Eger - hetilap, 1880

1880-11-04 / 45. szám

355 Levél a szerkesztőhöz.*) Eger, nov. 1. 1880. Tekintetes Szerkesztő ur! Az igazság érdekében lehetetlen szó nélkül hagyni a boldo­gult Ihász G. életrajzában elmondottakat. Az „Egerben“ s az „Iro­dalmi szemlében“ jelentek meg az adatok, melyek a valót eltorzí­tott alakban mutatják be. Az események ily meghamisítása vádnak is beillik a magyarországi cziszterczi rend hazafias érzülete, gondolko­dása s eljárása ellen. Ily vád nyilvánosságra való bocsájtása előtt, úgy látszik, nehogy egyszerűen az emlékező tehetségre való provo- catióval czáfolatot nyerjen, előbb a másvilágra kell költözni. Az élők­nek még nem jutott eszökbe tények alapján a cziszterczi rend haza­fias érzületét kétségbevonni, csak azon egyszerű okból, mert a köl­tészet birodalma más téren sokkal hálásabb anyagot szolgáltat munkásainak. De halljuk magát a száraz igazságot két oly férfiú elbeszé­lése után, kiknél az emlékező tehetség még nem mondta fel a szol­gálatot, s kik Ihász elítélésénél jelen voltak s activ szerepet ját­szottak. 1848 Ihászt az elöszállási plébánián találta; egyszer csak el­tűnt, a rendfönökség értesítése s engedélye nélkül elhagyta híveit és állomását, s átment a pécsi megyéhez tartozó tolnamegyei Ta­mási községbe Liebharttal együtt, s ott elűzvén a plébánost, néhány héten át iurisdictio nélkül plebánosi functiokat teljesített: keresztelt, gyóntatott, eopulált stb. Liebbart is részese volt az apostolkodásnak, de ö mint pécsi exhortator, legalább birt iurisdictióval a megyében, ha nem is plebánosival. Hogy Tamási után „nyakába varrták“ a tábori lelkészséget, úgy értendő, hogy a kormánybiztos kezében volt a tü és czérna, Ihász pedig szívesen tartotta nyakát, mert a kormánybiztos a győri püspökségre jelölte öt ki. E legutóbbi lépését Ihász tudomására hozta Willax apátnak, ki persze ez ellen mitsem tehetett, s annyi­ban talán szívesen belenyugodott a megmásithatatlanba, hogy ily módon megszabadult egy olyan embertől, ki öt s minden más em­bert, aki nem tartott vele mindenben, akaszlófával fenyegetett. 1849-iki év szeptember havában Ihászt, társaival együtt, Zir- czen találjuk. Szczitovszky pécsi püspök — akkor már kijelölt esz­tergomi érsek — Willax apáthoz egy rendeletet küldött, melyben követelte Ihásznak s Liebhartnak megbüntetését, s fegyelmi eljárást mindazon rendtagok ellen, kik magukat a viharos időkben köztudo­másra compromittálták, nehogy a világi hatóság hatalmába kerüljenek. Willax apát a rend azon tagjait, kik kéznél voltak vagy köny- nyebben megjelenhetének, összehitta tanácskozásra, számra 21. vol­tak. Ezekből alakult az itélöszék, mely szótöbbséggel határozott a compromittálták felett. Jó lesz megjegyezni, hogy az Ítélet nem meg­torló, hanem megmentő akart lenni. Jelenleg a pécsi fögymn. igazgatója az, ki Ihászért ment s öt a rendtársaiból alakult itélöszék előtti megjelenésre felszólította. Nem igaz az, hogy nem akart volna megjelenni. „Midőn érte mentem, azt mondottam neki“ beszéli az említett férfiú, „édes Gyuri bátyám! ön győri püspöki jelölt volt, de most a koczka fordult — legyen ön re- solutus!“ Erre ö azt válaszolta, hogy tudja ezt, s el van készülve önmegadólag mindenre. Midőn a kihallgatás után Ihász került Ítélés alá, úgy találta az Ítélő testület, hogy ö van valamennyi közt leg­nagyobb mértékben terhelve; azért, midőn a büntetés kiszabásáról volt szó, hogy a világi karhatalomtól annál bizonyosabban megmen­tessék, ö rá szabatott a legsúlyosabb büntetés, két szavazat 3 évet, 19 öt évet kívánt. A kiszabott büntetés ezekből állott: tilos volt a ki­lépés a zirczi zárda épületéből, de a nap bizonyos óráiban lemehettek a convent-kertbe, — Ibász ez engedményt repudiálta, — kosztjuk 4 tál ételből állott, egygyel kevesebből, mint a munkás tagoké. Na­ponként reggel az oratóriumban sz. misét hallgattak s délután ugyan­ott imákat végeztek, szobájokban pedig szellemi dolgokkal kellett foglalkozniok. Az ítélet végrehajtása azonnal kezdetét vette. Hetek teltek el, egyszer csak Budapestről küldöttek jőnek, kik Ihászt keresték, s noha Willax apát őt kiadni vonakodott, megbíza­tásukra hivatkozva tisztességesen elvitték az újépületbe. Útközben Fehérvárott társai közül, akikről Bartakovicsboz irt folyamodványá­ban igy nyilatkozott: „ueminem inveni inter fratres, qui consola­*) E levélnek, tiszteletből azon érdemes rend iránt, melynek vé­delmére kel, készséggel adunk helyet, habár másrészről tiltakoznunk kell azon vád ellen, mintha m i Ihász G. kevés sorra terjedő necrolog- jában az eseményeket meghamisítottuk s az általnnk igen tisztelt czisz­terczi rend hazafias érzületét kétségbe vontuk volna; mert a lapunk 39. számában I. G.-ról közlött nehány száraz életrajzi adat semmit sem tartalmaz, mi e levél által megerősítést nem nyerne. Szerk. retur me“ egy, csekély összeg kivételével, minden pénzét átadta Ihásznak. Willax irt Budapestre s hatályosan követelte vissza az általa már elitéit rendtagot. A válasz az volt, hogy jöjjön szemé­lyesen. S a koros és akkor beteges ember egy pillanatig sem vo­nakodott, kocsira ült s midőn Budán az ország akkori kormány­zójának személyesen előadta a dolog állását, egész könnyedén meg­nyerte Ihász hazabocsájtatását. 1850. év május vagy junius havában az akkori zirczi plébá­nos, előbb titkár most kassai főigazgató ö nagysága, az apát ur meghagyásából s nevében Szczitovszky esztergomi érsekhez levelet ir, melyben mind a 4 elitéltet méltóknak rajzolja arra, hogy nekik a büntetés hátralevő része eleogedtessék. János prímás örömmel vette a jelentést s egy kegyteljes levelében előre is megerősíti az apát ur rendelkezését. Ihászt az 1850/51-iki iskola évben már Egerben találjuk, ahol a társak úgyszólván tenyereiken hordozták, mint erre a helybeli gymo. igazgatója még élénken emlékezik. Az elmondottak után a rend eljárásában, az apát intézkedésé­ben, oly hazafias tettet látunk, melyet bátran hirdethetnek bárhol és bármikor, csak — ne elferdítve, hanem amint történt. Quod erat demonstrandum. Ledniczky Hippolyt fögymn. rendes tanár. Politikai hetiszemle. A hét polit. jelentőségű eseményei sorában első helyen kell megemlitenünk, hogy ö felsége Tisza Kálmánt a Sz.-Istvánrend nagy-keresztjével diszitette fel. A legfelsőbb kézirat igy szól: „Ked­ves Tisza! Több év óta az ország és a monarchia érdekében ál­dozatkészséggel tett kiváló szolgálatai elismeréséül és változatlan bizalmam jeléül, önnek Szent-István-rendem nagykeresztjét díjmen­tesen adományozom, remélvéo, hogy továbbá is a trón és hazának hasonló áldozatkészséggel fog szolgálni. Kelt Gödöllőn, 1880. évi október hó 26-kán. — Ferencz József s. k. — Báró Orczi Béla s. k.“ Az ellenzéki sajtó általában azon nézetben van, hogy Tisza e kitüntetése a kiegyezés és a keleti politika terén követett eljá­rásának elismerése. Mindkét tény a nemzet nagy részének ellenke­zése mellett ment végbe, s az országgyűlés Tisza összes fortélyai­nak felhasználása után szavazta meg csak a kiegyezést, a boszniai occupatio ellenében most is élénken reagál a nemzeti közérzület, s azért sem az idő, sem a mód tekintetében nem helyesli a kitün­tetést. Most fog kezdődni a budget vita, márcziusban lesznek a vá­lasztások, s a fejedelmi kéziratban a korona azon kívánságának ad kifejezést, hogy Tisza még továbbá is vezesse az ország ügyeit, miáltal a kormány a magyar koronát mintegy belevonja az ország­gyűlési tárgyalásokba és a választási mozgalmakba, szóval a koro­nát korteseszközül használja fel maga mellett. E miatt, valószínűleg felszólalás is fog történni a képviselöházban. Vannak, kik azt hi­szik, hogy azokra, kik nehezen tudnak várni, nagy hatással lesz a fejedelem Tisza iránt való bizalmának ez újabb, kétségtelen bizo­nyítéka s pártjának megerösbbödését fogja eredményezni. — Meg­jegyezzük, kogy a Sz.-István-rend nagy keresztjével a val. belső tit­kos tanácsosi méltóság jár, de nem egyszersmind, a kitüntetett ké­relmére, a grófi rang is. Chamberlain (Samberlén) angol kereskedelmi minisz­ter Birminghamban választói előtt beszédet tartott, melyben a többi között ezeket mondotta: „A kormány tagjai egy hajszálnyira sem tértek el annak idejében kijelentett elveiktől, még Gladstone-t sem véve ki, daczára a Károlyi grófhoz intézett levelének ; keleti Euró­pában egész uemzetek nyögnek a legborzasztóbb igában, melyeknek felszabadítását, más hatalmak segítségével vagy segítsége nélkül jelenleg nem mulaszthatja el Anglia.“ Ebből látszik, mennyire csa­lódtak, kik Gladstone- és kormányáról hajlandók voltak feltenni, hogy a jövőben józanabb politikát fognak követni. Afganistánbói újra rossz hirek érkeznek. Mint India alkirályának okt. 26-áról kelt távstirgönye jelenti: Pesbawerben (az afgán határhoz közel) nehány nap óta beszélik, bogy Kabulban lá­zadás tört ki s Abdurrahman emirt meggyilkolták a felkelők. Az alkirály okt. 21-e óta nem kapott tudósítást Kabulból; mert a táv­író meg van szakítva. A Capelandböl is nagyon szomorú hirek érkeznek. Az összegyűlt benszlilöttek nyíltan föllázadtak, egészen uralkodnak a helyzet fölött, mindent elpusztítottak, a mi kezök ügyébe esett. A kormányzó segítséget kért. Francziaorsz ágban a dolgok jelenlegi folyásával elégedetlenek egyre nyíltabban kezdenek fellépni. így La Bocbe- sur-Yonban vendégséget csaptak okt. 25-én a legitimisták. A vendé­gek száma ezerkétszáz volt. A királyi trón és az oltár leghívebb katonáinak érzelmeit Charette, a pápa volt tábornoka, tolmácsolta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom