Eger - hetilap, 1879
1879-03-29 / 12. szám
94 anyját s kis nővérét. Ez órában mindig egy élemedett kövéres úr is megjelent ott, de ez nem engemet bámult: hanem a bájos gyermeket. Ez igy ment néhány hétig. Végre egy karácson-estvén belépett az említett úr az üzletbe, s rövid szncsere után megvett engem. 8 vitt egyenesen egy elegánsán bútorozott lakásba, melynek fényesen kivilágított salonjában átnyújtott, édes hízelgő szavak kíséretében, egy a legújabb divat szerint öltözött, fiatal hölgynek, kiben azon gyermekded leánykára ismerék, ki engem oly gyakran epedve nézett. Nem sokára vig társaság gyűlt itt össze, melynek minden egyes tagjának örömteljesen, diadalmas arczczal mutogatott e lak fiatal úrnője. Egy napon, kora reggel, egy szegényesen öltözött nö nyitott be úrnőm boudoirjába — én épen az öltöző asztalon feküdtem — mert birtokosnöm az elmúlt estvén mulatságban viselt — s mondá meghatott hangon : „Kisasszony, szegény anyja nincs többé ; ez iljjel meghalt; utólsó szava is az volt: ,Oh, gyermekem, miért engedéd magad az egyeues útról eltántorittatni, s miért kalmozál becsülettel megöszült fejemre gyalázatot?“ — „Szegény anyám, mindig oly fellengzö volt, nem e világba való volt túlzott nézeteivel,“ feleié a delnő, múló szomorúságot színlelve. „Gondoskodjék eltemettetéséről.“ — Hetek, hónapok múltak, úrnőm elkezdett betegeskedni, vésztjóslólag köhögni; az öreg úr, ki ezelőtt egész nap nálunk volt, ritkábban jött, végre egészen elmaradt; úrnőm ágyban fekvő beteg lett, s lassanként minden bútorát eladogató, hogy kiadásait födözhesse. Végre rám került a sor. A szegény beteg, kinek napjai meg voltak számlálva, bár nehezen vált meg tőlem, ki oly sok fényes napjának voltam tanúja, elküldött zálogba egy öreg uzsoráshoz, ki potomösszeget adott értem. Penészes tárgyak közt, nagy vasas láda fenekén, nagyon rosszúl éreztem magamat, én, az elkényeztetett kedvencz, kinek napjai eddigelé csak fényben folytak le. Egy reggelen egy éltes nö lépett be az öreg uzsorással a sötét hézagba, melybe rejtve voltam. Fogságom megszűnt, az öreg kivett büzhödt börtönömből, s ravaszúl mosolyogva mutogatott az úrnőnek, ősz szakállát simogatva. Megalkudtak, mesés összeget nyert rajtam a vén zsugori, mit kellemetlen vigyorgása árult el. Az úrnő magával vitt, s éD boldog voltam, hogy elszabadulhattam ez undok helyről. Egy több emeletes ház lépcsőjén haladt fel velem : csinos, izlésteljesen bútorozott szobába nyitott be, hol egy érdekes külsejű nö fiit az ablakban, kis gyermekével játszva, mig egy kis szőke Fürtös leányka, képes-könyvét nézegetve, ült mellette a szőnyegen, kis zsámolyon. — „R. tanácsos úr itthon van?“ kérdé a belépett, köszönés után. — „Férjem éppen most ment a hivatalba,“ feleié a nő, felkelve s belylyel kínálva meg vendégét. — „Kérem, pártolja ügyemet kedves férje előtt; tőle függ minden, nem leszek hálátlan,“ s ezzel bámulatos ügyességgel csúsztatott engem a pamlag előtt lévő asztal fiókjába, s rövid társalgás után távozott. A házinö észrevette a műveletet, s alig tette be az ajtót a távozó, mohó kíváncsisággal pattantá fel tokom zárját. Örömkiáltás bangzék fel ajkain, meglátva sziporkázó tekintetemet. Délben hazajött a férj, s a nö ügyes diplomalakéut elkezdé ostromát. A férj sokáig tartá magát, dicséretére legyen mondva; végre feladta a várat, s capitu- lált. Hónapokig szolgáltam a tanácsosné barátnőinek irigység tárgyáéi. Egy délután azonban hivatalos egyének léptek házunkba, s mindent fölirtak, műnyelven „lefoglaltak.“ Engem is lepecsételted, magukkal vittek, s nagy Wertheim-szekrónybe zártak. Itt. hála Istennek, nem sokáig időztem. Egy napon kivettek hideg lakhelyemből, s sok zsibongó ember közt. több bútorféle tárgygyal együtt kitettek egy zöld posztóval bevont asztalra. Egy peczkes hivatalnok kikiáltotta áramat — szerettem volna a szájára csapni — s aztán elkezdtek árverezni rám. „Egyszer, kétszer, senki többet? háromszor!“ kiáltás után, egy elegáns, bóditó külsejű dandy birtokába jutottam, ki diadalmas mosolylyal vett elő utközbeu is néhányszor, hogy megtekintsen. Alig fékezhető türelmetlenséggel szaladt fel velem egy a városon kívül fekvő regényes fekvésű nyaraló lépcsőjén, futott végig egy sor szobán, s nyitott be egy virágokkal telt erkély ajtaján, hol egy csodaszép fiatal nö ült hinta-székben, elragadó pongyolában, könyvben lapozgatva. — „Ah. asszonyom, csakhogy végre láthatom önt!“ mond, kimerültén egy székre dobva magát. — „Miért jött, az istenért, Alfréd!“ szólt a fiatal nö, ijedtséget színlelve, „férjem, nincs boán , s mit mondanak majd a rágalmazó szomszédok, ha meglátták önt ide jönni. S ha Arthur véletlenül haza jönne, elvesznénk! Tudja, mily szörnyeteg, milyen kérlelbetlen Othello.“ — „Eh, mit nekem a világ minden réme s hatalmassága, ha önt láthatom. Kamilla, hallgasson meg végre, ha még tovább is el kell rejtenem lángoló érzelmemet, megörülök,“ susogá kábultan, a szép nö lábaihoz boralva. — „Nagy bohó ön !u rebegé Kamilla csábitólag mosolyogva. — „Nevessen ki, tartson eszeveszettnek, csak szeressen!“ eseuge Alfréd elhaló hangon, s a bájos nö ölébe csempészett engem. Zárom 1 I véletlenül fölpattant, s ón szemkápráztató, elbűvölő sugarakat lövellj tem Éva kellemesen meglepett leányára. Óra óra után telt, már i alkonyodott. midőn Alfréd kábultan a boldogságtól távozott, ezt ! súgva szép tulajdonosnömnek : „Tehát ma tizenegy órakor a kerti lakban!“ — Úrnőm a mig a légyott ideje elérkezett, bennem gyönyörködött, s midőn a salon órája tizenegyet ütött, már az idylíi kis pavillonban volt, s nem bírván ellenállni a csábnak, fölcsatolt hajlékony, a szobrász vésőjéhez méltó nyakára. Alfréd a kijelölt órában pontosan megjelent, örömtől sugárzó arczczal. A perezek gyorsan repültek. Egyszerre hangos kopogás ébreszté fel őket boldogságteljes merengé8ökböl s a férj szava, miként a végítélet harsonája, szólalt meg az ajtón kívül: „Kamilla, kérlek, nyisd föl az ajtót!“ A megrémült Seladon, mivel sem törődve, kiugrott az ablakon, mint a félénk nyúl, ha veszély fenyegeti, ott hagyva a szegény nőt a kegyetlen férj martalékáúl. Kamilla remegve, halálsápadtan fölnyitá az ajtót. „Mily váratlan meglepetés, nem is sejtém, hogy ma haza jö8z, édes Artbúr,“ mond vidámságot s örömet erőszakolva, dúlt arczára. — „Ej, hagyjuk a színpadi komédiát, asszonyom, én mindent tudok. Komornája várja önt, csomagoltassi be holmiját; minden készen vau elutazására. Isten vele!“ mondá gúnyosan, oly éles tekintettel, melyet még én is metszőnek találtam, s távozott. Úrnőm még ez éjjel elhagyta férjét. Alfréd lovagot nem látta többé. Úruörn magányba vonúlt s férjétől nem akarván elfogadni semmit, végre kénytelen volt engem eladni egy ékszerésznek. Ettől az ön férje vett meg, asszonyom, óriási áron, de nehéz szívvel. Bármily áldozatába került is, mégis megtette, mert ön igy kívánta asszonyom. Sajátságos átok lebeg felettem. Minden birtokosnömre csak kárhozatot hozok. Annyi bűn terheli öntudatomat, hogy végre beu- nem is föltámadt a lelkiösmeret szava, s azért mondám eí önnek élettörténetemet, hogy óvjam önt tőlem s kárhozatos befolyásomtól. E pillanatban egy csókot érzett Elvira homlokán, férje lehelte aztrá; mosolyogva moudván : „Eh, kis álomszuszék, mikor fogsz már egyszer fölébredni, tudod-e, hogy már kilencz óra?'1 „Ab, édes Elemérem.“ susogá édesen a bájos nőcske, örülvén, hogy mindez csak álom volt. „Egy kérésem van hozzád,“ mondá aztán, férje keblére hajtva szép fejét. „Ne vedd meg nekem azon gyémánt-ékszert, mely miatt tegnap kötődtem. Az istenért, meg ne vedd! Majd később elmondom, miért.“ Vajha minden ily intő álom igy megtermené gyümölcsét! Dominkovich Mária. Gazdaság. A tányérvirágot (napraforgó) az „E — s“ szerint, az amerikai gazdák nagyban is kezdik termeszteni, mivel azt tapasztalják, hogy nemcsak a tyúkok tojnak sokkal bővebben magvaitól, hanem a juhok, maiaczok és szarvasmarhák is híznak tőle. Ha tisztán vetik, sorvetés mellett 5 font mag elegendő egy holdra. A sorok 18 bű- velyknvi távolságra vannak egymástól s később a kikelt növények annyira megritkittatnak, hogy 30 hüvelyknyire legyen egyik a másiktól. Ily sűrűség meüett í holdra 25—30 mérő mag terem s egy mérő 8 — 10 itc/.e olajat ad, ezenfelül meg sok olajpogácsát az állatok takarmányozására. Az elégetett szárak hamujában pedig 10°V hamuzsir van. A kehes lovak számára egy baromorvos a leghathatósabb orvosság gyanánt a tányérvirág-magot ajánlja, naponta minden abrakolásnál egy-egy marék kai keverve a zab közé. Egy más barom- orvos meg azt mondja, hogy a kehes lovakat azzal gyógyítja sikeresen, hogy minden reggel homeopathicus arsent 3 dörzsölésből ad azoknak abrakolás előtt a nyelvére egy késhegynyivel.-J~ A gabona-zsákokat hogyan lehet tartósakká tenni. Erre vonatkozólag egy szaklap, a „Gazdasági Mérnök“, a következő utasítást adja. Egy kilogramm jó minőségit tölgyfa-kérget (csert) leforrázunk 14 liter forróvizzel. Ebbe a cseriébe beáztatjuk a zsákvásznat s benne hagyjuk 24 óráig. Ezután kiveszszük, tiszta vízben kimossuk és megszáritjuk. Átlag minden 8 méter hosszú vászonra egy kilo csert lehet számítani. A vászonban levő len- és kenderrostok felszívják a cseranyagot, s ez a rostokat ép úgy, mint a bort, nemcsak az összehúzódás ellen védi meg, de egyszersmiud na gyobb tartósságot is kölcsönöz a vászonnak. Eger, márczins 18-án. A borzasztó szélvész, mely a szegedi vizgátakat rombadöú- tötte, városunkba is elhatott és itt több napig dühöngvén, felszántotta az utakat, földeket és lehetővé tette a mezei munkákat. Alig van gazda, ki e héten ne szántana, vetne, vagy nyitna, avagy legalább előkészületeket ne tenne a tavaszi munkákra. — Az őszi
