Eger - hetilap, 1880

1880-03-11 / 11. szám

fenti alapítvány kezelésének költségei. így a 100,000 frtnyi alapít­vány kamatjai teljesen a kitűzött jótékony czélra fognak fordittat- hatni. * Trivitzer István, volt magyar udvari alkanczellár, kit né­hány nappal ezelőtt Bécsben az utczán szélhüdés ért, meghalt s ugyanott egész csöndben eltemettetett. * Gyászhír. Megilletödéssel vettük a kővetkező gyászjelentést. Bayer József és neje szül. Kollanda Margit, maguk és gyermekeik, József, Anna, Antal, Sándor és Henrik, úgy számos rokon nevében fájdalmas szívvel jelentik a felejthetetlen jó fiú, szerető testvér, ille­tőleg gyöngéd rokonnak Bayer Ferencinek, 1880. évi marczius hó 7-én d. e. 10 órakor, élte tavaszán, 24-ik évében, tüdögtimökórban, hosszas szenvedés után történt csendes elhunytál. — A boldogult hült tetemei f. hó 8-án d. u. 5 órakor a család szá­mos ismerősei s tisztelői nagy részvéte mellett a fájdalmas Szűzről nevezett sirkertben tétettek nyugalomra. Áldás poraira! — Köszönetnyilvánítás. Azon t. urak és hölgyek kik f. hó 8-án feledhetetlen boldogult Ferencz fiunk temetésén megjelenni és fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják nemes részvétü­kért őszinte forró köszönetünket. Eger 1880. Bayer József és neje szül. Kollanda Margit. — A marczius 15-ikén tartandó lakomára az aláírások csak jövő szombatig fogadtatnak el 1 írt 50 krjával. A lakománál a Farkas Sándor kedvelt zenekara fogja húzni a sirva-vigadáshoz a nótákat. — Eljegyzés. Malesevics Emil a losonczi állami gymasium tanára a múlt napokban váltott jegyet Harer Róza kisasszonynyal. — Batyubál. Szombaton éjjel tartotta meg az egri „arany fiatalság'1 várva várt batyubálját az Udvardyféle házban. A rég le­zajlott farsangi vigalmakban alig láttunk szilajabb kedvet s ily meglepő fesztelenséget, mint itt. Szinte kedvünk kerekedik elitélni az elite-bálok fagyos udvariasságát, fitogtató fényűzését, kéjelmet- len feszességét nevetséges alakjaival együtt s fölmagasztalni a ba­tyubálok magyaros jellegét, melegségét és egyszerűségét. Az egri intelligentiának szinét-javát összecsalogatta e batyubál. A szépnem — úgy szólván — teljesen képviselve volt, ott láttuk: Tarnay Mariskát, Fülöp Bertát, Simáczius Piroskát, Ecsedi Margitot, Kliegl Pannikát, Brünauer Czecziliát, Hartl Vilmát, Eötvös Gizellát, Syposs Ilonát.; Kiss, Janik, Mészáros, Csernyus Gröber, Tormásy és Szn- hányi nővéreket; Fülekué, Veidlné, Kovács Kálmánné, Bescovicbné, Fekete Jánosné, Vecsey Miklósné, Dálnokyné, Schönerné úrnőket stb. — A luculusi lakoma után szakadatlan jó kedvvel járta a táncz világos viradtig. A helyben állomásozó tisztikar majdnem teljes számmal volt e kedélyes tánczvigalmon képviselve, melylyel váro­sunk fiatalsága viszonozni kívánta azon emlékezetes mulatságokat, melyeken a tisztikar mindannyiszor oly szívesen látta városunk polgárságát. — Műkedvelői elődás. Az egri jogakademia polgársága legu­tóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy segélyzö- egylete javára 18- ikán, vagy, közbejövő akadályok esetén, a húsvéti ünnepek allatt műkedvelői előadást tart. Felhivjuk a közönség becses figyelmét e nemes czélú előadásra. — Az „egri általános ipartársulat** igen szép számmal meg­jelent tagok részvétele mellett febr. hó 29-én a városház nagy ter­mében tartá meg évi s tisztújító közgyűlését, melyen elnök beszá­molt három évi működéséről, jegyző pedig a választmány munkál­kodásáról. Ezen jegyzői jelentés szerint három év alatt tartott 7 koz-, 42 választmányi gyűlés, melyeken 350 tigy tárgyaltatott. A társulatba lépett 32 tag, de majdnem ugyanannyi vagy kilépett vagy elhalt s igy a társulatnak jelenleg 80 tagja van. Beszegödés 41, szabaditás 48 volt. A társulat évi átlagos bevétele 200 frt. A társulat ezen csekély pénzereje mellett, miként ez városunk pol­gársága előtt tudva van, az ipari éredekek előmozdításáért igen sokat tesz, és az iparosok részéröl méltán megérdemelné a nagyobb, sőt tömeges pártolást, mely pártolás által nemcsak városunk ipa­rosainak érdeke, hanem különösen az iparostanulók kiképez- tetése 8 az ezen társulat által javaslatba hozott ipariskola jövője is biztosíttatnék. A társalat a vasárnapi iparostanulók jutalmazására, rajzeszközökkel és könyvekkel való ellátására három év alatt 70 frtot; irodalomra 40 frtot; iparczélokra 72 frtot; a szál­loda fentartására 60 frtot, segélyezésre 57 frtot; összesen: 299 frtot fordított. Igen kivánatos volna, hogy a többi ipartársulatok is követnék ezen szép és dicsérendő példát, s még kívánatosabb, hogy az illető felsőbb közegek valabára utána néznének már annak, hogy al egyes ipartársulatok a törvény által az iparostanulók tani- tasara megszabott jövedelmi százalékukat mely iskolának szolgál­tatják ki; mert tudtunkkal az iparostanulók vasárnapi iskolájok fentartására semmit sem adtak ez ideig. Elnök leköszönése után a választás Ürményi Antal választási elnök vezetése alatt a követke- I zökép ejtetett meg: elnök: Gyubek Lajos, alelnök: Mátékovics Mór, | titkár: Párizsa János, jegyző: Glósz Károly; számvizsgálók: He- | gedü8 János, Stern Alajos, Sztupka János; a kisorsolt és elhalt vá- i lasztmányi tagok helyett megválasztattak választmányi tagokul : Ürményi Antal, Braun József, Tamassy Flórián, Nánássy Ferencz, Gallasi József; póttagokul: Pillér József és Hibay György. A vá­lasztmány benmaradt tagjai: Braun Manó, Kaiser János, ifj. Mi- ticzky János, Szágl Nándor, Szabó Sándor. * A vadászati jegyek és fegyveradó leszállítása tárgyában vasár­nap Bpesten számos képviselő értekezletet tartott, s küldötiséget me­nesztettek a pénzügyminiszterhez. A többség a vadászati jegyekre, nézve 5 írtban, a fegyverekre nézve pedig 1 írtban akarja meg­állapítani az adót. * Hálányilvánitás. Berinza Péter bánhorváti kántortanitó hoz­zánk intézett ievélben meleg szavakban mond köszönetét dr. Akan- tisz Jusztin orvos úrnak, hogy helyben a másodévi képezdei tan­folyamot végző egyetlen fiát súlyos betegségéből minden dij nélkül kigyógyitotta, továbbá Zsendovies József kanonok ur ö nagyságá­nak, a miért fia számára a helybeli Irgalmasok kórházában helyet kieszközölni és a súlyos beteget saját kocsiján oda szállitatni szí­veskedett és végre a nagyérdemű szerzetnek is, melynek ápoló karjai között fia feküdött és egészségét visszanyerte. „Ha talán va­lamelyiknek, igy végzi a fia felgyógyúlásán Örvendező hálás apa, j az itt felsorolt nagyérdemű személyek közül szerénységével visz- szaéltem volna, szolgáljanak mentségemül Jézus Krisztus, e szavai: „Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék az Atyát, ki mennyekben vagyon.“ — A mi gyakran megesik. Városunkban a kapás osztálynál általában szokásban van, hogy reggel az apa a szőlőhegyre, az anya pedig a piaczra siet s ezalatt apró gyermekeiket a szobába csukják, hogy hadd sírjanak kedvükre, legalább megszépülnek. Csutorás Márton gazdauramnál is úgy történt a dolog; gazdauram a szőlőhegyre nyitni ment, a gazdasszony meg a piaczra került le egy kis holmival, a Márton meg a Kati gyerekekre rázárták az ajtót. A gyermekek játszottak, közben gyufát gyújtogattak s a gyufaláng belekapott a Csutorásné asszonyom bokros dunnájába. A tehetetlen apró gyermekek a becsukott ajtótt felnyitni nem tud­ták s a tollú füstben megfúltak. * Utazóknak. F. évi marcz. 15-étöl kezdve a m. kir. állam­vasutak főbb állomásain mérsékelt árú menet­térti jegyek fognak kiadatni. Egerből Budapestre és vissza II. oszt. 10 frt 23 kr., III. o. 7. 31; Miskolczra II. o. 5. 55, III. o. 3. 96 stb. A jegy 3 napig érvényes ; a jegy bélyegzé­sének napja első napnak tekintetik; megszűnik az érvényesség a visszauaztazá8i elindulásra nézve az utolsó napon éjféli 12 órakor, megjegyeztetvén, hogy az esetre, ha a visszautazás az utolsó nap éjfél előtti idejében kezdetett meg, az érvényesség a vonatnak a rendeltetési állomásra való érkezés idejéig terjed ki. * Jegyzői állomásra pályázat. A kis-tálya-andornaki körjegy­zői állomás megürült Zelei Endre halálával. A fizetés 683 frt, öt hold föld és lakás. Ezen állomás márczius 13-án fog betöltetni. A pályázatot Fekete László szolgabiróhoz kell beadni Mezö-Kövesden. * Az idei hadgyakorlatokra az 1871, 73. és 75. évben besoro­zott tartaléktisztek és legénység s azon tisztek, kik a hadgyakorla­tokkal hátralékban vannak, fognak behivatni. A tartaléktisztek gya­korlati ideje 4 hét, a legénységé 13 napig fog tartani. * Jászberény város tanácsa elhatározta a közterek és közutak befásitását. Követendő példa. * Fremd Henan m. hétfőn mutatta be közönségünknek a törzscasinó fütetlen, hetek óta nem szellőztetett dohos levegőjű ter­mében Edison új, nagyszerű találmányát: aphonographot. A kivált eleinte gyengén sikerült kísérletekből kitűnt, hogy F. úr nem szakember, mert sem az időt, sem a helyet az ily kísérletek­hez megválasztani nem tudta, sőt alapos gyanúnk van, hogy a gép által működő természeti erőkről sincs fogalma. Mindamellett a cse­kély közönség dicséretes türelemmel hallgatta végig a kísérleteket s érdekkel vette szemügyre Edison találmányát, mely tökélyesbbítve hivatva van társaséletünkben jelentékeny változásokat előidézni. — Casaqrande Márk, a kitűnő olasz szobrász, kitől székes- föegyházunk összes szobor diszitményét, közöttük a sanc- tuariumban, a tabernaculum két oldalánál térdelő, cararai már­ványból készített, remek-kivitelű angyalokat is birja, 8 kit ugyancsak főtemplomunk részére megrendelt nagyobbszerü müve: a két szintén cararai márványból készülő imposans álló cherub szobor befejezésénél ért mindnyájunkat mélyen lesújtó gyászos végzete — az özvegye által Kovács Ferdinand

Next

/
Oldalképek
Tartalom