Eger - hetilap, 1879
1879-10-16 / 42. szám
332 zölt leszámolásokban oly nagymérvű tévedések fordulnak elő, hogy az 1875. év végén az emlitett országok 820,177 frtta! tartoznak Magyarországnak. A bizottság ntasittatni kérte a pénzügyminisztert, hogy ezen összeg visszavételéről gondoskodjék, Szapáry gróf azonban e jelentést a magyar-horvát regnicoláris bizottsághoz kérte véleményadásra utasittatni. Ezen indítvány az ellenzék heves ellenzése daczára nagy többséggel elfogadtatott. Mondanunk se kell, hogy a horvát képviselők a pénzügyminiszter indítványát melegen pártolták. Úgy lehet, hogy ezen követelést Horvátországnak, a kormánynak teendő jó szolgálatok fejében, el is engedik. Aztán van is okunk horvát testvéreink iránt nagylelküeknek lenni! — Tisza indítványára a ház elhatározta, hogy okt. 20-áig érdemleges ülést tartani nem fog, s igy honatyáink rebene gesta — az októberi napdijakkal együtt — a szélrózsa minden irányában elszé- ledtek.t 0 felsége e hó 8-án személyesen nyitotta meg az osztrák birodalmi tanácsot. A trón-beszéd egyes pontjait élénk tetszéssel és éljenzéssel fogadták a képviselők. A legviharosabb és egyhangú tetszést nyerte a trónbeszéd azon része, mely a közgaz - dasági viszonyok orvoslását tárgyalja. Nevezetesen azon szavaknál: „Ausztria hü marad történelmi hagyományaihoz és továbbá is őrizni fogja országainak és népeinek jogait, melyek megszakitbatlan frigyben, mindenha a jog és a valódi szabadság honát képezik“ viharos és szűnni nem akaró éljenzés tört ki. Az oly gyakran hiresztelt s mindannyiszor megczáfolt találkozó Bismark és Gorcsakov között, úgy látszik, mégis létre fog jönui november hó elején. Az orosz kanczellár hazautaztában Berlinben megállapodik s a német kanczellár ugyanakkor rövid kirándulást tesz Berlinbe. E szerencsés véletlen (!) találkozás által mellőzve lesz azon kényes kérdés, hogy a két kanczellár közül melyik volt kénytelen engedni a másiknak.“ Mégis szép az a diplomaczia ! A legújabb hírek szerint az afgbánok kiüriték Kabult s Roberts tábornok valószínűleg már be is vonult e városba. Most kérdés, Angolország visszahelyezi-e a nép bizalmát elvesztett Jakub khánt az emiri székbe? Az észak amerikai Egyesült-Államokban a utabi indiánok fellázadtak és legyilkolták a Fehér-folyó mellett állomásozó állami ügynököt és az ügynökség összes hivatalnokait. Azasz- szonyokat és gyermekeket azonban megkimélték. Nerrit tábornok, ki csapatokkal ellenök küldetettt, a teljes lefegyverzés feltétele alatt, békét ajánlott az indiánoknak, de ezek ez ajánlatot el nem fogadták. T .A. IK C Z -ASzületésnapra. Benned nyerém a legfőbb boldogságot Éltem üdve tőled fiigött csupán, Szenvedni voltunk mindketten hivatva — Minden kéjre váljék a bú után ! Fájdalmidért a sors kárpótlást adjon, Feledj el minden, minden szenvedést; És a gondnak sötét felhője többé Ne árnyalja be éltednek egét. Szivemnek, ime ! ez legfőbb óhaja: Boldognak látni még itt tégedet, S elfeledem saját keservemet mind, Ha jövőd fénynyel, — örömmel övez. Irta: Herman-Nikolássy Aloyzia. Fordította: Gróf Vay Sándor. Erdei séta. Ragyogó nap, delelő nap, Elvakít a fényes ég. Csermely-partra, pázsit-padra Jöszte vélem feleség! Jöszte vélem a ligetbe! Ott lakik egy hü barát. Keressük fél a daloknak Elnémult kis madarát! Dala nincs; de művészetét Most még jobb, ha ellesem: Puha, tollas fészket rakni Tanúljunk meg, édesem! Erdélyi Béla. A bolygó hollandi. Rajz. (Vége.) Egyszer, mikor már hónapok elteltek, hogy róla hirt nem vettem, egy távol vidéken lakó jó czimborám jött látogatásomra. Az asztalon heverő albumot kértem hogy nézegesse, mig én még valami ügyes-bajos dolgomat intéztem el, melyet lehetetlen volt tovább halasztanom. „Nini Szalárdy János, az én uj szomszédom“, kiálta fel egyszerre, véletlenül Jancsi arczképére nyitva. Sóbálványnyá váltam a bámulattól. „Szalárdy Jancsi valakinek a szomszédja, Szalárdy Jancsinak állandó lakhelye van; a világ nem áll fent sokáig“. Majd megöltem barátomat, hogy az én szegény kedves Jankómról, az én elveszett bolygómról beszéljen. „Ha uem látnálak barátom hogy élsz, azt kellene hinnem meghaltál ; mert én alig hihetem, hogy Jancsi pajtásomnak máshol is lehetne szomszédja, mint a temetőben . valami mélán susogó ákászlomb és vadvirággal benőtt sirhalom közelében.“ szóltam hozzá. Barátom nagyot kaczagott s az én ezer bámulatom és felkiáltásom közepette elmondotta Jancsink történetét; s bizony csak el kelle nekem hinni apródonként, hogy az én szegény zaklatott bolygóm végre még itt e világi életében elérte a nyugalmat, s bogy mint a mesebeli bolygó hollandi ö is megtalálta az ö Sentáját, a ki megváltotta az örök bolyongás átkától és tisztességes, becsületes otthonülö polgárt faragott belőle, a ki, barátom elbeszélése után Ítélve, ugyancsak kezd „János úr“ lenni, s olyan derék, házias ember, mint annak a rendje. Múlt nyáron munkaszünetem lévén, meglátogattam Jancsit, a kinek eddig szűk volt Magyarország, annak most egy kicsiny kis város is elég, és a ki örökké életunalomról panaszkodott, most azon boszankodik, miért nem találták még föl az orvosok a hallhatatlanság elixirjét. Ottlétem alatt nem győztem eleget örülni és gyönyörködni testben lélekben újjá született barátomnak, s meg is kérdeztem tőle hogy eshetett meg ez a metamorphosis; sőt kíváncsiságomban tovább menve, egyszer mikor sétálni voltunk kettecskén, ama nőről kezdtem kérdezősködni, kiről oly sokat szerettem volna tudni egykor, de kiről ö sohasem akart beszélni. És képzeljék, az az átkozott Fejes Jancsi most sem felelt kérdéseimre. Már visszafelé is jöttünk a sétából s közel voltunk házához, mikor csak egyszer megtaszit könyökével és oda mutat háza kapujára: „Ott áll az a nő, kiről mindig kérdezősködtél“, — szólt hamiskás mosolylyal — „8 a kiről sohasem akartam beszélni, a legjobb, legnemesebb lelkű, legszellemesebb nő a világon, az én őriző angyalom — Mariska!“ Csakugyan ö volt, s én már öt napig voltam náluk és Jancsi mégsem mondotta ezt meg. Most mar meg volt előttem fejtve a rejtély, értettem barátom egész átalakulását, s a kapuhoz érve meghatva ráztam meg egykori bolygó hollandim „Szentájának“ — kit becsületes polgári nevén Mariskának bivnak — szép kis kezét; ki valóban a legkedvesebb, legszellemdusabb nő a föld kerekségén, s a kiből, hogy egy második madame Stael nem lett, csupán annak tulajdonítható, hogy az az átkozott Jancsi fözökanalat nyomott a kezébe irótoll helyett, a mit aztán cserébe ö forgat annál szorgalmasabban. Hogy ezt minő sikerrel teszi, az már a nagy közönség Ítéletére tartozik; irói nevét sem árulom el; én csak élete sorsával akartam önöket megösmertetni s elárulni, hogy ez a vidám, jókedvű ember, a ki most oly elégedetten néz a világba körül, egykor egy meghasonlott kedélyű, szilaj fiú volt, a kit zaklatott élete, örök jövés-menése miatt „bolygó hollandiénak neveztek el. Ön'ik mosolyognak hölgyeim ? jól teszik, igazuk van; hiszen talán nem is valóság, az a mit én itt hóbortos, boglyos fejemmel összefirkálok; olyan régen történt mind az; már maga „János úr“ sem emlékezik arra, ha esténként kiült a ház elé bodor füstöket fújva csibukjá- ból, s ö hinné el legkevésbé, ha mondanák neki, hogy volt egy idő, mikor egy bizonyos bobó, nyugtalan „Jancsi“ szüntelen futott, 8 örökre eljátszottunk vélte a boldogságot. Anye Pitou.
