Eger - hetilap, 1880
1880-04-22 / 17. szám
130 adóhivatal, a városi polgármester s a polgárságból összeállítandó | bizottság közbejöttével, a jövedelmiadót a bevallások útján megállapítván, ezen munkalat a pénzügyi igazgatóságnak terjesztetik elő. Ha jól hallottuk, már a jövő héten fognak e felett a tárgyalások megtartatni, miután ezeket a számvevőség véleményezése megelőzte. Bizalmi férfiainktól sok függ, hogy a sokféle s terhes adók hányada mennél igazságosabban megállapittassék, mert úgy vagyunk mi adófizetők meg győződve, hogy a kincstár sem terjeszkedhetik a megadóztatás rendszerében a tulhajtásra, mi nemcsak a fizetésképességét meggyengiteni, hanem végkép is megbénítani szokta. Pedig ha visszaemlékeznünk a harmadévi jövedelmi adó-kivetésekre, úgy találjuk, hogy azon időben sok olyan történt, aminek nem lett volna szabad megtörténni. Hogy csak egy esetet említsek fel : volt pénzintézet, melynek előbb az egész pénztári forgalma vettetett adózás alá, tehát passivuma is, ezután megint külön a tiszta haszon, tehát kétszeresen sőt többszörösen rovatott meg adóval. Vegyék tekintetbe az illető szakférfiak, hogy városunk polgárai s főleg kereskedői az 1878 évi árvíz által mily temérdek károkat szenvedtek, melyeket még most sem heverhettek ki, sőt utóhatásuk még a jövőre is ki fog terjedni. Nagyon óhajtandó volna tehát, hogy a tiszta meggyőződés és az igazság érzete vezesse szakférfiúinkat e foutos ügyben is. Egy adófizető polgár. Az 1880. april 18-án tartott városi képviseleti ülésben a következő ügyek tárgyaltattak: Az egri községi iskolaszék véleménye Seres Gusztáv és Zsiga Sándor volt községi tanítók özvegyei nyúgdijaztatása tárgyában elfogadtatott, s a közigazgatási bizottság útján a m. kir. vallás és közoktatásügyi ministeriumhoz felterjesztetni határoztatott. — Kubik Endre tiszt, főmérnök lemondása folytán, a városi rendszeres mérnöki állásra, melyhez 500 frt évi fizetés van kötve, pályázat nyittatott; a pályázók kérvényeiket f. év május 9-éig tartoznak a polgármesterhez benyújtani. — A sorsjátékot rendezett bizottság számodásának megvizsgálásával megbízott számvizsgálók véleménye alapján, számadók, miután a megvizsgált számadás teljesen rendben találtatott, a további számadási kötelezettség alól felmentettek. — Az új városházban lévő posta-főnöki lakásnak, a posta-főnök kérelméhez képest leendő átalakítása megrendeltetett, s foganotositásával a városi tanács megbizatott. — A legtöbb adót fizetők névjegyzékének összeállításával, Petrovich Bertalan elnöklete alatt, egy szükebb körű bizottság bízatott meg. — Végül aBalogh Pál fertálymester megválaszthatárára vonatkozó tanács-vélemény elfogadtatván, nevezett fertálymesteri állasában megerösittetett. Politikai heti szemle. A képviselöházban a m. héten napirenden a vallés és közoktatási minisztérium költségvetése állott. Ennél fontos indítványok tétettek. He Ifi indítványozta, hogy a miniszter utasitassék, hogy a kezelése alatt álló vallás és tanulmányi alap évi jövedelmeit s kiadásait az országos költségvetésbe vegye föl. Irányi indítványozta, hogy az országgyűlés utasítsa a kormányt, hogy a polgári házasság és vallásszabadság tárgyában még ez országgyűlés alatt törvényerőre emelkedhető javaslatot tegyen. Molnár Aladár pedig az iránt adott be indítványt, hogy a ház az alapok jogi természetének megvizsgálására bizottságot küldjön ki. Tisza miniszter- elnök Irányinak azt mondotta, hogy a kormány azért nem terjesztett eddig a polgári házasság tárgyában javaslatot be, mert eddig e tárgyban nem sikerült oly megoldási módot találni, mely minden érdeklett felet megnyugtathatott volna. Vallásszabadság pedig Magyarországon nagyobb van, mint bárhol, A keddi ülésen a képvi- selöház elnököt választott, Péchy Tamás, kormánypárti jelölt, kapott 172 szavazatot, Irányi ellenzéki jelölt 62-öt, 19 szavazó jegy üres volt. Ezután a kultuszminisztérium költségvetését tárgyalták. Szerdán folytatták e tárgyat; de nem fejezték be. Fontosabb mozzanat nem igen merült föl. A csütörtöki ülésben a ház a Sze,ged újjáépítésére vonatkozó törvényjavaslatokkal foglalkozott, melyeket úgy általánosságban mint részleteiben elfogadott. A pénteki ülésben végre befejeztetett a vallás-politikai vita. Tisza K. az ellenzéki szónokok sürgetéseire hozzájárúlt Irányi javaslatának első részéhez, mely szerint a kormány utasittatik, hogy a kötelező polgári házasság behozataláról oly időben terjeszszen elé javaslatot, hogy az még a jelen országgyűlés alatt törvényerőre emelkedjék. Molnár A. fennebbi indítványa is elfogadtatott. — A szombati ülésben Péchy Tamás, ki időközben val. belső titkos tanácsossá neveztetett ki, elfoglalta elnöki székét. Beköszöntő beszéde mindenkire megnyerő benyomást tett, Utána a vallás- és közoktatási költségvetés részletes tárgyalása következett, mely unalmas lassúsággal haladván előre, hétfőn is folytattatott. Az angol liberálisok prog ramm járói Mundella, ki valószínűleg tagja lesz a Gladstone-kormánynak, egy interview alkalmával a következőket jelentette ki: A liberálisok az irlandiaknak legfeljebb korlátolt hatáskörű tartótnánygyülést adnak. A Balkán- félszigeten sem Oroszország, sem Ausztria-Magyarország fenhatósá- gát nem fogják türui. Ott a szláv népek szövetségének kell keletkeznie; ez a legbiztosabb ellenszere Oroszország terjeszkedésének. Mihelyest Ausztria-Magyarország helyreállította a rendet Bosnyák- országban és Herczegovinában, ki kell onnan vonulnia s vissza kell adnia az ottani népeknek szabad önrendelkezési jogukat. Legczél- szerübb volna e tartományokban secundogeniturát szervezni, habs- burgi vagy angol herczeg uralkodása alatt. Görögországnak na- gyobbitásra van szüksége. A liberális párt azt hiszi, hogy Bismarck a leggonoszabb szándékokból támogatja Ausztria-Magyarország keleti politikáját. Ha esetleg Ausztria-Magyarország feldarabolását tervezné, úgy ezt Angolország nem fogná tűrni. A monarchia német tartományait meg kell mentenünk a monarchia többi részeinek czi- vilizálódása érdekében. Magyarország most nem érdemli meg Anglia egykori rokouszenvét, mivel a nemzetiségek elnyomására törl(l). A borzasztó hadi kiadásoknak csak nemzetközi bíróság felállítása szabhat határt. „Standard“ szerint Beaconsfield lord átnyújtotta a cabinet lemondását, melyet a királynő elfogadott. Nemcsak Londonban, Berlinben, hol a német kanczel- lár lemondási eomédiáján már túlestek, S z t.-P é t e rv á ro 11, hol Gorcsakov halála nélkül is tarthatatlan a kormány állása, hanem Bécsben is miniszterválság tört ki. E nem várt fordulat a reichs- rathban a költségvetés tárgyalása alkalmából állott be. A költség- vetés általánosságban elfogadtatott ugyan, de a részletes tárgyalásnál a rendelkezési alapczímnél, tehát bizalmi kérdésben, a Taaffe- kormány 2 szavazatnyi kisebbségben maradt. Törökország és Montenegró között az egyezség a terület-csere iránt végre létrejött s miután az idevonatkozó török- montenegrói szerződést a nagyhatalmak helybenhagyták, a monte- negróiak az átengedett területet legközelebb meg fogják szállni; bizonyos azonban, hogy az albánok ellen fognak állani. Az albán liga nyilatkozatot küldött a portának, melyben kijelenti, hogy a porta gyöngeségének kétségbevouhatlan jelét adván a montenegrói kérdés elintézésében, az albánok maguk fogják megvédeni területüket, s egyszersmind kimondják fíiggetlenségöket. Máris több összeütközés történt az albánok és a török csapatok között. Mint Nándorfehérvárból jelentik, Ali bég vezetése alatt 6000 arnauta rontott a szerb területre s elfoglalta Kursumlikot. E miatt most Szerbiában általános rémület uralkodik. T DES C Z Jegyzetek Casagiande Márk szobrász élete- és magyarországi müveiről. A „Giornale di Treviso“-ból. (Vége.) Az itt elöszámlált müvek még nem egyedül képviselik Egerben Casegrande munkásságának gyümölcseit, miután ezeket a boldog emlékű Durcsák püspök által megrendelt sz. István szobor követte, mely az egri várban egy régi a törökök által elrombolt egyház oszlopán van elhelyezve, valamiut több tekintélyes személy mellképei ezen városban, medályok és képek, nemes családok czi- merei és két oroszlány Halasy Márton úr számára. Andornak faluban három domborművé van Casagrandénak, melyek a vendégszeretet, békét és barátságot ábrázolják. Pesten az Ullman palotában nemes Ullman Móricz úr megbízásából nyolez nagy dombormüvet készített, melyek a Hérákat, a Grácziákat, a békét, a szerelmet, Euterpét, az év szakait, az ipart, a bőséget és a szerencsét gyönyörűen ábrázolják. Két más dombormüvén ugyanezen palotában az Olymp és Parnassus hét istenségét tünteti elő. Dr. Müller tanár 1838-ban a pesti lapokban a legnagyobb dicsérettel méltányolta Casagrande ezen müveit, s az Ullman-házban ismerkedett meg jeles művészünk több kitűnő és magas rangú személyiséggel, kik bámulva az olasz művészt, tisztelettel halmozták el lángesze-, türelme- s önzéstelenségeért. Ugyancsak a fővárosban természet után még több mellképet is készített. Casagrande művészi hire eljutott Esztergomba is, s a herczeg-