Eger - hetilap, 1879
1879-04-24 / 17. szám
135 ♦♦♦♦♦**♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ❖ ♦ ♦ ♦ <► ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Biztosítás jégkár ellen. Elérkezvén ideje a kalászos vetések jég elleD biztosításának, midőn e biztosítások eszközlésére tisztelettel ajánlkozunk, van szerencsénk egyszersmind tudomásra hozni, hogy az általunk képviselt Első Magyar Általános Biztosító Társaság 8 ‘/a % nyeremény-osztalékban részesíti a tavaly befizetett tiszta dij után mindazon tisztelt feleinket, kik vetéseiket az idén is nálunk biztosítandják s jégkártéritésben nem részesültek. E nyereményrész, az eddigi gyakorlat szerint az idei kötvényben lesz leírandó. Továbbá fenntartja azon kedvezményt, miszerint a kalászos növények biztosítása (a repcze kivételével) a termésben előfordulható bármely elemi csapás folytán máj. 25-ig szabályozható. Tisztelt feleink érdekében áll tehát, hogy kora tavaszszal s lehetőleg május 10-ig biztosítsák vetéseiket; mert mig egyrészt idejekorán fedezve lesznek a károsulás ellen, másrészt mit sem koczkáztatnak, mert a díj előbb vagy később ugyanaz. S ha a vetés, mostoha időjárás folytán május 25-ikig megromlanék vagy épen kiveszne: a dij a fél meghatározása alapján, vagy egészben vagy részben — a szokásos illetmény és bélyeg kivételével — visz- szatérittetik; mig a növény dusabb fejlődése folytán az érték feljebb emelhető. 20 frtot meghaladó dijaknál a biztosítás váltóra eszközölhető. Szolok csak elvirágzás után fogadtatnak el biztosításra. Midőn a biztosítás ezen — valamint tűz ellen és az ember életére kötendő ágaiban is, a mélyen tisztelt közönség rendelkezőre állunk: bátorkodunk megjegyezni, hogy társulatunk fenállása óta károk és életbiztosítási tőkék fejében összesen ötvenöt millió bot száz tizenhatezer forintot fizetett ki, és tizenegy millió háromszáz 'netvennégyezer forintnyi tartalék ösz- szeget gyűjtött. Jótékony czélokra százezer forintnál nagyobb összeget adományozott. Magunkat szives pártolásukba ajánlva, hazafiúi tisztelettel maradtunk Az Első Magyar Atalános Biztosító-Társaság egri főügynöksége (88) i-3 TAVASY és ÉNEKES. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Figyelmeztetés és meghívás. Az EGRI TAKARÉKPÉNZTÁR mint részvénytársaság folyó évi martius 30-án tartott rendes évi közgyűlésében az igaz gat óság vál a sz t á s a iránt azon intézkedést tette: miszerint azoknak, kik részvényeiket folyó évi május 2-ig a rendes forgalmi órákban az intézet hivatalában leteszik, a jegyek, melyek mellett lehet csak szavazni, a tisztviselők által kiszolgáltatnak. A szavazatlapok, melyekre választók a választandó egy igazgató- sági elnök és tizenkét igazgatósági tag nevét feljegyzik, f. évi május 3. és 4-én délelőtt 9-től 12-ig délután 2-től 6-ig az intézet hivatalában működő szavazatszedő küldöttségnek adhatók be. A választás eredménye a folyó évi május 11-én délután 4 órakor az intézet helyiségében tartandó közgyűlésen fog kihirdettetni. Eger, 1879. martius 31-én. (86)1* MÉSZÁROS ISTVÁN, elnök. Az egri kir. trvszék, mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Bóta Szilárd végrehajta- tónak Kováts István s neje Bóta Mária végrehajtást szenvedők elleni 281 frt. tőke s járuléka iránti végrehajtási ügyében a végrehajtást szenvedőktől lefoglalt 50 frt 50 kr. becsértékü ingóság u. m. szobai bútordarabok, ágyneműek, láda, dézsa, teknő, puttón, továbbá az azok közös tulajdonát képező az egri b. 1594. sz. tjkvben A. f 1942. hrsz. alatt felvett 300 írtra becsült ház és beltelek s az egri külső 1004 sz. tjkvben A f 1224/a. hrsz. a. felvett 300 írtra becsült szőlő és pedig az ingóságok az 1879. évi április hó 29 (huszon- kilenez d. e. 9 órakor, a végrehajtást szenvedők házánál megtartandó árverésen, az ingatlanok pedig 1879. évi április 29 (huszonkilenez) napján d. u. 3 órakor mint első- és 1879. évi julius hó 6-ik napján d. u. 3 órakor mint második határidőben ezen trvszék tanácstermében megtartandó nyilv. árverésen következő feltételek alatt eladatni fognak u. m. Az ingók a kitűzött árverésen a legtöbbet Ígérőknek készpénz fizetés mellett adatnak el. Az ingatlanokra nézve pedig; 1-ször. Kikiáltási ára fennebb kitett becsár, melyen alul az első árveréskor az árverésre kitűzött birtokok nem fognak eladatni. — 2-szor. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-ját készpénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-szor. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig az első '/3-át az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 8 nap alatt, a második ‘/3-át ugyanazon naptól számítandó 3 hónap alatt, az utolsó ‘ a-át ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6% kamatokkal együtt, ezen kir. törvényszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó-, mint • bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5-ször. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő, a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6-szor. A tu.ajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-szer. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megTett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött úgy ingó mint ingatlan javak iránt tulajdoni, vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban tett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. tvszékhez nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatui. Végül felszóllittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. tvszék székhelyén vagy annak közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett helyben megbízottat rendeljenek, annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. Kelt Egerben a kir. törvényszéknek 1879. évi marczius 15-én tartott tkkvi üléséből. Az egri kir. törvényszék elnöke 3-3 (76) VAVBIK BÉLA. Bérbe adandó: a hatvan II-dik negyedbeli 460. számú háznál: 1. Egy 4 szobás lakosztály istálló és kocsi színnel f é. jufius 1-töl. II. Egy udvari nagy szoba I III. Egy magtár minden órában. IV. Egy boros pincze \ Ozv. Sfreinunelvöqer Áqostonné. 2-2 (80) Gyári-Raktár minden nemű tábla és tükörüveg épiilftek- és boltkirakatok beűvegezéséhez. Továbbá mindennemű tükrök, keretben és keret nélkül, úgy szintén üveges- é s üvegkereskedőknek szükségelt árúczikkekböl mindenkor nagy készletben kapható Schwarz A-nál, Budapesten, Józseftér 5. wp^“* Kereskedőknek megfelelő rabot engedtetik, (85) 1* X*XXXXX XIXXXXXXXX Mindennemű bútor-anyagok bel- és külföldi fanemüek eladása. A bútorok a legjobb saját anyagokból gyáramban készíttetnek. — Mindennemű asztalos, kárpitos, és feldíszítő munkák el- vállaltatnak. (73) 1—6 XXXXXX+XIXXXXXXXX