Eger - hetilap, 1879
1879-03-06 / 10. szám
76 ■T IS C Z -A.. Mikor olyan szívesen fogadott .... Mikor olyan szívesen fogadott, Azt a napot soha sem felejteni — Ez volt éltem egyetlen jó napja, Szent emlékét hűn szivembe rejtem. Fényes lelkét a tiltott szerelem Gyász-fátyola sűrűén boritá, Mégis, hogy ő édesen gondol rám, Lelkem hinni minden bátoritá: Mert szép szeme varázs-pillantásán Kinyílt arczom, mint virág a naptól, — Pedig egész el volt már hervadva Az égető könytől, búbánattól. — Bűvös ajka édes mosolyára Kigyúlt kedvem hamvadó világa, Piros öröm-csillagokat szórva A környező bánat-éjszakára. Ezüst-liangja: a mély érzelem, e 8 z i v - v i r á g r ó 1 lehulló hi m p o r volt, Lelkem méh, mely minden porszemecskét Boldogságom mézéül elrabolt. Minden egygyes gyönge lebbenése Mit értem tett szép, szellem-alakja Elhitette vélem, hogy a földet Emberen túl még angyal is lakja. Piczi, puha, hószin kezecskéje, Mely remegett reszkető kezembe’ Lángzó-ajkkal rálehelt csókomban Fölragadott a legmagasb mennybe. E nap engem hosszan boldoggá tett, S hogy boldogít síron túl is sejtem .... S igy e napot, mint üdvöm zálog át, Még síromnak mélyén sem felejtem! Kapácsy Detsö. Egy ördög farsangi élményei. Farsang utolsó napja volt. Rettenetesen untam magamat a pokolban, czimboráim még szívesen eltréfálództak Aspásiávaí, Borgia Lucretiával, Pompadour marquisnövel, Medici Katalinnal, Lolla Montezzal, s országunk többi Lirhedt delnőivel, de engem már nem mulattattak többé ez antiquitások, s föltettem magamban, hogy elmegyek a felvilágba, hol e napon nem közönséges piquans, még egy ördög előtt is új élvezeteket lehet taláni, ösmervén a mi befolyásunk által ott előidézett hajlamokat. Bejelentém tehát Lucifernek szándékomat, s egy éji ,,uríaubot“ kértem, mit az öreg úr, miután én vagyok legfurfangosabb ördöge, s igy nagy szüksége van reám állam-ügyei intézésénél — a jó reménység fejében meg is adott. Miután az ördögnek fuhrwerkre nincs szüksége, tehát csak annyit kellett mondanom, hogy „hipp, hopp“ s fent voltam egy városban, melynek útczáit egyptomi sötétség boritá, s járdáját békás tavak lepték el s mindenik mellett egy-egy sár-gúla állt, melynek rendeltetését, nem tudtam magamnak megmagyarázni. Bizonyosan díszítésül rakattak ide, gondolám, s miután: de gustibus non est disputandum, tehát meg nyugodtam benne. Egy, apró mécsek által megvilágított, sárga emeletes, erkélylyel ellátott báz előtt álltam meg, melynek ablakain át vig zene hangzott le hozzám. A tárt kapun pajkos álarczosok futkostak ki s be. Ide be kell mennem, gondolám, hadd halljam, vajon a mézes-mázos emberek, kik a tettetés nagy-mesterei, megmerik-e legalább álarcz alatt mondani egymásnak az igazságot? fölszaladtam a lépcsőkön, s két hajdú által őrzött ajtón át, egy szobába jutottam, hol két hölgy s egy úr asztalnál a belépti-jegyeket árulták. Az egyik hölgy — ki tollával annyi borsot tör az emberek orra alá, hogy utoljára is birodalmunkba jut — szörnyű készséggel egy iv papirost tolt elémbe, melyre nagy betűkkel ez volt irva: „Feltilfizetök névsora“; azt megpillantva, hirtelen oda dobtam a floresemet s elszaladtam, mert az ördög elveivel merőben ellenkezik minden jótékonyság. Egyet rán- I tottam nyakkendőmön, s claqueomat hónom alá csaptam, kézelö- I met kihúztam, hogy comme il faut jelenhessek meg. Jegyemet át- nyújtottam a beszédes, csinos billet-szedönönek, s beléptem a te- ' rembe, mely már tele volt, s hol javában folyt a mulatság. Épen egy, csinos jelmezesekből álló ünnepélyes menet vonult végig a hézagon. „Mi ez'?“ kérdém szomszédomtól. „A megválasztott bál- királynőt viszik koronázni“ feleié- Elöl egy szép kis fiúcska — ki Cberubnak is beillett volna — lépdelt fontos arczczal egy óriási, de izlésteljes virág-csokrot vive, aztán egy sereg különféle jelmezes s álarezos jött párosával, az új uralkodónö vazalljai, az udvari bolond, s végre társnői, két fejedelemnö által vitt aranyos menye- zet alatt az újonnan megválasztott királynő, egy bájos, gyermeteg arczú, kis „coili-mádii.“ Ez aztán a domoeratikus ország, gondolám, hol ily takaros tejárúsnök is ily magas polezra jutnak. Jha, a kellem mndenütt hódit! A baldachint követte a kiséret. Midőn a megkoronázott uralkodónö elfoglalta trónját s átvette jogarát — a virág bokrétát, melynek uralma alatt kellemes lehet alattvalónak lenni, a trón lépcsőjéhez lépett az élezés udvari bolond, s egy sikerült költeményben találóan s elmésen köszönté fel fejedelemnö- jét. A „koma“ harsány éljent kapott mulatságos dictiójáért. Az ünnepély végeztével körutat tettem a teremben; először is egy, feltűnően szép öltözékü, csábitó, barna gitánával találkoztam, kinek, Luciferre mondom, bármely férfiú is szeretett volna vajdája lenni; aztán egy bájos, festői jelmezü nápolyi leánynyal beszéltem, ha a macaronik városában minden leány ilyen megnyerő s kellemes, — akkor bátran el lehet mondani hogy: „vedere Napoli e mo- rire.“ Egyszerre csak egy pajzán, de e mellett szellemdús s ritka jóstehetséggel megáldott, jövendömondó czigányleány fogott meg. Kik a lélek-vándorlásban hisznek, erősen állítják, hogy ez maga Leuormand volt, ki ez estére, testet öltött magára, hogy a mostani nemzedéket is kevéssé megvexálja. Ott stirgött-forgott, egy eleven, gyönyörű, kis conducteur is, kinek vezetése alatt, meg vagyok győződve róla, bármely gavallér szívesen elment volna akár a világ végéig is. Egy kis „herczig“ virágárus leány olyan kedvesen kinálgatta virágait, hogy lehetetlen volt ellentállnom s fölbokréíáz- tam magamat. Három rózsaszínű női dominó ugyancsak megkino- zott, hamis, szúró, piquans vexáival, annyira, hogy ördög létemre is majd belesiiltem a ripostirozásba. — Miután e világ is egy ka- leidoskop, tehát tarka, láttam oly női — pierrot-kat, kiknek vaskos , veres karuk arra vallott, hogy okvetetlen a mosogatástól jöttek Terphsydórénak áldozni. A rovar világ is repraesentálva volt, mert ott ugrált körülöttem egy zöld szökésé, nagyon jól utánozva e szökdösö insectumot. Nagyokat nevettem egy vén mámi eredeti pu- kedlijein is. Eljutottam végre a szerencse-kerékhez, s miután az ördög szerencséje közmondásos, bele markoltam, s ha bár kihúztam vagy hat czukrocskát, — melyen számok voltak — még sem nyertem semmit. Az ördögnek is lehet „pechje.“ De azért dúsan kárpótolt azon édes mosoly, melyet a kedves Fortunák szép ajkáról nyertem. Szörnyen megszomjaztam, tehát betekintettem egy másik fülkébe, hol az ördögi italt, a pezsgőt mérték. Szarvaimra — nem szavamra, mert annak úgy sem hinne senki — mondom, hogy nem tudtam melyik volt mámoritóbb, a champagner-e vagy a szolgálatra kész, vendégszerető Hébék csillogó tekintete. Bár természetemben fekszik a gáncsoskodás, de itt be kellett adnom a kulcsot. Elösme- rem, hogy úgy a rendezés mint a mulatság kifogástalan volt, s szépséghez szokott szemeim annyi gyönyörködni valót találtak itt az összegyűlt kedves, igéző, szeretetreméltó bölgycsoporton, hogy erősen föltettem magamban, ha az öreg Luczifer passierscheint ad — még a böjtben is, a séta-hangversenyek alkalmával, ismét föltekintek ide. Urlaubom, fájdalom, gyorsan lejárt — öt óra volt — s minthogy bamvazkodnom nem volt szabad, tehát eltűntem. Adieu, szép hölgyeim, sóbajtám, a viszonlátásra! Asmodi. * Értesítés. Az egri önkéDytes tűzoltó-egylet részéről, az évi rendes választó közgyűlés batárnapjáúl f. hó 9-ének d. e. 10 óráját a városház nagy termébe tűzöm ki. Felhívom az összes működő, alapitó és pártoló egyleti tagokat, hogy abban résztvenni szíveskedjenek. Tavasy Antal egyleti elnök. * Felhívás. A „székesfehérvári orsz. kiállítás“ rendezöbizott- sága a bejelentés idejét f. évi márcz. bó 15-ig hosszabitotta meg. Miről midőn az érdekelt feleket az „egri albizottság“ nevében értesítem, egyúttal fel bi vom, bogy a kiállítani szándékozók a kiállítási ivek pontos betölthetése czéljából alulírott elnöknél jelentkezzenek, hol a szükséges kiállítási ivek is megszerezhetők. Tavasy Antal.
