Eger - hetilap, 1880

1880-12-02 / 49. szám

386

Hazánkról, fájdalom, ugyanezt nem mondhatjuk. Nem mintha itt az állattenyésztés egyik-másik ága nem állana a fentebb említett müveit államok színvonalán, nem; mert pl. a ló- és juhtenyésztésben az okszerű állattenyésztés minden feltételének eleget tettünk, azokban oly anyagra tevén szert, mely a külfölddel va ló versenyben mindig győzelemre vezetni képes; hanem azért, mivel vannak állattenyésztési ágak, melyekben előrehaladni nem tudunk, vagy éppen visszaestünk. Pedig ha van széles e világon ország, mely az állattenyésztés kedvező előfeltételeit nagy mértékben bírja, úgy bizonyára első sorban Magyarország az. Vannak nagy terjedelmű rétjeink és legelőink, népünk kedves foglalatossága az állattenyésztés; van sónk annyi, mint kevés helyütt; vannak nagyszerű erdöiuk, mind meg annyi támogatói az okszerű marhatenyéss- tés kifejlődésének ; és ha a statistika mégis azt bizonyítja, hogy e téren még sok kívánni való marad fenn: annak igen sok, és nagy okának kell lenni. Ezen okok legfőbbjei: rétjeink hiányos művelése, legelőink silány állapota, a takarmány- növények csekély mennyiségben való termés ztése, a marhasó csekély mértékben való felhasználása, az elhibázott keresztezési módok, akülönféle állat- betegségek, főleg keleti marhavész, népünk sok tekintetben elfogult nézetei, nemzetünk nagy részénél a vele született indolentia stb.

Tanfy Gusztáv és Tormay Béla urak, a párisi világkiállítás alkalmából az állattenyésztés tanulmányozására kiküldött szakférfiak, tapasztalták, hogy különböző kezelés mellett a rokon alapfajok nem egyszer teljesen megváltoznak, mégpedig okszerű kezelés mellett nemesbülnek, ellenkezőleg elsatnyúlnak, elfajulnak. Szerintük, minél kevesebb gond fordittatik a fajok okszerű tenyésztésére, az az minél inkább egyszerűen az állati ösztönre s a véletlen párosulásra van hagyva a szaporodás, annálinkább uralkodnak a fennmaradó, vagy keletkező fajokon csakis a természetes viszonyok, ellenben minél okszerűbb a gazdálkodás, takarmányozás és tenyésztés, annálinkább van az embernek kezében a megismert szükségletnek megfelelő fajt nemcsak megválasztani, de meg is alkotni.

A mi minden előtt a mezei gazdászat Achilles-sarkát képező szarvasmarhatenyésztést illeti, ebben maradtunk el legjobban ; mi pedig annál szomorúbb, mivel javulást ez ágban, úgy mint másban, egyáltalán nem észlelünk. Az 1870-ik évben véghez vitt népszámlálás alkalmával a hasznos házi állatok is összeszámitva lettek, s kitűnt, hogy a marhaállomány hazánkban 12 év alatt 368 ezer darabbal megcsökkent; kitűnt, hogy a magas termete, hószi- nű fehérsége, szép idomú szarvai, az igavonásra különösen alkalmas volta, tartóssága, gyorsasága, a külbefolyások elleni edzettsége, végre különös hizékonysága által kitűnő magyar faj, a válogatás nélkül való keresztezés s a külföldi csirák meghonosítása folytán a végpusztulás felé indúlt. Innen van azután, hogy a Tisza lapályain elterülő megyékben, hol a czimeres marha a gazdának legfőbb dicsekvési tárgyát képezte, az egyes uradalmak gulyáiban az előbb általánosan ejterjedt eredeti magyar faj, mely pedig hazánk földjén a legalkalmasabbnak 8 leggazdaságosabbnak bizonyult be, nagyon megritkult. S habár tény az, hogy a legkifejlettebb gazdasági culturával biró államoknál az igavonó marba háttérbe szorul, s a föfigyelem a gazdagabban fizető tejelő és húsadó marhára fordittatik, hazánk az igavonó marhát, mely extensiv gazdálkodásunkra nézve, izmos, csontos teste, gyors járása s silány takarmány mellet is meglehetős erőben tartható, tehát kevésbbé kényes, szerény voltánál fogva megbecsülhetetlen, nem nélkülözheti. Azért nemis szabad e fajt megváltoztatnunk; hanem törekvéseinket annak nemesítésére kell irányoznunk, éspedig „belső tenyésztés, egyre válogatot- tabb és egyre tisztábban tenyésztett atya-állatok mennél terjedtebb alkalmazása által.“ (Keleti.)

ügy látszik tej-vaj és sajtgazdaságunk sem akar meddő állapotából kibontakozni, a minek okát egyrészt a tehenek viszonylagos csekély számában kereshetjük, a mennyiben azok marha-állományunkban csak 37°/o-kal, másütt ellenben 50—52%-kal vannak képviselve; másrészt pedig mivel nálunk a jó’ tejelő anyag megszerzésére és fentartására kellő gond nem fordittatik. Pedig kivált Magyarország felvidéke az, melynek zamatos és gazdag fünö- vényzete versenyez a svájczival, s a délnyugati dombos vidékek, melyek csak oly kedvező elöföltételekkel bírnak, mint az állattenyésztésben annyira elöhaladt Francziaország, volnának hivatva a tej-, vaj- és sajtgazdaságot nagyban űzni s annak főhelyeivé válni. A töke hiánya igaz, hogy nálunk s zintén akadályul jelenkezik ily vállalatok létesítésénél, azért ajánlatos volna, hogy az egyes vidékek tejtermékei associatio útján értékesitessenek.

(Folyt, köv.)

Népszámlálás.

I. Szükségessége.

A népesség az állam tartalma és czélja, különféle viszonyaiban pedig az állami élet alapja. A népösszeség alkatelemeinek műveltségétől és gazdagságától függ az állam műveltsége, gazdagsága és hatalmi állása. Ezen intellectualis elem (t. i. a népesség) azon tényező, mely az állam és társadalom magasztos czéljait megvalósítani, tehát a társadalmi rendet és a közbiztonságot megállapítani, az anyagi és szellemi jólétet emelni, az emberiség szent érdekeit megvédeni és érvényesíteni törekszik; a miért szükséges, hogy minden állam legfontosabb feladatát a népesség és viszonyainak ismerete képezze.

De a mily közérdekű ez állapotok tüzetes ismerete, éppen oly szükséges ez magának a népességnek érdekében is.

A népesség száma s egyéb visszonyaiban idöközönkint végbemenő változások vagy egészséges, vagy kóros állapotokat tüntetnek fel. A káros állapotok az államtest betegségére utalnak, és ezt az állam van hivatva meggyógyítani, — de a gyógyszer csak a betegség, a kár megismerése után nyújtható, tehát már e czélból is kell, hogy a népesség és viszonyai ismeretesek legyenek. Másrészt pedig a törvényhozás és közigazgatás legtöbb nagy feladatának megoldása, a jó törvények és helyes közigazgatási intézkedések létesítése a nép- és viszonyainak ismeretét tételezik fel első sorban. Ott hol ez alapok teljesen tudva vannak, nem kell a törvényhozásnak experimentálni, nem kell a sötétben t apogatóznia; mert a hozott törvények meg fognak felelni a tényleges viszonyoknak, és azokat helyesen fogják szabályozni.

És a mily szükséges, épen oly érdekes és tanulságos is a statistika e része, melynek tárgyát önmaga az ember és viszonyai képezik. És ki nem érdeklődnék a saját énjét illető viszonyok miképen való alakulása iránt? Nem még csak ma, de már a 17. főleg pedig a 18. század első felében észlelték, hogy az ember összes viszonyaiban, tényei- és jelenségeiben, ha azok nagyban vétetnek, bizonyos állandó szabályszerűség szokott megvalósulni; ezt az észleletet kibövité Quetelet, a hires belga statistikus, és átvitte az ember erkölcsi tehát a szabad akaratból eredő cselekvényeire és viszonyaira és mit tapasztalt? azt, hogy e törvényszerűség ott is megvan. Es igy a statistika e része által sikerült az ember egész fejlődési menetére világot vetni; sikerült a jelenségekben magát megvalósító okozati viszonyt is kideríteni, szóval sikerült a társadalom természettanát (physique sociale, mint Quetelet mondja) levezetni, megalapítani.

A népesség és közérdekű állapotainak, viszonyainak megismeréséhez főleg a népszámlálás utján jutunk. Mert a népszámlálás művelete nemcsak azért hajtatik végre, hogy kitudható legyen: hány ember lakik valamely államban ? hanem, hogy általa a népesség személyi (név, kor, nem, család, vallás.) gazdászati (kereseti viszonyok, birtok-állapot, marha-létszám, vállalatok, házak stb) és társadalmi állapotainak, a népesség számán és megoszlásán alapuló hű képe kifejezésre jusson, melyet az államigazgatás czéljai elérése tekintetéből nem nélkülözhet.

A népszámlálás által kitűzött eme nagy feladatok sikeres megoldása csak úgy leszen elérhető, ha az teljes pontossággal f o- ganatosittatik, vagyis ha a népesség félrevetvén minden előítéletet, félelmet és alaptalan gyanút, minővel rendszerint (megengedjük olykor ta-