Eger - hetilap, 1880
1880-05-20 / 21. szám
164 A barátságos és mindenkin segíteni óhajtó s bölcs tanácsával oktató öreg, a szerencsétlenek atyja, kit mindenki kedvelt, Milton, lankadtan és betegen feküvék; de mély búba merült leghívebb gyermeke, Amietha, ápolgatá szerencsétlen atyját kitől egy fájdalmas betegség szemevilágát eiragadá; kinek balsorsát e végtelen éjben csak egyetlen leányának vigasztaló beszéde enyhité. Most fejét kedves vigasztalójának vállára bocsátva nyugovók. Az alkony szelíd fényét a gunyhó ablakán bebocsátván, gyengéden csókolá az erőtlen bágyadt arczát, s csendes melege által lankadt ereje mintegy éledni látszott; azért mintegy fellelkesülve mondá: „Vezess ki engem Amietha tölgyfáim alá, úgy tetszik, mintha jobb volna nekem ott lenni ; hadd szíjuk a szép est édes légét; meleg, édes leányom, és vidító a nap sugára, azért vezess engem a legvilágosabb helyre, ott akarok megpihenni.“ — Amietha elvezető az inogó öreget a tölgyfák alá; csendesen leültette öt a mohlepte helyre és eligazitá a galyakat, hogy a nap sugarai atyja arczát jobban érhessék. Ekkor ö is leült atyja mellé; mert ily vidáman édes atyja rég nem mosolyga; képe kiderült, s nyitott, de nem látó szemei oiyképeu nyugvónak a csendes tájon, mintha a nap változó színjátékait teljesen szemlélnék. — De az érzékeny leányka halkan sírt, tudván, hogy az atyjának folyton remegő szemeire húzódott hártya a tárgyak valódi szemlélését teljesen gátolja, s érzékenyen átölelvén figyelme tárgyát, szomorúan igy szólt: „Kedves szenvedő atyám ! bár a jótékony látástól végkép meg- fosztattál, képzeld és álmodd még egyszer az élet kedves jeleneteit, íme, a nap már a felhők alatt lappang; de oh mikép pirosodik jobhan s jobban, mily vidám és kellemes ez elválás; mikép örül a föld, hogy az ég áldásait szívható magába. A fák lombjai mily kedvesen susogják az elválás dalát, mily vidáman csevegik azt kis lak- jokban mellök egész erejéből a kis madarak! Hallod-e a kürtöt, a forrás csergedezését ? Oh atyám, minden oly bájos, balk melódiával ünnepli e szent órát.“ „Mi is ünnepeljük, kedves leányom,“ feleié az öreg s vállaira hajtván fejét, folytató : „hagyj igy nyugodnom kevéssé, és beszéld el nekem, a mit látsz, hogy én is élvezhessem e szép est óráit.“ „Amott, édes atyám,“ mondá Amietha, „amott lassan száll le a pirosló homályba a távoli halmok összefüggő sora; a tetők ragyognak az ég viszfényétöl ; a völgy patakjai arany szegélyként futják körül a bebarmatozott réteket, minden fénylik a bihorszinü légben, s a távolabbi tárgyak lassanként homályba sülyednek. De itt oldalvást a színek sötétebbek; feketén árnyékozzák a fényük a magas köszálakat és mély árnyék környezi gunyhónkat. Most sülyed mindig mélyebbre a nap a felhők sötét ölébe. Mily felséges látvány! Aranynyal hímzett felhöcskék kisérik, melyek elbalavá- nyodó fényét még sokáig visszasugározák az ég boltozatáról. Nagyobbodik a csend, s már csak a patak zúgása s a tölgyek lengő lombjai élesztik a csekély zajt. Amott a völgyből ezerféle illat ára- doz fölfelé s oszlik szét a levegőben. Erősítsd meg, illatos szellő, az atyák legjobbikát és te, elváló nap, térj vissza és éleszd fel öt. Atyám ! a nap most mosolyog vissza utoljára, mint vidám szem a komor felhők alól. Ah már eltűnt! de te atyám mégis csendes vagy, szunyad8z; szemeid zárvák, fejed jobban s jobban hanyatlik alá! Lassan, lassan fogok lélekzeni, nehogy felébredj... „Ekkor elhallgata; szemei sokáig függtek a szendergő békés vonásain, és csendes öröm csillogott azokban. Azonban egyre nőtt az árnyék, nagyobb lett a csend és mély béke öleié a természetet; csak az éji szellő lengeté az ágakat 8 fakó leveleket szórt az ősz ezüst fürtjeire. Már rég ült Amietha a halmon ; a csillagok lassanként feltetszének, s az elszéledett felhők közül a hold tűnt fel; egyszerre hideg szél húzódott át a halmon és az örökre elaludott agg költő fürtjeit lengeté. Ekkor ismerte meg Amietha a halál nyomait atyja csendes vonásain, melyeken a végelszenderedés örök békéje nyugovók. — Hasztalan áztatták könnyei a hideg testet; a nap elválásának utolsó pillanata vala életének határa. Nyugalmasan folyt le élete mint a szelid napé, miután áldásait a földre árasztó. Szabolcsi. misnjzÉis. — A pünkösdi sz. ünnepeket városunk közönsége a szokásos kegyelettel ülte meg. A föszékesegyházban az ünnepek első napján Lengyel Miklós ez. püspök és nagyprépost ö méltósága fényes segédlettel végezte az istentiszteletet; hétfőn, az ünnepek második napján pedig Pánthy Endre apát s kanonok ö nagysága pontificált. — Mindkét napon az ajtatoskodók nagy serege látogatta a templomokat. — Érsekünk őxcja a jövő héten érkezik vissza körünkbe olasz- országi útjáról. * A májusi Mária-tisztelet az angol-kisasszonyok díszes kápolnájában a hölgyvilág részéről folyton a legnagyobb látogatottságnak örvend, kivált a vasárnapokon, midőn főt. Párvy Sándor érseki titkár úr tartja gyönyörű alkalmi szentbeszédeit, melyekről buzgó hallgatói osztatlan tetszés- és elismeréssel nyilatkoznak. Egyúttal megemlítjük, hogy az angol-kisasszonyoknak a birodalomban létező Ö8ssze8 zárdái fölött álló fejedelem-asszonya, Castiglione grófnő, a napokban városunkban időzött, hol a helybeli zárda részéről a legfigyelmesebb fogadtatásban részesült s igen jól találta magát. — Az ünnepek délutánjain a gyönyörű tavaszi idő a szabadba csalta a közönséget; az érsekkert árnyas utain csakúgy nyüzsgöt- tek a sétálók festői csoportjai; a lövölde kertjében a tekézök és ezéllövök vidám társasága az enyhe est leszálltáig mulatott együtt; a Szépasszonyvölgy veröfónyes pázsitját régen taposták annyian, mint az ünnepek alatt, s a szomszédos „Disznófö“ nyári mulatóhelyet valósággal ellepték az illatos tavaszi lég után sovárgók; a vén Egednek is szép számmal jutottak a kirándulók, kik nem sajnálták a hosszú utat megtenni azért, hogy zizegő lombú cserjék árnyékaiban megpihenhessenek és hogy gyönyörködhessenek a Tiszával ölelkező láthatár változatos szépségeiben. * Hymen. Kedden, e hó 18-án, vezette oltárhoz Küzmös ! György budapesti lakos, fiatal orvos, bájos menyasszonyát, váro- ' sunk hölgykoszorújának egyik üde virágát: Györgyényi Ilona I kisasszonyt. A nászkiséret szorosan csak az egybekelési iinnepélyj nél hivatalos functiót teljesítő egyénekből s az örömünnepet ülő család helybeli számos jó barátja- és tisztelőjének néhány legbizal.na- J sabb tagjából állott. Nyoszolyó-asszony: Fenyvesy Sándorné szül. Vass Mária, nyoszolyó-leány a vőlegény kedves nővére: Küzmös Mariska, vőfély: dr. Akantisz Jusztin; násznagyok pedig: Szilcz Lajos földbirtokos és Fenyvesy Sándor ügyvéd voltak. Az esketési szertartást a mátkapár nagybátyja: nagys. és főtiszt. Györgyényi Ignácz úr, az egri mélt. fökáptalan egyik közszeretetben álló tagja s az irodalomnak is buzgó és avatott tollú munkása, végezte. A müveit lelkű prépost-kanonok úr az esketést megelőzőleg a szives értelemhez egyaránt szóló remek beszédet intézett a mátkapárhoz. Ezt az esketési szertartás követte. Esketés után a násznép Györgyényi kanonok úr vendégszerető házánál gyűlt össze s fejezte ki az új házaspárnak szerencse kivánatait. A nászlakoma alatt Dr. Böhm János theologiai tanár úr igen sikerült toasztban kívánt tartós boldogságot az ifjú házaspárnak, mely jó kívánathoz mi is őszinte szivböl csatlakozunk. — Hála nyilvánítás. A hevesmegyei és eger-vidéki 1848/9-i honvédek azon magasztos eszmét akarván megtestesíteni, hogy a vallás és hazaszeretet élesztésére maradandó emléket emeljenek, ezen kettős szent czél elérésére elhatározták, hogy a kápolnai honvédemlék elé állitatnak egy keresztet, mint a legfőbb szeretet áldozatának kegyeletes emlékét, melyet épen ma szentelnek föl A szükséges költségekhöz 25 forinttal kegyeskedett járulni az egri méltóságos Fökáptalan, melynek jótéteményeiben annyi ezerek és ezerek részesülnek, honfiak és idegenek, még ily csapásokkal teljes borszakban is, midőn birtokai legnagyobb részén még csak vetni valója sem termett, a haszonbéri összegekhez sem juthat, a Tisza- szabályozás és túlságos adók miatt birtokai legnagyobb részéből alig húz valami jövedelmet. Fogadja a méltóságos Fökáptalan kegyes jótetteiért legmélyebb tisztelettel párosult hálás köszönetünk nyilvánitását. Nagylelkű áldozataiért adjon rá a fölséges úr Isten bőséges áldást! Egy 184s/9-i honvéd. — A hevesmegyei jótékony nőegylet 17-ikén délután tartotta meg tavaszi tánczvigalmát a „Korona-vendéglő“ kertjében. Nem nagy, de válogatott, díszes közönség gyűlt össze e jótékonyezélú mulatságra. A táncz az akáczfák alatt nehezen indúlt meg, de annál nagyobb kedvvel folyt aztán éji 11 óráig. Szépeink közül a tánezo- lók között láttuk: Tarnay Mariskát, Specziái Mariskát, Fülöp Bertát és Piroskát, Csernyus Albint és Izabellát, Sir Mariskát és Annát, Kliegl Pannikát, Mistét Gizellát, Tormásy Gizellát és Esztert, Sárosy Herminát, Radics Melaniet, Burián Gizellát, Szuhányi Annát és Irmát, Kövér Etelkát stb. — A tiszta jövedelem, mint értesülünk ötven forint. Broncs vendéglőst konyhájáért, és a pontos kiszolgáltatásért méltán megilleti a dicséret. — Adakozás. A hevesmegyei jótékony nöegylet által f. hó 17-én tartott nyári tánczmulatság alkalmával felülfizetni kegyeskedtek: id. Samassa János, ífj. Samassa János és id. Simkovics Imre 5—5 irtot; ifj. Simkovics Imre és Szolcsányi Gyula 1 frt 20 krt; Akantisz Jusztin, Back Leo, Brünauer Ambro, Brünauer Róza és Mózer La1 jós 1—1 frtot; Babies Aladár, Halassy Kázmér, Hegedűs János, Hor-