Eger - hetilap, 1879

1879-10-30 / 44. szám

347

hogy Németországot Francziaország elleni háborújában — mely elöbb-utóbb be fog következni — támogatni fogja. Ez azonban túlságosan magas ár lenne Németország jó szolgálataiért ; mert az occupatióval nyákunkba szakadt bajt még azon sokkal nagyobbal tetöznök, hogy e két terméketlen tartomány megtarthatásáért oly háborúba bonyolódnánk, mely sok ezet ember-áidozatba és száz meg száz millióba kerülne s amúgy is gyarló közgazdászatunkat évtizedekre tönkre tenné. Örülnünk kellene, ha ezen feltevésünkben csalódnánk; de a berlini leleplezések egyáltalján nem képesek bennünket megnyugtatni.

A „N. Fr. Pr.“ azt a hirt közli, hogy a czár Cannes-ból, hol a czárné jelenleg tartózkodik — hazafelé térvén, komolyan benéz Berlinbe, hogy a német-orosz feszültségnek véget vessen és a régi barátságot helyreállítsa. — Míg Bismarck él a német-orosz barátság nem fog újra feltámadni.

Nevezetes, hogy az orleanisták nagyban izgatnak egy orosz- franczia szövetség mellett. A „Soleil“ Waddington külpolitikája miatt keserű panaszokat hallat, vádolva öt, hogy ezzel Fran- cziaország elszigeltetik s egyedül fog állaní. A félhivatalos „National“ erre azt feleli, hogy „az ily elszigetelés a mi szerencsénk; mert bennünket határozottan a védelemre utal, mig támadni vakmerőség volna. Francziaország most szedi össze magát.“ — Igen szép a bölcs mérséklet; de ha az osztrák-magyar német szövetség éle csakugyan Francziaország ellen irányul, azt hisszük, a fran- cziák mégis csak kezet fognak az oroszokkal s nagyon valószínű, hogy az olasz lesz e szövetségben a harmadik, mi által mi, mint Németország szövetségesei, igen súlyos és kétes helyzetbe jutnánk.

A Balkán-félszigeten csak nem nyugszanak a fegyverek. Mint Cettinjeböl jelentik, az albánok, Kulu-Orsaniczából jövet, megtámadták a montenegrói határőrséget. A vészjelre a közel állomásozó örcsapat az örök segélyére sietett s a harcz éjfélig tartott; de azóta is 100 török nyomult be Bregoviczába. Két montenegrói zászlóalj parancsot kapott, hogy Velikát elfoglalja. Ennek folytán Velika közelében újabb csata készül.

T -Á. 15 CZ

Moltke vándorkönyve.

(Folyt.)

2. Az Alcazar.

Itáliából jővén, Sevillában az Alcazart romban találni vélém, minden még félig fönmaradt nevezetesség előtt egy deszkabódéval, melyet egy éhes cicerone nyit föl, és kolduscsapatokkal, melyek nem engedik, hogy egy pillanatra is örülj annak, amit látsz. Mindennek hire sincs. Egy nyitott kapun léptem be az egyszerű udvarba. Csak a hátsó fal van középen áttörve három kapuval, fö- löttök három ablak díszes balkonokkal és meglepő szépségű oszlopállványokkal. Gazdagon metszett lépcsözet vezet a táblázott talajú, aranyos tetözetü s arabeszkekkel ékített falazatú szobasorhoz, melyek mind aprók, de leírhatatlan lakályosak és csinosak. Mindazáltal e hézagok csak 300 évvel ezelőtt voltak utoljára lakva, midőn Miksa császár fia, I. Fülöp az eszelős Juanát elvette. Ezen időből származik a házi kápolna, s akkor illesztetett sok helyen az arabeszkek közé a torony, a castilliai oroszlány és Leon.

V. Károly, ki fagyos volt, némely szobába kályhát alkalmazott; különben az Abencerrágok kastélya úgy maradt főn, amilyen volt, mit sem rontottak szándékosan, mit sem óvtak gondosan. Senkivel sem találkozám, minden nyitva állott, a szobák megjárása- és csodálatában ki sem segített s ki sem zavart. A díszes balconokról gazdag kilátás nyílik a falaktól zárt, taxus- bokru, kanyargó bürüs, ugró kutas kertre, melyet rózsák, myrthu- sok, gránátalmák, borostyán és széleslevelü pálmák ernyöznek. Az egész Alcazar voltaképi közép pontját egy kétemeletes épület képezi. Ez egy négyszögü teret zár magában, melybe alúl minden ajtó s fölül minden ablak nyílik. Ezen tér udvar volna, de egy kiemelkedő harmadik emelvény, ablakokkal és pompás plafonddal, három etaget áttörő oly csarnokká alakítja ezt. mely a szobákkal közlekedik s fölülről nyer világítást. E csarnok márvány talaját, az alsó helyiség karcsú oszlopait és csucsiveit, a felsőnek aranyozott balconjait, a tetőzet pompáját, s az egésznek gazdagságát, öszhangját és ékitését hiába kisérleném meg leírni. Ép oly sajátságosak a magánlakok is; ezek a keletiek társadalmi helyzetének megfelelők. Kényuri kormány alatt s a nyilvános életben többféle einyomaiásoknak kitéve, mindenki törekedett oly otthonra tenni szert, hol kárpótlást talált. Ott uraskodott kiki, ott talált biztonságot, örömet és bőséget; de csak rejtekben lehetett boldog. Miként

ma is a gazdag örmény, ha valamely hatalmashoz megy, rósz kaftán alá rejti selyem kelméjét és drága ködmenét, úgy zárnak magukban egy kis édent a külröl csupasz falak. Sevillában erős, vassal kivert ajtószárnyakon át egy meglehetős egyszerű elöudvarba lép az ember. Ez a perzsának a bab-ja, a töröknek a kapu-ja (magyarul is kapu), a „porta,“ mely keleten s már bibliai ősatyáinknál is oly nagy szerepet játszik, hol az üzletek köttetnek, a viszályok elinléztetnek és jog szolgáltatók. A keresztény lakosok minden ily elöudvarban egy Mária-képet állítottak, mely előtt es- ténkint számtalan gyertyát gyújtanak meg, ami igen barátságos látványt nyújt. Az elöudvarból és egy mindig zárt igen gazdag rácsozaton át, többnyire nehány lépcsőn lefelé, a belső udvarba lépünk. Ezt nyílt csarnok futja körül, melyeknek iveit karcsú, gyakran kupolázott oszlopok tartják. Az udvar közepén ugró kút cseveg, gyakran aranyhalas és pisztrángos márvány medenezében, beárnyalva a narancsok, rózsák, gránátok és myrthusok egész kis ligetével. A tér többi része márvány lapokkal van mozaikszerüleg kirakva, s egy kifeszitett vitorla vagy legalább rácsozatra futtatott szőlő az udvart még forró nyaranta is htís és kecses teremmé változtatja, melyből a sofák, székek, festmények és tükrök sem hiányzanak. Az idegennel az elöudvarban végeznek s csak a vendégbarát bocsájtatik a belsőbe. Az ily lakásmódhoz természetesen, ezen tartomány folytonos derült ege szükséges.

(Folyt, köv.)

A tiszafined-vidéki ős agyagedény-ipar fejlődése a kőkortól a vaskorig.

Előadta „A tiszaflired-vidéki régészeti egylet“ közgyűlésén 1878

okt. 13-án

Tariczky Endre egyleti titkár.

(Folytatás.)

Következik az ötödik keret.

Ebben sárga szinképletet mutatok fel.

Az igaz, hogy a mi tárlatunkban valamely sárga színezetű edény, vagy ilyennek még csak töredéke sincs. De van több fényüzési agyagezikk, több kis agyagkarika, melyek nyakékek, vagy fülbevalók lehettek s melyek sárga fénymázasak. Van olyan is, mint egy kis kerek pénz, valami krétaféle fehér földnemböl alkotva. Mindkét oldallapja a középen domborúlatos, vékonyan átlikasztva. Ezen is látszanak még a lekapott sárga fénymáznak apró maradványai. Ezek képviselik a mi tárlatunkban a sárga müszinelést. Azonban az 1876-ik évi nemzetközi ösrégészeti congressus kiállításán láttam, de ott is csak egy szekrényben, egy sárga fénymázzal borított nagy edénynek a töredékeit, melyek egyszersmind fekete festett íénymázos körsikokkal valának. átszalagozva.

Már hogy a sárga müszinelés alkalmazása, megjelenése az ős agyagedény-ipar térén mily régi eredetű lehet? méltán tolmácsalják a mi tárlatunknak sárga fényüzési agyagezikkei, melyek az ily fémnemü fényüzési czikkek helyett divottak.

Következik a hatodik keret, melynek foglalatja már a vaskorba lépett ős agyagedény-ipart ismerteti meg velünk, mely kor, mint az alak és ékidom magyarázatánál már láttuk, egy újabb ta- lálmányú koronggépet nyert, melynek segélyével t. i. a kézi karcz- czifrászat alkalmazása már megszűnt, nem azonban még teljesen a dudorzaté.

Én eddig vidékünkön három rendbeli vaskori régiség-telepet ismerek. Egyike ezeknek Tiszaszöllösön az aranyvértes lovagnak 1839-ben felmerült sirtelepe a Nagyaszó nevezetű holt Tisza partjában, honnan mi is a mi agyag billikomunkat, fekete fénymázos serlegünket nyertük. Vaskori mivoltát e telepnek tanúsítja egy ott felmerült aranymarkolatú, különben bronzkori idomú kardnak vas- fémnemü pengéje, meg azon körülmény, is, hogy három évre a lelet felmerülése után, onnan a kincstári ügyvéd, néhány összeszedett arany müeszközzel, rozsda-ette vasfémnemü maradványokat is vitt el magával.

E serlegről én már feljebb szóltam. Most ismét felemlítem; mert nyilvánvaló, hogy úgy a fénymázolási, mint a békasóval való sikálás és csiszolás jellegét az előbbi korból magán áthozta a vaskorba is.

Sajátságos körülmény, hogy a békasót, mint edénydiszitési eszközt, a mi fekete edényeseink is, mai nap is, használják, holott használta már az ásotthaimi, e czölöpépitészeti korbeli ős agyag- műves is, kinek onnan épen e czélra használt s épen azért mégis viselt, megkopott ily eszköze birtokunkban van.

*