Eger - hetilap, 1880
1880-10-28 / 44. szám
XI V. év-folyam. 44. 87am. 1880. október 28-án Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr. Félévre. . . 2 „ 50 „ Negyed évre .1 „ 30 r Egy hónapra. — 45 r Egyes szám — 12 r EGER Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit- sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (Ijeenmi nyomda,) a szerkesztőség (sóház-utcza Mooserféle ház) és Szolcsdnyi Gy. könyvkereskedése. (Alapítványi új ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr.) Közgazdasági viszonyaink. „Hozzunk gazdaságunkba helyesebb arányokat.“ Magy. gazd. egyet, jeligéje. (Sz.) Bár mennyire sajnáljuk is kimondani, tény, hogy közgazdaságunk állapota a jelenben rendkívül kedvezőtlen. Oly válság kUszUbén áll, mely minden hazafi kebelét csak mély aggodalommal töltheti el s egy jobb és szebb jövőt majdnem teljesen kizárni látszik. Anyagi jólétünk alapjaiban van megtámadva, mert gazdaságunk s vagyonosodásunk létfeltételei egyre szükebb határra szorulnak, egyre fogynak! S ha nem leszünk rajta, hogy gazdasági viszonyainkat másképen rendezzük, ha nem keresünk utakat és módokat, hogy a gazdasági téren beállandó válság elöl menekülhessünk, ha nem iparkodunk teljes erőnkből az anyagi érdekeinket fenyegető veszélyt elhárítani: visszatarthatatlanúl oly örvénybe sodortatunk, melyből szabadulni többé aligha képesek leszünk. És hogy nem túlozunk, hogy nem akarunk alaptalan félelmet költeni, hanem czélunk csak az, hogy a bennünket tényleg fenyegető komoly bajt vázoljuk, arról mindenkinek meg kell győződni, ki az u. n. „termelési tényezők“: a föld, munka és töke jelenlegi állapotát s viszonyait hazánkban behatóan vizsgálja. Mi földünket, mezei gazdászatunkat illeti, bizonyos, hogy nagy csalódásban éltünk és élünk ma is, s azt kell kívánnunk: adja lsen, hogy a kiábrándulás ne jöjjön késön! — Mindig azt hallottuk s némi büszke önbizalommal tartottuk magunk is, hogy mi vagyunk hivatva, már természeti viszonyainknál fogva is, arra, hogy Európa egyik föélelmezöjéül szolgáljunk, hogy mi gabnanemüinkkel képesek vagyuuk a külföldi versenytársakkal megmérkőzni s azok fölött diadalt aratni. Hiúság és szemkápráztatás volt az egész ! Higgadtan tekintve a helyzetet, be kell ismernünk, hogy szegények vagyunk azon a téren is, melyen gazdagoknak, talán majdnem egyedül állóknak hittük magunkat; szegények vagyunk főleg mióta európai versenytársaink, Oroszország és az alduuai tartományok mellé, egy sokkal hatalmasabb ellenfél lépett fel: Amerika, mely elöbb-utóbb, de bizonyosan le fog bennünket szorítani a versenytérről. A statistikai adatok ugyanis kétségbe vonhatatlanul igazolják, hogy Amerika kivitele gabonanemüekben Európába óriási mértékben növekszik a mi kivitelünk róvására, s nem lehetetlen, hogy oly idő fog bekövetkezni, melyben semmit; vagy oly keveset fogunk szállíthatni az európai piaczokra, hogy az számba sem lesz vehető. Ezzel megában véve még ugyan nem fognánk veszteni, sőt ha az ez oldalról ért veszteséget más utón sikerül helyrepótolnuuk, hasznunkra fog válni, a mennyiben kivitelünk úgy is csak a hazai fogyasztás s táplálkozás kárára történik; mert az egész felvidék, mely gabnanemüekben szűkölködik, még a legtermékenyebb években is, burgonyán és zabon kénytelen élősködői, mely termények pedig sokkal kevesebb tápanyaggal birnak mint pl. a rozs, vagy éppen a búza; a miért már most emelni kell a felvidék fogyasztási képességét, meghonosítani ott az anyagi művelődés minden fontos tényezőjét, milyenek a faipar, állattenyésztés, sajtkészités, tej- és vajgazdaság, s az ipar különféle más ágai, melyek felvirágoztatása azt a valóban kedvező eredményt fogná előidézni, hogy a felvidékiek sokkal jobb fogyasztóink lennének, a mezei gazdászat sem fogna kárt szenvedni, és a külföldi concurrentia nem lenne ártalmunkra. De nekünk nem csak ezen természetes, vagyis más államoknak olcsóbb termelési viszonyaiból folyó, hanem más mesterséges akadályokkal, nevezetesen Németországnak újabb, ránk nézve fölötte kedvezőtlen vámtariffája- s vasúti politikájával is meg kell küzdenünk, miután az országba való bevitelünket majdnem lehetetlenné teszi, s ezzel a magyar gabonanemüek fogyasztó piaczainak számát tetemesen csökkenti. Mindezen körülmények komoly cselekvésre hivják fel úgy az államot mint a társadalmat, és megérlelik bennünk azon gondolatot, hogy gazdasági reformok nélkül tönkre megyünk, elszegényedünk. És még azon vigasz sem marad fel számunkra, hogy az igy támadt csorbát más úton pl. iparunk által leszünk képesek kiköszörülni. Hol van nálunk az ipar? Hiszen e téren is nagyobb a pangás, mint az emelkedés. Kisiparosaink száma egyre fogy, nagyiparunk pedig még csak keletkezési stádiumában van. Tehát sem az egyik, sem a másik utón nem állíthatjuk elé az anyagi haladás elengedhetetlen föltételét: a tökét; ennek hiányában pedig adósságot adósságra kell halmoznunk, mignem azok terhe alatt összeroska- dunk. Avagy nem látjuk-e már most is az anyagi bukás szörnyét a gyakorlati élet különféle viszonyaiban ijesztölcg fellépni ? Tekintsük csak földbirtokosainkat. Hiszen nagy- és középbirtokosaink, lebet mondani legnagyobb része, hitelezőinek kegyelméből él, kisbirtokosaink szintén csak úgy görnyednek az adóságok terhe alatt. És hogy szomorú észleleteinket még szomoruabbakkal tetőzzük: nézzük meg a hivatalos lap hirdetési rovatát, ott minden számban 10—12 oldalra terjedő árverési hirdetéseket találunk, melyekben milliókat érő, többnyire mezőgazdasági vagyonok, kerülnek kótya-ve- tyére. Biz ez szomorú, nagyon szomorú ! Talán a kereskedői osztály ránt ki bennünket a hínárból ? — Aligha! mert éppen ebben vagyunk a legszegényebbek. Nagykereskedőket, kik a világ-forgalom alakulására befolynak, s annak tényezőit képezik, a fővároson kivül alig tud nebáuy nagyobb városunk felmutatni, a kiskereskedőink pedig csupán a helyi forgalmat közvetítik, tehát nagy, az anyagi jólétet minden irányban emelő tőkéket nem teremthetnek ! Ily körülmények között az állam volna hivatva, a mentő zászlóval kezében, az anyagi bukás válságát tölünk elhárítani, s anyagi segélyezéssel és jó példaadással a bajokat orvosolni. De kérdjük tebeti-e azt? Költségvetései szerint évről évre fokozódó hiánynyal kell megküzdenie, az állam jövedelemé, minden mesterséges tulcsi- gázás daczára, nem tart egyenlő lépést a kiadásokkal, melyek adós- ságcsinálásra kényszerítenek, mi folyton súlyosbodó uj terheket rak közvetlenül az állam, de közvetve az adófizetők vállaira. Az államtól tehát csak kevés anyagi támogatást várhatunk, a többiben teljesen magunkra vagyuuk utalva. Igaz, hogy az államháztartás ily kedvezőtlen alakulását a rósz gazdálkodásban kell keresnünk, mely a productiv erők rovására, inproductiv beruházásokat tett, melyek,
