Eger - hetilap, 1881

1881-09-01 / 35. szám

381 rozatait az egyes kormányok kellő figyelemben részesítik. A con- gressus elfogadta az indítványt, bogy a tőkekövetelések elévülési batárideje gyanánt 30 év állapíttassák meg. Elfogadta továbbá a Dudley Field által tett következő fontos indítványt: „A congressus kívánatosnak tartja, hogy oly kiadási szerződésekben, melyekben politikai bűntettekre és vétségekre nézve kivétel tétetett, vétessék föl záradék, mely szerint sem az orgyilkosság, sem ilyennek kísér­lete a kormány vagy az állam fejének megváltozása végett, politi­kai bűntettnek vagy vétségnek ne tekintessék s bogy igy egyének­nek, a kik ily bűntettet vagy vétséget követnek el, a szabad me­nedék joga tagadtassék meg.“ A congressust e határozatára az újabban előfordult események bírták első sorban. — Párisban él egy Busky József nevű magyar ember, ki fiatal korában kivándorolt Olaszországba, belépett Garibaldi szabad csapatába, s oldalán mint ezredes küzdött még a franczia-német bábomban is; 1879-ben föltalált olyan pisztolyt, melyei egy perez alatt, 45 lövést tehetni. A franczia kormány felszólítására rendsze­rét a lovasok karabélyára alkalmazta s nemrég egy kiküldött szak­bizottság olyan nyilatkozatot állított ki a találmányról, hogy e té­ren a legjobb minden létezők között. — A lőcsei föreáliskola tanárai azon czélból, hogy e taninté­zet látogathatását a kevésbbé vagyonos tanulóknak is megkönnyít­sék, tápiutézet fölállítása végett indítottak mozgalmat, s ez ügyben Lőcse város képviselő testületéhez emlékiratot nyújtottak be. A vá­ros képviselő tr-stülete a fölállítandó tápintézet segélyezésére éveu- kint 500 forintot szavazott meg. Ugyancsak e czélra az ottani ta­karékpénztár 300 forintot adományozott. Azonkívül egy hangverseny 220 fortot jövedelmezett. E jótékony intézmény nagyobb biztosítá­sára, tapintézeti egyesület alakult, melynek máris számos tagja, ré­szint készpénzzel, részint terményadományokkal támogatja az egyes­ületet, miáltal ez azon helyzetbe jutott, hogy hivatásának már a jövő 1881/82. tanévben eleget tehet és a tápintézet megnyitásával jótékony működését megkezdheti. A tápintézetbe fizetendő mérsé­kelt dij azok számára, a kik kedvezményben nem részesülnek, ha- vonkint 8 forint, a kedvezményezettek a körülmények szerint ^3 vagy V2 dij elengedésében, esetleg ingyenes ellátásban részesülhetnek. — A borsodi viczinális vasutat augusztus hó 21-én nyitották meg. A vonal a barczikai állomásra vezet, és körülbelöl két mért- földnyi pálya. Kiépítési czélja a Eudabányán és Telekesen találha­tó gazdag vasércztelepeket kiaknázni. A vonal kiépítése 350 ezer írtba került ugyan, de ez által Borsodmegye eme részében olyan íparmozgalmat van hivatva létesíteni, mely az elszegényült vidék felvirágzását remélni engedi. Van ugyanis a vidéknek jó minőségű barna szene, mely a vastermelésnél egyik nélkülözhetleu föltétel, és mindennek daczára még egy millió métermázsa vaskövet is szál­líthat. — A nö-ipar tanítónő képezdébe Pozsonyban még hat növen­dék vehető fel az idén mint bent lakó. A tanfolyam négy évig tart. Az évenként fizetendő dij teljes ellátásért, mosás és orvosi ápolá­sért valamint kiképeztetésért egyszáz és hetven forint vala­mint tiz forint tanszerekre. Franczia nyelv és zongora tanítás külön fizettetik. A pozsonyi ipartanitónő képezde az országos nö- iparkiáliitáson ismét bemutatta rendszerét, mely egy a maga ne­mében és elég arra bogy minden további ajánigatást feleslegessé tegyen. Ezen valóban legolcsóbb nevelő és tanitónöképezdébeni be­lépésre folyamodványok Pozsonyba az ipartanitónő képezde igaz­gatóságához küldendők. — A budapesti állami középipartanodában (VIII. kér. Bodzafa utca 28 sz.) a beíratások szeptember hó l-sö napján kezdődnek. Ez intézetbe rendes tanulókul felvétetnek: a) azok, a kik a polgári iskola, gymnazium vagy reá'iskola négy alsó osztályát jó si­kerrel bevégezték, b) iparos segédek, kömivesek, gépészek, vegyé­szeti gyári munkások, továbbá vas s rézöntők, épitö lakatosok, bá­dogosok, rézművesek, szerkovácsok stb és mindazok a kik kívánt készültségöket felvételi vizsgálat utján bizonyítják. A beiratások szeptember hó 15-éig tartanak, a felvételi vizsgálatok pedig azon hó 13-ik és 14-ik napján lesznek. — Világtörténelmi tabellák származási táblákkal. Különös te­kintettel a magyar történelemre. Iskolai és magánhasználatra ösz- szeállitotta Helmár Ágost fögymn. tanár. Ezen czim ala:t jelent meg Stampfel Károly, pozsonyi kir. akad. könyvkereskedő kiadóhivata­lából egy kis füzet, melyet mindenkinek, különösen pedig tanára­inknak és tanítóinknak legmelegebben ajánlhatunk. Ez utóbbiaknak figyelmét ezért hívjuk fel, mert a szerző, ki már egy rendkívüli fontos és nélkülözhetlen taneszközzel (Iskolai magyar történelmi térkép, szintén Stampfel kiadásában.) gazdagítá irodalmunkat, csak I a legérdekesebb és legfontosabb adatokat állította össze ezen ta­bellákban és igy nagyon hasznavebetö segédeszközt nyújt a tanu­lóknak. A világtörténelmi adatok kiszemelésében e műben nagyobb tapintatot vélünk tapasztalni, mint az eddig nálunk közzé tett ha­sonló müvekben. Teljes elismerést érdemel azon szakasz, mely a magyar történelmi adatokat tartalmazza. Tudtunk szerint nem léte­zik a magyar történelemre vonatkozó hasonló müvecske, melyben a tanulók és nemtudós emberek számára oly ügyesen volnának ösz- szeállitva a magyar nemzet életének legfontosoab momentumai. Itt is, úgy mint a világtörténelmi részben az irodalom hősei föl van­nak említve. Fokozza a mű értékét ama 14 származási tábla, mely függelékként szereppel. Itt látjuk például föltüntetve az Árpádház- a vegyes házak- és Habsburgházbeli királyok közötti rokonságot, és pedig jobban mintha hosszú értekezést olvasnánk erről; itt lát­juk levezetve a legfontosabb uralkodó házak származását, nagyobb­részt a legrégibb időktől kezdve. — A magyar gyarmatáru kereskedők országos szövetkezete van alakulóban. Végrehajtó bizottsága, különösen elnöke Mautner Adolf és titkára Pinkus Vilmos f. é. aug. 23 án Székesfehérvárról kelte­zett körlevelet küldtek szét, mely a következőket tartalmazza: „Mi­sem jelzi inkább azon, kivált az amerikai államokban népszerű phrásist, „segíts magadon“, mint a most már nálunk is szerényen felmerülő törekvés: kereskedelem és közlekedési kérdések ügyében — legyen az szellemi vagy anyagi érdekek elérésére, — egyes, kölcsönös hatásukban független és önálló elemeknek, egy nagy öszpontosult hatalommá egyesítése. A társulás elve az ipar és keres­kedelem minden terén jelszóvá lön. Annál feltűnőbb, hogy egy kereskedő osztály, ezen sürgő tolongás közepette, daczára azon ha­talmas állásnak, melyet az általa eszközölt nagyszerű áruforgalom, tagjainak száma és minőségénél fogva, úgy hazánkban mint a vi­lágforgalomban elfoglalni jogosítva voloa, — utóbbi időig elismerni elmulasztotta, hogy ezen, ép úgy mint minden más kereskedő osz­tálynak egyetemleges érdekei vannak. A gyarmatáru kereskedelem­ről szólunk. Nem csekélyebb eseménynek, mint a czukor- és kávé- fogyasztási adótörvény behozatalának tulajdonítjuk, hogy az egye­sülés ösztöne ezen kereskedelmi ágban is felébredt és a márczius havában a fővárosban gyülésezett országos értekezlet azon határo­zatában nyilvánult, hogy közös érdekek védelmére, az országos gyarmatáru szövetkezet alapítandó, s mondjuk ki nyíltan, nem léte­zik egykönnyen oly állam, melyben egy ilynemű intézmény jogo­sultabb vagy jobban helyén volna, mint épen nálunk, a gyarmatáru- kereskedők osztályában. A törvényhozás terén jelenleg a kezdet­legesség pályáján lévén, számtalan fontos kereskedelmi kérdés várja még megoldását, az italmérési jog, a teherszállítási díjak rendsze­resítése, parancsolólag követelik közbenjárásunkat, és mindenek fö­lött, Ausztriához való közgazdasági viszonyaink nélkülözik azon alapot és állandóságot, mely minden viruló kereskedés fökellékét képezi. Mily messzeterjedö cselekvési tér nyílik ezen körülmények között az egyesült erővel működő testületnek. Egy a szakismeret, cselekvőség és megbízhatóság minden tulajdonaival felruházott köz­pont, elősegíti és fejleszti a ma még kereskedelmi kérdésekben in­gatag közvéleményt és ügyvivői felszólalásainak hatályt és tekin­télyt biztosit. Örömmel és megelégedéssel üdvözöljük tehát ezen mozgalmat, miután meg vagyunk győződve, hogy a keletkezésben lévő szövetkezet czéljainak állhatatos előmozdításában, siker nem fog hiányozni, s még csak arra akarjuk higgadt kereskedőinket fi­gyelmeztetni, hogy a Heszperid almái számukra sem függnek oly magasan, hogy azok ép tetterővel és erélylyel elérhetők ne vol­' nának.“ — Az országos tanszer-kiállítás. Hogy a kiállítások mily hasz­nosak a közönségre nézve, igazolja a legközelebbi orsz. tanszerki- állitás. Znióváraljáról ugyanis a gyakorlati paedagogiának teljesen megfelelő oly tárgyak, nevezetesen domborművű térképek lettek ki­állítva, melyek a szakkörök figyelmét oda irányozták, vájjon nem lehetne-e ily domborművű térképek (akár geológiai, akár egye­bet tárgyazó) készítését különösen a felsőbb népoktatási intézetek­ben sürgetni. Mint értesülünk, a közoktatásügyi minisztériumban ko­molyan foglalkoznak ezen tervvel és jutalomdijak által szándékoz­nak a tanítókat ily domborművű térképek készítésére serkenteni, melyhez a vízálló anyag is jó szolgálatot tesz. — Bród városában, a kereskedelmi ministeriumhoz beérke­zett jelentés szerint, kiütött a keleti marhavész. A szükséges intéz­kedések a legsürgősebben megtétettek s egyidejűleg Magyarország­nak a Horvát- és Szlavonországok felé eső határa — miután a ka­tonai határőrvidék területe jelenleg Horvátországgal már egyesítve van — elzáratott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom