Eger - hetilap, 1878
1878-01-24 / 4. szám
Most következett Szederkényi Nándor indítványának tárgyalása, melyben a megye közönségét fölhívja: iuíézzeu az ország- gyűléshez kérvényt, melyben a jelenlegi magyar kormány iránti bizalmatlanságnak kifejezést adva, kérje föl a parlamentet, hogy ez a magyar kormányt az Ausztriával kötendő egyesség, s a keleti kérdés ügyében erélyesebb, s a nemzet követelményeinek megfelelő actióra sürgesse. Szederkényi hosszú indokolással támogatta ezen indítványát — mely azonban színtelen és lapos volt. Annál élénkebb volt a Csíky Sándoré, ki támogatta az indítványozót egy leikéből átérzett tüzes beszéddel, mely egészen arcába hajtotta a vért, kivált akkor, midőn egy millió katonánk mellé az orosz elleni hadjárat esetére, még egy millió önkéntest ajánl fel a hazának! Az indítvány ellen szólották Babies István, ki, véleményünk szerint, nem helyesen fogta fel a cáfolatot, mert oly indokok , mint az itt lakó szláv-, és szerb-fajok orosz sympathiái, vagy nyugtalanságai nem lehetnek elegendő érvek a külpolitika megzsibbasztására. Vavrik Béla az indítványt kritizálva, annak egymással összefüggésben nem álló inconsequentiait elemezte .s derítette föl. Végre a főispán szólalt föl, s néhány szava, mely a kormány mostani külügyi politikájának rövid napok alatti teljes megváltoztatását engedé gyanittatni, a legjobb benyomást szülte, — mire indítványozó belenyugodott, hogy indítványából a bizalmatlansági passus kihagyassék, minek következtében erős támadásnak lön kitéve Zalár főjegyző részéröl, ki azonban Óvakodott magáévá tenni az elbuktatott indítványt. Ezzel az e napi ülés egy ünnepélyes jelenetben ért véget. Ugyanis ifj. Dobócky Ignác, Horváth László tiszteletbeli szolgabi- rák, és Jakab Géza tiszteletbeli árvaügyész tették le a hivatalos esküt. Bizottmányi tagok^csupán mintegy 60-an lehettek; miután a szavazók száma csupán 83-at tön ki. A közgyűlés más nap folytatva a kitűzött tárgysorozatot, annak t. olvasóinkra nézve kevésbbé fontos további részleteit minden érdekesebb vita vagy megjegyzés nélkül tárgyalta le. Bortermelőinkhez. Eger város azon t. bortermelőit, kik a f. évben rendezendő párisi vilúgtárlaton kiállítandó boraikkal részt venni kiváuuak, Fíilöp József t. polgártársunk, múlt szombatra, f. hó 19-ére délut. 3 órára a város közháza termébe rövid értekezletre hívta egybe. Dacára annak, hogy az értekezletről, a lapunkban közlött meghíváson kívül, személyes meghívás utján is értesittettek az érdeklettek, ezek közöl az értekezleten igen kevesen , csakis 12-en jelentek meg, holott a kiállítás igényei s egyöntetűsége megkövetelik vala, hogy a t. kiállítók a kiállítási bizottság igényei-, s egyéb körülményeiről részletesen értesüljenek. A megjelentek ez úttal abban állapodtak meg, hogy a kiállítandó borokhoz szükségelt palackokat s egyéb, a kiállításhoz szükséges kellékeket az illetők számára elegendő mennyiségben hozatják meg, hogy eszerint a kiállítás egyönietüségének, s a kiállítók igényeinek elég tétessék. Tudomásunk szerint városunkból a kővetkező bortermelők Ígérkeztek az idei párisi világtárlaton boraikkal résztvenni: Bayer József, Balzó József, Brann Károly, Csíky Sándor, az egri cisterci rendház, Domokos Ferenc, Fekete Károly, Fülöp József, Galambos Fülöp, Galambos Lipóf, GIósz Károly, Gröber Ferenc, Gyubek Lajos, Hubert János, Imre Miklós, az egri irgalmas rendház, Mar- kovicsné sz. Joó Irma, Kánitz Lipót, Kürtby Ferenc, Lieb Károly, Lipkos József, Lipthay Ferene, Matekovics Mór, Miticky János, Pántby Endre, Pók György. Pornbszky Istvánné, Répássy László, az egri servita rend, Ringelhann Imre, Stand Ferenc, Steinhäuser István. Szabó Ignác, Szávics Pál, Tamassy; Flórián, Toronyi Sándor, Vavrik Béla, Weisz Tivadar, Villetz Ágoston, Wolf Károly. A t. kiállítók bővebb tájékozódása céljából szükségesnek tartjuk az érdeklettek figyelmét a következőkre fölhivni: Molnár István, az 1878. évi párisi világtárlat magy. orsz. központi kiállítási bizottságának szakelőadója, az 1878. évi párisi közkiáüitáson résztvevő magyar borki állítókboz a következő figyelmeztető sorokat intézi: Többfelöl hozzám intézett kérdezösködés folytán van szerencsém a következőket hozni a t. borkiállitó közönség szives tudomására : — Derék! — kiáltott fel Konstantin vad örömmel. — Most már rajtam a sor, vigyázzon. A rapirok ismét keresztbe tétettek s a következő pillanatban Fontain két szúrást kapott. — A, kétszer találtam, — ujongott a herceg s egyszersmind újólag ellenének rontott. Azonban mielőtt döfött volna, oly gyorsan, mint villám, négy szúrás érte mellét ellenfele részéről. — Éljen! — kiáltott Konstantin. Lássák uraim, már hét van a kettő ellen. Most már ide nézzenek, én is előbbre haladok. — Tíz a kettő ellen, fenség ! — mond a francia s miután ügyesen kiparirozta az ellene irányzott heves döféseket, egymásután háromszor szúrta meg a nagyherceget. — Most már tisztában vagyunk, császári fenség, — szólt Fontain s tisztelettel eresztette le vivófegyverét. — Jól van, nagyon jól van, — viszonzá Konstantin erötetett mosolylyal. Hanem ez csupa haszontalanság. Mit ér e hitvány vivószer egy lovas katona ellen ? Ugyan tudná-e ön magát egy lovas dsidás ellen védelmezni s ki tudná-e ily könnyen parírozni a lándzsaszúrást? — Igen, fenség, egy jó karddal. — Tehát képes volna ezt megtenni? — Igen fenség, semmi kétségem nincs róla. — Uraim, — fordult az orosz a tisztekhez — tudnának-e nekem hamarosan egy lovat, meg egy dsidát szerezni ? A tisztek zavartan néztek egymásra. Azt gondolták talán, hogy a herceg itt az étteremben akar lóháton harcra kelni a gyalog franciával. Ismerték különc szokásait s ilyesmit könnyen feltehettek róla. Z. . . tábornok most előlépett s véget vetett a tisztek hallgatag zavarának. — Fenség, — monda — az ulánus kaszárnya nem messze van ide, néhány perc alatt gondoskodom lóról és dsidáról. Kard pedig van nálunk elég. — Nagyon jól van, tábornok. Hát a legközelebbi gyakorlótér hol van ? — Itt van az udvaron, az elég tágas arra, hogy rajta három lovas ezred szabadon mozoghasson. — Derék, nagyon derék. — De fenséges urain, — kérdé most a vivómester, kinek a dsidával s karddal való próbatét szeget ütött fejébe. Hátha? . . . — Aha, fél már, — szakitá félbe Konstantin eléglllten dörzsölve kezeit. — Nem félek én, hanem fenségeddel szemben nem szívesen vállalom el ezt a viadalt. Haszontalan vífegyverekkel még csak megjárta, de lándsával és karddal már másként megy. — Ej, |badar beszéd; én ellenkezőleg most is kikövetelem, hogy engem ne kíméljen. Az első próba jól síi került, lássuk most a másodikat. — Amint fenséged parancsolja, — felelt Fontain nyugodtan s zavartalanul, pedig ez a dolog még is igen komolynak tlint fel előtte, mert tudta, hogy az indulatos orosz ellenében életét keilend védelmeznie s oly helyzetbe jöhet, hogy ellenfelét nem kímélheti többé s akkor aztán. . . Ebben a pillanatban megjelent a nagyherceg segédtisztje a terem ablaka előtt, egy pompás tiszti lovat vezetve 8 kezében dsidát tartva. Z. . . tábornok rendeletére kapta mindkettőt az ulánus laktanyán. — Nos hát menjünk, uraim, — kiáltotta a nagyherceg a tiszteknek, mialatt Fontainnek intett, hogy kövesse öt. A nagyherceg kiment az udvarra s követte öt az egész társaság. A laktanya udvara mintegy hat négyszög hold nagysága egyenes homokterület volt. Mikor kiértek, a nagyherceg megszólította hadsegédét s egyszersmind a vivómesterre mutatott: — Lubinski, add oda a mesternek kardodat. — Fenség, az én kardom ki van élesitve, — jegyzé meg a segédtiszt vonakodva. — Annál jobb, csak add oda, az éles fegyverrel több bátorsága lesz. Fontain nyugodtan vette el a kardot, a nélkül, hogy a segédtiszt és herceg iménti megjegyzésére valamit szólna. (Vége köv.)
