Eger - hetilap, 1879

1879-11-13 / 46. szám

— 366 — Nyilttér. T. Schlögl Károly helybeli adófeüigyelöségi ideiglenes szám- tiszt urat ezzel felhívom, hogy oda nyilatkozzék, váljon mi ala­pon nyilvánitott engemet B. S. úr előtt azon nyilatkozatomért ha­zugnak, hogy volt lakóm, özv : (Árvái) Nagy Imréné, az egri ár­vízkárosultak részére begyült pénzből az akkoriban létezett vész­bizottság által pénzsegélyben részesittetett. — Én ezennel nyilvánosságra hozom, hogy fentnevezett volt la­kóm, mint árvízkárosult 25 frt pénzsegélyben részesült, habár há­zamban sem az első, sem a második árvíz nem hatolt be. Eger 1879. nov: 11-én Balogh Győr ff y, háztulajdonos. *) E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a Szerk. Felelős szerkesztő: Dr. FEKETE FEBENCZ. mr Értesítés. Van szerencsém tudatni a mélyen tisztelt közönséggel, rnisas- rént: néhai boldogult férjem: Violet Ottó elhalálozása óta Eger-vá­2462 ras Tekintetes Tanácsának ^ ■. ^ számú engedélye folytán a „Cseléd-szerző és Tudakozó-intézet“-et, jelenleg a f/artl- féle háznak, a kaszinó-utczáhan levő egyik helyiségé­ben, — a szabályrendelet értelmébeni óvadék letétele mellett, — mint erre egyedül jogosított tartván, anntk vezetésével Szekerük János urat bíztam meg. Eger, 1879-ik évi november hó 12-én. Özvegy Violet Ottónő, született: Kempelen Emma. A lyukas fogak kitöltésére a legjobb és legbiztosabb szer a Dr. P 0 P P - féle fogólom. Dr. POPP J. G. urnák cs. kir. udv. fogorvos Becs, Stadt, Bognergasse 2. Miután önnek különben házamnál folyton készlet­ben tartott kitűnő fogólomja a fogak önólmozására fáj­dalom a legrosszabbkor fogyott el, ez okból sürgetve és mély tisztelettel felkérem önt igen tis/.telt doktor ur, legyen szives, az önféle fogólomjából egy dobozzal posta utánvétel mellett annál is inkább küldeni, mivel nőm lukas foga kezd igen kellemetlenné válni. Kérem tehát itt a beállott fájdalmat szives figyelembe venni, mely csakis a rögtöni beólmozással szüntethető meg gyöke­resen. Magamat szives kegyeibe ajánlván, maradtam a tekintetes urnák alázatos szolgája. Theresienfeld, a déli vaspálya mellett 1878 7. Wagner, cs. kir. főhadnagy, Kapható: Egerben: Köllner Lőrinez magyar király, Buzáth Lajos kigyó czimü és az irgalmasok gyógyszer- tárában, s Gariup P. kereskedésében; Miskolczon: Mayer B. és Szabó Gy. gyógyszertárában; Balassa- Garmathon : Feistl Jós. gy.; Gyöngyösön : Vozáry gy. és Mersitz gy.; Böszörményben: Karanyi gy.; Hevsen: Blau Józsefnél; Kisújszálláson: Bolmann gy.; Nyíregy­házán: Bédeskuti gy., Karanyi gy. és Szopko gy.; Putnok: Szepessy gy. . Hatván: Czeller gy.: Karczag: Báthory gy.; Losonczon: Geduly Albert gy. Kirchner gy.; Nádvaron: Lippe Salamonnál; Szoboszlón Bar­baras gy. (170 b—) 2—2. Az egri kir. trvszék, mint telekkönyvi hatóság részé­ről közhírré tétetik, hogy az egri egyházmegyei alapít­vány gondnoka végrehajtatónak özv. Hajnal Imréné s társai végrehajtást szenvedők elleni 60 frt tőke s járu­lékai iránti végrehajtási ügyében az egri belső 2845 sz. tjkvben A f 3577/a hrsz. alatt foglalt özv. Mátyási Im­réné Ónodi Teréz gyermekei nevén levő 250 írtra be­csült ház, beltelek és két fioku pincze továbbá az egri belső 354B. sz. tjkben a Tóth Ferencz s neje Elek Má­ria nevén levő 50 írtra becsült ház és beltelek az 1879. évi november hó 20-dik napján d. e. 10 órakor mint első- és 1879 évi december hó 31-ik napján d. e. 10 órakor, mint második határidőben, tvszék árverési he­lyiségében megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fog u. m.: 1-ször. Kikiáltási ár a fennebb kitért beesár, melyen alul az első árvereskor az árverésre kitűzött birtokok nem fognak eladatni. 2-szor. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10° o-át készpénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-szor. Vevő köteles a vétel­árt három egyenlő részletben, és pedig: az elsőt az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 8 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számítandó három hónap alatt, az utolsó részt pedig ugyanazon naptól számítandó hat hónap alatt, minden egyes vételári részlet után a bir­tokbalépés napjától számítandó 6°/o kamatokkal együtt, ezen kir. trvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó-, mint bírói letéti pénztárnál lefi­zetni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4-szer Vevő köteles az épületeket a birtokba lépés nap­jával tűzkár ellen biztosítani. 5-ször. Az árveres joge­rőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokáb lép ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei e időtől öt illetik. 6-szor. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes befizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-szer. A mennyiben vevő az árverési fel­tételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett in­gatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bo­csáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése inellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iráni tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik köz­zététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. tvszékhez nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Végül felszólittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. tvszék székhelyén vagy annak közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett helyben megbízottat rendeljenek, annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellen­kező esetben hivatalból kinevezett ügygondnok által fog­nak képviseltetni. Kelt az egri kir. törvszéknek 1879. évi oktob. hó 4-én tartott telekkönyvi üiléséből. Az egri kir. törvényszék h. elnöke (2691 2-3 _______ SZUHANYI JÁNOS, Á BVEEÉSI HIKDETMÉNY. Az egri kir. trvszék, mint telekkönyvi hatóság ré­széről közhírré tétetik, hogy Bajzáth Sándor végrehaj­tatónak Kempelen Béla úgy is mint 1-ső nejétől szár­mazott kiskorú gyermekei t. és t. gyámatyja végrehaj­tást szenvedő ellen 1150 frt tőke s járulékai iránti vég­rehajtási ügyében Barchetti Irmát az egri b. 765 sz. sz. tjkvben A f 3930 hrszmú ház és beltelekböl illető ‘A rósz 5000 frt, — Barchetti Irma tulajdonául az egri külső 1534 sz. tjkvben A f 1985 hrsz. a. felvett szőlő 1993 frt, — Kempelen Béla és Barchetti Irma tulaj­donául az egri külső 1121 sz. tjkvben A f 1380 és 1560 hrsz. a. felvett szőlők 467 frt, — az egri k. 2653 sz tjkvben A 1984 hrsz. a. felvett szőlő 451 frt becsér­tékben rész az 1879 évi deczember hó 17-ik napján d. előtt 9 órakor mint első- és 1880. évi január hó 21-ik napján d. előtti 9 órakor mint második határidőben, ezen kir. törvényszék árverési termében megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fognak u. m. 1-ször. Kikiáltási ár fennebb kitett becsi árak, melyeken alul az első árveréskor az árverésre ki­tűzött birtokok nem fognak eladatni. 2-szor. Árverezn- kivanók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-ját kész­pénzben, vagy a legutolsó tőzseei árfolyam szerinti ova­dékképes papirosban a kiküldött kezéhez letenni. 3-szor. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig; az elsőt az árverés jogerejétől számítandó 8 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számítandó három hónap alatt, az utolsó vetelári részlet pedig ugyanazon naptól számítandó hat hónap alatt minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6% kamatok­kal együtt, ezen kir. törvényszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó-, mint bírói letéti pénztárnál lezetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épületeket a birtok­balépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5-ször. Az ár­verés jogerőre emelkedésekor vevő, a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6-szor. A tulajdonjog beke­belezése csak vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-szer. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérel­mére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, ujább ár­verés alá bocsáttatni, és csupán egy határidőnek kitű­zése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javae iránt tulajdoni- vagy más igényt, avagy elsőbbségi jo­gokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni keresete­iket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvényszéknél nyújtsák be: különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni; Végül felszólitattnak, azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. törvényszék székhelyén vagy annak kö­zelében laknak, hogy a vételár fölosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett helyben megbízottat ren­deljenek, s annók nevét és lakását az eladásig jelent­sék be, ellenkező esetben Gáhy Ferencz ügyvéd, mint hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képvisel­tetni. Kelt Egerben a kir. törvényszéknek 1879. évi október hó 11-én tartott tkkvi üléséből. Az egri kir. törvényszék h. elnöke (2621 3-3 SZUHÁNYI JÁNOS. Il-od ÁVBERESI HIRDETMÉNY. Az egri kir. trvszék, mint telekkönyvi hatóság ré­széről közhírré tétetik, miszerint Bóta Szilárd végrehajta­tónak Szele János végrehajtást szenvedő elleni 20 frt 62 kr. tőke s járulékai iránti végrehajtási ügyében 1.) a felnémeti 32. sz. tjkvben A fi. rsz. 34. hrsz. alatt foglalt pinczéből Szele Jánost illető 4 írtra becsült fele rész — 2.1 az ugyanazon tjkvben A f 2. rsz. 91. hrsz. a. foglalt ház s beltelekböl ugyan őt illető 30 írtra be­csült fele részre — 3.) az ugyanazon tjkvben A f 3. rsz. a. felvett erdő és legelő illetményből ugyan őt illető 10 frt 50 krra becsült fele rész —és 4.) a felnémeti 258. sz. tjkv­ben A f 1367 hrsz. alatt félvett szőlőből ugyan őt illető 354 frt 50 krra becsült fele rész az 1879. évi nov. hó 27-ik napján dél e. 10 órakor, mint második határidőben Felnémet község házánál megtartandó nyilvános árveré­sen következő felételek alatt eladatni fognak, u. m.: 1. Kikiáltási ár a fenti becsár; azonban ezen Il-ik árveré­sen a fent körülirt ingatlanok becsáron alul is el fognak adatni. 2 Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becs­árának 10%-át készpénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben, és pedig: az elsőt az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 8 nap alatt, a másodi­kat ugyanazon naptól számítandó két hónap alatt, az utol­só részt ugyanazon naptól számítandó négy hónap alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés nap­jától számítandó 6°/o kamatokkal együtt ezen kir. tör­vényszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó-, mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épületeteket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5. Az árverés joge­rőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő ja­vára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek ve­vőt terhelik. 7. Amennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a polg. tkrdtts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bár natpéuzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bo­csáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Kelt az egri kir. törvényszéknek 1879. okt. hó 25-dik napján tartott telekkönyvi üléséből. Az egri kir. törvényszék h. elnöke (267) 2-3. SZUHÁNYI JÁNOS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom