Eger - hetilap, 1880
1880-04-01 / 14. szám
109 mindig nagy számú, s különösen műveltebb közönség volt jelen, s | hallgatta Jeremiás siralmait, melyeket felváltva, egyes papnövendékek és H. K-, V. A. és K. Gy., áldozárok énekeltek. Különösen megható volt pedig az említett és még S. J. urak által a növendék papság énekkara kísérete mellett remek négyesben elzengett „Miserere.“ Csütörtökön a misét, olajszeutelési és lábmosási szertartást érsek úr ö excja végezte. A főtemplom kúpja alatti nagy térségen voltak egymással szemközt két sorban elhelyezve a szegények intézetének elaggott tagjai, kikuek labait ö excja letérdelve egyenként megmosta s megcsókolta. Az üdvözítő példájára gyakorolt emez alázatossági ténykedést különösen meghatva szemlélte a roppant közönség. Délben eme szegények ö excja udvarában ebédeltek; ö excja mind végig velők volt, s udvari papjainak segéd- kezésével ö maga szolgálta ki s végül pénzben is megajándékozta őket, leereszkedő nyájassággal társalogva mindannyiokkal. E napon, mint más években szintén, a kebelbeli összes papság is ö excjnál volt ebéden, Krisztus utolsó vacsorájánák s az Oltáriszent- ség szerzése szeretet-Unnepének emlékére. Nagypénteken ugyancsak ö excja végezte a délelőtti szertartásokat, melyek végeztével Po- rubszky J. kanonok mondott sz. beszédet. A sz. sírok látogatására folyton özönlött a hivek kisebb-nagyobb cssportja. Szonbaton az esti órákban kedvező idő mellett künn a szabadban tartatott meg a feltámadási körmenet. A főtemplom és lyceum közti nagy téren im- posans sorokban fejlett ki az ezer és ezernyi nép festői, imposaus tömege. Husvét első napján szintén ö excja pontifikalt. Mise előtt a meglepően nagy számú hallgatósághoz, melyben az intenligentia is tekintélyesen volt képviselve, teljes egy óráig tartó, mindvégig lekötött figyelemmel hallgatott nagy hatású sz. beszédet mondott, a keresztény felebaráti szeretetröl, annak természetéről, a világot átalakító hatalmáról, folyton munkás tevékenységéről és szükségességéről szólt. Az ónor e szeretetet nem ismerte; azt az ó- és uj világ elválasztó határán, az emberiség legfönségesebb magaslatáról, a Golgotha keresztjén felfeszitett Üdvözítő a szeretet Istene hirdette saját példájával. Az egyház e szeretetben bírja közel két ezredéves életének magyarázatát, s halhatatlanságának erejét. Nincs nyomor, mely mellől a kér. szeretet jótékonysága hiányza- nék; a keresztény szeretet mértéke: a világ nyomorának nagysága. S ez igy volt kezdet óta. Az egyházban működő kér. szeretet áldásai elleneinek irigységét keltik fel. Szomorúan kell látni, s majdnem megfoghatatlan, hogy sokan napjainkban a kér. szeretetet erejében megzsibbasztani s leterelni törekszenek azon útról, melyen az emberiség boldogitására és tökéletesedésére irányuló munkássággal halad. Némelyek, a történészek, igazságtalannak mondják az egyházat, mivel a szeretetet az ókortól megtagadván, kizárólag magának tulajdonítja. Az egyház nem tagadja, hogy az ókorban is meg, voltak a szeretetnek egyes jelenségei; de ezek mint a lelkiismeret egyes tiltakozásai, csak szórványos kivétetelek, az ókor kidomborodó föjellege átalában a szeretetlenség volt; s azért nem volt sem vallási, sem bölcsészeti vagy erkölcsi rendszer, mely a szeretetet sugallta volna. Mások államellenesnek bélyegzik a kér. szeretet működését, károsnak mondják különösen az alamizsnálko- dást, mely szerintök az emberekben gondatlanságot szül, s a munka-kötelesség érzetét kiirtja. [De az egyház folyton terjesztette a munka nagy elvét, ö tette tiszteltté és szabaddá a munkát, mely azelőtt rabszolgai volt és megvetett, és ö hirdette a munka egyetemesen kötelező törvényét; ö az, mely folyton nyomatékkai ismétli sz. Pál apostol mondását: „A ki nem dolgozik, ne egyék,“ — és megbélyegzi a renyhe, tunya életet; de jól tudván, hogy az élet terheinek és bajainak megszüntetésére vagy kellő enyhítésére részint egyesek életviszonyai, részint átalános nagy válságok és csapások miatt a leglankadatlanabb munka is elégtelen: ez elégtelenséget Mesterétől vett parancs szerint a felebaráti szeretet feláldozó erejével pótolja. A felhozott vád inkább érheti az Európa több országába már behozott — „szegény adójáénak rendszerét, mely a segélyre jogot biztosit; mig a kér. alamizsna szabad, egyéni és jogként nem biztosított. A kér. szeretetet nem pótolhatja s nem teheti fölössé semmiféle philantropikus irányzat vagy intézmény s jelesen a gyakrabban beálló munkahiány terhes következményeinek enyhítésére czélba vett biztositó és kölcsönöseu segélyzö intézetek is tehetetlenek a bajok és szenvedések orvoslásában; de sőt az azok által megteremteni szándékolt helyzet nemis kö- vetkezhetik be soha, — éspedig az emberiség szerencséjére; mert akkor a társadalomból a legnemesebb erények, a könyörület, kegyesség, kegyelet, hála stb. kipusztulnának, s ezzel az emberiség elveszítené méltóságát. Ily körülmények közt segélyt, gyógyulást, csak a kér. testvéri szeretetben egyesült emberiség közös kölcsönös munkája hozhat és biztosíthat. — Csak némely töredékeit adtuk itt a beszéd alapeszméinek, mely elérzékenyitö s megrázó hatású volt különösen azon részében, hol a föpásztor a nyomornak, a megélhetési küzdelmeknek a mindennapi életből s kivált a gyámol nélküli szegények helyzetéből vett példákkal és Eger, Miskolcz, Szeged szerencsétlen sorsára való utalással, annyira híi képét festé. * Érsek úr ő excja az apostoli sz. küszöbök látogatására e hó első felében Rómába távozik. * Fötiszteletü Szvorényi József, magyar tudós társasági-tag, a cziszterczi-rend egri társházának perjele s helybeni fögymnasiumi Igazgató ur, lapunk múlt számában említett névünnepélye alkalmából folyólag, több oldalról fölkérettünk, a mélyen tisztelt Igazgató úrhoz Dubniczky István VIII-ad osztályú tanuló által, a gymná- siumi ifjúság nevében intézett, s a jelen levő nagy számit vendég-közönség részéről általános tetszést aratott alábbi szép beszéd közzétételére, — mely fölköszöntést, mint a tanuló ifjúságnak nagy érdemű, tudós Igazgatója iránti őszinte tisztelete és szeretetteljes-ragaszkodása tündöklő bizonylatát, a fennebb emlitett óhajoknak teljes készséggel s édes örömmel engedve, ezennel közöljük: „Főtisztelendö Igazgató ur! Egy érzelmet oltott Isten az emberi kebelbe, mely soha meg nem változik, mely az idők és körülmények ezerfélesége után is mindig egy és ugyanaz marad, mely helyét a szívben semmi más érzetnek, soha át ifém engedi, s ez: a hála. A becsülés közönynyé változhatik; a tisztelet megvetésbe mehet át; s ott hol ma a szeretet virágai terjesztők illatukat, holnap a gyűlölet fonnyadt szárait kergethetik az érzelmek viharai: de hol az erő, mely szétmorzsolhatná a hála bimbaját? hol a hatalom, mely képes volna e bimbót virággá fejlődésében akadályozni ? Ily erő, ily hatalom nincs, — mert a hála a szívben fakadva, a szívvel egygyé forr, s vesztén a szív kihal, és érzéketlen kővé leszen. A mi szivünkben is fejledeznek a hála bimbói; a mi szivünkben is nyílnak a hála virágai; a mi szivünkkel is egygyé forrva a hála, magvai azon jótéteményekben fejlődtek s érlelődtek, melyekkel ön, mint fáradhatatlan igazgatónk, s mint a tanügy és valódi tudomány buzgó és kitűnő barátja, sőt annak egyik oszlopa, bennünket, mint a haza tanuló ifjúságát elhalmoz. Hálánk igy, már magában is leróhatatlan, s tolmácsolására szavunk gyönge; de vájjon találhatnánk-e szókat érzelmeink kifejezésére, ha festeni akarnók egyszersmint a becsülést, melyet jellemnemessége iránt érzünk; a tiszteletet, melyre igazságossága indít; a szere t e t e t, melyet sarjasztott, nagyra növesztett, s folyton táplál jósága és feledhetlen kedvességü ildomos, gyöngéd modora? Ily érzelmek kifejezésére a szó gyönge, az ajk megtagadja a szolgálatot, s az elme hasztalan keresi a kifejezést. Ily hiú reménynyel nem is kecsegtetjük magunkat, midőn ma fötisztelendöséged védszentjének dicső ünnepén, a fötiszteletü Igazgató úrtól vett jótéteményekről hálatelt szívvel megemlékezünk, ez alkalommal csak érzelmeink egy gyönge árnyalatának megmutatása czélunk, a hálátlanság, s igy: az érzéketlenség vádjának meggátlásaul, mi, ha legalább ezt nem teszszük, jogosan érendett vön bennünket. Tettek volnának érzelmeink kifejezésére szükségesek, de erre az idő és alkalom hiányzanak, s ha itt volnának is, gyöngéknek találnának még bennünket ; és gyöngeségünk érzetében nem marad más számunkra, mint kérnünk a mindenség Alkotóját, hogy életét, a nekünk oly kedveset és drágát, a hazára, tudományra, s édes szép magylar nyelvünkre — kitűnő tankönyvei által — oly hasznos életet, boldog megelégedésben tölthesse, hosz- szú-hosszú évekig! Jutalmazza az ég értünk tett fáradalmait, koszorúzza meg a nemzet, a haza, viseléséért a terheknek, melyeket érdekében a mi nevelésünk körül oly régen, ötven évet megközelítőleg hordanak vállai. A mi, s velünk egy nemzet ifjúsága nagy részének imája ez: Éljen!!!“- Ábrányi Kornél a t„Magyarország“ czimü politikai napilap szerkesztője és öcscse Ábrányi Emil ismert kitűnő fiatal költő az ünnepek alatt városunkban időztek. * Iskolai ünnep. — F. aprilhó 4-én (fehérvasárnap) délutáni ^oö-kor tartja gymnasiumunk felsőbb növendékségének „Onképzö egylete“ ezen évi zárülését. E szerény ünnepély arra van hivatva, hogy érettebb ifjaink saját erejökkel kivívott sükereiket, önmunkásságuk zsengéit a t. szülőknek s mindazoknak bemutathassák, kik szellemi fejlödésök iránt érdeklődnek, örömeikben szívesen osztoznak, kiknek tanúskodását ennélfogva legemelöbbnek s legjutalma- zóbbnak érzik magokra nézve. A t. Szülőket azért, valamint a mindkét nemű t. ez. Közönséget, a mondott alkalomból, az intézet földszinti termébe szives tisztelettel hívja meg. Egerben, 1880. april 1-jén, Az igazgatóság. *) *) Tisztelettel kérjük a „Mátravidék“ t. ez. Szerkesztőségét a fentebbi közlés átvételére.
