Eger - hetilap, 1880
1880-08-05 / 32. szám
XIX. év-folyam. 32. szánt. 1880. augusztus 5-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr. Félévre. . . 2 „ 50 „ Negyed évre .1 „ 30 „ Egy hónapra. — 45 r Egyes szám — 12 r Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit- 8orhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket elfogad : a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda,) a szerkesztőség (sóház-utcza Mooserféle ház) és Szolcsdnyi Gy. könyvkereskedése. (Alapítványi új ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr.) Közgazdasági és hitelviszonyaink. | — Két czikk. — 1 II. Ha igaz az, mit Lycurgus mondott, hogy minden nemzetet a — szegénység emel fel: úgy Magyarország jelenleg nagyon emelkedhetik; mert, hogy Magyarország a Lycurgus által jelzett állapothoz inkább közelebb, mint távolabb áll, azt egy körültekintés közgazdasági és hitelviszonyainkon eléggé igazolja. A tény, hogy például pénz és hitelügylink rendezésének sv- siphusi munkájában már már vasutainknak, só- és dobány-egyed- 1 árú8águoknak eladását, majd a járadéki czimletek elárúsitását, vagy j új államjegyek kibocsátását stb. czélzó indítványokkal kell találkoznunk, melyek rendes körülmények között korbácsütés- n é 1 erősebben szöktetnék arczunkba a vért: meggyözöleg bizonyítják, hogy hazánk azon a lejtön van, melyen csakis lefelé, az anyagi tönkrejutás mélyébe juthatni. A haza sorsán aggódó fej keresve keresi ennek okát. Pedig Sully, IV. Henrik hírneves ministere, már kétszáznyolczvanegy évvel ezelőtt megfelelt az azóta is sok [fejtörést okozott kérdésre. „A nagy adó“ — mondá szóról szóra — „a földművelésnek, az iparnak, közgazdaságnak, kereskedelemnek elhanyagolása, a soknemü pénzkicsikarások s az ezekkel járó sok költség tés az ezeket behajtóknak erőszakoskodása, a költséges államháztartás, az igazságszolgáltatás buzavonása és avatatlan kezekre bízása, a fényűzés, a divat, az erkölcsi romlottság, az uralkodónak egyes személyek iránti vak szeretete, .... a ministerek vagyon- s hírvágya, a hivatalképesek mellőzése, a hivatalnokok nem becsülése, a tudósok nem méltánylása, a rossz szokások eltűrése és a jó törvények áthágása, a nyomasztó és szükségtelen rendeletek kibocsátása, okai az ország elszegényedésének és későbbi bukásának.“ — — Távol áll tölünk, hogy e rémes színekkel festett képet egészen és teljesen hazánkra alkalmazzuk. De még a legnagyobb optimista is elfogja ismerni azon állításunk valóságát, hogy e közel három század előtt festett képnek nem egy részlete alkalmazható a mi viszonyainkra. E részlet némelyikének elemzését, volt alkalmam más lapok hasábjain megtenni, — itt ezúttal szorosan tárgyunknál maradva, csak igazat kell adnunk Sullynak, hogy az ipar, a kereskedelem, szóval a közgazdaság elhanyagolása egyik okát képezi a nemzet elszegényedésének. S ezt tudva, mégis épen a legnagyobb fontosságú közgazda- sági intézményeink megalkotásánál, mint ezt múltkori czikkünkben bővebben kimutattuk, követtük el a legnagyobb hibákat. S e hibák voltak okai, hogy az állam nem képes a nagyobb szabású műveletek keresztülvitelére; hogy a magántőke bújdosik a nyilvánosság előtt; hogy iparunk s főleg kereskedelmünk pang. S ’ez utóbbi emelésére, biztosítására még mindig édes keveset goudolunk, pedig hogy valamely állam felvirágzására nézve mily roppant fontossággal bir a kereskedelem, ennek illustrálására ma már nem szükséges Boisquilbert ismeretes hasonlatára utalnunk. Thukydides midőn azt állitá, hogy a népek virágkora, kere skede lmok virágkorával esik rendesen össze, közvetve jelzé azon productiv erőt 8 azon roppant nagy horderejű szerepet, melyet a kereskedelem a müveit országokban kifejteni, illetőleg betölteni hivatva van. így egyik legszebb hivatása abban áll a kereskedelemnek hogy túlhaladva az egyes országok korlátolt hatását, a különböző államokat és népeket együvé hozza, s köztük érdek-solidaritást létesítvén, a nemzetközi árúforgalomban az egész civilizált emberiséget egy hatalmas világgazdasággá tegye. Nem abban áll tehát, hogy mint mi teszszük, az internati- onalis érintkezés helyett majdnem kizárólag ausztriai érintkezésben keressük, 8 akarjuk találni közgazdaságunk biztos fejlődését! Semmi sem jelzi talán inkább e „kizárólagos“ érintkezés nagyságát, mint az a tény, hogy — a kezeink közt lévő „Levél-pósta-forgalom“ kimutatása szerint — ba a kifizetett utalványokat vizsgáljuk, rendeltetési helyük szerint, azt találjuk, hogy mig Ausztriából a Magyarországban kifizetettekre csak 166.038 darab utalvány s pénzösszegre nézve: 17.849,152 frt esett egy évben, tehát mintegy 17. l80/0, s mig Magyarországból Németországban és a Sveiczban kifizetettekre csak 18.261 darab utalvány s pénzösszegben csak 417,788 frt O.410/o esett: addig a Magyarországból eredő és ennek számlájára Ausztriában kifizetettekre már 616. 545 darab utalvány, s pénzösszegben 51.950, 657 frt azaz — 50. 380/0 esett! ! Irányadó s döntő köreink hazafias tettet követnének el, ha e sokak előtt figyelemre alig méltatott kis statistical összeállításból levonni iparkodnának a —tanúlságot! Ki tudja, hogy e folytonos „kizárólagos“ s egyirányú érintkezés nem volt-e sok részben előidézője hitelviszonyaink nem eléggé virágzó biztonságának a külföld előtt?! A szilárd hitel pedig olyan a nemzetnél, mint a mindennapi kenyér az embereknél. Egyike ez a leghatalmasabb társadalmi tényezőknek; hiszen a társadalmi állapotok ellentéte korántsem abban áll, bogy a személyes képességnek nincsen tök éje, de abban, hogy nem bir neki teljesen megfelelő tökének kereseti ezé- lokra való használbatásához jutni. Elismert dolog, hogy a jelen évtizedben az európai államok sorsát intéző köröknek kiváló gondot kell forditaniok a _ hit e 1 gazd as á gra. Maga H i 1 d e br a n d egyik gyönyörű munkájában („Nationaioeconomie der Zukunft“) czáfolhatatlanúl bizonyítja be, hogy a közel jövőnek nemzetgazdasága a — hitelgazda- s á g lesz. Minket is csak egy biztos, józan alapokra fektetett hitel- gazdászat húzhat ki a sárból, mibe az e téren meggondolatla- núl elkövetett botlásainkkal jutottunk. E nagy czélt teljesen keresztülvinni csak a jövő józan politikája képes! Azon az úton haladunk-e vájjon, mely a jövő sokat sóvár-
