Eger - hetilap, 1878

1878-10-24 / 43. szám

340

kr, Madarasy Lajosnö 50 kr, Madarász Emma 10 kr özv. Müller Jó- Z8ef'né 20 kr, Dittrich Antal 50 kr, Vincze Istvánná 10 kr, Medve János 10 kr, Kun N. 10 kr, Jósvai István 20 kr, Hamza János 20 kr, Tóth György 10 kr, Kiss András 20 kr, Böszörnyi 20 kr, Vancsai András 20 kr, Kovács György 40 kr, Werner Lina 40 kr. Dely Zsigmond20 kr. Nagy N. 20 Krekk Lipótné 20 kr, Tóth Samu 10 kr, Sokolóvszky N. 10 Pászli N. 20 kr, Miklósi Kovács Kálmán 30 kr, N. N. 40 kr, Horváth István 20 kr, Infeld Mór 40 kr, Lővy Kálmán 80 kr, Appel Emilia 10 kr, Seres Mária 10 kr, özv. Csécse£ Káz- mérné 1 frt, Szalay László ]ajos Vinót A50 kr, ifj. Pain János 50 kr Ádány Pál 20 kr, Kerner Ferencz 20 kr, Trangerné 20 kr, Lőrinczfy János 10 frt.

(Folytatása köv.)

Levelek a liarcztérről. í;:')

l.

Dolni-Tuzla okt. 15 én.

Kedves Apám ! Éppen szolgálatban vagyok előőrsön a hegyek közt, itt elég időm van, hogy részletesebb levelet Írhassak. — Azon kezdem levelem, hogy naplóm egyik érdekesebb lapját leirom s közlöm kedves apámmal, mert tudom, hogy érdekelni fogja első tüzbeni létem története. „Szept. 12. Korán hajnalban indúltunk Strocinjeböl s délután Gunjában voltunk, hol „rastoltunk“ 6 óráig. Akkor az első batalion előre vonult a Száva-partra, átellcnébe Brcskáuak; mi útónok vonultunk, midőn egyszerre „baitot“ komau- diroznak, mi megállunk és lefekszünk. Egyszerre valami süketítő dübörgés üté meg füleinket, vegyítve kisebb ropogásokkkal, midőn a nagy zajban jobban észrevesszük az ágyúdörgést és puskaropogást. Nem szoktam ugyan egyhamar megijedni, de nem tudom leírni mit éreztem, midőn az első ágyúszót meghallottam. Állásunkból csak másnap hajnali három órakor indultunk tovább a Száva mentén s a reggeli ködben foglaltunk új állást. Még el sem helyezkedtünk, midőn piff-paff megszólaltak az ellenség fegyverei; mi csak buktunk földre, ki hová tudott s igy feküdtünk a tűzben 24 óráig; ekkor felváltottak. Hála istennek csak 3 könnyű sebesültünk volt, mivel a golyók mind felettünk süvöltöttek el.“ — Most áttérek szept. 17-ikére. Ekkor keltünk át a Száván Rajevose- lónál s mindjárt délután tovább indítottak bennünket Brcska felé. Mi csak megyünk-megyünk, midőn egyszer csak azt vesszük észre, hogy benne vagyunk a tűz közepében, repül a golyó és kartács a fejünk felett s hogy nagy kárt ne tegyen bennünk, ismét a földre feküdtünk. így feküdtünk esti hat óráig süketítő zajban, folytonos lövöldözés közt, midőn megfújják a „forverczet“ s századomból az első szakasz s a második szakaszból én a svarmommal felugrunk, hogy előre rohanjunk, midőn közénk csap egy kartács s többeket lete- ritve az én svarmomból is két embert leüt. Még csak megijedni sem volt időnk, hanem rohantunk előre feltartóztatlanúi; eget verő „hurrah !“ tölté be a léget s éppen a mi századunknak (60-ik ezred, 8-ik század) jutott a szerencse a nagy sánezot elfoglalni, mire nem sokára Brcska be volt véve. — Midőn ezután a csapatok összejöttek, sorba jártuk a századokat, hogy vájjon nem hiány- sik-e valamelyik ismerősünk ? — Hála az égnek, az ösmerösök közül — daczára ezredüuk jelentékeny veszteségének — egyikünknek sem esett baja. — 14-én reggel temettük el szegény Kocsis hadnagyot, ki a rohamnál tanúsított vakmerő bátorságának lett áldozata.

De hogy már a tuzlai életről is legyen fogalmok kedves apáméknak, leírom eddigi ismereteim szerint az itteni viszonyokat. Ezen város gazdagabb részét a törökök képezik, a bosnyákok közt alig van egynéhány vagyonos, a többiek többnyire szekeresek. Kereskedése igen nagy s most már több magyarországi zsidó kereskedő is van benne. A tuzlai vár mindenesetre kiváló említést érdemel, ezenkívül 7 mecset, 2 katolikus templom s egy pár kőház diszPik a várost. Az épületek túlnyomó nagy része fából készült, 8 valóságos isten csudája, hogy e rendetlenül épült ronda faházak közt mindennap tűz nincs. Különben a lakosság renyhe, tunya, piszkos nép, melyet nem egyhamar hozunk a civilizátió közép fokára is.

Ami itteni életünket illeti, az nem valami gyöngy-élet. A város mellett szabad lágerben fekszünk. Reggel 5 órakor felkelünk s kivánszorgunk a sátorból, mely fagalyak és szénából van készítve. Bent a göröngyös földön alszunk, úgy hogy reggelre, ki*) Jelen rovat alatt közlőit leveleket lapunk barátjai voltak szívesek közlésre átengedni, melyeket köszönöttel véve, a magán jellegű részek elhagyásával közlünk.

vált ha egy kis eső is van, alig bírunk a sárból kitápászkodni. Megreggelizünk, mely áll egy kis pohár bosnyák rumból s egy darab füstölellen szalonnából. Ezután kirukkolunk exercirozui és svarmozni a hegyek közé, honnan délben jövünk haza, megesszük a rnenázsit, mely uras, ha egy kis krumplit tudunk belé keríteni, különben a rendes rnegúut rizskásával kell megelégednünk. Délután mindenfelé vizitteliiuk, minthacsak otthon volnánk; este parancs, mely után bemehetuénk a városba, ha nem fújnák már 7 órakor a takarodó!. Külöuben örül az ember ha a városba nem kell mennie, mert még pénzért sem kap azt amit akar, emellett a drágaság leírhatatlan. — Mi egriek esténkint rendesen összejövünk a kantinban beszélgetni s elgondoljuk, hogy az Eged vagy Sik- hegy egyik szőlőjében szüreten vagyunk; — beszélünk az otthoni dolgokról s felolvassuk egymásnak a kapott leveleket, vigasztaljuk egymást és biztatjuk, hogy nem tart ez örökké, egyszer majd csak hazajutunk. — Csak egy rósz van, hogy a legénység közt azon biztos hit van elterjedve, hogy rövideden hazajutunk, pedig erre alig van kilátás egyhamar s annál kínosabb lesz a kiábrándulás, ha 0 Felsége a követség daczára is*) itt hagy bennünket téli szállásra. — Most éppen gyűjtünk magunk közt az egri és miskolezi árviz-károsultak javára.

Eddig nem volt semmi bajom, csak a lábam dagadt meg, de már az is elmúlt. A kitartás és vigyázat itt valóban szükséges is, mert a kórházban nem igen jó dolog van, úgy annyira, bogy naponkint temetnek belőle. Ez az egy az, miben az osztrák hadsereg mindig hiányt fog szeuvedni, mivel nincs meg a kellő felügyelet és ápolás a kórházakban. — De már bevégzem kissé hosszúra is nyúlt levelem. Isten velők stb.

—k. a.

Kotorszkó, október 9. 1878. Kedves Barátom! Nemcsak Ingenia magna találkoznak, hanem szerencse sem jár magában.

Hán-Mariezában múlt hó 27-én két nap még kenyerem sem volt, mert itt igen nagy esőzés volt éjjel nappal s akkora sár lett, hogy a hegyekre alig tudott 16 szegény barom egy-egy kocsit felvontatni s igy a kenyérszállitás is lehetetlen volt. Rendesen 6 ló szokta húzni a társzekereket, melyekkel raérföldnyire tele van az országút, de most még a közelebb eső tanyákról ökröket is kellett hajtanunk vontatni, s mikor a 6 ló elé még 5 pár ökröt fognak s akkor is keservesen megy a kocsi az már szomorú látvány. Még szomorúbb, mikor a szegény párák kidőlnek s ott az ember szeme láttára vonaglanak. De legszomorúbb, midőn a szegény maródi két óráig fönn til ily szekéren, melynek lova kidőlt, gazdája pedig elszaladt kenyér után, s közben egész nap suhog a hideg őszi eső. — Igen meghatott a derventi útban a sok halálhőrgés, midőn az árokszélen el-eldöitek a végkimerültek, de a káu-mariczai lelet még meghatóbb volt. Egy 3 nap óta nem evett maródi kaldoklott a gazdátlan szekéren, mely nem messze össégüakföl állapodott meg, midőn az eső javában szakadt. Mi csak akkor vettük észre, midőn bajnalodoít. Tábori tüzünket még sem volt képes elverni az eső, mert igen győztük kerítéssel, meg deszkával, a mit csak requirál- kat a szegény baka sötétben. Ide vittük öt a tíizhöz, s midőn átázott üngét lehúztuk róla s mennyire lehetett, megszárogattuk, már alig tudott mozogni. Szárazát nem adhattunk szegényre, mert magunk is csupa víz voltunk. Szegényt később föltettük kocsira, de mint hallottam, már meghalt s a katorszkói közös nagy keresztfa az út melletti dombon részben az övé is. . . Hán-Mariczá- ban különben mégis jobb helyünk volt, mert a sziklák közt fakadó tide források igen kitűnő italt szolgáltatnak. 11—12 csuíara mindennap elkelt, mikor annyira izzadtunk, hogy utoljára még a nadrágot is szárogatuunk kellett. — Csak a nép ne volna itt oly nyo- morúlt; de hitvány viskóikon kiviil egyebük sincs mint dohányuk; azzal megkínálnak, ha nem is kér az ember; mert akárhová mennek, mindig van velők egy kis tarisznyával; nem kostökben hordják mint nálunk divat. Csibukjukat sajátságosán akasztják tüszőjükhöz, úgy, hogy 45° szög alatt emelkedik előre, mikor jönnek. Mellette van a tehetségesebbeknek esipövasuk, mert nagy szegénységre mutat, ha valaki kézzel dob parázst pipájába. Szokásosan ülnek a tűz köré, lábaikat maguk alá illesztve s füstölve kegyetlenül, még a legkisebb gyermek is. Még eddig mind gospodnak mondott, pedig sokszor nem volt nálam egy szomorú krajezár sem; mert minden tíz napban vau péuzkiosztás, holott az ember, még a legtakarékosabb is, két nap könnyen elverheti, a mit kap, ha reggelizni, meg vacsorázni is akar; néha ebédelui is, mint még Sla*) A bakák közt az a hír van elterjedve, hogy innen követ ség ment 0 Felségéhez, hogy az ezred az árvíz miatt haza bocsájtassék.