Eger - hetilap, 1879
1879-06-19 / 25. szám
196 énekelte. E lelkesen megtapsolt, megéljenzett — lehet mondani — megujjongott d al után következett a hangverseny azon száma, mely a magyarokat leginkább érdekelhette. Szabady „Plevna indulója“ Massenet átiratában. Mondják, hogy Massanet hősi indulója nagyobb hatást képes előidézni Berlioz Rákóczijánál. A közönség, mely időközben már zsúfolásig megtöltötte a termet, az első ütemektől kezd ve visszafojtott lélekzettel hallgatta e zenemüvet, néhol a meglepetés egy önkénytelen felkiáltása tört ki, az ar- ezok kigyulladtak, a szemek ragyogtak; mindenki érezte, mily igaza volt Gounodnak, midőn a főpróbán azt mondotta: „Ezzel az indulóval egy forradalom kitörését lehetne előidézni.“ Szűnni nem akaró taps jutalmazta a fényes tehetségű zeneszerzőt, ki oly igazi, őszinte barátja nemzetünknek, a mennyire átérti és átérzi a magyar szellemet és magyar zenét. Ezzel vége volt a programm első részének. — A második részt Reyer „Sigurd“ nyitányával kezdték. Utána Kraus s k. a., a párisiak egyik kedvencze, énekelte zajos tapsok közt a „Bolerot“ Verdi „szicziliai vecsernyéséből. Gounod „Marche fuuebre de Ja Marioneitc“-je után, mely rendkivül érdekes és bizarr szerzemény, ismét Faure jelent meg 8 A d a m egy egyszerű és megható daliamával még az előbbinél is nagyobb hatást idézett elő. Most megint a párisiak s a budapestiek egyik kedvencze lépett az emelvényre, D e- libes a „Coppélia“ és „Sylvia“ szerzője, e szeretetreméltó zene- költő, kinek szivében a dallamok kiapadhadan forrása buzog. Syl- viából az első entreactot, (a keringöt) továbbá a Pizzicato-polkát és a Coppélia csárdását igazgatta s a közönség rokonszenves meleg tapsokkal árasztá el. A hangverseny második részének „piéce de resistence“-a a „Rigoletto“ hires négyese volt, előadva Krauss és Block kiasszonyok, Faure és Verquet urak által. Mondhatni, ritkán egyesül négy ily tehetség egy zeneköliö szerzeményének interpretálására, s azért nem lehet csodálni, ha a kihívások nem akartak megszűnni, mindaddig mig a művészek lekötelező szívességgel újra nem ismételték az egész négyest. A hangversenyt Weber „felhívás keringöre“ czímü ismeretes rondója fejezte be. Alig távoztak el a zenészek helyeikről, Garnier, a nagy opera építészének munkás-csapata ellepte a termet, hogy szétszedje az emelvényeket s az éjjeli ünnepély elkezdődhessék. Ezen időközt a párisi magyar kolónia, Zichy Mihály vezetése alatt, arra használta fel, hogy a franczia komité páholyába menjen, kifejezni köszönetét fáradozásaiért, rokonszenveért, jótéteményéért. Ezalatt élénk zajtól csengett bongott a terem, melyben számos kitűnőség is megjelent. A páholyokban ott lehetett látni a walesi herczeget, Izabella spanyol exkirálynét, Orloff herczeget az orosz nagykövetet, a török követet, a szép művészetek miniszterét, Meter - nich herczeget, Haussmann bárót, a második császárság hires szaj- nai prefektusát, Türr tábornokot nejével és még száz más fényes nevet. Izabella királyné koronás diademja nagy sensatiót keltett, s ama gyémántokból és drágakövekből, melyek a nagy opera helyiségeiben ragyogtak, Szegedet kétszer fellehetne építeni. Nemsokára a színpadot a nézőtértől elválasztó függöny felleb- bent s a mögötte feltáruló látványra felriadt közönség óriási tapsviharban tört ki. A szinpad vásárt ábrázolt. A színfalak ki voltak szedve és a négy falat egy falusi tájképet ábrázoló díszletek borították; a háttérben egy nyíláson be lehetett látni a szinpad mögött levő és roppant fénynyel díszített Foyer de la danse-ba, melyet Linder, hires virágárus, pálmakertté alakított át. E kert természetes pázsit tál volt kirakva, melyet villanyfény által megvilágított ugrókutak öntöztek. A terem hátterét egy óriási tükör-fal foglalta el, mely az egész tűndéri látványt százszoroson sokasitotta és végtelen perspektívát nyitott a bámuló szem előtt. A szinpad közepén egy Ringelspiel falovai és kocsijai keringtek kintorna-szó mellett. Mellette két óriási árboczon mindefele játékszerek csalogatták a merész vállalkozókat a felmászásra, köröskörül a boltokban a párisi színházak művésznői kínálták árucikkeiket szeretetreméltó szerénységgel. Az izlésteljes díszítésű sátorokon elmés feliratokat lehetett olvasni, de az elárusító nők elméssége felülmúlta azokat. Ki velők szóba eredt, azt múlhatatlanul megadóztatták úgy, hogy az illető maga kerte, fogadjanak már el valamit tőle is a szegény szegediek javára. Volt egy birbecses bolt, melyben előre kimondották, hogy senkinek se szabad nyerni, aki mit nyer, azt visszakonfiskálják a szegediek javára A tombola jegyeit éjfélre már mind elkapdosták. A Munkácsy által ajándékozott 6000 frankos kép is pillanat alatt etkelt, Vibert festményéért, melynek ára 3000 frank volt, csaknem dulakodás támadt. A walesi herceg szórta a pénzt. Senkinek sem adott kevesebbet 100 franknál. Pontban fél egykor megindult á Farando le, melyet a nagyopera balletszemélyzete adott elő. Egy nyolez ütemből álló és síposok által dobkisérettel előadott dallam | zenéjére, franczia paraszt-jelmezes hatvankét tánezos és tánezosnö egymásba fogózva kígyózott végig az embertömegen, a szinpad hátteréből kiindulva, a nézőtéren, az előcsarnokon, a nagy lépcsőn a foyer-n keresztül ismét vissza. E látvány a páholyokból nézve nagyszerű volt, mintha egy fekete hullámokat vető tengert egy ezerféle szinti fürge folyam hasitana ketté! A tánezosokat mindenfelé zajosan tapsolták és éljenezték. Eközben a házalónök is jár- tak-keltek mindenfelé és szedték az aranyokat marok számra. Lehettek mintegy 150-en, kiválogatva a párisi színházak legszebb női közül a legkülönfélébb jelmezekben. A párisi nagy opera mellékhelyiségei, melyek fényesebbek a teremnél, sohasem voltak fényesebbek, mint ez éjjel, melyen kimerítették a villanyvilágítás mindeu csodáit, midőn mindenfelé szólt a zene, az ének és vidám csevegés zsivaja. A legremekebb látványok egyike volt az operaház balkonjáról lenézni a Place de 1’ operára, hol ezer meg ezer ember bámulta hajnalig a kocsik belátbatlan sorát és a monumentális épület tün- dériesen megvilágított homlokzatát. Az Avenue de 1’ opera villanylámpái megszégyenítették a holdvilágot és nappali fényt árasztottak a széles és hosszú utczára, melyen éjfélkor is több nép nyüzsgött, mint máskor délben. Az ünnepély reggeli 5 '/.2 óráig tartott, s még akkor is csak nehezen akart megválni a közönség a fényes termektől. Az ünnepély alatt a rendező bizottság a következő táviratot intézte Szeged város polgármesteréhez: „Szerencsésnek érzem magamat, hogy a franczia bizottság által az operában rendezett és a „Figaro“ czímü lap által szervezett ünnepély nagy sikeréről értesíthetem önt. A diplomácziai, politikai és pénzügyi notabilitások mind becsületbeli dolognak tartották ott megjelenni és minden francziának Magyarország iránti rokonszenve bizonyságául abban közreműködni. A nagy lépcsőn Magyarország zászlója volt kitűzve; a biztosok a magyar nemzeti színeket viselték ; a siker felülmúlt minden várakozást. De Croyx gróf a bizottság elnöke. Iveket lehetne még tele írni ez ünnepély részleteiről, melyek valamennyien a mellett tanúskodnak, hogy nagy napja volt az a magyaroknak — Párisban ; mert nemcsak Páris Szegedért, hanem a franczia nemzet a magyar nemzetnek rendezte ez ünnepélyt azon rokonszenvért, melyet ez irányában a szerencsétlenség napjaiban tanúsított. „P. H.“ u. Egy órán át majorosáé. Beszély. Irta Dominkovich M ria. (Folytatás.) „Nos megtérithetlen kétkedő,“ fordúlt Mária Antoinette az épen az ajtóból kilépő grófhoz, midőn Rousseau távozott, „megadja-e már magát ?“ „Kedves rokon — —!“ „Képzelje csak édes Artois, egész délután egy zár fölnyitásán törtem fejemet, mely bizonyos névre nyílik, 8 nem voltam képes azt megtalálni,“ kiáltá XVI. Lajos, egy fasorból kilépve. „Az ördögbe asszonyom, még ily szépnek sohasem láttam. Mily remekül áll önnek ez az öltözet! Szép majorosném, szabad egy pohár tejet kérnem?“ mond a király gyönyörrel szemlélve nejét s a lóczák egyikén helyet foglalva. „Adja ide kezét, Antoinette!“ Kóré mosolyogva, midőn a tejet átnyujtá neki. „Már három nap óta nem láttam önt, de lássa nagyon el voltam foglalva. Átkozottul bosszant, hogy ezt a zárt nem tudom fölnyitni. Üljön ide mellém iobban fog igy izleni a tej. Tudja, Antoinette, hogy én most szerelmes lettem önbe. Ma elragadóan szép; még egy öltözéke sem tüntette föl any- nyira termetének kecsességét. Megengedi, hogy holnap lakosztályában meglátogassam. Oly sok mondani valóm van. Ah, mily hőség van még mindig; oly fáradt kimerült vagyok, oly sokat dolgoztam !“ mondá hátra dőlve s fejét a lócza karfájára hajtva és egy mély sóhaj után elszunnyadt. „Megadom magamat, édes rokon“ szólt Artois gróf oda lépve. „Elismerem vereségemet. A három diadal közül ez a legfényesebb; mert e minden iránt közönyös ember ajkáról, még nem hallottam ily édes szavakat. Bevallom hogy ön ellenállhatatlan, hajoló, elragadó mint királyné, bűvös, az őrületbe vivő, csábos mint majorosné. Miért küzdenék tehát tovább, s ne vallanám be, mi oly rögóta kínozza szivemet, hogy szeretem! Ne büntessen hitetlenségemért asz- szonyom, tűrjön meg közelében, ne űzzön el!“ könyörge halk hangon. „Ez pompás, Artois gróf, tréfát tréfával; kitűnő ötlet! Nem
