Eger - hetilap, 1880
1880-09-02 / 36. szám
XIX. év-folyam. 36. szám. 1880. szeptember 2-án. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre. . . 2 „ 50 r Negyed évre. 1 „ 30 r Egy hónapra. — 45 „ Egyes szám — 12 „ EGER Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit- sorhely után 6, bólyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérbeu egy petit- sorhelyért 15 kr fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket elfogad : a kiadó-hivatal (iycenmi nyomda,) a szerkesztőség (sóház-utcza Mooserféle ház) és Szolcsányi Gy. könyvkereskedése. (Alapítványi új ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr.) Az adórendszer az önkormányzatban. Ha az államot, miként Hegel, az erkölcsi eszmék megvalósulásának tekintjük is, mégis el kell ismernünk, hogy ha az állam valóban egy olyan Organismus, mely nem szoritkozhatik pusztán a nép egyes szükségleteinek kielégítésére, de átkarolja az egész népéletet: — úgy kérdést sem szenved, hogy e czél elérésére megfelelő eszközök is kellenek. Az eszközök egyik legfontosabbika, a nép adózási kötelezettsége. Erkölcsi axiómája ez a politikának, axiómája ez a szabadságnak! E tételt már maga Aquinói s z. Tamás is elismerte, midőn „De regimine princípium“ czimű müvében arra figyelmeztet, hogy a szabad nemzetek mindig nagyobb adót fognak fizetni, mint a despoticus kormány alatt állók! Hogy aztán ez általános adózási kötelezettség mily adórendszer szerint teljesítessék, — ez képezi épen az államférfiúi bölcseség fö kérdését. Mert hiszen az államban jó közigazgatást is csak a helyes, vagyis az oly adórendszer által lehet elérni, mely mig egyfelől az igazság, a közgazdaság és erkölcsiség igényeit szem előtt tartja, s kivetésében nem a véletlentől, vagy privát kedvezéstől függ, addig másrészről megkíméli a tökét és törzs- vagyont, és beszedési módjában sem a rend és szabadság, sem a hatalom és cultura, sem a hitel és ipar feltételeit nem sérti. A második s nem kevésbbé fontos kérdés az, bogy azonosak-e váljon az állam, a törvényhatóság és a községi igazgatás érdekei, s hogy egynemű adórendszerrel biztosíttassanak e ezen érdekek ? Hogy a törvényhatóság és a község épen oly kevéssé nélkülözheti az állam erejét, mint maga az állam a törvényhatóságok és a községek támogatását, ez bizonyításra nem szorul. A feladatkör egyenlősége követeli hát, hogy a törvényhatóságok- és községeknek, mint önkormányzati testületeknek megadassák a jog, hogy miként az állam önönmagát, úgy ök is önmagukat megadóztathassák. Az államférfiak s az állambölcselök nagy része azonban kikel e nézet ellen, 8 az államhatalomnak a helyhatósági és községi adórendszerre vonatkozó befolyásából kiindulva kijelentik, hogy bármily védője legyen is valaki az önkormányzatnak, mégsem kívánhatja, hogy minden egyes törvényhatóság és község a helyhatósági és községi adókat saját akarata szerint vesse ki. Ez beláthatatlan önkénykedésre és zavarra vezethetne. De az ellennézetüek ez érvekkel szemben Angliára és Szászországra hivatkoznak, mely államoknak példányszerüleg berendezett voltát senki eddig kétségbe nem vonta. Az önálló községi adórendszer egyébiránt magában is jogosult; mert a helyhatóság és község első sorban gazdasági közület, melynek lakói épen azért egyesültek, hogy gazdasági és társasági érdekeiket közösen, s ez által csekélyebb áldozatokkal védhessék és biztosíthassák. A törvényhatósági s községi háztartást itletöleg nem feltétlenül szükséges, hogy az adónemek egyedül csak a birtokot terheljék. S e szempontból örvendetesnek nevezhető a mozgalom, mely arra irányúi, hogy a községi adórendszer a — jövedelmi adózás rendszere legyen. Hazánk adózó polgárai még mindig sok oly adót fizetnek, melyek sem személyi, sem községi érdeken nem nyugszanak. Csak röviden utalunk e helyen az úrbéri kárpótlás fedezésére fizetendő adókra, melyeket még oly iparosok is tartoznak fizetni, kiknek soha jobbágytelkük nem volt. Terünk nem engedi e kérdés bővebb és behatóbb taglalásába ereszkedni, csupán rámutatni kívántunk az állami adórendszer hiányaira, melyek arra intenek bennünket, hogy önkormányzatunkban törekedjünk önállósítani adórendszerünket, hogy így némileg pótolhassuk azon hiányokat, melyeket az állami adóztatás helytelensége fenhagyott. Dr. Fenyvessy Ferencz. Biztosítsuk javainkat. (Sz.) E lapok legutóbbi száma L. J. ur ügyes tollából igen eszmegazdag czikket közlőit a gyakori tűzvészek okairól, illetve azok meggátlásáról. E czikk kiegészítése gyanánt akarunk röviden a biztositás haszna-, czélszerüsége-, sőt egyenesen szükségességére hazánkban, a következőkben utalni. Honunkban, annak agronom jellegénél fogva, az őstermelés, kiválólag pedig a mezei gazdászat képezi azon majdnem egyedüli forrást, melyből anyagi jólétünk valamennyi csatornái szétágaznak, melyen vagyonosodásunk alapfeltételei még ez idő szerint nyugszanak. Ha tehát a szerencse e téren is mostoha irányunkban : a megélhetés első feltételét is elveszítjük, mint az pl. az 1863-ik és más aszályos években történt, midőn az ország számtalan vidékén — mint pl. a felvidéken tavai — Ínség és szükség uralkodott, s az éhhalál sem tartozott a ritkaságok közé. Iparunk ugyanis fejletlen, mégcsak gyermekkorát éli, és ki tudja, mikor fog tengő állapotából teljesen kibontakozni, az anyagi foglalkozás egyéb ágai pedig, mint pl. a kereskedelem, erdészet, bányászat, halászat stb. fejlési processusuknak még csak első stádiumán vannak, mint ilyenek tehát, hazánk lakosai csak igen szűk határokkal biró részének nyújtanak keresetforrást, és elégtelenek még arra, hogy a mezei gazdásza- tot ért calamitások folytán beállani szokott általános nyomornak gátat vessenek. Ezt igazolták az 1870-ik év első napjaiban véghez vitt nép- számlálás által kiemelt adatok is, mert mig a mezei gazdászatot űzőkre az össznépesség majdnem 33%-ja esett, az iparos osztályra 4.2 %, sőt a kereskedőkre épen csak 0.9% jutott. A többi ágak oly csekély számú művelőkre találnak, hogy azok a népesség számában elmosódnak. A tapasztalásból tudjuk azonban, hogy a mezei gazdászathoz csatolt remények nem szoktak megvalósulni, hogy az éghajlati viszonyok befolyásához képest kedvező vagy kedvezőtlenül szokott az alakulni, s hogy mig egyrészt vannak évek, melyek, mint mondani szokás, a gazda csűreit és zsákjait megtöltik, boldogságot hoznak neki és az egész országnak, megtöltik az állam és az egyesek pénztárait, szóval áldást hoznak mindenkire egyaránt, — másrészt ismét sanyarú idők állanak be, melyekben a gazda nemcsak befektetett munkáltatási költségét veszti el, hanem nem egyszer vető magját sem kapja vissza. Ezen utóbbi inkább általános károsodási okon kívül az egyes gazdaságra nézve érvényesülhet még egy másik is, midőn t. i. a kár, mint helyi természetű, ugyanis egyes vidéket vagy egyedül
