Eger - hetilap, 1880

1880-02-12 / 7. szám

50

kotraáuyunkat egykor fenyegették; nem azon küzdelmekről, melyek jogosult haladásunkat oly soká feltartóztatták. És én nem tudom lelkemben leküzdeni az aggodalmat, hogy e törvényjavaslat elfogadása által megteremtjük az eszközt aggályos gonddal biztosított intézményeink megmásitására s megfosztjuk magunkat ama vigasztaló biztatástól, hogy életünk alkonyán jövőt lássunk, melyet rémé nycinkkel alkottunk.

És hogy ezen aggodalmam nem alaptalan, mutatja ama másrészről mindinkább nyilvánuló törekvés a közös kormány s ezzel kapcsolatban a delegáczió jogkörének kibővítése által oly birodalmi központosítást lehetővé tenni, melyet a nemzet mindig repudeált.

A politikai, a törvényhozási intézkedések legnagyobb hatása nem mindig az, a mi a legközvetlenebbül nyilatkozik. Hatnak ezen intézkedések az emberek gondolkodására, befolyással vannak ezek jellemére, meghatározzák azok erkölcseit s ez által oly állapotot teremtenek, mely gyakran ellentétben áll a törvényhozó szándékával.

A törvényeknek e psychologiai momentuma kötelezi a törvényhozói testületeket, nagy óvatosságra működéseikben, kötelezi fökép akkor, midőn az intézkedések egy állam alkotmányos biztosítékait érintik. (Helyeslés.) Ezen mindent kellően mérlegelő óvatosság, mely nem érzi magát semmi tekintet által fölmentettnek az ember- ismeret és politikai tapasztalás számbavételének szüksége alól, mindig kiváló feladatát képezte a főrendiháznak , melyben a népek garantiát és megnyugvást keresnek a bármely oldalról jelentkező elhamarkodás vagy elbizakodás azon veszélyei ellen, melyek a közjó nagy nyereményeit fenyegetik.

Ézen óvatosságra int minket azon módozat, mely e törvény- javaslatba be van fektetve, sőt a veszély, mely épen e módozat miatt alkotmányunk egyik biztosítékát fenyegeti, e törvényjavaslat el nem fogadását indokolttá teszi, mi által, véleményem szerint, a jövő sok bajait háríthatjuk el. Fáradalmas és áldozatdus küzdelmeinknek. melyek a legjelesebb erők munkásságát emésztették fel, és melyeket ezen törvényjavaslat folytán, véleményem szerint, ki nem kerülhetöknek látok, jövő eredményére ma csak aggodalommal és remegve tudok gondolni, mert megfogyatkozva, nagyrészben elpusztulva látom azon erkölcsi és anyagi erőket, melyek a nemzet ügyeit még a legközelebbi múltban is győzelemre vezették, és a melyek nélkül én minden küzdelmet sikertelennek tartok, bármily jogos legyen is egyébként annak alapja. (Helyeslések.)

Ezek után mélt. főrendek, én ezen törvényjavaslatot, egyéb intézkedéseinek határozatlanságán kívül, mely különösen a hatóságok jogkörének megállapításánál szembeötlő s miáltal komoly con- flictusok csiráját rejti magában és magán hordja azon jelleget, melyet az angol a törvény dicső bizonytalanságának nevez : a törvény- javaslatot főleg 1 §-a miatt nem fogadom el, mely nézetem szerint fictiót tartalmaz, és én nem kívánok szavazatommal oly törvényhozási intézkedéshez járulni, melynek fontosságáról és horderejéröl a kiegyezés nagy mestere, az 1867 : XII t. ez. alkotója, joggal elmondhatná Cicerónak Atticushoz intézett következő szavait: Quae- ris deinceps, qui nunc sit status rerum, et qui meus. Reipublieae ilium statum, quem tu meo, ego divino consilio confirmatum puta- bam et qui bonorum omnium coniuuctione et auctoritate consulatus mei fixus et fundatus videbatur, nisi quis Deus nos respexerit, elapsum scito esse de manibus hoc unó iudicio.

Ezen itt csak töredékesen közlött beszéd képezte a főrendiház febr. 7-iki ülésének eseményét. Hatása nem harsány éljenzajban, de a méltÓ8ágos főrendek s kivált kormányférfiaink arczkifejezésein, főleg pedig a szemlátomást meglepett miniszterelnök bágyadt válaszán látszott meg. Formai tökélyét és politikai életünkre kiható jelentőségét illetőleg, az érsek úr iránti tiszteletből, tartózkodunk saját véleményünk nyilvánításától; hanem nehány tekintélyes politikai nagy napilap illetékesebb nyilatkozatait iktatjuk ide.

„Az a beszéd“, mondja a „Magyarország,“ „melyet ma az egri érsek az alkotmány és a törvény szellemének védelmé re mondott, oly nagyszabású, formailag oly klasszikái, tartalmában oly államférfiúi, hogy eseményt képezett volna még akkor is, ha nem az egri érsek, hanem a főrendiház egyik legigénytelenebb tagja mondja vala el .“ — „Kitűnő szónoklat volt az,“ mondja a „Pesti Napló,“ „hatalmas érvekben és meggyőződésben, szép alakban és előadásban. Szép és veszedelmes. A miniszterelnök elkeseredésében nem tudott egyebet mondani róla, mint hogy „ifjú tűzzel elmondott remek beszéd" volt az. Valóban így volt. — S tudja a miniszterelnök úr,“ folytatja igen érdekesen a nevezett lap, „honnan van az, hogy az ősz (?) érsek beszédében ifjúi tűz lángol? Ez onnan van; mert kebelében még nem hamvadtak el az ifjú erények: a hit, meggyőződés és hazaszeretet. Azon czi- nízmus, mely a kormányelnök úr minden beszédét fanyarrá és Ízetlenné teszi s azok végén a hazafias frázisokat elkopott üres

szólásformának tünteti fel, nem volt meg a régi deákpárti férfiakban, kik közül való az egri érsek.“ — A beszéd jelentőségéről pedig a „M — g“ így nyilatkozik: „Nemcsak a főrendiház eseménye ez, hanem kimagasló eseménye összes politikai életünknek. Annyi csüggesztö tapasztalás után, egy minden irányban jótékonyan ható, felemelő momentum. Egy magas helyről jött jeladás arra, hogy elmúlt immár a közönyös szemlélet ideje, s hogy eljött a pillanat, hogy mindenki elfoglalja a maga helyét és betöltse kötelezettségét, méltósággal, ha lehet, de minden esetre függettenül és határozottan; mert így keli.'1 X.

A töke és hitel honunkban.

Magyarországnak két mellékneve van, melyek közöl az egyik vagy másik gyakran használtaik. Hallunk beszélni a gazdag és szegény Magyarországról. Sőt vannak, kik az egyik perczben a gazdag s kifogyhatatlan Magyarországról beszélnek, s alig néhány perez múlva sajnálkoznak a szegény, elhagyott ország felett. S ezen ellenmondást nem kifogásoljuk , mert hiszen igaz. Magyarországon a szélsőségek s ellenmondások korát éljük ; s ha valaki beszél a gazdag, kifogyhatatlan országról, Európa gabonatáráról , amint azt nevezgetni szeretik, azonnal akad ember, ki mindjárt a szegény szűkölködő országról beszél, s mindkettőnek igaza van. Magyaror- ! száe hires, gazdag fönemességéröl, mely nem boldankint, hanem i mérföldenkint számítja uradalmait, de egyszersmind azon nem igen i kellemes renomméban áll, hogy a magyar-osztrák monarchiában a j legkevesebb tőkéje és hitele van.

A töke és hitel szűkét ismét ellenmondással magyarázhatni meg. Azért oly szegény Magyarország, mert nemessége gazdag volt. Volt csak, mert most már sokat vesztett előbbi fényéből és gazdagságából. A 48 előtti hatalmas gazdag fönemesség irányában gyönge volt a törvény, s igy hitelezője is meglehetős tehetetlen volt vele szemben, s e miatt nem volt hitelképes. Talán nem volt egészen alapnélküli egy magyar föúr szojátéka, hogy a magyar nemesség hitele nem hypothekán, hanem hypothesisen alapúi.

Magyarország gazdag termékeny földben s ezért szegény tökében; mert ha a talaj jól fizet, igyekszik minden ember, minél többet belefektetni, hogy annál jobban kizsákmányolhassa; erre nagyobb munka szükséges, ehhez pedig nagyobb töke, s igy aztán nagyobb a tőke-kereslet mint a kínálat, a kamatlább is magasabb lesz, 8 innen van, hogy Magyarországon örülhetünk, ha 10—12°/0-en tökét kaphatunk.

Hanem igen jó volna, ha Magyarország csak e miatt szenvedne a tökében hiányt, mert utoljára is amit a talajba fektetünk, elöbb-utóbb megkapjuk azt; Magyarország a töke absolut nem léte miatt szegény; mivel még nem igen volt olyan idő; mikor magunknak tökét csinálhattunk volna.

Magyarországnak alig van egyéb tőkéje, mint termékeny földje ;

! mely szép töke ugyan, hanem ez maga is igen sok pénzt, azaz tökét kíván. A magyar parasztságban nem igen van meg még a takarékosság ösztöne, s a fönemesség — kivált Mária Terézia óta—• az udvari élet fényűzéseiben és külföldön költötte el roppant jövedelmét, mely sokszor nem is volt elég a fényűző kiadások fedezésére. 48-ban a magyar memesség, igaz, a kor követelményeihez mérten, de mégis valódi nagylelkűséggel , levette a parasztság vállairól a terhet 8 megosztotta azokat vele. Midőn azonban e terheknek nagyrészét saját vállaira rakta, már a szokatlan- ság miatt is, megdöbbenhetett; s ekkor kellett a nemességnek mindenről gondoskodnia, a mire előbb nem volt gondja; mert a parasztság végezte. S igy ha volt is valami kis tőkéje, igás baromra g gazdasági szerszámokra kellett azt fordítania. E mellett kilen- czedét, füstpénzét stb. elvesztette, mi a nemes jövedelmének nem kis részét tette. Igaz, hogy kárpótlás igértetett s az meg is adatott papírokban; de sokkal későbben, hogysem az a nemesseg igazi hasznára válhatott volna és azért szorultságában kénytelen volt azokat azonnal eladni, miáltal ezen papírok értéke igen megcsök- keut 8 igy ismét sokat veszített. A parasztság pedig az által gondolta az átmeneti időszakban a szabadságot s a jobbágyi viszony eltörléséből rá háromlott előnyt érvényesíthetni, ha a korcsmában a földesurat játszotta. A 48-ki mozgalmak nem tőkeszerzésre való idők voltak, sőt csekély takaritmányait is a haza oltárára tette minden jóravaló hazafi, s a nép is sok millió Kossuth-bankót ásott el későbben, nehogy megégetés végett az octroyalt kormánynak kelljen azokat kiszolgáltatnia. A legválogatottabb adónemek, melyek feltalálásában az akkori nagy idők nagy emberei, valóban nagyok voltak, vetköztették ki pénzéből az ilyenektől ezelőtt „szűz“ országot. A Tiszaszabályozás — mely eddig még nem mutatta töke-