Eger - hetilap, 1881
1881-05-19 / 20. szám
207 Színészet. Szerdán f. hó 11-én Barriére és Thiboust 4 felvonásos színmüve „A szerelem bolondjai“ (itt először) a botrányig csekély számú közönség előtt, adatott. Lásziné (Ronzoff Éva) kitünően alakított, Bussay Clarisse (Limours Mari) sziutén igen jól megfelelt föladatának. Peterdy, Ferenczy, Tóth nagyobb, — úgy Ságbiné, Dál- Doki, Szép, Beczkói, Aranyossy kisebb szerepeikben több-kevesebb sikerrel állták meg helyöket. — A fö-szerepet Könczöl Lujza, mint Pazzi Paula, Limours gróf neje, vitte. Láttuk már Könczöl Lujzának több sikerült alakítását, de ez mindannyit fölülmúlta. A szenvedélyes olasz nö, kit a féltés rettentő kínjai gyötörnek s a büszke nö, ki ezt még legközelebbi hozzátartozóival sem akarja észrevé- tetni, a csodálatig hűen állott előttünk. Azon jelenete, midőn szenvedését, a marczangoló kint, Fugeres André s Guibert Jakab előtt, takargatja, midőn keserűsége kitörése helyett halálos fájdalmában magát kaczajra eröheti, feledhetetlen marad. Férjével szemben egykét villanatban eszményi tisztaságban mutatta be a nőt eredeti ha- ragtalan fájdalma bubájában. Mezeray herczeg adott tanácsával s Ronzoff Évával szemben, mikor már mindent tud, kitör a szenvedélyes olasz nő s sértett büszkeségében fönségessé lesz, de majd magára maradva a kétségbeesés aléltsága, a kimerülés lankadtsága vesz erőt rajta s már azt binnök összeroskad alatta, midőn megint a sértett, büszke olasz nö lép előtérbe. Minden indulatot, minden érzést areza egész teljében tükröztetett, akár hosszasabban tartó volt az, akár mint futó villanat jelentkezett. Végre midőn férjétől válni kiván örökre, de akarja, hogy férje utoljára meglássa még néma gyermekét s azért fölkeresi öt Ronzoff Évánál, a iegfokozot- tabb szenvedélyek egymásra tornyosult özönében a forrongó érzelmek zabolátlanul törnek ki belőle: areza kikel nyugodtságából, hangja érczessé válik, majd a fuldoklás rekedtségbe vesz s már az örüléstöl féltjük, midőn gyermeke megszólalásával az anyai szeretet végletébe csap át. Az árnyalás változatos gazdagsága s a gyors és gyakori átmenetek erőteljes színezése mindmegannyi fénypontot képeztek. Végül midőn a nőt már csaknem fölemészti az indulatok s szenvedélyek rohamos változása : következik férje bocsánatkérése, kinek teljes szívből megbocsát; s a költői igazságszolgáltatás kedvéért ez jól is van igy; de a színmű irói bizonyára elfeledték, hogy az olasz nö annak, ki öt egyszer megcsalta, nem bocsát meg soha. Csütörtökö n „Kisasszony feleségem“ (Marjolaine) Le- coq 3 felvonásos vig operetteje került színre. A czimszerepet Pe- terdyné (Marjolaine) adta. A „Kakuk“ dal igen szépen sikerült, Ugyanúgy a Nikó Linával (Aveline) majd Gálosiva! (Ériekéi) előadott kettesek s a 2-ik felvonásban előforduló terzett (Peterdiné, Nikó Lina, Szép). Nikó Linának több dalát ismételtette a közönség; különösen szép volt pityergös dala, melyet valódi bravourral énekelt. Berényi (a polgármester) szabatos énekével. Dálnoki (Van der Bum) eleven játékával nagy mértékben emelték az előadás sikerét A karok jól működtek. Közönség mint tegnap. Szombaton „Figaro házassága, vagy egy napi bolondság,“ Beaumarchais 5 felvonásos vigjátéka adatott. Az első négy felvonás legszebb helye Nikó Lina (Cherubin) szavalaia volt, melyet kérelemre az ötödik felvonás végén meg is ismételt. Különben a négy felvonás vontatoftságát a szereplők minden igyekezete sem bírta eloszlatni, pedig Dálnoki (Figaro) csak úgy pattogtatta élezeit. Könczöl Lujza (Zsuzsi), Peterdi (Almavira), Sághiné (Rosina), Szabó Krisztina (Marcelina), Ferenczi (Antonio), Bussay Clarisse (Fan- chette), Aranyossy (békebiró) többnyire igen jól betöltötték szerepeiket; az ötödik felvonás annáiinkább telve volt mulatságos bonyodalmakkal, melyek folytonos derültségben tartották volna a nagy számú közönséget — ha ugyan otthon nem marad. Meg nem magyarázhatjuk magunknak közönségünk közönyét e jól szervezett színtársulattal szemben s pirulnunk kell, ha arra gondolunk, hogy: ha egy idegen kétszer volt volna Egerben, akkor mikor színtársulatunk van 8 elmegy a színházba; s akkor mikor csepürágó Aczczi úrhoz van szerencsénk s akkor is elmegy az alöadásra. . . vájjon, mint vélekednek az az egri közönség műveltsége felöl? Vasárnap „A szerelem sötét verem“ Lukácsy 3 felvonásos uj népszínműve került színre. Nikó Lina (Rózsa Vicza), kit már megjelenésével tapsvihar fogadott, mint mindig most is kitünően játszott. Dalait ismételnie kellett. E „bülbül szavú rózsa“ dalai az ábrándok legszebb világába ringatnak bennünket s képzeletünk ha- , tártalan csapongása oda visszi lelkünket, hol ily hangok teremnek: I a mesebeli Tündérországba. Nem is csoda tehát, ha dalai végső hangjainál elragadtatva tapsol mindenki s hallani akarja még egyszer azokat, mint Ízlelni akarja folyton a hadzsizst az, a ki már egyszer Ízlelte. Berényi (Garad János) hatalmas hangjának bús nótáira szivünk húrjai is megrendültek. Dálnoki (Sárkány) helyesen alakította a blazirt birtokost. Tóth Antal a mindenes, Ferenczi a tanító, Gálosy Páli Gyurka szerepében tüntették ki magukat. Most vasárnap volt, jó idő is volt s népszínművet, plane újat adtak, tehát három hatalmas tényező, melyek összehatásának tölt házat kellett volna müpártoió közönség mellett teremtenie s mi mit tapasztaltunk ? azt, hogy a közönség távollétével tündöklött! Kedden a 2-ik bérlet l-sö számául Sardou és Najac 3 felvonásos legújabb kitűnő vigjátéka „Váljunk el" adatott (itt először.) Meséje ügyesen van szőve, a cselekvény érdekgerjesztöleg foly, menete eleven. Könczöl Lujza (Cyprienne) s Peterdi (Des Prumel- les) kifogástalan elegantiával s művészi felfogással keresztül vitt játékában gyönyörködött a közönség. Aranyossy (Adbémar) ügyesen kezelte szerepét, Ferenczy (Clavignac,) Bussay Clarisse (Josephine) Beczkói (Valentin), Újhelyi Mari jól megfeleltek feladatuknak, — Közönség kis számmal. Csiikásy Gerzon, Nagy-Lak városa érdemteljes tanácsnokának, Sylveszter-éji álma. — Németből travestálta Dorgeel Henrik után Xy. — A hogyan engem ismertek, tudjátok, hogy egész életem folyamán át mindenben mértéket tudtam tartani. Áldva a jó Istenemet számtalan jótéteményeiért, csendesen, egyedüliségben éltem, soha sem költve többet, mint a mennyit körülményeim engedtek. Mint nőtlen ember, hatvan évet töltöttem itt, a nélkül, hogy az idő elmúltát észrevettem volna. Midőn az elmúlt Sylveszter éjjelén hazajöttem, szokásom szerint magamoa szállottam és a zárszámadást megcsináltam az éppen letünöfélben levő esztendőre nézve, mérlegelve a jót és roszat, mit az éven keresztül elkövettem. Meg voltam elégedve a számadás eredményével s öumagammal: talán megelégedettebb, mint harmincz évvel ezelőtt. Elmondva imámat s még egy pohár ó bort lehörpentve, bevetettem magam a jó puha fehér ágyba, betakarództam, kioltottam a gyertyát, és nem sokára — elaludtam. Az Oroszlán vendéglős, kinél negyven év óta rendesen, törzsvendéghez illően jövedelmeimet elfogyasztani szoktam, az este erős puncsot adott fel, és mert abból talán többet ittam, mint különben: megtörtént velem, mit már régóta nem tapasztaltam, t. i. olyasmit álmodtam, mit már rendkivüliségénél fogva is, el akarok nektek mondani. * * * Hajnal hasadtakor, igy álmodám én, egy végeden síkságon bolyongtam. A harmat ragyogva tündökölt a puha, zöld pázsit levelein, és a távolból egy nagy hosszú épület, mely felé elgondolkozva közeledtem, látszott engem üdvözölni. És én magamat fölségesen éreztem, nem tapasztaltam semmi fáradságot a megerőltető menet daczára; oly könnyen vettem a lé- lekzetet, mintha ismét ifjúvá változtam volna, s csak azon csodálkoztam, hogy az uralkodó világosság daczára nem láthattam a napot. Megállók jobbra-balra tekintve, de a nap — sehol! Talán már ezen legrégibb vállalat is „krachot“ csi- n áj t, fizetésképtelenné vált? — gondolám magamban, 8 az alatt alig észrevehetően a nagy épület elé érkeztem; egyemeletes volt az a kincstári épületek styljében építve, — tetején a haza czimerével, mely alatt e felírás állott: „Fogyasztási adóhivatal." Az épület közepén volt a bejárat, és mivel tudtam, hogy mi megadóztató sincs nálam, át akarók azon menni; azonban az ott álló kapus botját elém tartva felkiáltott: „Megállj! Előbb menjünk az irodába.“ — Bocsánat — válaszolám — én semmi adó alá tartozót nem hordok magammal, én Csukásy városi tanácsnok vagyok ; s csak kis sétát tettem Nagy-Lakról, a hol lakozom, és csupán néhány szivart hoztam el magammal; bár nem a legjobbak, azonban ha mégis netalán parancsolna azokból — evvel felöltőm zsebe felé nyúltam. De csodálat, meg nem találhattam azt. Keresek-keresek es a mint oda nézek, látom, hogy nincs rajtam semmi felöltő, sőt még nadrágom sem és én pőrén állok azon ember előtt; — képzelhetitek zavaromat. Kezdem magamat mentegetni; mondom, hogy az megfoghatlan előttem, hogyan hagyhattam igy el a házat, és hogyan mehettem a városon igy keresztül. 0 azonban jóakaró nevetésben tört ki, és szólott: „Ne gondolj vele, a sirásó lelopta ruháidat.“ „A sirásó?“ kérdém én meglepetve. „Az — válaszola ö — te meghaltál és ott lent eltemettek téged.“ „Meghaltam! eltemettek!“ kiálték föl rémülten.
