Eger - hetilap, 1878
1878-02-28 / 9. szám
67 29—30 óra. Azt kérdjük már most: vajjou a terv készítője képzel-e magának olyan tanárt, — tanárt értttok, — aki 600 — s esetleg 1000 frt, vagy bármily fizetésért hajlandó volna 30 heti órára vállalkozni, vagy ha igen: képes volna annak becsületesen s lelkiismeretesen megfelelni ? Továbbá: miután a tervezet a számításból jónak látta kifeledni a hittanárt, a szépírás, tornászat, ének, kézműipargyakorlat (a tervezet szerint: fa- ftirészelés, faragás, esztergályozás, ács- és asztalos-kötözet, rnüfa- ragváuyok vésttvel és ftirészszel, építészeti minták, gazdászati, házi, ipareszközök, kerti, s szobabútorok, kosarak stb. eféléknek szalmából vagy vesszőből készítése stb, — melyek csaknem ugyanannyi szakoktatót kivannak!) külön külön szaktanítóit; föl kell tennünk, hogy mind e szakképességeket az illető négy tanártól várja meg, s követeli, hogy a tanár, az illető szaktárgyakon (nyelvtan, történelem-földrajz, számtan, természettudományok stb.) kívül még az énekhez, gymuastikához, fürészelés- hez, ácskötéshez, butorkészítéshez, kosárfonáshoz s tudj isten, még mi mindenhez is értsen , s a 30 heti órában ezekre is tanítsa a gyermekeket! Valóban, ha a dolog komoly nem volna, alig lehetne e combinatiora a latin szólást nem alkalmazni: risum teneatis amici . . Vagy az áll tehát, hogy a terv készítője az ipariskola tanáraitól bizonyos művészetek- és mesterségekben való oktatási jártasságot is követel, vagy — ha a háttérben valamelyes mellékeszméi nem voltak. — a tanári karra vonatkozó combinatiójának helytelenségét, s tarthatatlanságát kell beismernie! Tertium non datur. A tervezet a felállítandó ipariskola költségeit az első évben 5925, — a többi években 4284 írtra számítja. Mellőzve azt, hogy az iskola-helyiség hollétéről, annak bérösszegéről gondoskodni elfeledi, — arról sem tartja szükségesnek egy árva szót is szólani, hogy vájjon az évi költségek minő alap b ó 1, vagy minő jövedelemből fognak födöz- tetni ? Mert igaz, hogy a közoktatási törvény Eger városát egy fensöbb népiskola vagy polgári iskola fölállítására kötelezi; de e kötelezettség egy ipariskola fölállítására nem vonatkozik; hacsak mély és bölcs hallgatásából azt nem következtetjük , hogy e költségeket nagylelküleg az egri ált. ipartársulat fogja füdözni, — mi valóban örvendetes és meglepő áldozatkészség volna! A legnagyobb bökkenő pedig mindenesetre az, hogy a tervbe vett ipariskolának egyáltalán nincs semmi praktikus célja. Nincs pedig célja 1) oktatásügyi, közművelődési szempontból; mert a tervezett célt sokkal helyesebb, s illetőleg, teljesen helyes úton, csekélyebb költséggel el lehet érni azon alapon, melyet e lapok múlt számában Zsiga Sándor szakavatottan kifejtett. — Ismeretes dolog, hogy a hazánk némely városaiban, a közoktatásügyi törvényeknek megfelelöleg, nagy költséggel fölállított polgári iskolák is teljesen céltalano k- n a k bizonyultak be. Nincs célja 2) financiális szempontból. Mert Eger városa ez idő szerinti pénzügyi viszonyai annyira szomorúk , hogy nemcsak egy ipariskola, de a törvény által kötelezett, s ministe- rileg már is több Ízben sürgetett polgári iskola fölállítására is teljesen képtelen. Ott pedig, hol a törvény kötelez, s a minister parancsol, — állami segélyre semmi esetben sem lehet kilátásunk. Sokkal helyesebben tenné tehát az ált. ipartársulat, — ha már e tekintetben az Egerben nagy számmal találtató, jó akaratú szakemberek megkérdezését figyelmen kívül hagyta, — hogy városunkban legalább egyelőre egy alreáltanoda felállításának keresztülvitelére fordítaná minden erejét és ügyekeze- tét. Mert ily tanintézetre Egerben égető szükség van; mert a reáliskola alsó osztályaiban az iparos pályára készülő ifjú mindazon ismereteket kellő mértékben megszerezhetné, melyeket a tervezett pariskola nyújthatna neki; mert a reáliskola a tehetséges ifjút arra is képessé tenné, hogy e téren tovább képezhesse magát — mit az ipariskolában nem érhetne el; — végre ami fő: mert a reáliskola felállítását a kormány állami segélylyel előmozdítani, s további fentartásáról s fejlesztéséről gondoskodni nemcsak erkölcsileg, de törvényileg is kötelezve volna! Hic Rodus, hic salta. Ezt tűzze ki magának nemes célul az egri ált. ipartársulat, melynek derék tagjai városunk képviseletében is tekintélyes számot képviselnek. Többször említettük már e lapok hasábjain, hogy Egerben egy reáliskola könnyű s fokozatos keresztülvitelére vonatkozó tervvel szívesen szolgálunk. Ha már az ügyet egy oly testület teszi sajátjává , mint az egri ált. ipartársulat , s Egyszerre a banda elhallgat. — Mi az ? — kiáltám felocsúdva apathiámból. — A rendőrök! — súgja a prímás. — Nem a rendőr fizet nektek, hanem én! ... A rendőrkapitány e szavakra hozzám lép, s rendeli, hogy azonnal vége legyen a csendháboritásnak. Vérem felforrott. Heves szóváltás következett, mely eredményezé, hogy a rendőrbiztos két kópéjának utasítást adott engem bekísérni. Még beszélt, midőn kiragadva egy cigány kezéből a nagy- trombitát, fejére zúdítottam. A hős felbukott, szolgái „segély“t ordítva futásnak erednek. ügy lehetett volna festeni e bábeli zűrzavart en miniatűr. A banda jajveszékelt, a rendőrök ordítottak, a biztos nyögött. Eme kényelmetlen helyzetben egyszerre visszanyertem egész lélekerömet, s képes voltam felfogni a veszélyt, mely eljárásom után rám várt. A halálba rohanni nagy dolog, — de még nagyobb lehet ülni a kóterban. Faképnél hagyva tehát az egész frequentiát, elindultam a laktanya felé. Azon éjét az örszobában töltöttem el, reggeli 9 órakor pedig már mint cadett csörtettem végig kardomat a kövezeten. Lett égiháború! A polgári hatóság' fenyegetödzött, követelt, a katonai hatóság azt mondta, hogy: majd-majd! de mégis tanácsosnak látta engem, mint aféle botránykövet. Morvaországba távolítani. Bántam volna is én, ha Liliputba tett volna is! Élettörténetemet ez időtől ismered ! Együtt búsultunk, együtt csináltuk a sok bolondot, s együtt jártunk a profosshoz. . . . Múltak az évek, s én kezdém magamat vigasztalni ama reménynyel, hogy az idő ha nem gyógyít, legalább enyhit. Leveleimet mindig azon vágygyal törém fel, vajha soraikban néhány árva betű azt újságolná már, hogy — Klementin férjhez ment. Nem tudom, mi oka volt e kívánságnak, mert nem volt akkor annyi nyugalmam, hogy ezt vizsgáltam volna — azóta pedig óvakodom tőle, nehogy .... elég az hozzá, hogy bizonyos vagyok arról, miszerint, ba férjhez ment volna, vagy nem éltem volna túl, vagy megtanultam volna irtózni még emlékétől is. . . . Jött a porosz háború! Ily szórakozás már Ínyemre volt! Ispánom hetenkint irt, s mind a mellett, hogy egyike a világ legjáraborabb lényeinek, felérte birka eszével, hogy leveleiből a „Klementin“ név nélkül fojtást lépettem volna. Referálta is hűségesen: — „Klementine kisasszonyt ma láttam, —- kegyesen mosolyogni kegyeskedett felém ablakából, — mivel azoban Zsuzsi feleségem okos magyarázata szerint, ez a drága mosolygás nem az én kopasz fejem miatt jött létre, hanem Zsuzsi feleségem gondolata szerint — tetszik öt ismerni, hogy többet gondol egy perc alatt, mint én egy szökő esztendőben — annyit jelentett, hogy „tisztelem a nagyságos urat!“ — ezen tiszteletet ide zárva útnak indítom.“ — „Zsuzsi feleségem a nagyságos ur kopasz birkája után hitestársát tartotta^leguagyobb birkának! Hanem hát kisült most, hogy akár milyen okos is az asszony — nem sokat ért philoso- phiához! Van itt a faluban egy borbély, — a nagyságos ur korában még csak boltos inas volt az istványi görögnél, de azóta sokra vitte! — ez bár mosolyog, beszélget, sétál, mégis nagyon beteg, mert arca halvány, szeme nem ragyog. . . Tudatlan paraszt! neki beteges szin az, ami nem tuiipiros, és azt akarná, hogy egy úri kisasszony szeme úgy pislogjon, mint a fagygyú-gyertya! Notabene: a Sebaj vizsla unalmában rákapott az apró marhákra, ez oknál fogva Zsuzsi feleségem kölöncöt köttetett nyakába, — hanem hát a jó vér csak jó vér marad a kutyában is! — tegnap reggelre szégyenletcben felkötötte magát kolonnánál fogva a tyúkól hágcsójára. (Folyt, köv.)
