Eger - hetilap, 1878
1878-08-08 / 32. szám
250 s evvel kapcsolatban Mirabeau-t hozzuk emlékezetbe, ki 1791-ben a franczia nemzeti gyűlésben, a többi között, azt is követelte, hogy azontúl a nemzeti gyűlésbe csak az választathassák meg, kit már azelőtt polgártársainak bizalma a helyi képviselet tagságára meghívott, miből ő — nem alaptalanéi — úgy a helyi képviseletek feléledését, mint a nemzeti gyűlés megszilárdűlását remélte. A magyar ipar a párisi világkiállításon. (Folytatás.) A magyar ipar, ámbár nem versenyezhet a hatalmas nyugati iparos országokkal, örvendetesen tanúskodik arról, hogy nálunk is mindinkább gyökeret kezd verni azon meggyőződés, hogy csak azon oiszág gazdagodhatik meg a jelen korban s lehet erőssé és hatalmassá, melynek kifejlett, virágzó ipara van. Nem lehet kétség, hogy a párisi világtárlaton nem egy szorgalmas iparosunk fogja müszorgalmának gyümölcsét elnyerni, de másrészről bizonyos, hogy lesznek oly különben igen csinos tárgyak is, melyek az ér- demlettuél csekélyebb elismerésben fognak részesülni, vagy úgy lehet, egészen figyelmen kívül fognak hagyatni. De ezen ne ütközzenek meg kiállítóink. Ennek oka a körülményekben rejlik. A franczia és angol „juror“-ok, kik többnyire nagyiparosok és nagy többségben vannak, azt, ki kiállított tárgyait maga készité, nem sokkal becsülik többre, mint az amateur-t, a műkedvelőt; szemükben a kiállító jelentősége a nála foglalkozó munkások számával arányban növekszik; mennél több munkát adhat, mennél jobban fizetheti munkásait, annál nagyobb közgazdászati érdeme. Ez magában véve ugyan elég biztos értékmérője volna a kiállított tárgyaknak, mert ezek legfőbb kellékei, a jóság és az ár által sza- bályoztatik; de eme követelményekkel szemben Magyarország még- csak igen szerénykedve léphet fel; mert eddig — sajnos, de igaz — csak azt mutathatjuk ki ,hogyan', de nem azt is, hogy menynyien' dolgozunk. Azonban a hogyan miatt nem kell szégyenkeznünk ; ez feljogosít bennünket arra, hogy a többi nemzetek iparai között helyet foglaljunk; sőt mi több, ezt már el is foglaltuk. A magyar iparkiállitás általában véve nem kedvezőtlen benyomás! tesz a szemlélőre; kár azonban, hogy a hajlított fa túlságos nagy tért foglal el s igy monoton hatással van az egészre. Ez talán elkerülhető lett volna, ha iparosaink közül sokan nem maradtak volna csupán a bejelentésnél, de a kiállítók sorából sem hiányzanak ; mi nem csekély lehangoltságot okozott úgy a fáradhat- lanúl működő budapesti központi, mint a párisi kiállítási bizottság kebelében. Távolmaradásukat — a mennyiben elhárithatlan akadályok nem léptek közbe gátlólag — menteni nem lehet; mert köny- nyelmüen játszottak oly érdekekkel, melyeket szentül tartaniok kellett volna. Ezen uraknak meg kellett volna gondolniok, hogy a világkiállítás nem vásári bódé. a hol csupán a magán érdekek képviseletéről van szó. Minden kiválóbb termelőnek és iparosnak mintegy kazafiúi kötelessége volt a kiállításra jelentkezni, s ha már egyszer jelentkezett, feltétlen kötelessége lett volna abban részt is venni. S erre nézve ismét követendő példáúl szolgálhatnak nekünk a nyugati nemzetek; igy a nagy Angolországból mindössze két kiállító maradt el. Okúi lehetne ugyan felhozni a világkiállítások-4 T Á R G A. y A műipar. A művészettel rokon, általa táplált s nemesbitett ipar, —- melyről hazánk egyik jelese mondja, hogy egy napon ennek fogjuk köszönhetni, hogy mindnyájan felvilágosodottak s becsületesek leszünk, a nemzeti jólétet és műveltséget előmozdító, erkölcsnemesitö s izlésuevelö hatásánál fogva megérdemli, hogy vele időnként mi is foglalkozzunk s iránta mennél szélesebb körben érdeklődést keltsünk. Ez úttal a müipar átalános ismertetését nyújtjuk olvasóinknak, hogy később annak múltjáról és jelenéről adni szándékolt czikke- inket annál nagyobb haszonnal olvashassák. Ha a művészetet és az ipart egymás mellett említjük, evvel, szabály szerint, egy költészeti és prózai, egy eszményi és gyakorlati tevékenység ellentétét jelezzük. De e két ellentét nem zárja ki egymást, sötinkább egymással elválasztkatlauúl összekötvék. A művészet a kézművességre szorúl és végső elágazásaiban maga is a kézművességbe megy át, ha t. i. nemcsak széptani (aesthetikai), hanem gyakorlati szükségleteknek is szolgál; a kézművesség azonban elfajúl, ha a művészettel összeköttetésben nem marad s nem igazodik széptani elvek után. Innen van, hogy az ipar-, a kézművességgel kapcsolatban a művészetet is szoktuk emlegetni éspedig akkor, ha az ember oly dolgokat, melyek legközelebb gyakorlati szükségleteinek szolgálnak, művészeti elvek szerint állít elő és ekképen az ízlésnek is eleget tesz. Vannak a kézművességnek oly fajai is, melyeknél, miután közönséges szükségletek kielégítésére szolgálnak, a széptani nemesbítést. nem tűrik. Mások megint — habár különféle fokozatokban — művészeti jelentőségre emelkedhetnek. Ezeket a müipar, m ü- tani (technikai) mesterségek vagy művészetek neve alá foglalják. A müipar feladata a hasznost a czélhoz alkalmazott idom és diszités által megnemesbiteni. A müipar ágai igen sokfélék s részint a feldolgozott anyagok részint azon czélok szerint, melyekre szolgálnak, különböznek egymástól. A legtöbb használható állati, növényi és ásványi anyagot a miiipar is kidolgozza s müvei az emberi élet legkülönfélébb szükségleteinek szolgálnak. A müipar sokféle ágait közönségesen négy főcsoportba szokás összefoglalni s ehhez képest megkülönböztetendö: 1. A szövő mesterség (szövészet, takácsság), mely alatt mindennemű fonadékok, szövedékek, hímzések sat. értendők. 2. A mindenféle fajú edényképelö mesterség (keramika, e görög szótól: kerameía, göröncsér-mesterség vagy mti), mely fa-, agyag-, Uveg-és érezböl állítja elő müveit. 3. Az ácsmesterség (tectonika), vagyis a merev, lécz-vagy pálcza-alakú részek összeeresztése-, összekötésének mestersége, a keretek, mindenféle szekrények, támmüvek, állványok sat. képzése. 4. A kömüvesség (stereotomia), vagyis a kőrakás, a nagy térbeli építés mestersége, a valódi emíékszerü technika. A tectonika és stereotomia csak részben vágnak ugyan az építészet körébe, de mindig az építészet (arcbitectura) szabályaihoz alkalmazkodnak és annak szolgálatában állanak. Az edényképlö mesterség legközelebb a szobrászattal rokon, mert, úgy mint ez, az anyagoknak egységes, szilárd idomot kölcsönöz. A szövő mesterségnél a rajz és szin határoz, rájok tehát a festészet alapelvei alkalmazandók. A zenészét- és költészetnek a kézművességben nincsen haso- nosa, de magok könnyen a közönséges mesterség színvonaláig slt- lyedbetnek alá, ha nem magasabb érdekeknek, hanem csak a mu- lattatás közönséges szükségletének szolgálnak. Ez az eset fordul elő pl. a táncz-zene, valamint a regény-és szinmü-irodalom termékeinél, ha művészeti becscsel nem bírnak. A stil, — mely a mtiiparban is nagy szerepet játszik s mely alatt a művészetben a szépség valamely remekműben kifejezésre hozott minta-eszméjét értjük, a mint az bizonyos népnél vagy időben, a különböző müalakokra nézve irányadónak tekintetett, egyrészről az anyag és kidolgozása, másrészről azon czél- és használattól függ, melyre a mti szánva van. — Az idom (forma) úgy az anyag sajátnemüségének, mint a czélnak meg kell felelni, hogy 8tiíszerü legyen. — Minden anyagnak megvannak sajátszerü előnyei, melyek érvényre emelendők, valamint minden czél természetszerűen a tárgy sajátszerü alakítását igényli. Az idomok önkényes fölcserélése s az anyagok utánzása stilellenesek és az igazi Ízlés hijával vannak. A müipar jelleme és felvirágzása az átalános műtörténet korszakaival a legben8öbben függnek össze. A magasabb művészet stílje a kézművességre is ráüti bélyegét; igy a miiiparuái is görög-római, gót-, renaissance- sat. stilt különböztethetünk meg. A müipar az ember legkülönfélébb szükségleteinek szolgál. Föfeladatai közé tartozik, a templom, a ház és az emberi test fölékesitése, felruházása. A müipar az imaházak számára azonfelül, mi az épület fel- diszitése-és felszereléséhez tartozik, még a vallásgyakorlathoz meg- kivántató szerek- és öltözékeket is szolgáltatja. S ezen tekintetben