Eger - hetilap, 1881
1881-09-08 / 36. szám
389 — Hahaha ! Hát akkor hogyan kerültek a pinczéjébe ? — Hát biz azt mind jó magad hordtad oda, komám. — Én ? — No iszen várjon csak a vén gazember, majd adok én neki! Mintha nem együtt lettünk volna mindig ? No megállj ? S káromkodott rá egy porcziót. Pista kívül kezeit dörzsölte örömében. Ez jó sikerült. — Pista te! — Hallatszott a kád alól. — Hallom. — Hát mit vétettem én neked, hogy ilyen szégyenben akarsz hagyni? Bántottalak én valaha? — Mert nem volt hozzá bátorságod gazember! — Gondolta Pista, s fennhangon hozzá tette: — Sohasem lelkem; dehogy bántottál. — Pista ereszsz el engem, megszolgálom. No csakhogy itt vagyunk végre. De hát én láttatlanban nem alkuszom ám! — Meg lész velem elégedve. — Eh jól van no. Hát osztozni fogunk ugy-e ? Mikor menjek osztozkodni ? — Holnap estére. Hanem most már ereszsz ám ! — Mindjárt, galambom. — Azzal levette a káposztás hordóról a nagy malomkövet, s még nyomtatókul rátette a felforditott kád fenekére. — így ni. Most gyere ki, ha van erőd hozzá — dünyögé elégedetten s ott hagyta az ordítozó tolvajt. Visszament a konyhába, összeszedte a széthullott husdarabokat s szép rendben ismét fölrakta a füstre. Akkor lefeküdt nagy nyugodtan, mint a ki legjobb rendben hagyta szénáját. Csakhamar hallotta az ajtókopogatást. Az anyjuk meg Tercsi erkeztek vissza a kézfogóról. Pistának majd kifúrta oldalát a titok, de nem szólt. Jobb lesz azt gazduram számára fön- tartani. Hanem azt mégsem állhatta meg, hogy nagy jókedvvel oda ne kacsintson Tercsi szeme közé, mikor szobájukba kisérte őket a mécscsel. Aztán megint csak leheveredett. De álom bizony nem jött a nagy várakozástól. Hiába, mikor az ember boldogtalanságának korhadt, száraz fája ilyen hirtelen csak kivirul a remény zöldjével, nem gondol az alvásra. Ébren tartja a nem remélt boldogság. Pedig már nem messze volt a hajnal, mikor Pista Eszíerget- heö Márton lépteit a havon ropogni hallotta. Sietett is ajtót nyitni neki, hanem mikor a mécscsel arczába világított, bizony mindjárt észrevette, bogy gazduram most az egyszer abban az állapotban van, mikor az i s p i r i t u s z nem mindennapi jókedvre hangolja az embert. Ez a tapasztalás pedig arra a gondolatra vezette Pistát, hogy jobb lesz akkorra tartani fönn Márton gazda számára a meglepetést, majd ha kialuszsza magát. Azért nagy ájtatosan jó estét kívánt neki, mire az hatalmas káromkodással felelt. Abban pedig, mint a legény kivette, olyan formán beszélt Szeri Jóskáról, mint aki azt az ebugatta mulatságot szerzi meg embertársának, hogy lóvá teszi. Pista nagy jókedvvel hallotta az öreg morgását; abban is aligha csalódott, hogy mindezt a dicséretet Jóska a hirtelen eltűnéséért kapta; hanem arra már csakugyan nagyot nézett, mikor Márton bátya a szobaajtó helyett a présháznak ment. — Gazduram, nem oda! — Mi ? Micsoda ? Mit akarsz ? — Hát csak azt akartam mondani, hogy eltévesztette az ajtót. — Micsoda ajtót? Semmi közöm hozzád! Még velem mersz szemben állani, semmiházi fatytya! Pista jónak látta elnyelni a gorombaságot, csak hogy a még vastagabb végétől menekülhessen, s engedte gazdáját tenni, amit akar. Az csakugyan bebotorkált a présházba, nagy zajjal csapta be maga mögött az ajtót, aztán nem tudván, hol van voltaképen, megtalálta a sötétben a felforditott kádat, arra ráteritette szűrét, lefeküdt s elaludt nagy lelkinyugalommal. IV. Eddig csak jól ment minden. Hanem egyszer csak elkezdte ám tapasztalni álmában gazduram, hogy az a nyoszolya nem sokkal kényelmesebb az országút kövénél, lévén öreg csontjainak de- rekalja épen az a mennykö nagy malomkő, mit Pista nyomtatókul a tolvaj áristomára rakott. Öreg Esztergetheö Márton egy darabig csak elszenvedte a fájdalmat, hanem végre is elfogyott a türömolaja s olyan morgolódást csapott álmában, milyen éber állapotban is becsületére vált volna. A tolvaj csak fülelt a kád alatt, el nem tudta képzelni, miféle dolgok történhetnek odakünn. Egyszer aztán hallotta ám, amint nagyot zuhant kivül valami nehéz test, s ezt veszett szitkozódás követte. Történt ugyanis, hogy gazduram abban a bnzgóságában, hogy öreg testének minél kényelmesebb fekvőhelyt szerezzen a kemény nyoszolyán, nagyon is a kád szélére talált fordulni, honnan aztán le is hömpölygött szerencsésen, keze lába belebonyolódván a nagy szűrbe. Nem kis bajlódásba került a jámbornak, mig a rengeteg ruhadarabból kieviczkélt. De hát végre is sikerült a menekülés. Csakhogy Esztergetheö Márton babonás is volt. Most meglehetős öntudaton kívüli állapotában meg mert volna esküdni, hogy ez az egész kellemetlenség nem kevesebb amolyan jóféle boszorkánynyomásnál, minek létéről meg volt győződve. Vaczogott is foga szegénynek, mig a fölkapaszkodást vélt nyoszolyójára megkisérlé, ami jóformán sikerült is neki, sőt nem csekély fontosságú fölfedezésre is vezeté, amennyiben eddigi szenvedései okozójának nyomára jutott, rátalált a malomkőre. Csakhogy vélekedése e téren is tévútra vezette. Erősen ragaszkodván ugyanis azon gondolathoz, hogy az imént ágyáról fordult le, most egy más talány előtt állt. Hogy került az a kő ágyába? Végre is nagyon gyakorlati oldalról fogván föl a dolgot, nem igen törte eszét a talány megfejtésén, hanem nekirugaszkodott a kőnek s azt nem csekély eröködéssel földre taszította. Aztán újra elfoglalta állomását a megfordított kád fenekén. De még itt sem volt vége szenvedéseinek. A kád alá zárt tolvaj nagyjából megértvén az egész dolgot, most minden erejét megfeszítette, hogy az edényt fölemelve alóla kiosonhasson. így a szánalomra méltó öreg alatt valóságos földrengést rögtönzött. Ész- tergetheö Márton kapkodott jobbra balra, nehogy mégegyszer megérje az előbbi katasztrófát, mely nem a legkíméletesebben bánt öreg csontjaival, s e mellett kiáltozott torkaszakadtából, mint a ki halálos veszedelemben forog. így gurult a jámbor jobbra balra a kádon, mig végre is megunva a kelletlen hintázást, vakmerő elhatározás érlelődött meg agyában. Fölhasználva egy kevésbbé ingó pillanatot, leugrott a veszedelmes helyről s rohant az ajtónak, torkaszakadtából kiáltozva: — Földindulás ! Jézus Mária, földindulás ! De evvel a tolvaj takarója megkönnyebbedett. Az, mert kötelékeitől már korábban sikerült szabadulnia, most nem késett fölhasználni a kedvező pillanatot, hanem kiugrott alóla, aztán a sötétben összeütközvén az öreggel bírókra keltek. Ekkor már jóformán reggel is volt. A háziak ijedten futottak a présházba s ott a mécs világánál meglátták az öreget összebo- nyolodva jövendőbeli vejével, amint páholták egymást. Pista szétválasztotta őket, de a tolvaj fölhasználva egy alkalmas perczet, megillant. — Mi volt ez ? — Kérdezték az öregek, egymásra bámulva. Pista elbeszélte a dolgot röviden. Elmondta, hogy az a tolvaj, ki már egy pár esztendeje vámolja a falusiak vagyonát — a Szeri Jóska, s bizonyítékul fölmutatta az ott maradt botot, hivatkozott a lopott tárgyakra, amiket olyan ügyesen kicsalt a legényből, melyeket majd a vizsgálat fog közelebbről földeríteni. Eddig csak hallgatta az öreg türelmesen ; hanem, mikor Pista végezte elbeszélését, csak ment megjegyzés nélkül a szobaajtónak. Pista értette miért. Hiába csak ki kell aludnia magát ? — De nem oda gazduram. Ha már benne vagyunk, hát csak járjunk mindjárt végére egyfolytában. Mit gondol, most már csak a magáé a lánya? — Nem is azé az akasztófa virágé ! — De hát az Ígéretét nem feledte még el úgy-e? — Isten neki! Ha fél tuczat lányom volna, mind neked adnám, amiért megmentettél a tolvaj atyafiságtól. És úgy lön. Pista és Tercsi: boldog házaspár ............ I filián Jenő. Az erdők fontossága, ii. Miután a talaj és levegő hőfokának és nedvességének a növényi életre általában döntő befolyása van, ezek után kimondhatjuk, hogy az erdő és mezőgazdaság szoros összefüggésben van egymással, s az erdő közelében lakó földmivelöre nem lehet közönyös, miként kezelik amaz erdőt, főleg ha meggondoljuk, hogy az erdők jótékony hatásukat nemcsak közvetetlen közelükben, hanem messzebb területen is gyakorolják, természetesen kisebb mértékben, mert amily áldásos hatással van az alantabb fekvő térekre egy erdővel borított hegység, épen oly kártékonysággal bir egy kopár, puszta hegy.
