Eger - hetilap, 1880
1880-01-15 / 3. szám
20 Dalok leánya! Térj meg a ligetbe! S ha szíved fáj, zokogd el bánatát ; Ha a kin körme szivedet kutatja, Nem óv meg tőle szokatlan ruhád. Ha visszatérsz, szivedbe béke szállhat, Amig igy boldog nem leszesz soha, Habár arczod havát barnára festi A küzdő-térnek rászálló pora. . . Térj a ligetbe! — A te ifjú lelked’ Magasra, szépre, nagyra alkoták; De gyönge karod nem annak való, hogy Erős küzdelmekben tegyen csodát; Arra való, hogy ihlett perczeidben A zengő lantot véle felragadd, Arra való, hogy édes szerelemmel Öleld át véle boldog ifjadat! Csillagh Mór. Ada-Káleh. (A bécsi Duna-egylet utazása alkalmából.) (Vége.) A zaptié, ki bennünket kalauzolt — sápadt fiatal legény, török egyenruhában, fején fez, oldalán szurony — töredezett német nyelven azt mondja, hogy most majd mutat nekünk egy török házat — a Fazli Zadikét, a ki a leggazdagabb ember a szigeten. Belépünk egy házba, mely akkora, mint egy magyar parasztbáz, igen tisztán van tartva s van udvara és gyümölcsös kertje. Látogatásunkat előre tudták s készültek reá. A benyílóban ott van a kanna meg a mosdótál; magában a házban mindenütt tisztaság.Az asszony — Fazli Zádik „becsületével“ erősíti, hogy csak egy, egyetlenegy felesége van, nem több; s a milyen okos ficzkó, ezt az egyet el lehet neki hinni — az asszony tehát a konyhában rejtőzködik. Ada-Káleh összes rendőrsége ott áll az ajtó előtt, láthatólag eltökélten, erélyesen visszaterelni minden gyaurt, kit a kíváncsiság ide vezetne. A konyhától jobbra és balra eső két szoba rendelkezésünkre van bocsátva. Az első szoba az ebédlő és vendégszoba. Alacsony kanapék nyúlnak végig a falak mellett s szinto- lyan asztalok. Egyik asztalon kintorna van, mely tiszteletünkre az „Angot“-ból orgonái egy nótát. A háznak ez legújabb és legbüszkébb ékessége. Az egész szoba olyan tiszta, mint a tükör. Szintigy a hálószoba is. A gazda megérkezik s előzékenyen látja vendégeit. A padlót szép szőnyeg borítja, a falak mellett arany-bimzésü kanapék vannak, mint Konstantinápolyban. Fazli Zádik kinyit egy szekrényt; halomszámra vannak itt, a legszebb rendben, derékaljak és párnák; egy másik szekrényt nyit ki, itt pedig minden készület láthátó egy két személyre való fürdőhöz. Ez az a hely, a hol Fazli Zádik ur és az ö érdekes hitvese az éjszakai nyugodalmat élvezik. Fazli Zádik szépen megtermett férfi szőke bajuszszal. Fezt visel és szerb divatu zsinóros ruhát, s úgyszólván becsületes ember néz ki belőle, noha azt mondják, hogy kém volt — a törököké előbb, aztán meg a mienk, ügy látszik, csakis a jó ügynek áldozott ö; mindegy neki, hogy ki uralkodik, csak Fazli Zádiknak jól folyjon az üzlete. S hogy’ ért hozzá! Bevezet hennünket boltjába, s itt csupa vendégszeretetből elád nekünk egyegy forintért török bicsakokat, a melyek testvérek közt is megérnek 5 krajczárt, meg egyéb ilyen drágaságokat. A Fazli Zádik boltjából a kávéházat láthatni, s a kávéház mellett — nos, eltaláltad, ó szellemes gyaur, ki e sorokat olvasod, — a kávéház mellett ott lakozik a foltozó varga! Kunyhója mindkét felén üldögél egy-egy ezeregyéjbeli török szivja csibukját és tűnődik bölcsen és megveti a világot. Mit is tehetne egyebet a szegény muzulmán? A vár-sánczon egy kidölt-bedőlt mecset áll; nem messze tőle egy szegény baka unatkozik a „poszton“, s vigyáz, hogy valahogy el ne lopják a Dunát. Mert a mi egyéb lopni való itt valaha volt, azt bizony a mi török testvéreink rég ellopták már. A mecset egészben véve ugyancsak szegényes. A hajó közepén egypár szőnyeg látható — oly idők maradványa, a mikor Al- láh talán gazdagabb volt, mint most. A mennyezetről egy lámpa függ alá, a melyen semmi különös nincs, csak az a művészien fonott négy bojt, a melylyel diszitve van. A társaság egyik tagja, ki legközelebb állott a lámpához, megérinté az egyik bojtot s kérdé Fazli Zádiktól, hogy honnan szerezték ezt a diszitményt? — Mekkából, feleié a derék Fazli, a bojtot, a mily hamar csak lehetett, leoldva a lámpáról s odanyujtva a kérdezőnek. Ez egy pill natig nézegeti a pálmalevelekből művészien fonott bojtot, 8 azután viszszaadja az igazhitű muzulmánnak. A mi örökkön mosolygó, nyájas Fazli barátunk azonban elveszi a bojtot s egy szót sem szólva, egész erejével a szőnyegre dobja, s meg- vetöleg félrefordúl, mint. valami undorító tárgytól. De ugyanebben a pillan itban elösompolyog egy másik muzulmán, fölveszi a bojtot a földről, ájtato8an megcsókolja és — visszaköti a szent lámpára. A egész jelenet alig tartott nehány perczig; olyan meglepő volt, hogy mi jelenvoltak még akkor sem tértünk magunkhoz meglepetésünkből, mikor a mecsetet elhagytuk. — M történt? — Hogyan? a mi Fazlink, az udvarias, eszes, mosolygó szatócs egyszerre úgy megvadúlt s úgy megfeledkezett volna a vendégszeretet minden szabályáról ? — Olyasmit tettünk vagy mondtunk talán, a mi a török ember megbántásaként lenne fölfogható ? Ezt kérdezgették egymástól a társaság tagjai. Azonban meglepetve láttuk, hogy Fazli Zádik, mihelyt a mecsetből kiléptünk, ismét merő előzékenység volt. Kértük hát, hogy magyarázza meg különös magaviseletét. — Miért vágtad a földhöz a bojtot, jó Fazli ? — Dram, a korán azt parancsolja, hogy a muzulmánnak nem szabad megtűrnie a szentélyben olyan holmit, a mit egy hitetlen megérintett. — Jól van, barátom, de hát akkor miért vette föl a másik a bojtot s tette vissza előbbi helyére ? Fazli Zádik fölényérzettel mosolygott, mint az okos ember, a kitől valami igen naiv dolgot kérdeztek, s így felelt : — A kórán azt parancsolja, hogy azt a tárgyat a földre vessem ; de nem parancsolja, hogy az aztán ott is maradjon. Ha más igazhivö megtalálja, a ki semmit sem tud arról, a mi történt, miért ne tehetné vissza a kellő helyére, jó cselekedetet mivelvén? . . . Most már föl voltunk világosítva és megengesztelve. Nem könnyen találhatni valamit, a miben a törökség jelleme és jellemtelensége ily őszintén és szembeötlően visszatükröződnék, mint e csekélyke vonásban. Egész nép-psychologiai tünemény az, mely itt nyilatkozik, s méltó arra hogy gondolkozzunk rajta. íme ez a török, ki egész életét az európaiakkal tölli. Igaz, szláv törzsből való, s a töröktől nincs egyebe, mint a vallása. Ez is — a míg a mecsetben nincs, csak afféle „alkalmi“ töröknek tünteti föl. Azt hiszi az ember : holnap talán elhagyja vallását, híszeu olyan hozzáférhető ! Mindenféle üzletet köt a gyaurokkal, megvendégeli katonáikat, ezernyi udvariasság közt annyi pénzt szed el vendégeiktől, a mennyit csak lehet, megnyitja nekiek házát, kezet szorít velők — de mindenki vigyázzon ám, nehogy az ő jelenlétében valami szent tárgyat ujjával megérintsen, a szennyes érintés megszentség- teleniti azt. S mily agyafúrt és sajátszerü okoskodásra szoktatta elméjét a vallásos tan ! A kórán azt parancsolja ugyan, hogy ama tárgyat a földre kell vetni; ámde parancsolja-e a kórán, hogy azt a tárgyat ott is kell hagyni ? . . . Fazli Zádik a legelőkelőbb ember Adakaléhban. Isten tartsa meg öt sokáig és tartsa meg számunkra ezt a furcsa kis országot. * * * Ilyennek találtam én Ada-Kaléht az 1879-iki év September havában. Keményi Ambrus. HIISFtrZÉE. * A heves-szolnok-jászvidéki tiszaszabályozó egylet f. évi január 18-án d. e. 9 órakor városunkoan a megyeház termében rendkívüli közgyűlést fog tartani. Felhívjuk rá az érdekeltek figyelmét. — Névsora azon t. uraknak és úrhölgyeknek kik a karácsonyi ünnepek alkalmából a hevesmegyei jótékony nöegylet gondozása alatt lévő árvákat adományban részesíteni kegyeskedtek: Nánásy Mihályné 1 frt, id. Szokolay Lajosné 50 kr.. Babies János 5 frt, N. N. 20 kr., Hartl Edéné 1 frt, Köllner Lörinezné 50 kr., Kürthyné 50 kr., N. N. 20 kr., Greiner Miksáné 50 kr., Gulyás Gáborné 50 kr., Petravichné 50 kr., Markovics 1 frt, Chalaupekné 1 frt, Kaizer Antal 20 kr., N. N. 20 kr., N. N. 20 kr., N. N. 10 kr., özv. Galambos Lipótné 1 frt, özv. Hám Jánosné 1 frt, N. N. 10 kr., Horváth Béláné 50 kr., Turján Ferenczné 50 kr., C. S. 20 kr., Szávits Katalin 40 kr., N. N. 20 kr., N. N. 20 kr., Muszenicsné 50 kr., Szalay Miklósné 40 kr., Rotschild Linka 50 kr., Desper Mária 40 kr, Vrabélyiné 50 kr., N. N. 10 kr., Gaál Lajosné 50 kr., Csór Gáspárné 30 kr., Szúrnák Rezsöné 20 kr., Kerényi 40 kr.,
