Eger - hetilap, 1880

1880-04-22 / 17. szám

134 jesen, hódítón énekelte, s játékával mint fiiige. pajzán menyecske, de gyöngéd hitestárs, szintén kivívta a müértök tetszését. Se bök (Csillag Pál) gonddal játszott, s dalait kellemes, érczes bariton­hangján, sok bensöséggel énekelte. A többi szereplők is dicsérettel oldották meg feladatukat. A talpraesett előadásban középszámú kö­zönség gyönyörködött. — Apr. 20. „Kis doctor“ (Dr. Piccolo) Le- cocq e kedvelt operettjének előadása ismét kellemes estét szerzett. A sikerült előadás koszorúja ezúttal is Reiner Antóniát illeti meg, ki különösen a III. felv.-beli „Azt mondta az atyára“ dala- mával elragadta a míiértö közönséget. Méltó versenytársa volt ez estén Berzsenyi Julia ki a czimszerepben, úgy magán dalaiban; mint főleg a párdalokban kellemes éneke s elegáns já­téka által teljesen megérdemlette a bőven aratott tapsokat. Bokor, Kendy, Toldy bobóskodásaikkal gyakran megnevettették a cse­kély számú közönséget. Gazdaság-. * A sárga dinnyét, irja a „Szabadkai ellenőr,“ kevés kivétel­lel, minden ember kedveli; sajnos, hogy a mi piaczunk nekünk csak rossz, paraszt-fajtákat nyújt a bevásárlásra; ezeukivül a pél­dányok vagy túlérettek, rothadók, Utődöttek, vagy éretlenül leszedve, fekvés áltaí, úgy a hogy, félig érettek: szóval silányak, az egész­ségre ártalmasak. Pedig e bajou segíthetünk, ha többen foglalkoz­nának, bár csak magánhasználatra is, e nemes gyümölcs termesz­tésével; mert tapasztaltam, hogy nálunk a sárga dinnyék igen jól megérnek, ha tavaszkor egyideig fedve tartatnak. A kinek kertjé­ben csak nehány dinnyenövény-fészekre is van helye, próbál­kozzék meg a termeléssel, most itt az ideje erről gondoskodni; 3—4 fészek teremhet egy nyáron 10—25 darab nemes fajú, szép dinnyét; a kis fáradság örömmel is, élvezettel is jutalmaz. Annak a ki még járatlan a kertészet e nemében, ajánlom az ily czimü kis könyv megvételét: „A dinnyész munkaköre.“ Irta az . öreg dinnyész. Kapható Egerben Szolcsányi Gyula könyvárusnál, I ki utánvétellel postán is megküldi azt a megrendelőnek. (A könyv ára 80 kr.) Szerzője egy derék magyar pap, Pánthy Endre kano­nok úr Egerben, ki 36 holdas földön, 20 évtől óta szenvedélyes, hires dinnyész; sok humorral, tudákos teketória nélkül Írott ezen könyvecskéjében igen becses útmutatást nyújt, saját eredeti tapasz­talásai nyomán, a sárga dinnye tenyésztéséhez, kiemelve annak is a módját, mikép lehet a gazdasági iparággal — mint szőlőtermé­sünk kivitelénél — hazánkban sok pénzt behozni az északnyugoti országokból. A müvecske olvasmányra is igen érdekes. A kanonok úr szenvedélyes borász is, pinczéjében kitűnő és valódi egri bort kezel szakavatottsággal, nagy választékban ; elárusító soliditásának hire messze terjed el a hon határain túl. Kinek valódi, tisztán ke­zelt egri borra van szüksége, csak forduljon hozzá, egy akónyi edénybe valót is küld a megrendelőnek; az árát ö szabja meg, alkunak nincs helye, (nagy mennyiségeknél van engedmény is,) mert ö is azt tartja, hogy „olcsó húsnak hig a leve,“ de biztositok mindenkit, hogy a küldeménnyel teljesen meg lesz elégedve ; és ha elfogy az egy akó, rá kerül a sor arra, hogy: repetatur. Minthogy a nagyon tisztelt kanonok úr a sárga dinnyének 20 évos termelése alatt azt is tapasztalta, hogy a sárga dinnyével (melyből, midőn vendégei vannak, egy ebédhez 20 darabot is hozat fel asztalához) ha teljesen jóllakunk is, az meg nem árt, ha egri „bikavérrel“ öntjük le. Azért mindenkinek, ki a sárgadinnye ‘termelésre határozan dja el magát, és e czélból a fentebbi könyvecskét meghozatja, azt ta­nácsolom, hogy egy füst alatt az egri „bikavérből“ is rendeljen meg egy akót a legmegbízhatóbb egri pinczéböl, még ha a medve bőrére inná is azt meg addig, mig a dinnyéje megérik. Experto crede Buperte. — Gabnapiaczunk a múlt hetivásárokon minden gabnane- müvel bőven el volt látva, azonban a kukoricza hiányzott. Árak változatlanok. Tiszta búza 11—12.60, rozs és kétszeres 9.60—10. 50, árpa 7.40—8.30, kukoricza 7.80—8.30, zab 7.80—8.20. A liszt az elmúlt héten 50—80 krral alábbszállott métermázsánkint. Neszvadba Gvuia könyvkötészete Egerben Széchenyi utcza, Nánásy-féle házban. Alólirott tisztelettel értesítem a t. ez. kö­zönséget, hogy könyvkötészetemet, a kor igé­nyeinek megfelelően újonnan berendezve, a Széchenyi-föutczán levő Nánásy-féle házba tettem át. Ajánlom magamat mindennemű könyv­kötői közönséges és díszmunkák elkészí­tésére a lehető legjutányosabb árak mellett, szép és tartós munkát jótállás mellett ígérve, Magamat és üzletemet a n. é. közönség kegyes pártfogásába ajánlva, maradok teljes tisztelettel Nesz vadba Gyula. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Az egri kir. Törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéröl közhírré tétetik, hogy Kozma Károly papnö­veldéi igazgató végrehajtatónak Moóser Károly végre­hajtást szenvedő ellen 2000 frt tőke tartozás és járulé­kai iránti végrehajtási ügyé bon Moóser Károly nevén álló egri 1390-ik számú tjkönyvben 1694 hrsz. a. fel­vett 3600 írtra beesült ház és belsőség az 1880. évi má­jus hó 5-ik napján délután 3 órakor, mint első és 1880 évi jun. hó 9-ik napján d. u. 3 órakor mint második ha­táridőben ezen egri kir. tvszék helyiségében megtar­tandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt el­adatni fog u. m.: 1. Kikiáltási ár a fenti beesár; me­lyen alul az első árveréskor az árverésre kitűzött birtok nem fog eladatni. 2. Árverezni kívánók tartoznak az in­gatlan becsárának 10°/o kézpénzben a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt három egyenlő rész­letben, és pedig: az első részletet az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 15 nap alatt, a második rész­letet az árverési naptól számítandó 3 hónap alatt, a har­madik részletet az árverési naptól számítandó 6 hó alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés nap­jától számítandó 6»/o kamatokkal együtt, ezen kir. egri tvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó-, mint biroi letéti pénztárnál lefizetni. A bánat­pénz az első részletbe fog beszámitatni. 4. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biz­tosítani. 5. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a meg­vett ingatlan haszna és terhei ez időtől öt illetik. 6. A tulajdonjog bekebelezése esak a vételár ps kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszkö­zöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a polg. tkrdtts. 459. §. értel­mébe vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének el­vesztése mellett,' újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javaK iránt tulajdoni- vagy más igényt, avagy elsőbbségi jo­gokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni keresete­iket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvényszéknél nyújtsák be: különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni: Végül felszólitattnak, azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. törvényszék székhelyén vagy annak kö­zelében laknak, hogy a vételár fölosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett helyben megbízottat ren­deljenek, s annak nevét és lakását az eladásig jelent­sék be, ellenkező esetben hivatalból kinevezett ügy­gondnok által fognak képviseltetni. Kelt az egri kir. tszéknek 1880 év martius hó 13-ik napján tartott telekkönyvi üléséből. Az egri kir. törvényszék elnöke (92) 1—3 VAVRIK BÉLA. Az egri kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, miszerint Horváth József mint Resnyi Mátyásné végrendeleti végrehajtója végrehajta­tónak özvegy Bárdos Mihályne szül. Fialkovics Mária végrehajtást szenvedő ellen 150 frt tőke és jár. iránti végrehajtási ügyében az egri belső 2774. sz. tjkvben A f 3478 — h. r. sz. a. felvett és 350frtra becsült ház — b) az egri külső 2945. sz. tjkben A f 226/b. hrsz. a. fel­vett és 317 írta becsült szőllő az 1880 évi april 30-ik napján délutáni 3 órakor, mint második határidőben az egri kir. tövrszék tanács termében megtartandó nyil­vános árverésen következő feltételek alatt eladatni fog u. m.: 1-ször, Kikiáltási ár a fenti [becsár; azonban ezen Il-ik árverésen a fent körülirt ingatlan becsáron alul is el fog adatni. 2-szor. Árverezni kívánók tar­toznak az ingatlan beesárának 10°/o készpénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-szor. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben, és pedig az első (4-át azonnal a második 'A-át ugyan azon naptól számítandó 3 hónap alatt, az utolsó ‘L-á# ugyanazon naptól számítandó hat hónad alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6»/o kamatokkal együtt ezen kir.tvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó- mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó rész­letbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épülete­ket a birtokbalépés napjával 'tűzkár ellen biztositan. 5-ször. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a meg­vett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingat­lan haszna és terhei ez dtöl őt illetik. 6-or. A tulaj­donjogbekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő [javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-szer. A meny­nyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének ele­get nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni- és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi beesáron alul is eladatni fog. Kelt az egri kir. tszéknek 1880. évi marezms| ho 27-én tartott tlkkönyvi ülésében. _ , Az kir. törvényszék elnöke (78) 3—3 VAVRIK BÉLA. Az egri törzscasinó részéről közzététetik, hogy az 1878. 1879. évi hírlapok, egy teke asztal, tekegolyók, több bútor da* rabok, aranykeretii képek és egyébb tár­gyak folyó hó 22-ik napjának délutáni 3 órakor a casinó első emeleti helyiségében nyilvános önkénytes árverezésen, készpénz fize­tés mellett a legtöbbet ígérőnek eladatni fognak. Eötvös József Petravich Bertalan pénztárnok igazgató (95) 1* mint kiküldöttek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom