Eger - hetilap, 1878
1878-02-07 / 6. szám
42 abban rejiik, inert a tökekamatokat szabályozó újabb öirvéayek szerint az intézet a kölcsönök utáni kamatlábat 12°/0-i'ól 10°/0-ra, tehát 2°/0-kal szállította le, mig a betétek utáni kamatok fizetésére nézve megmaradt a 7°/0-nál, mely körülmény az 1877-ik, emelkedett üzletforgalomhoz képest, az intézet által kezelt 200,000 frt vagyon után, a múlt évi jövedelmet 4,000 írttal csökkentette. Közönségünknek az intézet iránt folyton növekvő érdeklődését s bizalmát szépen tanushja azon körülmény, hogy a 1877-iki betétek összege az előző 1876-ikiakét 33,000 írttal haladja. A tiszta jövedelemből, az alapszabályszerü illetékek levonása után, részvényeDkiüt osztalékul 10°/o, számszerint 3 frt 7 kr van előirányozva. Az intézet jelen évi közgyűlését, — mint mai számunk hirdetési rovatában olvasható — f. é. mart. 10-én délut. 3 órakor fogja a város közháza termében megtartani, mely alkalommal az intézet ügyeinek állása tüzetesen fog előterjesztetni. Törvényszéki csarnok. Az egri kir. tszék f. é. febr. 5-én tartott polgári ülésén tárgyaltattak : 5542—77 sz. Kohn Sáli, özv. Kohn Sámuelné, Kohn Gábor ellen, 1000 frt. követelés, — 7639—77 Kohn Sáli, Kohn Móric és társai e. osztályos per, — 368 -78 Oroucsai Pál, Czakó Erzsébet és társai e. tulajdoni jogarány megállapít. — 9378—77 Lipkay Kálmán és neje Kromek Ján. és érd.-t. ell. okiratközösség megszüntetése; — 11,134—77 Nagy Ángyéi, Kiss Pálné és érd.-t. Kalyó Lajos és neje ell. örökség kiadása i. — 269—78 Stremel- vöger Rúd. Gráber Ján. ell. 318 frt 5u kr. követ, ügyében. Az egri kir. tszék f. é. febr. 11-én tartandó fenyitö ülésén nyilv. végtárgyalás tartatik a következő ügyekben: Fabók Mátyás és társai, Bujdosó Péter és t. Drót István és t. mindnyájan csoport, verekedés ü. Meininger Ferenc súlyos testi sértés ügyében. — Febr. 14-én: Szabó Jónás és t. emberölés, Somogyi Ferenc bir. zártörés, Sándor András emberölés, Erdélyi Mihály , Mayer Keresztély mindkettő súly. t. sértés, Balog Antalné bir. zártörés, Potyoró István nyilv. erőszakoskodás ügyében II. bir. Ítélethirdetés. Levelezés. (Monostori bál.) „Egy pár tüzesen égető fényes szem villogón csillogó lángjainak vakítón ragyogó sugaraitól hevítve, 13 éjjel, 13 nap kivilágos kivirradtig vályogot taposni is kéjgazdag gyönyör lenne, — annál inkább minden képzeletet milliószor meghaladó élv: nagyszerűn díszített pompás táncteremben, melyet csillagos éggé varázsol 30 pár azúr, ibolya, ultramarin, smaragd, saphir és fekete szem bűvösen varázsló szende tekintete — andalogva lejteni zengő zene zengedelem mellett örökre feledhetlen rezgöpolkát.“ Szokása volt egy barátunknak, (ki gyermekkorunkban már a nagy korkülönbség dacára bruderschaftot ivott velünk, mely ke gyes leereszkedését mi áhitatos tisztelettel iparkodtunk viszonozni — akkor) igy kezdeni bál-tudósitását — — és pedig mily bálokról ! ! ! Kilenc négysz. öles szobában bárom szál -tiró fagyúgyertya pislogó ragyogása mellett, harmadfél cigány ríkató nótái által lelkesítve, 5 szál vendég iparkodott a szoba földes talaja helyett meggázolni egymás tyúkszemeit. .... Mily tudósítást irt volna szellemóriás barátunk a monostori bálról ? ! Talán fel sem vette volna tollát, mert geniusa ásítva fordult el mindentől, mi szép volt akkor is, ha ö nem szépítette; — vagy téntába mártott mutató ujjával egy cukor-papír szürke oldalára enyit irt volna: „transit -- elmúlt; — punctum.“ Mi tisztelni tudjuk valakinek teremtő szellemét, anélkül, hogy azt röptében követni hajlandók volnánk. Tehát: F. évi február 1-én a monostori bálban voltunk „melyet B. L. — B. B. — H. B. — H. J. — J. J. — J. M. — F. L. - E. K. — K. Gy. — K. J. — Th. A. — Th. G. — Z. F. urak és P. — Zs. F. úrnők rendeztek, s melyben minden megvolt, mi más bálban lenni szokott — a belépti-ár kivételével. Kedves házi-asszony, — ízléssel rendezett termek, — kitűnő világítás, — bájos hölgyek, — táncolni szerető férfiak, — jó zene, — jó bor . . . Esti 8 órakor már szólott a zene, és repültek a könyü bálöltözetek, s igy tartott ez reggeli 7 óráig — az éjfél utáni gazdag vacsora idejét kivéve. Ha emlékünk nem csal, 30 táncoló pár láthatta magát a terem tükrökkel borított falazatán. Egy hölgy sem találtatott, kinek ideje lett volna az omino- sus petrezselemre gondolni, s egy férfi sem voit, ki szükségesnek látta voina az egy szomszéd teremben elhelyezett hordó finom borától bővebb tanácsot kérni. De hogyan is ? ! Katonai körökben beszélgetik, hogy a mozgósítás anyira közel van, miszerint már az idéző jegyek is kitöltvék — dátum nélkül. Mi hoszas szolgálatunk után ismerjük a hadsereget, s tudjuk, hogy vezettessék bár a néma troglodita, kés- körmü surita, öt meter magas sorbota, egy lábú monomer, a holdnál idősebb árkád T Á R C A. §*>Egy csók miatt. Életkép, Kttrthy Jenőtől. Kiállhatatlan vén ember volt az öreg Kartách Lipót, és mégis nekem jólesett, ha láttam. Láttam pedig naponta hat Ízben is, mert ha jó kedve volt, jött hozzám nevetni, — ha rósz kedve volt, jött hozzám káromkodni, — ha elkeseredett, ismét jött hozzám panaszkodni. Könyv nélkül tudtam már minden mondókáját, úgy, hogy akár Írásba adhattam volna, miszerint, ha Lipót barátom rákezdi: „Az ember okos állatnak szereti magát nevezni, s azt hiszi, hogy igy megkülönbözteti magát a táncos medvétől Ez rettenetes részrehajlás! Nem sokkal igazságosabb dolog lenne, további észlelésig elhagyni az „o kos“ szót?!“ Ez fog következni: „Mesének tartjátok azt, hogy volt eniber, ki a vadaknak prédikált. — Hát nem teljesen egyre megy-e prédikálni a farkas, — vagy az ember előtt?!“ „Az igazság emberei már is rongyokban járnak, nem sokára mezetlenül maradnak, mint istenasszonyok!“ Vagy, ha declamálta: „Boldog fiatalság, tied a cselekvés! nekünk öregebbeknek nem jut egyéb, mint a köhögés, káromkodás !“ Fogadni mertem volna rá, hogy folytatása lesz: „Boldog ifjúság, mely boldog vagy, ha mást boldognak látsz! mi vének szerencsétlenségünket azzal súlyosbítjuk, hogy irigykedünk mind arra, mi nem szerencsétlen!“ Mondom: könyv nélkül tudtam már minden szavát, gondolatát, és mégis oly jól esett, midőn láttam, hallottam e vén duruzsoló recsegő „millióm heveder, százezer patkó!“ káromkodását, mert ő volt az én ifjúságom emléke . . . együtt éltük, szenvedtük, vesztettük el a műit drága, de keserű napjait. Számára volt nálam extra szoba, extra szék, extra tányér, extra pohár — vasból, vagy ércből, hogy midőn kedve jött falábával hadonászni, kárt ne tehessen bennük. Rendes állapotában jó, szelíd ember volt, s kész óra-hosszán át ólmot önteni a kis lányoknak karácsony napján, vagy papírsárkányt csinálni valamennyi szomszéd fiának, — de ha megharagudott, (pedig gyakran megtörtént rajta e gyengeség) futott előle minden élőlény, kinek, vagy minek izmait nem vasból alkotta a természet. Tíz év óta ismertük már egymást. Tíz év óta hallgattam már dörgedelmes kifakadásait, vagy szivlágyitó, szem rikató panaszait, — midőn egyszer eszembe jutott megkérdezni, hogy tulajdonképen mi baja van hát ?! — És nem tudnád te azt? — kérdé csodálkozva — én azt hittem, erről gágog a vármegye minden libája! — Soh’ se hallottam. — Sajátságos ! ezer esztendő óta zúzom, vágom minden portékáját, és soha se bántotta a kíváncsiság ennek okát megtudni! — morog magában. — Csakugyan igaza van pedig, hogy nem tudja
