Eger - hetilap, 1881
1881-02-24 / 8. szám
68 s hallotta minden illető közigazgatási hatóság, hogy a jogosan megállapított papi daciák behajtása határozottan közigazgatási feladat; hallották azt is, hogy hová és minő hatósághoz kell, s hogy lehet egész a b e 1- Iigy miniszterig felebbezni, ha igazságot Dem tesz a közigazgatás illető közege! „Az interpelláló eredménye másik irányban az, hogy az in cura animarum működő papság hallhatta ugyanazon magas forrásból és legmagasabb forum a képviselöház előtt azt, hogy a szabadelvű párt kormánya nem csak nem ellenzi, de sőt világosan kívánja azt, hogy a megállapított járandóságok kiszolgáltatásában a közigazgatási közegek segédke z z e n e k.“ Különben igen érdekesen és helyesen felel meg az „Ellenőri“ válaszra, a „Magyarország“ (f. hó 23-ki szám), melynek megjegyzéseit olvasóinkkal itt közöljük: „Visontai Kovács László urnák, a papi párbér-ügyben nem volt elég_ egy felsült interpelláló, hanem kell neki még egy polémia is. És azért belénk köt az „Ellenőrben.“ Üdvözöljük ezen a téren ; mert itt igazán nem védelmezi öt semmiféle immunitás, és itten sem az hogy háznagy, sem az hogy nagy háza vau, nem imponál. Ezen a téren még Tisza Kálmán sem segíthet rajta, mert Tisza Kálmán még borzasztóbb stylista mint ö. Ezen a téren legfeljebb Láng Lajos segithetett neki czikkének kikorrigálásával. De ebben a segítségben sincs semmi köszönet, mert a czikk csakis annyiban bir némi öklelő tehetséggel, amennyiben tele van szarvas okoskodással. De hiában van a legijesztőbb szarva, ha e mellett se füle se farka nincs, sőt oly gyeDge lábon áll, hogy még a legegyszerűbb érveket sem veheti Űzőbe. Szóval csak egy nagy hang, és semmi több. Sem szó, sem ének. De kezdjünk a polémiához. „Visontai Kovács László elismeri, hogy: „„Jogában áll a „Magyarország“ lapnak azt hinűi a mit tetszik. Jogában van tehát azt is hinni és urbi et orbi hirdetni, hogy alólirottnak inter- pellatiója nem volt őszinte, nem volt az a minek látszott.““ Köszönjük neki ezt az elismerést, és még inkább a következő őszinte vallomást, mely teljesen megmagyarázza a föntebbi szavak értékét, és a mely igy szól: „„Azon tényállás, hogy a lelkészkedö papság napról-napra jobban sülyedve anyagi létezésében, fühöz-fához, még azon gyanúnak élasztéséhez is folyamodott, bogy a jelen szabadelvű párt és kormány nem gondol a lelkészkedö szegény papokkal, már- mára szabadelvű párttól — mint olyantól, mely öt sinleni engedi — ez okon elfordulni kezdett, slb.““ „Bravissimo Visontai Kovách László ur! Ennél nekünk nem is kell több. Most hát V. Kovácb Lászlónak saját szavaiból is egészen világos, hogy ö előtte, mikor interpellátióját megtette, politikai czélok nem lebegtek, hanem csakis a papság érdeke. És ebből aztán az is világos, hogy ezen interpellatiÓDak titkos éle nem azért fordult az egri érsek ellen, mivelaz egri érsek nem vallja magát sem a Tiszakormány, sem pedig a szabadelvű párt hívének, hanem egyes egyedül azért, mert az egri érsek „papjainak hozzá intézett alázatos kérelmére nem intézkedett.“ „Mi ugyan ezzel szemben kijelentettük, hogy az egri érsek e kérdésben mindent megtett, a mit papságának érdeke megkívánt, és amennyiben az egri érsek már 1873-ban kieszközölt egy belügyminiszteri intézkedést, mely teljesen tisztába hozta a párbérek ügyét, és megszabta azokra a competens fórumokat, tehát az egri érsek nem tehetett többet, mint hogy papságát újabban is azon eljárásra utasította, melynek még eddig sikere volt. Erre azonban azt feleli V. Kovách László ur, hogy ö előtte (s valószínűleg Tisza Kálmán előtt is) az mind semmi, a mit az egri érsek „erélyes közbevetésével“ 1873-ban kieszközölt; mert ö előttük csak az dönt, hogy az egri érsek 1880 és 1881-ben nem szerzett magának a Tiszakormány előtt ehhez hasonló érdemeket. Persze, persze! — Csakhogy ba már ennyire megy a cynismus t. Kovách ur, hát akkor hogyan lehet önnek akkora ügyetlenséget elkövetni, mint a milyet elkövet ön akkor, mikor mindjárt ezen szellemes megkülönböztetés után, ekként interpretálja Tisza Kálmánnak az ön interpellaíiójára adott válaszát: „„Most már Magyarország első és legfőbb tisztviselőjének, a kormány elnökének szájából hallotta Magyarország minden papja, hogy hol kell keresni igazságot s hallotta minden illető közigazgatási hatóság, hogy a jogosan megállapított papi daciák behajtása határozottan közigazgatási feladat; hallották azt is, hogy hová és minő hatósághoz kell, s hogy lehet egész a belligyminis- terig fellebbezni, ha igazságot nem tesz a közigazgatás illető közege!““ „Hiszen ön ezzel a szörnyű dobálással kilyukasztja a kortes dobot, — mert ezzel a páratlanul őszinte vallomással, ön maga szolgáltat teljes igazságot az egri érsekuek, a ki ugyanis, ezen ügyben csaknem szóró 1-szóra azokat felelte a papságnak, a miket ön most Tisza Kálmán szájába ad. Az egri érsek — hivatkozva az 1873-ki intézkedésre — egyenesen kimondta, hogy a papi daciák behajtása határozottan közigazgatási feladat, megmondta, hogy minő hatósághoz kell folyamodni, hogy minden párbér rendbehozassék. Mindezt az egri érsek megmondta, s épen azért nem látta szükségét semmiféle intézkedésnek, mert az erre vonatkozó eljárás szabályozva van. De ön azért mégis izgat az egri érsek ellen, és szemére veti, hogy „nem intézkedett.“ Mikor azonban Tisza Kálmán ugyanezt mondja, mikor Tisza Kálmán épp úgy nem látja semmiféle uj intézkedésnek szükségét, mint nem látta az egri érsek: akkor ön hosannát kiált és ép úgy mint a képviselöházban a mamelukokat szokta, ép úgy akarja összeterelni a papokat, hogy térdre borulva imádják Tisza Kálmánt. „Hát nem a legvastagabb kortes furfanggal inscenirozott ügyetlen komédia ez? Van-e ebben csak egy mákszemnyi komolyság? — Más-e ez, mint a legfrivólabb humbug és mondva csinált szinfalhas- gatás, csak azért, hogy a papság el ne forduljon a sza- badelvü párttól, és hogy hangsúlyozni lehessen azt, hogy a párbérek ügyében a belügyminiszterhez lehet f ö 1 e b b e z n i, a mi azt jelenti, hogy — tessék a kormány jelöltjeire szavazni! így akarják önök a papokat még azon a pár nyomorult forinton is megvesztegetni, a mi tulajdonképen az ö jogos illetményük ? „No hát ilyenek után csakugyan nem csodáljuk, hogy ön meg van a maga interpellatiójának eredményével elégedve, — de ön se csodálja, hogy mi is élünk azzal a jogunkkal, a mit ön a saját czikke elején maga elismer, hogy t. i. „hihetjük azt, a mi nekünk tetszi k.“ „És nem habozunk kijelenteni, hogy most már jobban ragaszkodunk ama hitünkhöz, hogy az öninterpellátiója nem volt őszinte; mert hiszen ha e hitünkben nem lettünk volna eddig teljesen erősek, az ön mai polémiája és annak páratlanul sikerült szarvasokoskodásai végképen megerösitettek volna benne.“ Néhány szó magyarosodásunk érdekében. Minden századnak van bizonyos irányeszméje, mondhatnék ideálja, mely felé egyesek épúgy, mint egész nemzetek lelkűk teljes erejéből törnek, melyet elérni életfeladatukká tesznek. Ilyen ideálja századunknak a nemzetiségi eszme. Ez teremtette az egységes Olaszországot, ez döntötte meg a hatalmas Napoleon trónját és ez eszme fenyegeti Európát és első sorban hazánkat Oroszország részéről elnyeletéssel. A bár különböző helyeken szétszórt, de hagyományilag egybetartozó apróbb népek is a nemzetiség zászlaja alatt törekszenek egyesülni, hogy együttesen vívhassák maguknak ki az őket illető helyet az európai népek con- certjében. Habozva tekintünk körül mi is széles e nagy világon és fájdalommal tapasztaljuk, hogy e létért való küzdelemben teljesen magunkra vagyunk hagyatva; vagy mint a költő ép oly gyönyörűen, mint helyesen mondja „a nagy világon e kívül nincsen számodra hely,“ tehát „hazádnak rendületlenül légy hive, oh magyar!“ Igenis, ha azt akarjuk, hogy a nemzetiségi eszme alatt egyesült nagy néptenger árja bennünket el ne nyeljen, hogy a körülöttünk szertecsapkodó hullámok közepett, mint rendíthetetlen szírt, megállhassunk, okvetlenül kell, hogy mindaz „kit e föld hátán hord és egével betakar,“ legyen ember és magyar. Más szóval, miután nincs nép, nincs nemzet, mely veszély idején felénk nyújtaná segitö kezét, miután teljesen magunkra vagyunk hagyatva, kell, hogy a magyar nemzetiségi eszme köré tömörüljünk mindnyájan, kik e hazában lakunk, hogy tekintet nélkül vallási fe- lekezetre egy testté : magyar néppé olvadjunk össze.
