Eger - hetilap, 1880

1880-04-08 / 15. szám

114

Azon óriássá növekedő terjedelme egy-egy ilyen központon összetorlódó néptömegnek utóbb mit fog eredményezni, hol leli majd határait, s tekintve az erkölcsi elfajulás veszélyeit magában rejtő gazdag talajt, mely ott mindenkinek kínálkozik, minő óvó rendszabályok alkalmazására adand okot az államnak, ez a jövő feladata.

Annyit biztosan lehet már most állítani, hogy azon meglepő emelkedése a lélekszámnak a fővárosokban idegen gyülevész elemek csoportosulásából ered és nem a születés által való normális szaporodásból.

Sőt egy csak nemrég közzétett pesti statistical kimutatás kétségen kivtil helyezi: hogy a megholtak száma jóval túlhaladja a szülöttekét, s a mi még megdöbbentőbb, vidéki kimutatások is vannak hason eredményt feltüntetök, nem értve ide a lakosoknak a járványok által való rendkívüli megtizedelését.

Ezen jelenséget lehetetlen aggálytalannak tartani. Ha másütt a főváros életcsábbjai, főleg a vidék szegényebb népét a központ medrébe sodorja, annak intensiv munkakifejtése a fejlett gyáripar és kereskedelem emelésében vissza pótolhatja a parlagon hagyott tér ez által szenvedett kárait. De hazánkban, melynek egyetlen gazdagsága földbirtokában rejlik, minden ily módon elveszett kar a föld értékcsökkenésével egyértelmű, mert az csak megmunkálás által válik értékessé.

Vannak túlnépesült országok melyekben inkább az a baj, hogy az előállítható termékek mennyisége nem állván arányban a a népszaporodással, a legtudományosabb fők megfeszített gondolkodását veszi igénybe a túlnépesedéssel járó Ínség enyhítése.

Nálunk ellentétesen áll a dolog; nálunk, hol az emberi munkaerő legfőbb emeltyűje a nemzeti vagyonosodásnak: a mindinkább fogyó népesség észlelése csak elszomorodással töltheti be keblünket. És a földmivelö munkaerő apadása nemcsak, mint mondók, a dolgozó osztálynak a városokba való csoportosúlása által idéztetik elő, hol aztán az otthontalanság, a máról holnapra tengődő nyomor, főleg pedig a ragályként lerjedö feslettség örvényei az élő nemzedékben elseprik az ivadékot is; hanem leghátrányosabban hat a népesedés és munkaerő apadására az alsó néposztály gyermekvilágának elhanyagolt állapota.

A szomoritó látvány, mely e téren a szemlélőt meglepi, nem múlékony okok eredménye, sőt vannak azok lánczolatában egyes rozsda-gyürük, melyeket csak a társadalmi újjáalakulás köszörü- lend ki; de ki a nép szaporodás feltételeinek közvetlenül ható apróbb akadályai elhárításán fáradozik is, mi kivált hatóságainknak kötelessége, az nemes feladatot teljesít; mert a főldmives néposztály száma a mi helyzetünkben a nemzeti jólétnek lényeges feltétele. Minden komoly törekvésünknek oda kell tehát irányúlnia, hogy népesedésünket s általa a munkaerőt emeljük s így anyagi jólétünket megalapítsuk; mert e nélkül az egészséges társadalmi fejlődés lehetetlen. H. E.

Az egri kath. főgymn. önképzö egyesületének f. 1880. ápril 4-én tartott nyilvános gyűlése.

A helybeli kath. fögymnasium „Önképzö Kör“-ének nemes törekvése és eddigi figyelemre méltó sikerei, melyek a m. vasárnapon igen díszes vendégkoszorú előtt lefolyt gyűlésen oly szépen nyilvánúltak, megérdemlik, hogy azokról a nagy közönség is tudomást vegyen s azért nem mulasztjuk el e gyűlés lefolyásáról t. olvasóinkat s különösen a szülőket értesíteni.

A fögymn. énekkarának bevezető dala után az egyesület elnöke: nt. Kassuba Domokos úr, am. nyelv és írod. tanára, lépett az emelvényre. Beszéde elején az ifjúsághoz fordulva az ép most kilenczven éve megalakult első ilyen egyesület alapitójának, Kis Jánosnak, lelkes szavait hozza emlékezetökbe, 8 igy folytatja: „Ifjú barátim! innét kikerülvén, legtöbbjük oly körbe jut, a hol Magyarországon nem igen szoktak oly csekélységgel törődni, mint a magyar nyelv és irodalom. Erre nézve a nemzet növeltjeinek jó része még ma is nagy nemzetellenes bűnt követ el; mert neki a nyelv csuppán arra való, hogy magát jól rosszúl megértesse, s az irodalom, hogy egy két, mással el nem tölthető unalmas per- czét meglopja. Nem szeretném, ha beszédem gyűlölhető lenne, azért előre is tisztelet a kivételeknek! — T. Vendégközönség! Nem cserépedény a nyelv, melynek eldobjuk tört darabjait; féltett kincsünk, mindenünk az nekünk; ha nem szeretjük, lehetünk híres emberek, de hitvány magyarok. A mely nemzet nem szereti nyelvét, annak perczei meg vannak számlálva; mert a mit nem szeretünk, attól könnyen megválunk. Erre várnak ellenségeink századok óta. Hála Isten! eddig hasztalan vártak. Mitölünk magyaroktól függ, hogy

| hasztalan várjanak mindörökké ! De ne feledjük, hogy ezt a kegyelmet csak úgy adja meg nekünk a magyaros Istene, ha tudjuk, ápoljuk, szeretjük es féltjük nyelvünket.“ Itt aztán irodalmunk néhány jelesének példájával bizonyítja, hogy a ki szereti, félti nyelvét, az nem lehet kárára nemzetének s tovább igy halad: „Mit akarok én mindezzel? Ráakarok mutatni arra, a mit én is keresek, olykor csüggedő hévvel, de melyet a nyelvüukböl s irodalmunkból merített honszerelmem, úgy hiszem, kihűlni nem enged soha. Még magam is a kezdetnél vagyos, nincs mért szégyeneljem kimondani. S a mit én keresek, s a mire, ifjú barátim, az önök, de a t. vközönség figyelmét is felakarom hívni, két szó: magyar szellem, melynek tisztán, szeplőtelenül azon férfiak müveiben kell feltűnnie, kik tudták, ápolták, szerették, féltették nyelvünket.“ S megmutatván milyen a törvényhozó, pap, tanító, tisztviselő, író s a szüle, kinek „nem dobogtatja szívét e szellem“, ekkép folytatja a közönség elismerő éljenzése által többször félbeszakított beszédét: „Ámde én nem magyarázhatom meg most önöknek e szellemet, hisz magam is sejtve kutatom még; de a forrást megjelöltem, abból kell merítenem nekem is, önöknek is, édes mindnyájunknak, ha megakarunk maradni. Az irodalomból kell megtanulni, miféle eszmék és erkölcsök uralma emelte fel, vagy sülyesztette le nemzetünket; de nem az egész irodalomból, hanem csak azon írók müveiből, kiket büszkén neveztet magáéinak a nemzet, kiket mindig szeretett, mert magára ismert bennök, ha dicsérték, ha ócsárolták, egyiránt.4 Ezután kifejti, mint mutatják meg jeles Íróink, minő volt a nemes magyar férfi, a nemes magyar hölgy, mint tudtak áldozni a hazáért mindent, a hazát semmiért; mint mutatják meg gyöngeségein- ket, „melyek miatt sárbadült a sz. szobor, s ellenségeink seregei ocsmány férgekként tanyáztak rajta.“ — Ezek után az ifjakhoz fordul, kik azért állottak össze, hogy nyeivüuket s irodalmunkat bővebben megismerjék, jobban megszeressék, s e törekvésökben szi- vök nemesbüljön s eszök, mint aczél a köszörűn élesedjék. Munká- jok eredményét az aczél szikráihoz hasonlítja, melyek hasznavehetetlenek, de arra mutatnak, hogy csakugyan aczél van a köszörűn. Inti őket, hogy a közönség tetszés-nyilatkozata ne tegye Őket ön- hittekké, mert az nem a sikernek, hanem csak a törekvésnek szól. Csak az lehet mostani munkásságuk czélja, hogy majdan igazan munkálkodhassanak; azért kisérthetik meg gondolatuknak szép alakban kifejezését, hogy majdan, ha igazán lesz kifejezni való gondolatuk, kifejezhessék. Addig tanuljanak folyvást, mindennap. Ne kapjanak az olcsó dicséreten, melyet némely lap a zsengéknek is tele marokkal osztogat, mert a zsenge, épen mivel zsenge, még nem való a lélek táplálékára. Ha pedig csak pártolói, nem művelői lesznek az irodalomnak, csak oly müveket pártoljanak, melyek tiszta, hamisítatlan magyar szellemet tükröznek, a léha firkálókat üssék, vágják amúgy Isten igazában, hogy az legyen végre az irodalom, a minek lennie kell: a tiszta, nemes erkölcs s magyar szellem őre és terjesztője, a gonoszak, hitványak ostora, a jók, derékek megkoszorúzója, s e szavakkal végzi beszédét: „Van irodalmi szemérem is; ezt se magok meg ne sértsék, se léha megsértőit ne tűrjék. Ha ez útra lépuek önök s a nemzet egész ifjúsága, akkor hasztalan várják ellenségeink vég elaljasodásunkat; akkor állni fog e nemzet, s bizonyára eljö az a „jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán*“

Az elnöktől a titkár, Bajzáth János VIII. o. t. vette át a szót. Jelentésében kimutatta, hogy az egyesület mintegy 60 tagot, ezek közt 18 működöt számlált; munkálkodásuknak 63 elfogadott mü lett eredménye, még pedig fordítás 14, értekezés s tanulmány 9, elbeszélő költemény 16, lyrai 24. A közgyűlések (25) tárgyai: a beérkezett müvek bírálatai, felolvasások, szavalatok s ezek bírálata, vitás dolgok megbeszélése stb. voltak, mindenkor az elnök vezetése alatt. Értesítette a közönséget a pályázatokról is; Ftdö Szele Gábor kanoüok ö nsga 4, az intézet igazgatója 1, a kör elnöke 2 drb cs. aranynyal, Horváth Zs. tr. úr 4 ezüst frttal járultak az ifjúság buzgóságának emeléséhez; ezek mellett az egyesület 3 cs. aranyat s 2 ezüst frtot s az int. igazgató 5 k. díszes kötésű értékes könyvet ajánlott fel jutalmúl; végül az ifj. könyvtár állásáról tett jelentést.

Az egyesület működését 3 sikerült müvecske felolvasásával mutatta be, t. i. két elbeszélő költeményt: „Julius Caesar halálát“. Mihalik Lajos VII. oszt. t.-tól s „Kun László halálát“, Balogh Péter VIII. o. t.-tól, és egy prózai müvet: „Népköltési tanulmány“ Négyessy László VIII. o. t.-tól olvastak fel.

Az elnök a nyertes pályamüvekröl tett jelentést. A jeligés leveleket ftdö Szvorényi J. igazgató úr bontotta fel, ugyan ö osztotta ki a jutalmakat is. A történeti értekezésre kitűzött jutalmat (2 cs. aranynyal) „A negyedfél százados török-magyar háborúk hatása hazánk államéletére“ czimtí értekezésével nyerte Mihalik L. VII.