Eger - hetilap, 1878
1878-01-31 / 5. szám
35 tanúságát magasztalólag kiemelé, ez utóbbinak előzményeit, melyek szerintem, emennél fontosabbak, hallgatással mellőzte. Legyen szabad e hiányt, melyet a t. szónok irántami kitűnő jóindulatában felhagyott, pár szóval kipótolnom. Önök tudják, hogy a hevesmegyei törvényszék elhelyezésének kérdése egy időben vitássá válván, abból reánk nézve egy aggodalmas bizonytalanság állott be. Számra sok, befolyásra elég tekintélyes tényezők e kérdést a város hátrányára kívánták eldöntetni. Önök fáradhatatlan buzgóságának azonban siikerült e csapást a várostól elhárítani. A törvényszék itt maradt. De bármily kitűnő volt is önöknek a város jogos érdekeit megtámadó ellentörekvések leküzdésében kifejtett ügyekezetök s kivívott érdemök, van, amit e részben ez érseki háznak is köszönhetünk. Hisz köztudomásúlag ismeretes, hogy azon előnyök legtöbbjei, mondhatnám, legkiválóbbjai. melyek e várost a törvényszék kérdésénél feltűnt uj vetélytársa fölé emelik, ez érseki ház egykori nagynevű lakóinak bőkezűségéből keletkeztek, s még ma is fentartatnak. És ha hallgatással mellőzöm is ama sokféle emberbaráti s tudományos intézeteket, melyek utcáinkat díszítve, Egernek városi jelleget kölcsönöznek ; nem tehetem, hogy rá ne mutassak ama palotára, melyet egyik elődöm. Eszterházy Károly gróf, pazar bőkezűséggel a szomszéd utcában emelt, melynek fejedelmi csarnokaiban ma is a tudományok komoly szava visszhangzik, s melyben e város nem csak tudományos művelődésének leghatalmasabb eszközét szemléli, hanem abban egyszersmind egész jövőjének is egyik főbiztosítékát bírja. Es ha e város a reánk nézve oly fontos kérdésben sűkerrel küzdött, azt sokban Eszterházy grófnak köszönheti. Méltó tehát, uraim, hogy hálával adózzunk azon férfiaknak szintén, kik még poraikban is. nem utolsó tényezői voltak működésünk ezen eredményének, mely felett ma örvendünk, s mely reánk nézve csak azon kötelességek terhét neveli, melyeket az elődök érdeme az utókorra ró. Önök nemes érzelmeinek e kitüntető manifestatiója tehát nem lehet egyéb, mint a hála ama hódolata, melyet ez érseki ház egyken nagynevű lakóinak szellemi alkotásai kivivtak. Fogadják ezért, szent poraik nevében, egyik legérdemetlenebb utódjoktól a legben- söbb köszönetét; s kérem, hitessék el magukkal, hogy ez érseki házban lakik ma is egy férfiú, ki, habár érdemekben messze elődjei mögött áll, egyben azonban versenyez velők, — s ez az: hogy kebelében él egy szív, mely e város jóléte- és boldogságáért melegen dobog, és hogy abban a szeretet oly hatalma honol, melynek semminemű földi hatalom határt nem szabhat. Legyenek meglátja el ismét a döfést, gyorsan jobbra ugrik s a második támadást is ép oly sértetlenül kikerüli, mint az elsőt. Konstantin a feletti haragjában, hogy másodszor is visszaveretett, elkezdett szitkozódni. — Ebben a fickóban tán az ördög! —- ordított úgy, hogy az egész udvar viszhangzott bele. Azután megint visszanyargalt s úgy látszott, el van tökélve a veszélyes harcjátékot addig folytatni, míg az, ha vér árán is, kedve szerint nem végződik. Fontain is megunta azonban a tréfát s szintén határozott. — Ezt a harmadik támadást , — mormogta kedvetlenül — bizony nem fogja negyedik követni, történjék bármi. S szavát tartotta. Konstantin egészen fölhevülve a benső izgalom s szilaj lovaglás miatt, villámgyorsan ugratott most ellenére, ki hirtelen megváltoztatta eddigi védelmi állását; a helyett, hogy kardjának lapjával egyszerűen félrecsapta volna ellenének fegyverét, most élével oly hatalmas csapást mért a dsida nyelére, hogy az ketté vált s hegyes végével oldalt a homokba fúródott. A nagyherceg le volt fegyverezve. Dühösen kapott oldalához kardja után, melyet szerencséjére az étteremben hagyott. A fölhe Ttilés lázas pillanatában okvetlenül levágta volna legyőzőjét. A francia észrevette az orosz szándékát, s vigyázott. Kiszámított ügyességgel kapta meg a ló kantárát, erőteljesen oldalt rántotta az állat nyakát s kardja hegyét fenyegető kifejezéssel irányozta a legyőzött lovag szívének. A tisztek ajkairól a rémület kifejezése hangzott, mert azt hitték, hogy a francia a nagyherceget elárult rósz szándékáért, sértett haragjában, kíméletlenül le fogja szúrni. Konstantin is ilyen formát gondolt, mert arca hirtelen elsápadt. Fontain azonban csakhamar eloszlatta az átalános félelmet, leeresztette kardját s egy lépést téve bátra, tiszteletteljesen hajlott meg a nagyherceg előtt s »•ndá: győződve, hogy e férfiú e város sorsát magáénak tekintvén, minden csapás, mely ezt érhetné, az ö szivét járná át; s minden áldás és boldogság, mely e város polgárainak napjait felderítheti, az ö szivében is örömet fakaszt! Isten áldása legyen önökkel mindenkor!“ Eme, gyakran kitörő, viharos éljenekkel kisért beszéd után, a roppant közönség, a katonai zenekar hangjai mellett, példás rendben vonnlt a Lyceum-térre, honnét csoportonkint szétoszolván, a ritka ünnepély véget ért. Megyei élet. Heves megye közigazgatási bizottságában az egyes küldöttségek következőleg választattak meg: Árva-ügyi fölebezési küldöttség: Fülöp József, Szederkényi Nándor, póttag: Nánássy Ignác; főispán ö mlga által kineveztettek: Babies István, Begovcsevieh Robert; pótt. Csiky Sándor. -- Fegyelmi választmány: Fülöp J. Szederkényi N., Albert Fér. és Kovách Kálmán; póttagok: Nánássy Ign. Csaplaky. — Árvaügyi s gyámpénztári vizsgáló küldöttség, az alispán elnöklete alatt: Fülöp J. Szederkényi N. a főjegyző 8 a kir. főügyész. — Börtönvizsgáló bizottság: az egri kir. tszéknél: az alispán elnöklete alatt: Fülöp J. Szederkényi N. Nánássy I. dr. Albert F. és a megyei főorvos; az egri kir. járásbíróságnál: Fülöp J. a pétervásári kir. járásbíróságnál: Nánássy Ign. a hevesi kir. jbnál: Szentkirályi Ödön; a gyöngyösi és hatvani kir. jbiró- ságoknál: Beökönyi Viktor. A hevesmegyei árvás tszék múlt 1877. évi ügyforgalmi kimutatása szerint: 1876. évről hátralékban maradt 43, — 1877. évben érkezett 8874, Összesen 8917 árvaügyi beadvány. Ezekből 1877. évben elintéztetett 8701, hátralékban maradt 216 ügydarab. Tudva levő dolog, hogy a megyei közigazgatási bizottság rendesen minden hó első hétfőjén szokta a megállapított sorrend szerint nyilvános üléseit tartani; hogy azonban ezen első ülés most egész jan. 24-kig húzódott el, az egyedül annak tulajdonítható, mert a megyei bizottmány első ülésén eszközlött bizottsági tagok választását a belügyministerium megsemmisítvén, az újonnan elrendelt választás 21-én ejtethetett csak meg az ekkor tartott rendkívüli bizottmányi ülésen. Két tag kivételével az első ülésen valamennyi bizottsági tag jelen volt és érdekkel hallgatta különösen a félévi jelentéseket, melyek tárcánként ügyesen összeállítva, és kimerítő képét tárva fél — Most megítélheti Fönséged vájjon kiállottam-e jól a próbát, s képes vagyok-e valamely ezrednél mint vivómester szolgálni? — Igen, lelkemre mondom, hogy képes ön, — viszonzá a herceg örömre ragadtatva a felett, hogy féléimében csalatkozott. — Valóban még ügyesebb vívót soha sem láttam. Eljön-e ön velem Pétervárra? — folytatá, mig az eltört dsidanyelet eldobta s lováról leszállóit. Önnek nálunk szép jövője lesz. — Szerencsémnek fogom tartani, fenséges nagyherceg, — felelt Fontain megörülve az ajánlatnak. — Otthon ajánlani fogom önt a cárnak, — mond Konstantin. Én holnapután elutazom, addig jelentkezzék ön hadsegédemnél. A közben pedig mulasson ön egy kicsit. E szavakkal oda ajándékozta a franciának 100 aranynyal telt erszényét. — Fogadja hálás köszönetemet fenséged. — Na, Isten áldja meg! Tehát holnapután elutazunk, készen legyen. •í* Fontain szerencséje meg volt alapítva. Pétervárba érve, kérvényt irt a cárhoz, hogy alkalmazná öt mint vivómestert a hadseregnél. A kérvényt a nagyhercegnek adta át ajánlás végett. Konstantin a kérvény alá ezt irta: „Ajánlom császári felségednek a kérvényezőt, mert én öt megpróbáltam s meggyőződtem, hogy az állomásra, melyet kér, igen alkalmas és méltó.“ Fontain a Gatsinában állomásozó ulános ezred vivómesterévé neveztetett ki. A nagyhercegnek a város közelében villája volt, hova gyakran kijárt, hogy ott az ügyes mestertől művészi fogásokat tanuljon. Végre a franciának ajándékozta pompásan berendezett mezei lakát, miután annak kapuja fölé a fönt említett dom- bormtivet emeltette a Berlinben folytatott veszélyes barcjáték emlékére. (Schuber L. vázlata nyomán.)
