Eger - hetilap, 1880
1880-06-17 / 25. szám
194 A vasárnapi munkaszünet közegészségi szempontból. (Vége.) Kétségtelen, hogy a gépek és a töke, mely nem akarja ötvenkét napnak a nyereségét elveszíteni, hozták be a vasárnapi munkát. A gyárakkal való verseny kényszerítette a kézművest a vasárnapi munkára és a liberális állam még a hivatalokba is behozta, úgy, hogy mai nap csak a papnak van igazán vasárnapja; mert a dologtól csak kevesen érnek rá, hogy a templomba járjanak ; pedig akárhogyan okoskodjunk, társadalmi igazság marad, hogy az embernek szüksége van a vallás és erkölcs tanaira, hogy ember maradjon és közönséges állattá ne sülyedjen alá. Angolország-, Francziaország- és Amerikábau talán többet dolgoznak, mint bárhol; de, mert az országok törvényhozói az elmondottak igazságától jobban át vannak hatva, mint a mi liberális államférfiaink (?) s aztán, mert emezeknél jobban is szivökön hordják a nép javát, a vasárnapi munka ott törvény által van eltiltva. S így kellene lenni nálunk is! Az itt szóba hozott művecske szerzője, dr. Morrison, hírneves angol orvos, a tartós és nagy erőfeszítéssel járó munka- és hatásáról az emberi szervezetre szólván, így folytatja : „A szövetek kiszáradásának úgy lehetne elejét venni, ha a munkás olyan tápszerekkel élne, melyek által a vízveszteség pótoltatnék ; t. i. vízzel, tejjel és gyümölcscsel. Szomorú dolog azonban, hogy a víznek, mint tápszernek, jelentőségét csak kevesen ismerik el; de még szomorúbb az, hogy jó ivóvíz csak ritka helyen kapható ; a jó tej is valódi ritkaság, a gyümölcs pedig oly drága, hogy ma már fényüzési czikk lett belőle. Legszomorubb azonban, hogy a munkás osztálynál általában a bor, ser és pálinka után való vágy már oly erős, hogy a viz, ha kristály-tiszta patakokban cser- gedeznék is, vagy a gyümölcs, ha mannaként hullana is az égből, nem igen kedvelt. Bachus, Gambrinus vagy Ligrónius, (a tótok ezen védszentje) ezek, és nem az örök-józan Hypokrene, kellenek a munkásnak. A munka után közülök senki sem siet a kúthoz, hanem a korcsmába, vagy a pálinkamérésekbe, hol megint csak ártalmas levegőt szívnak magokba, s rossz vérrel táplálják testüket.“ A katonákról szólván, mondja, hogy „ezek sokkal tovább győzik a gyaloglást, ha szeszes italt nem élveznek. Különben a sör az, mely a vérkeringésre csak igen futólagosán hat, ellenben a kimerültség érzete annál élénkebb utána. A szeszes ital minden körülmény között mesterségesen fokozván a vérkeringést, később visszahatást idéz elő, s igy újra beáll a felfrissítés vágya, s ebben rejlik az iszákos ember örökös szomjúsága. Az iszákosság ezenkívül az agyra is hat és bebizonyított tény, hogy különösen a túlságos sör-ivás ostobává teszi az embert.“ * * * Tehát nem a heverést, mint másik szélsőséget, értjük az észszerű munkaszünet alatt, hanem a változatos, testi és lelki üdülést szerző foglalkozást, milyen pl. a fürdés, templom, olvasás, táncz, zene, ének, beszélgetés, séta, családikor stb. Ezek által lesz a vasárnap azzá, mivé az emberiségre nézve lennie kell. Az értelmetlenség, könnyelműség s rövidlátás szüleményének lehet csak tekinteni, hogy a munkaszünet alkalmazásában a testi egészség iránt oly kevés tájékozottság és fogékonyság uralkodik; pedig az egyesek egészségének elpazarlása nemcsak azokat sújtja, kik a munka nyomorúltjai lesznek, de közvetve a nemzet erejét és életképességét is apasztja. És ez egy okkal több arra, hogy mi, kik oly kis számmal foglalunk helyet a nemzetek nagy családjában, melyek közt oly kevés jóakarónk van, a népességünket apasztó bajok és visszaélések elhárítására minden rendelkezésünkre álló eszközzel törekedjünk. Ezek közé tartozik a vasárnapi munkaszünet. Állítsuk tehát helyre a vasárnapot s adjuk vissza a munkás- | nak emberi méltóságát! L.—F. Az egri cs. és kir. hadparancsnokság és a nemzeti lobogó.*) (X. Y.) Kit dolga az ez idei hadgyakorlatra behívott közös hadseregbeli tartalékosok részére emelt tábori sátorok vidékére vezetett, nem csekély boszúságot volt kénytelen magába tojtani azon valóban bennünket saját tűzhelyünknél meggyalázó eljárás fölött, melylyel az egri osztrák-magyar hadcsapat-parancsnokság nemzeti lobogónkat illetni jónak találta, midőn a tábort diszitö 24—26 zászló közé egy nemzeti színűt, sem vett föl. Ha ott csupán a fekete-sárga és kék-fehér szín lett volna képviselve, az nemzeti önérzetünket még nem sértette volna meg oly nagyon, mert az elsőt a király, a másodikat a királyné családi szineinek szoktuk tekinteni. Ott láttuk azonban 6—8 darabban a fehér-vörös, az osztrák zászlót képviselve, s ez a körülmény volt az, mely szivünk s lelkünk legmélyebb felháborodását előidézte; mert ezt eclatans bizonyítékául kellett vennünk annak, hogy bizonyos urak az ilyféle tüntető ignorálás által nemzetünk iránt való megvetésüket jelezni hősies tettnek tartják. Pedig élénken élnek emlékünkben a múlt hadgyakorlatok, melyeknél a magyar nemzeti lobogó mindig kellő méltatásra talált, a mennyiben nemcsak hogy belőle több darabot láthattunk, de azok egyike, a legszebb, mindig valamely főhelyen lengett, a nélkül, hogy az osztrák és magyar közös hadsereg becsületének ártott, vagy pedig tekintélyét csorbította volna; sőt ellenkezőleg, hiszszük, hogy hatása igen kedvező volt; mert a katonaság és polgárság ez által egymást becsülni és szeretni tanulta, a mint egyik a másikat becsülte is. Avagy ezen barátságos egyetértést akarják megzavarni most az intéző urak? A most követett sértő eljárásból csak azon következtetést vonhatjuk, hogy vagy nem tudják az illetők, miben áll az u. n. paritás elve, mely az orsztrák-magyar monarchia dualisticus természetén gyökerez, vagy pedig, hogy magyarellenes, tehát megrovásra méltó érzelmektől elvakittatva, szándékosan akarják arczúl ütni a nemzeti érzületet, hogy ily módon a nemzetet raeggyalázzák. Jegyezzék meg maguknak jól az illető urak, a mennyiben még nem tudnák, hogy a két állam közötti viszony, daczára a közös ügyeknek, personál union sarkal, hogy Magyarország nem provin- cziája Ausztriának, hanem az orsztrák-magyar monarchiának egyik önálló és független állama. Jegyezzék meg, hogy az u. n. közös ügyek, mint pl. a hadügy, épen azért mert közösek, a két államban teljesen egyenlő elbánás alá esnek a törvény értelmében, ebből fo- lyólag törvényen gyökerező, tehát jogos kívánságunk az, hogy a paritás elve a külsőségekben is megtartassék, hogy ennélfogva az osztrák lobogó mellett, ugyan oly főhelyen, a nemzeti tricolor is lengjen. Midőn pedig a cs. és kir. katonai hatóságok vázolt tapintatlan, magyarfaló eljárásukkal a magyar állampolgárok nemzeti érzületét fölizgatni igyekeznek, a törvény szellemét is méltatlan módon sértik meg; mert a monarchia népei között az elégedetlenség, féltékenység és idegenkedés tüzét élesztik és szítják, a helyett, hogy a közös érdekeknek megvalósulását egyedül kivívni képes kölcsönös vonzalmat ápolnák. A halhatatlan emlékű nagy hazánfia, Deák Ferencz által az osztrák-magyar monarchia népei között létrebozzott, az 1867 : XII. t. cz.-be iktatott őszinte kibékülés alapján a közös ügyek a két államban egyforma elbánás alá esnek, a miért is a két nemzet ezen tekintetben nemcsak egyforma kötelességekkel, de egyenlő jogokkal is bir. Ennélfogva határozottan követeljük, hogy legalább itt hazánkban a törvény akaratja előtt, mely szent és sérthetetlen, mindenki meghajoljon és annak engedelmeskedjék. Hevesmegye 1879-évi állapota. (Vége.) XII. Népesedési mozgalom. Az egész megyében 1879- ben született 5604 fi, 5443 nő, összesen 11047, meghalt 4550 fi, 3810 nő, összesen 8360; házasságra lépett 2138 pár s igy a szaporodás : 2687. XIII. Községi közmunka s közlekedési ügy. A megyebeli községek által fentartandó községi közlekedési s gazdasági utak hossza 1498 kilométer volt, 61 kő- és 397 fahiddal. .XIV. Gazdaság, ipar, kereskedelem, hitel. Az 1879. évi közgazdá8zati viszonyok oly nyomasztók, az aratás eredménye oly kedvezőtlen voltak, hogy a termés a legtöbb helyen a magot *) E czikk közlésével közóhajtásnak teszünk eleget. Szerk.
