Eger - hetilap, 1881
1881-06-02 / 22. szám
233 János és Bussay Clarisse házassági jutalomjátékául (s utolsó előtti előadásul) „Fatinicza“ Souppé 3 felvonásos operetteje került színre. Nikó Lina (Wladimir), Peterdiné (Lydia) szép hangjokat szerepeikben teljesen érvényre juttaták. Gálosiné-Bussay Cl-nek' igen kis szerep (Dionah) jutott. Gálosi (Goltz) csinos tenor hangjával imponált. Szép Kancsukoff volt, kinek magándalait irgalmatlanul elrontotta. Dalnoki Mustafa szerepében ügyeskedett, Berényi jó pasa volt. Szépen sikerült a négyes, melyet Peterdiné, Nikó Lina, Gálosi Szép; — a kettes, melyet Peterdiné s Nikó Lina, — a hármas (Induló), melyet Peterdiné, Nikó Lina s Gálosi énekeltek; ez utolsót ismételni is kellett. Kedden, utolsó előadásul, „Fiam nagyon ostoba“ 3 felv. vígjáték adatott. Az első felvonás közben Könczöl Lujzának egy igen szép s értékes csokor nyujtatott át, melyet a szép tehetségű művésznő igen kiérdemelt az egri színházlátogató közönségtől, mint ki nekik a legtöbb élvezetes estét szerezte. Különben a darab egy haszontalan férczelmény, mely a szereplők minden igyekezete mellett sem mutatott többet vastag német ostobaságnál. A festő-művészet. — Houwald után. — Csak a hatalmas ecset lelkesített alakjában szól a lélek a lélekhez közvetlenül. Az ecset állítja élőnkbe mint jelent, a mi a természetben bár hol létezik ; vagy mindenre tündér-lepelt von, mely alatt rejlő képet, semmi fénysugár, semmi szem gyanúja el nem árulhat; és e képletet ö egy titkos, csak neki látható mélységből, mint egy kincstárból meríti. Itt az ártatlanság, szerelem, hatalom elevenen láttatnak a soha sem látott alakok képzelmében. A szem kedvesen nézi a virágzó színek vegyületét, a lélek fejtegeti a látványt, elragadtatással fogja fel azt, a mit a művészet lelke nyújt az ösmeretre. 0 él e teremtésben, elismeri önmüvének, a nélkül, hogy azt másutt, mint egy teremtő Genius tündére, műhelyének leple alatt rejtező élet valódiságában találná. Képzeletében mind újra látja, a mit valaha tapasztalt, látott, érzett; s nincs szüksége kutatni a jeleket ezek lerajzolására, mert lelke egy oly körben foglalkozik, hova semmi földi behatás nem juthat; vagyis reá nézve a tárgyak semmi érzést sem okoznak, mint a kis patak moraja, vagy a szellőtől ingatott lombok rezzenése. A leendő mű tárgya Mária. Az ecset nyugszik, de a festő lelkében már lebeg az angyali kép, kedves komolyság látszik vonásaiban, sebesen emeli szemét az ég felé, mintha a kék égen át az Isten szentélyébe nézne; a föld alatta elenyészett, az ö földi valója mintegy felszállt leikével, és dicsőén ül a dicsőültek között, kiket az ö minden érzéstől szabad lelke igazán szemlél. Soká késik lelke a mennyei szépségnek elragadó vonásain, melyek már lelkében mintegy lefényképezve vannak. Ekkor visszaszáll lelke földi lakába, de nem a hegyes-völ- gyes világért, nem a várakozó vevőkért, hanem önmagáért; s az ő lelkesültsége magas képzelete szerint, mintegy önmagában alkotott váznak vonásaiból sebes, de biztos ecsettel az előtte levő vászonra lefesti az ég királynéját. — Már van, a mi nem volt, hogy lenni meg ne szűnjék. Az Istenember szent anyja jelenik meg a képen teljes szépségében és méltóságában. E képnek a templom legszentebb helyén kell függnie. Kedves öntudattal hozza a művész a szent helyre, és elfátyolozza egy időre a kiváncsiak szemei elöl. Most ömlik a sokaság a szentegybázba, feszült vágygyal óhajtja látni az új müvet. Még minden csendes. Egy perez! s a csendet örömriadás és elragadtatás váltja fel. A lepel legördül, és egy mennyei vendég jelen meg: Mária, környezve a felhők felett az angyalok seregétől; szemei áldást sugárzanak a sokaságra, melyet az álmélkodás, ajtatosság, a szent jelenet varázsa, mintegy villám által érintve eláraszt. Már a szeretet örömkönnyeit hullatják a hívek, és százszorosán viszhangzanak a szentegyházban a Máriát dicsőítő szent énekek. — A képiró pedig művészete sikerülte feletti örömével, és a nép áldásától kisérve távozik. Szabolcsi. Osukásy Gerzon, Nagy-Lak városa érdemteljes tanácsnokának^ Sylveszter-éji álma. — Németből travestálta Dorgeel Henrik után Xy. — (Vége.) — És mióta jártál oda ? — „Éltem 20-ik évétől kezdve.“ „40-szer 800, annyi mint 32,000. Kételkedel még azon, hogy összesen 30,660 drb. rákot ettél meg, mintáz a számlában áll?“ Én hallgattam. — „És hogyan ment a dolog csütörtökön, vasár-, ünnep-, születés- és névnapon?“ — „Ekkor extra pecsenyét evém. Csirkét, vagy galambfiat, vagy vadat, vagy — “ — „Jól van, jól! kiáltott ö közbe; az évnek van 62 vasár- és ünnepnapja és ötvenkét csütörtökje, és igy a „különös napokat“ bátran 120 ra tehetjük egy évben, ekkép 60 évre 7000-nél több nap esik olyan, melyen extra pecsenyével lakmároztál; tehát azt gondolod, hogy kevesebbet ettél meg 1889 drb házi és 882 drb vadszárnyasnál ? sőt nemde azt tapasztalod, hogy ez a 7000 extra-nap között fel sem osztható! Ehhez számitandó még 73 drb vadállat és 96 macska — nyúl helyett. „Elég —• elég!“ mondám, „a számla lényegében egész helyes lehet ; de ez borzasztó. “ — „Öcsém ! mondá ö — nincs itt semmi elhagyva; a 143,518 légyen és más férgecskéken kívül, miket te a többivel megemésztettél; ez azonban nálunk adómentes.“ — Még az is! És nekem hinnem kellett; mert a számla tételei rettenetesen össz- hangzottak. — De mégis! Itt tévedésnek kell lenni; mondám én, 178 font nyárfa levél — én ilyesmit soha sem ettem! — „Gondolod azt Gerzonom! Mutassad nekem számládból ki a china-theát; nemde, nincs ott felemlítve. És miért hiányzik az onnan? Mert neked az a házadban bérben lakott kereskedő, tudod az, kinek két chinai ember volt a kirakatában kitéve, nyárfa leveleket adott el t h e a helyett, és hozzá a levelek saját nyárfáidról, melyek házad mögött állottak, voltak szedve. Te jól megfizetted Deki, s magad segitéd házbérét könnyebben fizethetni.“ — „Soha sem hittem volna, hogy engem ezen ember megcsal; én szavának igazságára megesküdtem volna, mint legjobb barátaim egyikének szavára.“ „Ki volt a te legjobb barátod?“ — „Harcsay“ mondám. „Ah a borkereskedő.“ „Úgy, válaszolám; hü lélek, az ég áldja meg!“ — „Szíveskedjél csak bor-számládat végig nézni“. — Úgy tettem, a mint nekem mondotta volt és szemeim fényleni kezdének. Pillanatig gondolkozám, nem jobb volna-e hallgatnom, de lelkem sugallatától legyőzve szólék egész ünnepélyes hangon: „Nekem talán hallgatnom kellene, de nem akarom előtted a hibát eltitkolni, mely javamra itt kitüntetve nem lett. Te kívánod, hogy számoljak és én azt találom, hogy több bort ittam, mint a mennyit itt feljegyezve találok. Többet fogyasztottam 16,000 palaczknál és ime itt csak 4000-ről van szó. Itt csupán a magyar és olasz bort látom feljegyezve; de a közönséges, mindennapi könnyű boromat, melyet Harcsay kedves barátomtól vásárolni szoktam, nem látom itt sehol megnevezve. „Gerzon! te becsületes vagy, mondá ö, de azon bor, melyet Harcsaytól vásároltál, nincs itt; mert az a bor, nem volt bor.“ — „Hát mi ?“ kiálték egész megháborodással. — Viz, gyümölcslével, czukorral és kénsavval. És bár te azt, mint bort becsülettel megfizetted, én azt még sem tehettem az általad elfogyasztott borok rovatába, hanem a hozzá alkalmazott szereket külön kellett kimutatnom.“ Megtörve a földre rogytam és szerencsétlenségemre a gúlába állított tojások közé. Nem mondhatom el, minő különös érzelem fogott el, midőn e rakásba hullottam; hogy minő ropogással töredeztek körülöttem a tojások, miképen öntött el tartalmuk és hogyan szurkáltak azok héjai Ö88ze-vissza. Azt gondoltam, hogy már meg kell fuladnom, s idestova hánykolódtam, de ez csak rosszabbá tette helyzetemet. Mig végre nagybátyám lábaimnál megfogott és a higgá vált tömegből kirántott. Midőn ijedelmemből felocsúdtam és magamat annyira-mennyire a rám ragadt tojáshéjaktól és tojássárgáktól megtisztitám, ismét Harcsay jutott eszembe, kinek csalárd eljárása igen fájt lelkemnek. Kísérőm úgy látszik arczomról olvasta le a bánatot, és ekkép kezde vigasztalni: „Ne búsulj Gerzon, ez már okosabb emberekkel is megtörtént. Számiad azonfelül nem egészen rósz, és a mint látod, pontosan van vezetve. Remélem, csak nem kételkedel?“ — „Hogy is kételkedném, — váloszolám, —■ de ha elgondolom, hogy az élelmi szerek mily halmaza, mennyi ital és hány állat ment ezen kis szájon keresztül; hogy dolgaim legtöbbje a rágásban nyilvánult, valóban szégyenlem magamat torkosságomért.“ „Egyben igazad van, másban nem, szóla ö, mert valóban óriási munka közel 500 mázsát szájban összerágni; de ez azt is igazolja, hogy türelem mellett mennyire képes az ember, ha bizonyos czéljára naponkint idejének csak igen kis részét szenteli. De torkosságról s mértéktelenségröl nem vádolhatod magad, mert te egyáltalán nem éltél mértéktelenül .... hanem most már dolgaimra kell gondolnom és azokra visszatérnem, és bármennyire is fáj lelkemnek, neked most fizetned kell.“ — „Fizetnem? De mikor nincs pénzem.“ — „A mivel és a min te vétkeztél, azzal és azon leszesz te
