Eger - hetilap, 1880
1880-06-17 / 25. szám
197 Elza kezeit hátrakapta, annak jeléül, hogy azokat nem sza- | bad ériuteni. — Igen, ismerem önt. . . De első találkozásunk óta fél év telt el s az idegenek engem nem hívnak többé te-nek. És ön előtt sem vagyok többé egyszerűen csak Elza. — Úgy hát? — Lám, mennyire megváltoztunk Elza kisasz- szony. Nemde igy hivják kegyedet azok, kik bátrak az erdei tündért megszólítani ? — így— Hát kedves fehérruhás kisasszony, szabad lenne nekem tisztelt uraatyját meglátogatnom? Részint azért: mert meg akarom neki köszönni a félév előtt irántam tanúsított szives szolgálatát, részint meg azért, hogy szerencsém legyen a kedves erdészesalád közelebbi ismeretségét megnyerni. — Na, ez utóbbit hiába emlegette. Az erdész családot csupán én és apám — tehát ketten képezzük. A családfő nincs itthon, elutazott; én pedig, uram, nem szívesen váltok önnel még jó szót sem. — De Istenem hát ugyan miért? — Miért? — Ej hát már nem is tudja ön, hogy a télen engem megcsókolt? — Oh, dehogy nem tudom. Az akkor nagyon okos gondolat volt tőlem a kegyed magaviseletével szemben, s éltem egyik legszebb emlékének fogom azt mindig tekinteni. Az ilyet nem felejti el az ember. — Úgy van, az ilyet nem szoktuk elfelejteni, — ismétlé Elza. Mikor ezt mondta, hangja fátyolozott volt s egész arcza tűzben égett. A fiatal ember folytonos figyelemmel szemlélte a leányt s úgy tetszett neki, hogy az nem a pajkos, játszó gyermek többé. — Látom kegyed haragszik rám,— mondá végre.—Nem is sejtettem, hogy én a kis Elzát oly nagyon megsértettem. Most már csakugyan sajnálom is a történtet. Én végtelenül örültem ennek a viszontlátásnak. Most elutazom erről a vidékről. S mai látogatásom alkalmával a legjobb emléket akartam elvinni magamnak kegyetek-, töl. De a vidám gyermek helyett egy komoly kisasszonyt találok, ki engem úgy lehord, hogy szinte zavarba jönnék e miatt, ha bensőmben meg nem volnék győződve arról, hogy kegyed még sem vélekedhetik rólam oly rosszúl, mint mutatja. Elza lesütötte szemét, de felső ajkát daczosan felbigyeztette s nem válaszolt semmit. Az ifjú kezeit nyujtá feléje: — Adja ide, szépem, kacsócskáját s bocsásson meg nekem, kis daczos, különben. . . Elza visszafelelt: Mit — különben? — Különben ismét megcsókolom kegyedet. Elza körültekintett. Mély csönd volt az erdőben, sehol emberi lény nem volt látható kivülök. Halvány lett s hirtelen a legközelebbi fa mögé ugrott. Az ifjú felkaczagott. — Gyermek! Azaz, hogy Elza kisasszony akartam mondani. Hát valami kegyetlen vad embernek tart kegyed engem? — Legyen nyugodtan, én tisztességes távolban maradok. De mégis csak, bocsásson meg nekem s feledje el, hogy egykor játékból megcsókolgattam. — Ismét közelebb lépett a leánykoz; az mozdulatlanul nézett a földre. — Nos, Elza? — Nem, ha megölnek sem tudom elfelejteni, — mondá. — Én haragszom önre, gyűlölöm önt. És nem is hagyom magam meg- csókoltatni ön által; nem, senki által a világon. — Oh, kegyed gyermek s balgatagságot beszél, még sejtelme sincs a csók valódi komoly jelentőségéről. — Az nem igaz. Tudom én mit tesz az, ha egy férfi leányt megcsókol. De ön könnyelmű tréfát űzött azzal. Menjen, ha önt látom, mindjárt azt gondolom, hogy ön engem megcsókolt. — De hát mi rossz van abban, ha szinte leolvasnák is, Elza. Hátha egykor nőm lenne kegyed s megcsókolnám, nemde igen természetes lenne az ? Elza majdnem elrémülve nézett az ifjúra mikor ez azt mondta. — Én az ön neje? — ismétlé csöndesen. No, már abból bajosan lenne valami. Hisz ön nem is igen tetszik nekem; én haragszom önre s nem is béktilök ki önnel soha, tudja. Azzal átszö- kelt az utón, ott hagyta virágait, koszorúját s eltűnt a sűrűben. A fiatal ember bámulva nézett utánna; összeharapta ajkait s a kezében levő suhogóval gondolkodva veregette fényes csizmájának legyűrt szárát, majd egy előtte röpkedö pillangóhoz csapkodott. — Lám ki hitte volna, — mormogá — hogy első fellépésem alkalmával mindjárt kosarat kapjak. Sziléziában a lengyel határszélnél a g-i uradalom egyike a herczegség legnagyobb birtokainak. A kastélyt és parkot nagy területen a legjobb minőségű szántóföldek veszik körül, szép jövedelmet hozva a birtokosnak, ki ez idő szerint egy fiatal báró volt. Sok furcsa történetkét beszéltek az ifjú birtokosról; szokása volt drága lovakat agyonnyargalni, gondatlanúl téve ki fiatal életét mindennap a halál veszedelmének; e mellett sok aprólékos bohóságot és csínyt követett el, és semmit sem úgy csinált, mint a hogy más komoly emberek tenni szoktak. Tréfás szórakozásainak hire messze elterjedt; némelyek kinevették, mások kárhoztatták, de a báró nem sokat adott senki véleményére. Egyik ember előtt jószivü, nyájas volt, a másik előtt kevély, fenhéjázó. Voltaképen azért szerette s tisztelte Őt mindenki, aki közelebbről ismerte alapos műveltségét s a szilaj magaviselet mögött lappangó szép lelki tulajdonokat. Mint egyetlen törvényes örököse gazdag, fösvény nagybátyjának, ki múlandó földi életét az örökléttel cserélte fel, már régóta várva várt „házasuló ifjúnak“ tekintetett a sziléziai nemesség leányai előtt, s habár ezek közt sok csinos és kedves „eladó“ találkozott is, a báró egészen szükségtelennek tartotta a házasságot. Járt körül mindenfelé; most itt volt, majd ott, de sehol sem hagyta magát lebilincselni. Minden idevágó czélzásra csak azt mondta, bogy még nem találta meg az igazi jövendőbelit. (Vége köv.) HIEFIJZÉE. — Lapunk jövő hónappal uj félévi folyamba lépvén, azon tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése e hó végével lejár, felkérjük, hogy további megrendeléseiket mielőbb megtenni szíveskedjenek, nehogy a lap pontos szétküldése fennakadást szenvedjen. — B. Sennyey Pál, bélyi birtokára utaztában, az érsek úr ö excját meglátogatva, vasárnap városunkban időzött, megtekintvén egyszersmind Eger nevezetességeit. * Dr. Fenyvessy Ferencz, a „Pápai lapok“ főszerkesztője s lapunk búzgó munkatársa, kinek jeles tollából folyt a mai számunk élén álló czikk is, hosszú távoliét után városunkba, szülőhelyére, érkezett, hogy nehány napot barátai s ismerősei körében töltsön. * Az egri egyházmegyei irodalmi egylet f. hó 10-én tartotta meg 4. rend. közgyűlését szép számú tagok és vendégek jelenlétében, kik közül Smoczer Ignácz és Novák Antal szathmári kana- nok urakat emeljük ki. A közgyűlésnek a legfőbb érdeket mélt. és főt. Daníelik János vál. püspök, akadémiai t. tag s az egylet működő tagjának értekezése kölcsönözte, melyet a scholastica phi- losophiáról, tekintettel XIII. Leó pápa „Aeterni Patris,, czimü en- cyclicájára, tartott. 0 méltósága előadván, hogy a szent atya korszakot alkotó encyclicájában felhívta a világ figyelmét a hanyatlásnak indúlt bölcsészetre s ennek jobb jövőjét a tudománynak csak azon művelésétől reméli, mely a scholostica phylosophiát s fömes- teréuek, aquinói Tamásnak müveit veszi alapúi, magáról a scho- lasticáról és az ellenében felhozott vádakról szólt, bebizonyítván, hogy ezeket csak az elfogúltság emelhette; mert azon bölcsészet, mely Dante remekművét illette, s melynek korában a kereszténység építészeti remekei, a dómok, emeltettek, nem lehet üres szöszál- hasogatás, mint ellenei nevezik. Utalt az átalakulás nehézségeire, melyek azonban legyözhetök lesznek; mert a bölcsészetre mindig szükség volt és van, kivált korunkban. Ezután 11 pontban adta elő nagy tanulmány-s mély elméről tanúskodó velős s könnyen érthető rendszeres rövidletben a scholastica fö elveit, végül azon óhajának adván kifejezést: vajha XIII. Leó intentiójához képest,a bölcsészet aláhanyatlott tudománya mielőbb újra felvirágoznék. 0 méltósága ezen nagy s maradandó becsű értekezése valóságos lelkesedést keltett a hallgatóságban, mely azt másfél órán át a legnagyobb figyelem- és érdeklődéssel kisérte, és a legélénkebb éljenzéssel fogadta az elnök Zseudovics József kanonok úr ö nsga azon indítványát, hogy ezen nagy tudományit szerzőjéhez teljesen méltó értekezés kinyomattassék, mit az értekező püspök úr saját költségén ígért eszközölni. Óhajtjuk, hogy mielőbb megtörténjék. —- Szent Antal előestéjét városunk több körében vigan ülték meg. így Tavassy Antal polgármester, ft. Ludányi Antal plébános, Pozsgay Antal ügyvéd urnái, valamint ifj. Sir Antal urnái, városunk kereskedői karának eme derék ifjú tagjánál, kinek vig
