Eger - hetilap, 1879
1879-05-22 / 21. szám
162 egyetlen egy sem vált volna ki e tekintetben, az a hihetetlenséggel | határos. És melyik zenetanitó ismeretes arról, hogy a classieus ze- i nészek valamelyikét, akár Beethovent, akár Chopint — e két ellenlábas zongorairót említve — megfelelöleg interpraetálni tudná? Pedig zongoratanitót a nélkül, hogy az ismert zeneköltök közöl kedvenczczel nem bírna, alig képzelhetünk. Már ha oly sok zene- tanítónak ad a város keresetet s oly könnyen válogatnak ök az órákban, akkor legalább a közönség volna több figyelemmel saját érdeke iránt, s tennének a szülök úgy, hogy állanának össze any- nyian, ahányan közösen kitarthatnának egy valódi modern műveltségű zongoratanárt, s hozatnának ilyet máshonnan Egerbe, hogy rendezne be egy iskolát, hová a tanítványok eljárnának, s ne ö szaladgáljon házról házra mint valami borbély. LJgy hiszem, ez épen nem lehetetlenség; mert hisz tanulók úgy is vannak hála Istennek szép számmal, mért dobják hát ki ezekért a pénzt a sárba? Inkább tegyenek kísérletet ajánlatunk értelmében, mintsem hogy drága pénzért tanulnak, a nélkül hogy tanulnának. Mert elvitázhatatlan igazság az, hogy művészetet csak művésztől lehet tanulni, s ha valaki művészetet kontártól tanúi, akkor sokkal műveletlenebb és barbárabb, mint ha egyátalán nem tanulna semmit. Hogy pedig a zenélés művészeti ténykedés, ki fogja tagadni? S hogy a tanulás czélja nem egyedül a zenélkedés, hanem főleg a zene értése, világos abból, hogy épen a műveltség- s finomságnak affektálása viszi rá a legtöbb szülőt arra, hogy gyermekét zenei tanításban részesítse. Már ba a tanító egy ily házba bejut: első dolga volna a szülőkben fölkölteni zenei mutatványaival a zene-szűlte gyönyört, bogy igy az afl'ektálásból sóvár igény fejlődjék bennök. Ignoii nulla Cupido, mondja a latin; s ez esetben is áll ez, mert hát mért nem akarják a szülök gyermekeiket a valódi zenei műveltségre képeztetui, s mért elégesznek meg azzal, ha a gyermek néhány polkát, walczert és sentimentalis „Ohne Worte“-t azaz: kimondhatatlan Ízetlenséget le tud klaplerozni, nagy kínnal? azért mert a valódi müzene élveit uem ismerik ! — Legyen szabad egy példát hoznom föl saját szűk tapasztalatimból. Egy nyári délután egy zenész ismerősömhöz menék, s ö elővette Mozart sonátáit, s a nagy meleg daczára elkezdé azokat sorra játszani. Szólni nem mertem, bár a könnyed csevegésü s a beethoveni tűz- és méla erélytöl idegen Mozart-sonáták épen nem tudták figyelmemet any- nyira lebilincselni, hogy hallgatásukba tudtam volna merülni; s hogy a nagy nyári meleg miatt el ne nyomjon a buzgóság s igy nevetségessé ne tegyem magamat, a játszó mellé ültem és segitet- tem a lapot forgatni. Egyszerre midőn tán tovább egy óránál csaknem teljes passivitással fogadtam volna fülembe a hangbullámokat — figyelmem mind inkább ébredezni kezdett, végre oly gyönyör- érzettel fürdött lelkem a játszi hangokban, hogy rimánkodtam zenészemnek, ne hagyja abba a játékot, hanem folytassuk azt a végső határig mig időnk engedi . . . S azóta szeretem igazán Mozart sonátáit! Tegyen utánam kísérletet bárki: a nem zenész azzal, hogy hallgasson ki (s nem egyedül meg) jól egy classieus szerzőt, s a zenész úgy, hogy zenélje tele a fülét egy nem zenésznek ugyanegy stilü zenével : s biztos vagyok róla, hogy a zenekedvelők, sőt ze- nedühönezök száma szaporodni fog. . . Csupán szóval senkiből sem csinálunk zenekedvelőt, hanem csakis zenével! és zenetanitóink erről megfeledkeznek. Ha kérdőre vonjuk őket, mért nem tanítanak úgy, hogy a zenekedvelők száma szaporodnék, a zenei Ízlés fino- múlna? akkor tele vannak panaszszal, hogy az egri publikumnak csak táncz-zene kell, hogy itt jobban szeretik a czigányt és kocsmát mint a műzenét — stb. stb. és panaszuk igaz, de nem jogos; mert vajon képesek-e ök igazán „müzenét“ nyújtani a hallgatónak ? S ha igen, vajon tettek e csakugyan kísérletet is ebben? Vajon ök maguk, kik par excellence zenészekül óhajtanak tartatni, müvelik-e privatim a classieus zenét ? Mit csinálnak akkor, midőn nincsenek elfoglalva órával? Zenélnek valaha? . . . Persze kész a felelet: kinek volna kedve zenélni akkor, miután egész nap majd megszakad a füle a tanítványok iszonyú kínlódásainak hallgatásában ? ... No lám, és ök azt akarják, hogy az a szülő, ki mint nem zenész annyira idegessé lesz, midőn a kisasszony a zongorát kiuozza — hogy az a szülő ne sürgesse a „darabok“ tanulását és gyermekét tán évtizedekig is taníttassa, mig meg tanul alaposan mindent! . . . Lám, ezért volna jó, ha nem a tanító járna a házhoz, hanem a tanítványok keresnék föl a mestert, — midőn pedig a mester látogatást tesz a szülőknél, akkor ülne a zongorához s ragadná hallgatóit a zene tündérvilágába! Ezért vagyunk bátrak föntebbi indítványunkat a t. szülök figyelmébe ajánlani addig is, mig újra találkozunk . . . (Folyt, köv.) Heti szemle. A törvényhozás mindkét házában — a múlt héten — elég serényen folyt a munka. A képviselöház a Szegedre kiküldendö kir. biztos és az ármentesítö társulatoknak adandó 8 millió elöleg- kölcsönröl szóló törvényjavaslatokat elfogadván, megadta a kormánynak a szükséges eszközöket arra, hogy a Tiszaszabályozás nagy müvét a kellő erélylyel s az eddiginél jobb irányban folytathassa és Szeged újjáteremtéséhez is hozzáfoghasson. Miképen fogja a kezébe adott hatalmat és eszközöket használni? azt már a legközelebbi jövő meg fogja mutatni. De annyit mondhatunk előre is, ha Tisza Kálmán többi intézkedése is oly szerencsés lesz minta kir. biztos megválasztása — bir szerint a kormányelnök úr öcscsét Tisza Lajos képviselőt és exministert szemelte ki e fontos állásra — akkor reményeinkben aligha csalódni nem fogunk. — E javaslatok elintézése után az erdötörvényjavaslat tárgyalása folytattatott, melyen a képviselöház csak nagy fáradsággal tudott keresztül hatolni, miután majdnem minden szakasz ellen adattak be módosit- ványok, melyek nagyobbrészt jogosúltak, miután e törvényjavaslatra nagyon is ráfér a javítás. A május 16-iki ülésben végre e 213 §-ból álló javaslat letárgyaltatván, az az alkotmányi kérdés került napirendre: vájjon a képviselöház azon határozata, melylyel a honvédség egy részének az ország határain kívül, t. i. a Boszniában való alkalmazására vonatkozó kormány-intézkedést jóváhagyta, közöltes- sék-e a főrendiházzal? A kormány indítványozta, hogy a főrendiházzal közöltessék, a függetlenségi párt nevében Madarász a jóváhagyási jogot kizárólag a képviselöház számára kívánta fentar- tatni. A ház a kormány indítványát fogadta el. Ezután Dicsöszent- Márton és Erzsébetváros küzdelme következett a megyei székhely kérdésében. E kérdés ezelőtt három évvel Erzsébetváros javára döntetett el, a megyei bizottság azonban sehogysem tudott ebben megnyugodni s sikerült is neki a kormányt új törvényjavaslat benyújtására bírni, mely a megyei székhelyet Dicsöszentmártonba rendeli vissza. E javaslat ellen Jókai Mór erzsébetvárosi képviselő minden kigondolható érvvel vitatta Erzsébetváros részére az igazságot; de minthogy Dicsöszentmártonnak is hatalmas védői akadtak, közöttük Tisza Lajos, e város képviselője s maga a miniszterelnök is, a ház többsége a javaslatot elfogadta. Jókai lirnak most volt először alkalma a Tisza-kormánynyal ellentétbe jönni, s mint rossz nyelvek beszélik, megszégyenülése fölött érzett boszankodása nem épen hízelgő szavakban tört ki — a mamelukok ellen, kik mindent megszavaznak, mit Tisza Kálmán akar. Ugyanezen (május 17- diki) ülésben a rendőri bejelentésről (egyelőre csak Budapestre nézve) iutézkedö törvényjavaslat is elfogadtatott, A felsöházban a múlt héten a magyar nyelv kötelező oktatásáról szóló törvényjavaslat volt napirenden. Leginkább a főpapok elegyedtek a harezba s Vancsa nagyszebeni érsek, Román metropolita, Metianu aradi püspök, Mihályi lugosi püspök a törvényjavaslat ellen, Császka György és Ipolyi Arnold pedig mellette küzdöttek. A törvényjavaslat — a mint vártuk — lényegtelen módositással itt is nagy többséggel elfogadtatott. Az orosz-török szövetségről szóló hirek ismét elné- múltak. Úgy látszik mióta Layard angol nagykövet visszatért Konstantinápoly ba, újra az angol befolyás kerekedett felül a fényes portánál. Oroszország megkezdette K elet-Rumel ia kiürítését s Aleko basa már tényleg is átvette a kormányt Stolipin orosz kormányzótól. Különös azonban, hogy éppen akkor, midőn a Balkán félsziget vérrel áztatott földjéről végre haza bivja csapatait, a hadsereg szaporítására messze ható katonai intézkedéseket tesz, melyek annak létszámát új háború esetén 130,000 emberrel fogják szaporítani. Ebből nem igen lehet Oroszország békés szándékaira következtetni. Az új bolgár fejedelemség végleges szervezése körül is még mindig komoly nehézségek merülnek fel. A porta a bolgár fejedelmi méltóság örökölhetősége ellen tiltakozott s az alkotmány ama pontjának megváltoztatását kívánja. A német kormány — mint Berlinből Írják — ezen óvást nem veszi figyelembe; de kérdés a többi cabinetek, melyek szigoruabban értelmezik a congressusi határozatokat, követni fogják-e a berlini példát, vagy nem? Hogy az orosz kormány mily viszonyba akar lépni a bolgár fejedelemhez, világosan mutatja, hogy a czár Battenberg herczeget, a porosz test- örhadnagyot, egyszerre orosz tábornokká nevezte ki, mi nem jelent mást mint hogy a bolgárok fölött mnszka tábornok fog uralkodni.
