Eger - hetilap, 1880
1880-06-03 / 23. szám
179 Mocsáry indítványozta, hogy a földművelés, ipar- és kereskedelemügyi miniszter utasittassék, hogy a 1872-iki ipartörvény módosítása iránt terjeszszen elő még a következő ülésszak alatt tárgyalható javaslatot; a többség azonban a bizottság javaslatát fogadta el, mely- szerint a nagy lelkesedés és szép remények mellett létrejött emlékirat egészen a miniszter úr kényére hagyatik. A máj. 26-ki ülésben megkezdetett a tiszavidéki vasút megvásárlásától szóló törvény- javaslat tárgyalása. A ház a czimet s az] 1-sö §-t függőben hagyva, bocsátkozott a részletekbe. Szóltak ehhez Lihtenstein, ki a vssut igazgatótanácsát nem kívánja részeltetni osztalékban a tartalékalapból és Hegedűs Sándor, ki indítványt adott be s a tartalékalapot, melyben ama tanács részeltetnék, csak 100,000 forintban kívánja megállapittatni. Orbán Balázs ezt a kikötött osztalékot, és pedig nagyon találóan, nem tekintheti másnak, mint némely az igazgatótanácsban helyet foglaló kormánypárti képviselő érdemei megjutalmazására szánt összegnek. Tisza Kálmán miniszterelnök ezt a gyanúsítást visszautasította s elfogadta Hegedűs indítványát. Ezzel a tárgyalás félbe szakadt. Ülés végén Bakay N. terjesztetett elő interpellácziót a szegedi kir. biztosság eljárása iránt. Legközebbi ülését a ház pénteken tartotta. Ez ülésben a tiszavidéki vasút megvétele dolgában, nevezetesen annak 5 §-a iránt megindúlt nagy vita befejezését érte éspedig a kormány vereségével. A kormány ugyan minden módon igyekezett hü emberei-, Móricz Pál- és társainak, a 100000 ftos államkonczot biztosítani ; de minthogy bajos volt e mellett érvelni, a kormánypárti szónokok hiába erőlködtek, s némely nehezebben capacitálbató párt félre sehogysem tudtak hatni, mig ellenben az ellenzék ezúttal kitűnően fel tudta használni erős positióját. Tisza maga is csak vesgödött s meglátszott rajta, hogy az ügyet már előre vesztettnek tartotta. Általános izgalom közt indult meg a névszerinti szavazás. Az ügy nem lévén pártkérdés, a szabadelvűek meggyőződésük szerint szavaztak s igy esett meg, hogy Hegedűs Sándor módositványát 138 képviselő 113 ellen elveté, az ellenzéki külön vélemény 25 szó többséggel elfogadtatván, a javaslat ujjászerkesztés végett a bizottsághoz visszautasittatott. Ez eredményt az ellenzék zajosan megéljenzé. A május 29-iki gyűlés érdekesebb mozzanatai: Az új köziek, miniszter a budapesti-zimonyi vasútnak Szabadkán és Újvidéken át kiépítéséről szóló törvényjavaslatot, a ház általános tetszése között, benyujtá; ezután következett a malomjog szabályozásáról szóló javaslat függőben maradt 1 §-ának megvitatása, erre pedig a büntetőtörvény életbe léptetéséről szóló javaslat 43 §-ának elintézése s végül, szombat lévén, rá került a sor kérvényekre, melyek közül a legérdekesebb Sárosmegye kérelme a kivándorlások megakadályozása tárgyában, mely a következő vitára szolgáltatott alkalmat. Először Hódossy szólalt fel s erős és hathatós intézkedésekre hivta fel a kormányt. Ivánka jelenti, hogy épen ma kapott levelet New-Yorkból egy kivándorlótól, ki az északkeleti vasútnál volt alkalmazva, s engedve a csábitó szónak, 150-öd magával kiment Amerikába, ott most a legnagyobb nyomorban élnek, s kér annyi pénzsegélyt, melylyel a visssautazás költségeit fedezheti. — Felszólalt még Hedry Ernő és a miniszterelnök, ki kijelenté, hogy ö a lehető intézkedéseket megtette, erőszakos intézkedéseket nem tehet, mert sértené az egyéni szabadságot. A kérvények kiadattak az illető minisztereknek. Politikai heti szemle. A magyar-horvát pénzügyi egyezmény tárgyában kiküldött országos bizottság m. hó 25-én Cziráki János gr. elnöklete alatt értekezletet tartott, melyen constatáltatott, hogy az eddig a két egyezkedő fél között fennállott minden differentiára nézve az egyetértés létrejött. — Valahára! Az osztrák urak házában a m. héten tárgyalták az ez évi költségvetést. Ez alkalommal többen megtámadták a kormányt, a miért a cseheknek s általán a nemzetiségeknek engedményeket tesz. A támadók részén voltak Hasner, Schönburg herczeg, Auersperg herczeg, Schmerling és Plener, mig a kormányt Thun Leo, Sapieha herczeg és Clam-Gallas védelmezték. Újabban megint sokat beszélnek a Taaffe-miniszterium lemondásáról, ez ellenében az öreg „Presse“ határozottan állítja, hogy a kormány felhagyott lemondási szándékával, miután a jobb oldal támogatni fogja. — Mindamellett azt tartjuk, hogy a Taaffe-cabinet dicsősége sokáig nem tarthat. A német kormány javaslatát, melyben a catholicus papságra nézve eddig fennállott igen szigorú törvények megváltoztatását ajánlotta, a birodalmi gyűlés most tárgyalja, — csakhogy nem sok hasznát fogja venni e javaslatnak, miután a pápa visszautasította s igy a kibékülés, melyre e javaslat alapítva van, nem jött létre. Francziaországban a m. héten nagyobb tüntetésektől féltek, melyeket a túlzók az elesett s agyonlőtt kommunisták sírján akartak rendezni. De a tüntetés jelentéktelen volt, miután a rendőrség megtette az előkészületeket, a miért a radicálisok most sok kellemetlenséget csinálnak a kormánynak vakmerő fellépéseik által, úgy a képviselöházban mint azon kívül. Egy nagy politikai nehézségen azonban a franczia kormány szerencsésen túlesett. A senatus volt elnöke, Martel, leköszönt, s tartani lehetett tőle, hogy a csel- szövő Simon fog meg választatni e fontos törvényhozó testület elnökévé. A szavazásnál azonban a kormány jelöltje, Say Leó kapott többséget, ki legújabban londoni nagykövet volt; az ö helyét most alighanem Vaddigton, kormányelnök foglalja el. Újra vészes felhők tornyosúlnak a spanyol trón fölé. Az ellenzék összes csoportjai együttes actióra határozták el magokat, 131 monarchÍ8ta senator és képviselő csatlakozott ezen első sorban a mostani kormány ellen irányuló coalitióhoz, közöttük 3 tábornagy és 15 tábornok van. T Á E C Z Tavaszszal. *) Mosolyg az ég fölöttem, Szellő susog köröttem, Virág távol és közel, Balzsamos lég átölel. Madár csicserg, méhe dong, Bogárezred zúg és zsong, Fényes lepke szálldogál, Virágoknál meg-megáll. Rigó füttyent, kakuk szól, Pacsirta zeng magasból; A ligetben csalogány Rózsa felé csókot hány. Az erdőben gerle búg, A viszhang rá visszazúg. A galambok nevetnek; Ok boldogan szeretnek. A gólya is kerepel, A fecske is szerepel; Fészket rakni sietnek: Család után epednek. Locsog, fecseg a patak, Viczkándoznak a halak, Napsugárral játszanak, Boldogoknak látszanak. Minden örül és szeret, Élvez, mosolyg és nevet. . Bennem is kel a remény, Vágy, sejtelem, érzemény. És az öröm áfrezeg . . . Még tán boldog is leszek, Feleségem, gyermekem-----O h édes jó Istenem ! Káplány Géza. A pápa és a magyarok. Dr. Samassa József egri érsek ö nagyméltósága a múlt hóbaD több hetet töltvén az örök városban, XIÍI. Leó pápa ö szentségétől több órán át tartott kihallgatáson fogadtatott. Ezen ránk nézve igen örvendetes tényekről tanúskodó kihallgatást, a fennebbi czim alatt, a „Magyarország“ politikai napilap igen érdekesen Írja le egy Romából keltezett levélben, melyet érdekességénél fogva, csekély kihagyással, átveszünk. Az egri érsek, írja a ,/M.“ tudósítója, ezúttal ama kitüntetésben részesült, hogy ö szentsége által, több ö előtte jelentkezett magas egyéniség előtt fogadtatott, s esti 7 órától 9-ig szakadatlanul a pápa közelében volt. Hogy az egri érsek mennyire kellemes benyomást tett a szent atyára, azt bizonyítja a szent atya több figyelmességén kívül az, hogy mindazok, a kik az egri érsek után fogadtattak, a pápát rendkívül jó hangulatban s egészen fölvillanyozva találták. A párbeszéd, mely a szent atya és az egri érsek közt lefolyt nagy fontosságú lehetett, de annak több részletét természetesen a discretió sürü fátyla fedi. A mik azonban e nagyérdekü párbeszédből, s annak lefolyásáról a vaticáni körökbe már eddigelé is kiszivárogtak. azon különösen reánk magyarokra nézve a legnagyobb mértékben érdekesek. A mint az egri érseknek megadatott az engedély, hogy a szent atyához beléphessen, az egri érseknek, belépvén a pápa dolgozó szobájába, a szent atyát íróasztalánál ülve munka közt találta. A pápa fehér selyem talárban volt, s a fölött egy szintén *) Mutatvány szerzőnek október hóban megjelenendő és vadvirágok“ czimü költeményeiből. „Tövisek *