalványnyal a fentemiúett postai költséggel együtt, 3, 6 vagy 12 folyó füzetre közvetlen hozzám Eperjesre | jntézendök. Ügynököknek csak az átadott füzet ára fizetendő ki. Részemről kötelezem magamat az egész müvet válogatott mü - darabokból összeállítva, díszes és gondos kivitelben megkü'deni, úgy hogy az a szó szoros értelmében „A képzőművészet remekeit“ képezendi. Az egyes kötetek befejezésekor pedig csekély utánfize- íé8 mellett, arauy metszetek és nyomatokkal gazdagon díszített bekötési táblákat szállítok jelen vállalatom t. megrendelői számára. Bizalommal fordulok e vállalatommal a hazai müveit és müértő közönséghez, reményeivé, hogy a képzőművészetek tanulmányának előbbre vitelére s a müizlés fejlesztésére irányzott törekvésem kellő méltánylásra és pártfogásra találand. Eperjes, 1881. november havában. Tisztelettel Divald Károly müintézeíe és kiadó hivatala Eperjesen. Fióktelep: Budapest, II. föutcza 12. — „A képzőművészet remekei“ czimü érdekes vállalat első füzete megjelent. Tartalmaz következő öt szép képet, a hozzájok való leírással: 1) a folignoi szűz Mária, Rafaeltől, 2) Urunk megdicsőülése, Rafaeltől, 3) Levétel a keresztfáról, Rubenstöl, 4) Jupiter és Anfiope, Correggiótól, 5) Lovassági támadás, Wouwermanntól. — Az egri egyházmegyei irodalmi egylet pályatételei. 1. „Adassák elő népszerűén és vonzo modorban a katholikus egyház tana a bünbánat szentségéről s használata módjáról. Czáfoltassanak meg e tekintetben a leggyakoribb ellenvetések, s mulattassák ki, mily üdvös a bünbánat szentségének méltó és gyakori vétele magára a bűnbánóra s ezáltal a társadalomra nézve.“ A pályadij 100 frt. II. „A katholikus ember kötelességei a családi körben, az egyházi és polgári életben, különösen a jelen viszonyok között.“ Ez kifejtendő vagy népszerű értekezésben vagy népies elbeszélésben, kötött vagy kötetlen modorban. A pályadij 100 frt. III. „A főtisztelendö egyházmegyei hatóság által előirt tanterv keretén belől és a jelenlegi tanerők figyelembevétele mellett, mily módon lehetne népiskoláinkban a bit- és erkölcstan tanításának sikerét emelni és biztosítani?“ Jutalma 150 frt. A két első pályatételre pályázhat minden egri egyházmegyei áldozár, a harmadikra bárki. Az I. és II. számú pályatétel terjedelme legalább 4, a harmadiké legalább 5 nyomatott iv legyen. Ä díj csak absolut becsű munkának adatik ki. A bírálókat az egylet választmánya fogja kijelölni. A dijat elnyert munka az egylet tulajdona, mely annak kiadásáról gondoskodni fog. Az idegen kézzel irt, jeligével ellátandó pályamunkák, a szerző nevét rejtő, külsején a jeligét viselő lepecsételt levél kíséretében, 1882. ap- rilhó 15-ig alulírott titkárhoz küldendők be. A beérkezett munkák megbiráltatá8a után, a pályázat eredménye az egylet 1882-iki közgyűlésén fog kihirdettetni. Kelt az egri egyházmegyei irodalmi egy. let választmányának 1881. november 10-én tartott üléséből. Szmida Viktor, titkár. — Árvaszéki szavazó ülnökök tömeges lemondása. A megyei árvaszékek mellé az 1877: XX. t.-cz. 178. §-a értelmében döntő szavazattal biró megyebízottsági tagok választhatók. Ehhez képest az árvaszéki ügymenet gyorsítása érdekében ilyen árvaszéki szavazóülnökök választása iránt a legtöbb megye intézkedett is. Azonban ezen intézmény némely megyében, igy a többi közt Hevesben, nem akar gyökeret verni. Ugyanis — mint értesülünk — ezen megyében az első Ízben megválasztott 12 ilyen ülnök tekintettel arra, hogy ezen megbízatásuk anyagi előnyök nélkül igen terhes felelősseggel jár, lemondott, mire a megye egy második választást rendelt el. Azonban közelebb a második választás alkalmával megválasztott 12 árvaszéki szavazó ülnök is beadta lemondását s most a megye felír a belügyminiszterhez, hogy itt a törvény ama rendelkezése végrehajtható nem lévén, a gyámügyi szabályrendeletbe az iránf felvett intézkedések hatályon kívül fognak helyeztetni. — A szerb patriarcha-választás. Karloviczon decz. 4-én a pa- triarcha választás megejtetett. A jelenlevő 65 képviselő közül 52 Stojkovicsra, 12 Angyelicsre és 1 Zsivkovicsra szavazott, az utóbbi szavazat a többséghez csatlakozott. A püspökök nem szavaztak. Aztán küldöttség ment a királyi biztosért. Maximovics alelnők kéri a királyi biztost, hogy ajánlja a koronának a többség jelöltjének elfogadását. A kilátásba helyezett kisebbségi vélemény elmaradt. A királyi biztos a királyi elhatározás leérkezteig elnapolta a congressust. — Földrengés volt ismét Zágrábban nov, 30 án. E földrengés már a 198-ik az 1880. nov. 9-ki nagy földrengés óta, de egyúttal a legnagyobb a földrengések között. Nagy rémületet okozott; a