Eger - hetilap, 1880

1880-03-25 / 13. szám

102 búra 12.20—14, rozs és kétszeres 10.20—10.80, árpa 8—9, kuko- ricza 8—8.40, zab 7.60—8.20. Levelezés. Boczonád 1880. márczius 21. Tekintetes szerkesztő úr! Én mint egyszerű földmivelö újságba még sohasem Írtam, olvasni is csak, mikor rá érek, akkor olvasok, arra pedig, mert többnyire mindig találok dolgot, mentöl kevesebb idő esik az egy ünnep-délután kivételével; de azért most veszek magamnak annyi bátorságot, hogy a t. úrnak egy lélekemelő dol­got elbeszéljek. Főt. Pozsonyi József plébános úr, a mi kegyes szivü lelkiatyánk (ki tudom, hogy ezen Írásomért megneheztel rám, mert jótéteményeit titokban szereti tartani) a mellett, hogy éven- kint az iskolának, a tanító-fizetés javítására s a templomra szép összegeket áldoz, a parochia épületeit saját költségén tartja fenn, a szegény gyermekeket taneszközökkel, gyakran ruhával, sőt, van­nak esetek, hogy élelemmel is ellátja, a munkaképtelen özvegyek­és házi szegényeknek pénzt és élelmet ad, a községen keresztül járó mindenrangu és rendű szegények súgárzó arczczal térnek ki házából, ha oda bemennek, a mikor közérdekben aláírási iv kerül hozzá, a névtelen adakozó erszénye nem fukarkodik (mit fényesen igazolt a törökök, Szeged és Eger szerencsétlen ügye) ha valaki kölcsönre szorul, „köszönöm“ a kamat, mert mást úgy sem fogad el, az irodalomnak is pártolója, habár meggyengült egészsége miatt káplánt kell tartania, mi jövedelmének nem csekély részét emészti fel és csak egyszerű életmódja teszi lehetővé jótéteményeit, legköze­lebb is a virágvasárnapot és ezzel együtt a husvétet azzal tette a szegények és árvákra nézve örömteljessé, hogy a mai napon 10 árva és ruhátlan iskolás gyermeknek 3—3 frtot, s így összesen 30 frtot, 5 szegény családnak 3—3 frtot, 1 családnak 4 frtot és 1-nek 2 forintot osztatott ki általam s igy 51 forintnyi adományá­val tette emlékezetessé a mai kegyeletes napot. Mit mondjak az ily nemes cselekedetre? Mást nem mondhatok mint a mit az ado­mányt vett szegények örömkönyek között már ezerszer is mondot­tak „Áldja meg az árvák, özvegyek és szegények Istene! Novák István biró. Kimutatás az lrgalmasrend egri gyógyintézetében vallás- és nemzetkfl- lönbség nélkül ápolt betegekről az 1879-ik évben. Betegségek: Az agyban: 1878. évről visszamaradt 17 1879. évben felvétett 13, összesen 30. Ezek közül elbocsáttatott gyógyulva 8, meghalt 4, összesen 12. 1880. évre maradt 18, ápolási napok száma 6587. Gerinczagyban és idegekben, 1879. évben felv. 4, összesen 4, ezek közül elbocsát, gyógy. 3, meghalt 1, összesen 4, áp. napok sz. 31. Kül-érzékekben: 1879. év. felv. 9, összesen 9, ezek közül elbocsátt. gyógy. 9, ossz. 9, áp. napok sz. 125. Légző szer­vekben 1878. évről visszamar. 7, 1879. évben felv. 32, összesen 59, ezek közöl elbocsátt. gyógyulva 47, javulva 1, meghalt 9. összesen 57, 1880. évre maradt 2, áp. napok sz. 964. Szivedényekben s mi­rigyekben 1879. évben felv. 1, összesen 1, meghalt 1, összesen 1, áp. napok sz. 3. Nyelő és emésztő szervekben 1879. évben felv. 14, összesen 14, ezek közül elbocsátt. gyógy. 12, megh. 1, összesen 13, 1880. évre maradt 1, áp. napok sz. 163. Mellékzsigerekben 1878. évről visszam. 1, összesen 1, ezek közül elbocsátt. gyógy. 1, ösz- szesen 1, áp. napok sz. 8. Húgyszervekben 1879. évben felv. 1, ösz- szesen 1, ezek közül elbocsátt. gyógy. 1, összesen 1, ápol. napok sz. 2. Ivarszervekben 1879. évben felv. 10, összesen 10, ezekkö- zül elbocsátt. gyógy. 10, áp. napok sz. 98. Bujakór 1878. évről visszamar. 3. 1879. évb. felv. 66, összesen 69, ezek közül elbocs. gyógy. 68, összesen 68, 1880. évre maradt 1, ápol. napok sz. 957. Kütegek 1878. évről visszamar. 1, 1879. évben felv. 12, összesen 13, ezek közül elbocsátt. 13, összesen 13, áp. napok sz. 105. Bőr-, sejtszövet- és izombántalmak 1878. évről visszamar. 3, 1879 évben felvét. 22, összesen 25, ezek közül elbocsátt. gyógy. 22, javulva 2, összesen 24, 1880. évre maradt 1, áp. napok sz. 479. Csontbajok 1877. évről visszamar. 1, 1879. évben felvétetett 12, összesen 13, ezek közül elbocsátt. gyógy. 13, összesen 13, áp. napok sz. 319. Izületi bajok 1879. évben felv. 4, összesen 4, ezek közül elbocsátt. gyógy. 4, összesen 4, áp. napok sz. 40. — Általános beteg­ségek: Bárgyuság 1878. évről visszamar. 1, ezek közül elbocsátt. jav. 1, áp. napok sz. 83. Csúz 1879. évben felvét. 5, ezek közül elbocsátt. gyógy. 5, áp. napok sz. 33. Görvélykór 1879. évben fel­vétet. 3, ezek közül elbocsátt. gyógy. 1, meghalt 2, áp. napok sz. 56. Hagyjnáz 1879. évben felvét. 11, ezek közül elbocs. gyógy. 6, meghalt 5, áp. napok sz. 127. Köszvény 1879. évben felvét. 4, ezek közül elbocsát, gyógy. 3, 1880. évre maradt 1, áp. napok sz. 35. Güinö­kór 1879. évben felvét. 11, ezek közül elbocsátt. gyógy. 8, meg­halt 3, áp. napok sz. 218. Váltóláz 1878. évről visszamar. 1, 1879. évben felvét. 22, ezek közül elbocsátt. gyógy. 22, 1880. évre ma­radt 1, áp. napok sz. 179. Aggkór 1879. évben felvét. 2, ezek kö­zül elbocsát, gyógy. 1, meghalt 1, áp. napok sz. 51. Vizkór 1879- évben felvét. 15, ezek közül elbocsát, gyógy. 12, jav. 1, meghalt 2, áp. napok sz. 228. Geny vér: 1879. éven felvétet. 1, meghaít 1, áp. napok sz. 43. Égés 1879. évben felvét. 3, ezek közül elbocsát, gyógy. 2, 1880. évre maradt 1, áp. napok sz. 20. Fagyás 1879. évben felvét. 3, haldok. hozatott 2, 1880 évre maradt 1, áp. na­pok sz. 31. Öngyilkosságból villómérgezés 1879. évben felv. 1, haldok. hozatott 1, áp. napok sz. 5. Égés villámtüz által 1879. év­ben felvét. 1, elbocsát, gyógy 1., áp. napok száma 9. (Vége köv) Nyilttér. #) Tisztelettel kérem mindazon vevőimet, kik könyvbeli tartozá­saikat nálam még eddig ki nem fizették, hogy hátralékaikat még e hó folyamába tisztázzák, minthogy üzletemet végkép megszüntetem. Ellenkező esetben kényszerítve leszek az addig be nem folyt adós­ságokat a törvény utján behajtani, tisztelettel Butterman H. *) E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a Szerk. Az egri kir. trvszék mint telekkönyvi hatóság ré-1 zséröl közhírré tétetik, hogy Szele Gábor alapítványi i gondnok végrehajtatónak Sisvay Mária egri lakos vég­rehajtást szenvedő ellen 1260 frt tőke és járulékai iránti végrehajtási ügyben, Sisvay Máriának következő ingóságai: 1 drb. vas srófos sutú értéke 10 frt, 2 drb. szüretelő kád ért. 10 frt, 10 drb. rósz hordó ért. 12 frt, 1 taposó kád 3 frt, 1 drb. lugzó 1 frt 50 kr., 1 drb. 3 akós hordó 3 frt, 1 drb rézüst 4 frt. a) Továbbá Sisvay Máriának az egri belső 2486. sz. tjkvben A f 3065 hm. a. felvett és 200 írtra beesült borházas pineze. b) Az egri külső 1885. sz. tjkvben A f 2480 hrsz. a. felvett ós 2200 írtra becsült szőlő, c) Az egri külső 1885. sz. tjkvben A f 2490 a hrsz. a. felvett és 60 írtra becsült parlag szőlő, d) az egri k. 1884. sz. tjkvben A f 2479 hrsz. alatt felvett s 15 forintra becsült parlag szőlő az 1880-dik évi april hó 20-ik napján az ingókra d. e. 10 órája a hely színén az in­gatlanokra d. u. 3 órája első- és 1880. évi május hó 29-ik napján d. u. 3 órakor, mint második határidőben, az egri kir. trvszék tanácstermében megtartandó nyil­vános árverésen következő feltételek alatt eladatni fog: u. m. az ingatlanok az első árverésen becsáron alól is eladatnak. 1-ször. Kikiáltási ár a fennebb kitett becs­ár', melyen alul az első árveréskor azárverésre kitűzött birtokok nem fognak eladatni. 2-szor. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/o-át készpénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-szor. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részlet­ben, és pedig: az első fis-át az árverés jogerőre emel­kedésétől számítandó 8 nap alatt, a második tfi-át ugyan­azon naptól számítandó három hónap alatt, az utolsó ll3-át ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt, min­den egyes_ vételári részlet utánea birtokbalépós napjától számítandó 6»/o kamattal együtt ezen kir. trvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó-, mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4-szer Vevő köteles az épü­leteket a birtokba lépés napjával tűzkár ellen biztosí­tani. 5-ször. Az árveres jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6-szor. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes befizetése után fog vevő javára hivatalból eszkö­zöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-szer. A mennyiben vevő az árverési feltetélek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy ha­táridőnek kitűzése mellett az előbbi becsaron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik köz­zététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. tvszékhez nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Végül felszólittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. tvszék székhelyén vagy annak közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett helyben megbízottat rendeljenek, annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellen­kező esetben Morvay János ügyvéd mint hivatalból: kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. Kelt az egri kir. törvszéknek mint telekkönyvi ha­tóságnál 1880. évi február hó 21-ik napján. Az egri kir. törvszék elnöke. (49) 3-3 VAVBIK BÉLA. Gyümölcsfák eladása. Alólirtnál, — felnémeti külváros 12. sz. alatt — a legjelesebb és hiztosfajú alma és körtve oltványok 4 éves korúak drbja 36 kr. 100 drb. 30 frt. Diófák drbja 50—60 krajczár. — Továbbá örökzöld bokrok, s széptenyészettt fenyőfák vannak eladóvá téve. íMegrendelések elfogadtatnak t. Bajzáth Jó­zsef úr kereskedésében is. (27i 3-3 Panatsek Ferencz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom