Eger - hetilap, 1880
1880-01-29 / 5. szám
37 szereti — csak azt nem tudja, hogy melyiket. — S ha reggel Pepe egy rózsát hozott neki, azt egész nap a keblén hordta — Jágónak óriási gyötrelmére, — s a leander-virág, melyet este szabad volt Jagónak sötét fürtébe tűzni — szegény Pépét csaknem őrültté tette. Nem csoda tehát, hogy a legelső alkalommal, kemény elkeseredett, dühös harcz tört ki a két „kitüntetett“ vetélytárs közt. Pajtások, idegen vendégek s a korcsmabeli szolgák mind oda gyűltek s körbe fogták a harczolókat, nevetve és biztatva őket. Mert a spanyolnak általában, s különösen aragoninak, a harcz a legszebb színjáték s legnagyobb élvezet az életben, viaskodjék bár ember emberrel vagy bikával, vagy kutya kutyával. A közönség biztatására a harcz még komolyabb lett; kések villantak meg, s a barna erőteljes öklök kétségbeesetten szoriták az ellenfél torkát. Ekkor a nézők — a vendéglős biztatására, ki a vérontást nem tűrte udvarában, — békiteni kezdék a dulakodókat. De az ököl és a kés nem engedett, s a nézők igyekeztek túlkiabálni a küzdők hangját. Ekkor két óriás tenyér nehezült a küzdők vállára, s egy rántással messze lökte őket egymástól, mialatt egy mély dörgő hang rivalt: „Megálljatok! kutyák!“ E hang a roppant erejű Portoé volt. Porto valódi példányképe egy picarillónak; egy kalandos csavargó, kit jól ismertek Aragónia valamennyi korcsmájában. Orra hajlott és hegyes, mint a sasé, szemei csaknem eltűntek a sttrü szemöldök megett, s arczszine barna, mint a cserzetlen bőr; ruhája oly piszkos, hogy okvetlen oda ragadna viselője, ha valaki a falhoz vágná. Amint ö állítja igazi neve: Don Alfonso Rodriguez, Velasquez Gomez Pablo de Porto Carrero y Ercodan és noble como el rey. Hajdan annyi pénze volt, hogy mulattatására parkja tavának színét aranynyal vonatta be. Ily módon aztán hamar készen lett. Akkor felajánlotta szolgálatát a hazának, s több sebet kapott mint Don Quijotte és Campeador együttvéve, és a hálátlan haza most éhen hagyja veszni. Nincs a világon egyebe családfájánál, no meg egy csomó hitelezőnél, — valamennyi vendéglős az. Reggelenkínt elmegy, hogy pénzt keressen, s rendesen oly szegényen jön vissza, ahogyan elment, — pedig elvesz pénzt, árúczikket egyaránt — természetesen mindent oly becsületesen — amint csak tőle telhetik. Most annélkül, hogy a lihegő küzdőket elbocsátná, így szólt: „Ha mindketten fizettek nekem egy salátát és egy korsó fekete bort, mondok nektek egy eszközt, melylyel kiegyenlíthetitek a dolgotokat. Mindketten leültök az asztalhoz ott az udvaron s kártyáztok. De csak egy játszmát. A nyerőé lesz Pepita. A ki vészit, annak nem szabad többé vele törődni, sem meglátogatni öt, sem semmiféle előzékenységgel viseltetni iránta. Mi mindyájan tanúi vagyunk e szerződésnek — és az én salátám- és boromnak.“ Mindenki helyeselte ez indítványt s a két vetélytárs végül szintén beleegyezett, természetesen mindenik — egy utógondolattal. Játszottak. Az egész társaság visszatartott lélekzettel lesett, mintha bikaviadalt nézne. Pepe nyert. Egy hurrah üdvözölte a győztest, mig Jágó káromkodva ugrott fel s öklével az asztalra ütve kiáltott: „Még egy játszmát!“ „Caramba! Nem vagyok bolond!“ nevetett Pepe. „Mit teszesz fel? Pepita már az enyim!“ „Mit teszek?“ felelt rekedt hangon Jagó, „azt, hogyha elvesztem , még ma magam fogom Pepitát kérni , hogy csak téged szeressen, s légyottot eszközlök ki a számodra, naplemente után.“ „Elfogadom !“ Játszottak még egy játszmát 8 Pepe újra nyert. Jagó, midőn az utolsó kártyát is asztalra tette, fehér lett mint a fal. Nem káromkodott. Lassan felemelkedett s ajkait meg- nedvesitve tompa hangon szólt : „Jól van. Ma este — a Dueronál — a nyárfák alatt.“ * * A nap izzó tányéra lassan hanyatlott a Sierra mögé. Egy levélke sem mozdult a nagy csendben, s a nyárfák alatt ott várt Pepe szikrázó szemekkel, mosolygó ajakkal. A nap letűnt, az ég homályba borúit. És Jagó még mindig nem jött. Egyszerre úgy tetszett Pépének, mintha elfojtott sikoltást hallana — aztán újra csendes lett minden. Már a hold is feljött s Pepe kezdett türelmetlenkedni. Midőn egyszerre, a bokrok mögül, nehéz léptek zaja hallatszék. „Te vagy az, Jagó?“ „Én vagyok, Pepe.“ „És Pepita is itt van? „Pepita is itt van!“ válaszolt Jagó, s a boldog nyerőnek lábaihoz egy nehéz test esett. „Ördög, te megölted öt! — Átkozott kutya.“ „Nem Ígértem meg, hogy élve hozom el neked. . .“ * Jagó a polgárháborúban tábornok lett; a vér Ízlett neki. És Pepe? Pepe sirásó Borjás kis temetőjében, hol granátlombok alatt aluszsza örök álmát a szép Pepita. Aő—y. * Érsek úr ö excja kedden távozott városunkból Budapestre, hogy a főrendiház elöreláthatólág érdekes üléseiben részt vegyen. * Az egri jogász-segélyző-egylet pénztárát Dr. Samassa József érsek úr ö nagyméltósága 25 frt s az 1880. év janár 12-én tartott megyei bizottsági közgyűlés nehány t. tagja 10 írttal ke gyeskedtek gyarapítani. Nagylelkű adományaikért fogadják az egylet legmélyebb báláját. Uzelmann Gerö, s. k. s. e. pénztárnok. * Dr. Fenyvessy Ferenczet, városunk szülöttjét, ki ifjú évei daczára, magas műveltsége és tudományos képzettségénél fogva, mint Eszterházy Móricz gróf ö méltósága magán titkára, a kedvelt „Pápai Lapok“ szerkesztője s több lap, ezek között az „Eger“-nek is avatott tollú munkatársa, a társadalomban már eddig is kiváló helyet foglal el, legközelebb azon kitüntetés érte, bogy Veszprémmegye bizottsága tagjának választotta meg. „Ezzel tényleg ugyan veszprém- megyei lettem — Írja tisztelt barátunk hozzánk intézett levelében, — de azért — egri maradok.“ Éljen! — Gyászhirek. Özv. Bajzáth Józsefné szül. Stummer Erzsébet f. hó 24-iken, rövid szenvedés után, életének 76. évében el- hnnyt; a boldogúlt, a család nagy fájdalmára, alig egy hétrn követte jobb létre szenderült férjét. — Derék fiatal ügyvédünk To- manoczy Endre kedves neje Práff Adeliné Borbála 20 éves életének f. hó 24-ikén rohamos tüdölob vetett véget. — Érdemes polgártársunk, Friewald Friewalszky Ádám a városi képviselet tagja pedig f. hó 27-ikén, életének 74. évében halt meg. Áldás poraikra! — Öngyilkosságok: Fátray Alajos fiatal jómódú magánzó pénteken délután főbe lőtte magát. Tettének indoka ismeretlen. — Tamasi Mihály volt városi hajdú f. hó 26-ikán este mély késszúrással vetett véget életének. — A múlt hét végén pedig P. J. felakasztotta magat, azonban hirtelen levágták s életben maradt. Megdöbbenve közöljük ezen szomorú eseteket, melyek ily rohamosan következtek egymásra városunkban; nem tudjuk miben keressük ezek indító okát: az élet elviselhetetlen terhében-e, vagy az egyesek életigényeínök túlhajtottságában ? vagy egyszerűen modern korunk fekélyes kinövéseinek jelentsük ki azokat ? — Bármi legyen az ok, az öngyilkosságok árnyat vetnek társadalmi életünkre; a társadalom sebe ez, melyet csak a társadalom felgyógyulása hegeszthet be. — A hevesmegyei nőegylet tánczestélye. A báli tudósítók gyakran messze vetik a sulykot, midőn könnyelműen pazarolják a „fő- lülmúlhatatlan, kedélyes, családias, emlékezetes, élénk stb.“ jelzőket a superlativusban az olyan tánczvigalomra, melyet ásitás nélkül néztek végig; ilyenkor czingár tolláiknak van dolga a virágos mondatokkal s a majdnem bűnül felróható döczögös phrázisokkal. Ha a megvirágnyelvezett vigalomból aztán egy olyanba kerülnek, hol a csapongó kedv ragyogó mosolyt csókol fásult kifejezésü arcza- ikra : kétségbe esve rágják a tollszárat s nagyokat sóhajtva szán- ják-bánják, hogy olyan jól mulattak. Nem lehet elképzelni, kérem, milyen testi és lelki szorongattatásoknak van kitéve ekkor a tudósitó. Megátkozza könnyelműségét, ha a megelőző tánczvigalmat minden tekintetben fölíilmúlbatatlaunak jelentette ki, s ha az, melyről a tudósítását Írja, túlszárnyalta a másikat nagy fényben s kedélyességben utólérte. Én is majdnem hasonló szorongattatások között irom e tudósítást a nöegylet tánczestélyéröl s kötöm a jelenvolt hölgyek neveiből e szép koszorút: Tarnay Mariska, Hartl Vilma, Bene Amália, Szimáczius Piroska, Kliegl Pannika, Syposs Ilona, Kovács Ella (Kápolnáról,) Eötvös Gizela, Juhász Ilona, Burián Gi- zela, Székely Emma, Remenyik Tériké (Egér-Farmosról,) Kövér Etelka, Kiss, Erdélyi, Csernyus, Tormásy és Szuhányi nővérek; Kovács Kálmánná, Fekete Ferenczné, Erdélyiné, Hyeronimyné stb. Továbbá úgy találom, hogy a farsang krónikájába nincsenek még följegyezve eddig oly szives és fáradhatatlan háziasszonyok, mint NánásynéCsernyus Amália és K ti rthynéNánásy Lujza úrnők. Fáradt képzeletem — még a bál után is — fölkeresi a bazár vidám közönségét, újra hallja a poharak vidám csöngését, közbe-
