Eger - hetilap, 1880
1880-10-28 / 44. szám
347 A eivilisatio solidaritása, a hála érzete kötelez bennünket, hogy e jogunkkal élve az elnyomott Lengyelország érdekében szavunkat felemeljük. Ha Europa minden szomszédos népe és állama évszadakon keresztül irtóháborút viselt egymás ellenében, egyedül a lengyel és magyar volt az, mely bár számos csatát vívott együtt, de soha sem egymás ellen. Vagy annyira elfajultunk volna, hogy egy ezredéves barátság, annyi vérrel pecsételt szövetség, oly sok együtt vívott győzelmes csaták emléke sem volna elég e leigázott s szétszaggatott nemzet érdekében szavunkat hallatni?! De ha így volna is, mit senki nem hihet, az önérdek, saját fentartásunk ösztönének kell, hogy e felszólásra sarkaljon benőnket. Europa betege többé nem beteg: — haldoklik, a végtagok már elhaltak : Moldva-, Oláhország, Szerbia, Montenegro, Bulgária fü- getlennekké lőnek, Bosznia elveszett, csak szive ver még a betegnek, 8 e szív: Konstantinápoly. Azon vészes hír szárnyalta be e napokban Európát, hogy magas, igen magas helyről hangsulyoztatott annak lehetősége, hogy mint ezelőtt egy századdal Lengyelország, úgy most a török birodalom foszlányai is, egyezmény folytán, szétosztatni fognak. — És mert ez esetben a jog és igazság helyett az erő és hatalom dön- tendi el az osztály mérlegét, biztos, miképen Stambúl orosz kézre kerül. Ezen lehetőség bekövetkeztét, ha élni, éspedig mint magyarok élni akarunk, minden erőnkből akadályozni legszentebb kötelességünk; mert egy a Bosporusig terjedő óriás orosz birodalom közepébe beékelt, a szabadságért rajongó Magyarország anectalá- sa a hóditási politica kérlelbetlen consequentiája lesz. Mi sors vár reánk ez esetben? Lengyelország történelmének utolsó lapjaiból megtudhatjuk; de ha figyelembe veszszlik azt, mi sorsban részesült a szellemileg rokon faj, mit várhatunk még mi: a fajgyűlölet tárgyai?! Lehetnek köztünk olyanok, kik e kérdésnek itt és ily értelemben való bonczolgatását időszerűtlennek tartandják ; de az utóbbi két évtizedben felvettetett az olasz, a német egység kérdése, apró államok, melyeknek létezéséről sokaknak még tudomásuk is alig volt, e rövid idő alatt kivívták függetlenségöket, tehat csak a lengyel kérdés lesz örökké időszerűtlen ? — Nem, a lengyel kérdés felvetése e hazában, hol a közös hős szobrának leleplezésére érkezett lengyel ifjúság küldöttsége oszágszerte ünnepeltetik, soha sem időszerűtlen! De talán a diplomatia tartja időszerűtlennek e kérdést? — Miért olvastuk akkor hónapok óta, hogy a minden oroszok czárja a lengyeleknek sorsán tetemesen könnyíteni akar? A „Norddeutsche Zeitung“ csak a múlt héten is miért helyezett kilátásba előnyöket a poseni lengyeleknek? — Varsó, Krakkó évtized óta nem várt és nem látott oly magas vendégeket. — Igen, mert Sz. Pétervárott és Berlinben jól tudják, hogy a keleti kérdés megoldásánál a legfontosabb tényező lesz a lengyelek magatartása. A magyar-osztrák hadügyminiszternek egy század kellett ahhoz, hogy az eröditések szükséget Galicziában belássa? és hogy eczélra nehány milliót szavaztasson meg a delegatiókban 1 Én nem bízom a falakban, legyenek azok gránit- vagy akár vasból is; mi láttuk elesni a várnégyszöget, láttuk bevétetni Straszburgot és Parist, láttuk feladva Metzet, s meg vagyok győződve, hogy az orosz hóditási vágya ellen erősebb védbástyánk lesz nekünk egy szabad lengyel nép vitéz karja, hősi szive a világ minden gránitjánál és vaspánczéljánál! Ismerős hangok ezek e teremben, a 30-as években, Osztro- lenka gyásznapjai után, itt és mindenütt e széles hazában, ily értelemben nyilatkoztak a megyék, ha akkor a nehány százezer kiváltságos felszólalását siker nem koronázta, a már jelzett viszonyok változtával most ugyanannyi millió felszólalását talán siker ki- sérendi. Talán, mondom; mert hogy az ellenkező is megtörténhetik, fájdalommal kell beismernem; hiszen alig két éve, hogy a bosnyák occupatio ellen feljajdultunk és sikertelenül! De e legrosszabb esetben is, úgy mint elődeinknek, megmarad a teljesített kötelesség jótékony érzetei, a tudat, hogy ősi politikánkhoz hívek maradtunk; a remény, hogy majdan utódaink is ez értelemben fognak ténykedni; de fökép azon tudat, hogy a lengyel nemzet egy jelentékeny része értesülni fog arról, hogy a Kárpátokon innen még mindig lángol a barátság, szeretet és részvét azon érzete, mely e két szomszéd nép közt századokon keresztül a kapcsot képezte. Ajánlom tehát azon indítványom : hogy külügyi politikánknak oly irány adassék, miképen a keleti kérdés megoldásánál a fö- suly Lengyelország felszabadítására fektetendő, s az országgyűlés képviselöházához ez értelemben felirat intéztessék és ez pártolás végett a társmegyékkel közöltessék — elfogadását. Ezen köztetszéssel fogadott beszéd után a közgyűlés az indítványt magáévá tevén, az országgyűlés képviselöházához a következő, pártolás végett az ország összes törvényhatóságainak is megküldendő felirat intéztetett: Mélyen tisztelt képviselőházi A keleti kérdés ismét háborúval fenyeget. Oroszország hagyományos politikája utján ismert czéljához ismét közelebb juthat vagy tán el is éri azt. Ettől annál inkább tarthatunk, mert okunk van félni, hogy diplomatiánk ismét az orosz tervekkel való megalkuvásban fogja keresni hivatását. Pedig hivatása épen az ellenkező, vagyis az: egy tapodtat sem engedni előbbre Oroszországot ránk nézve oly veszélyes utjain, sőt egyenesen viszaszoritani — túl a lengyel határokon. Igen! mi megvagyunk győződve: hogy a keleti kérdést, mely Oroszország által különböző formákban minduntalan fölvetve örök bizonytalanságban tartja Európát s ki-kiáradó tengerként nyel- desi állam érdekeinket s fenyegeti nemzeti létünk föltételeit, csak éjszakon az orosztól megszabadított Lengyelország felállításával lehet megoldani. így fogták ezt föl az Oroszország ellen készülő nyugati hatalmak is 1854-ben; de tervök, bármennyire követelte is annak foganatosítását Európa egyensúlya s békéje, az igazság és történelmi jog, a habozok vonakodásán hajótörést szenvedett. Sajnos s szomorú vonakodás! — midőn a Lengyelország felosztásával elkövetett égbekiáltó bűnt jóvá tenni s a megférhetetlen éjszaki hatalom ellen egy vitéz nemzetet erős bástyául állítani az alkalom maga magát kínálta . . . De ba másokra nézve tán csak az érdeknek, ránk magyarokra nézet kérdése ez egyszersmind a rokonszenv, százados barátság, jó szomszédság és tettekkel megpecsételt testvériség érzelmeinek is. Már a rég múltban királyokat adtunk egymásnak s akkor keletkezett köztünk, lengyel s magyar között, azon meleg barátság és testvéries viszony, mely a két nemzet oly sokban rokon jellemvonásainak tüzéböl is táplálkozva, 1848/9-ben már oly mélylyé és teljessé vált, mintha csak egy nemzet fiai lettek volna a piski s osztrolenkai bősök. De ezt megelőzőleg, az 1831-ki lengyel forradalom leveretése után kitárta karját a bujdosók felé nagyobb részvéttel, mint mi magyarok ? s ki emelé föl ország-világ hallatára mellettök, az elvesztett ügy és porba tiport nemzet mellett, védő és pártoló szavát? nem a vármegyék-e? Igen! hagyományos Ugye az a magyar vármegyéknek. S most, midőn a Bem-szobor ünnepélyes leleplezése alkalmából ismét felébredt az egész országban a lengyelek iránti rokonszenv és a két nemzet testvériségének lelkes hangokban kitörő érzete, hallgathatnak-e a vármegyék ? Hevesmegye érzi, hogy szólnia kell s követnie a régi megyék példáját! Jól tudjuk mi s érezzük, hogy szükségünk van a békére, de valódi békére van szükségünk. Épen azért kívánjuk a keleti kérdés csomóját, ez örök kérdést, úgy megoldani, hogy a valódi béke, jólétével, minden áldásával biztositassék s élvezhető legyen. E czélért, mely mindent, egész jövőnket magában foglalja, a nemzet, azt hisz8zük, még képes volna lelkesedni, s bár mily súlyosak is meglevő terhei, ezért kész lenne még uj áldozatra is. Felszólalunk tehát, s oda emeljük fel szavunkat, hova felemelték a 31-ki vármegyék, föl az országgyűléshez, s ezt tévén, mély tisztelettel esedezünk a mélyen tisztelt képviselöház előtt: méltóztassék a külügyekre való törvényes befolyását oly irányban érvényesíteni: hogy a kérdés súlypontjának keletről éjszakra tételével s Lengyelországnak az orosz hatalom alóli felszabadítása s hazánk és a monarchia védbástyájául felállítása által végre a valódi béke és ezzel biztonlétünk, nyugodt fejlődésünk s jövőnk biztosítékai megszereztessenek. Kelt Egerben 1880. évi oktob. hó 25-én tartott rendes évne- gyedes bizottsági közgyűlésünkben. Hevesmegye közönsége nevében: lsaáíc László, alispán. *
