Eger - hetilap, 1878

1878-05-02 / 18. szám

142 Uj butorraktár. Van szerencsém a t. c. közönséggel tudatni, hogy butorrak tárunkat megnyitottuk és a t. c. közönségnek mindennemű asztalos, kárpitos és esztergályos munkákkal szolgálhatunk, melyek szilárdsága- és jóságáért kezeskedünk, minthogy készítményeink első kézből szolgáltatnak ki. rendeléseket a legjutányosabb árak mellett elfogadunk. A nagyérdemű közönség becses pártfogását kéri Az egri asztalos társulat. Raktárunk: Széchenyi utca, Simonyi ügyvéd rékpénztár átellenében. Meg­ér házában, az egri taka- ^ (134) 1-2 4* ■M-i 111MMM-M-+-MIH ni i+++ Mimim ihuhhi h Kiadó szobák. Az érseki fürdőben több szoba egyenkint vagy együtt, szükség ese­tében konyha is, a nyári időszakra vagy havonkint kibérelhető. (132) 1—2 Tüdöbajok és sorvadás ellen mint leghatbatősabb szer több mint 5000 orvos és véghetetlen számú meggyógyult betegek által, Hoff János cs. kir. udv. szállítónak harminc ér óta a leg­jobbnak bizonyult maláta készítményei, u. m. maláta- kivonat-egészségi sör, maláta-csokoládé és maláta czu- korbák dicsérettel elárasztatnak és ajánltatnak. Orvosi vélemény. Mindennemű mellbajok és sorvadás gyógyi- tására különös értékkel bír a Hoff-féle maláta-kivonat. Ezzel gyógyítottam meg tüdö-genyedésven szenvedő 32 éves leányomat. A maláta kivonatnak maláta cso­koládéval és maláta czukorkákkal való folytonos hasz­nálata a beteges tüneményeket feltünöleg mérsékli tel­jes gyógyulást eszközöl Dr. Sporer, cs. kir. kormány- tanácsos Abbáziában. Átirat: Nauer, febr. 14. 1877. Házi orvosunk rendeletére kérem egy lábbadozó beteg nő számára küldjön 2 font malátac-okoládét és 1 font maláta czukorkát. Römer, es. távirdatiszt. Szives figyelemre méltatni kérjük a következő ki­tüntetéseket, melyekben e gyártmány részesitetett. Mi­után az ausztriai császár és szász király ö felségeik a es. kir. Hoff János kr. tanácsos urat a valódi maláta gyógytápszer feltalálóját s egyedüli készítőjét újabb kitüntetésekkel szerencséltették: a hessen darmtadti nagyherczeg ö kir. fensége és Hesseu-Alexis tartomány gróf ö kir. fensége szabadalmakkal tüntették ki. Az utóbbi szövege igy hangzik: „Ön maláta-készitményei- nek elismert gyógyerejét tekintetben véve ; felruházom önt a Hesseu-Philippstbal tartománygrófság udvari szál­lítójának címével. Kelt. 1877. A Hoff-féle malátakivonat-egészségi sör betegek és e- gészségeseknek, szalon- és asztali ital a jobbmódú osz­tályok között és kiváló gyógytápszer betegek és üdü­lök számára az orvos és a szenvedők kezében. A világ semmiféle hasougyártmánya nem talált jó ize és gyó­gyító ereje miatt ezéhez hasonló tetszésre. A Hoff-féle töményitett maláta-kivonat tökéletesen meg felel a maláta-kivonat egészségiaör gyógy hatásának utazóknak és olyanoknak ajánlható, kik a sört nem kedvelik. A Hoff-féle malátakivonat csokoládé. Jelességben fe­lülmúl minden más csokoládét; mellbetegeknek kávé helyett ajánlható és h maláta-kivonattal fölváltva hasz­náltabb. A Hoff-féle malátakivonat mellcukorkák rekedségnél kitűnő gyógyszert képeznek. Ha a légzési bántalmak- nái, névszerint a köhögés nagyon erős, akkor e cukor­kák a maláta-kivonat szükséges alkalmazását támo­gatják. A Hoff-féle gyermektáp-maláta liszt hathatós fiatal és szopós gyermekek táplálására és izmaik erősítésére, ha az utóbbiak az anyatejet nem is nélkülöznék. A Hoff-féle egészségi maláta-kávé mindazok számára, kik a csokoládét nem kedvelik, a közönséges kávétól pedig fölizgattatnak az egyedül valódi Hoff János-féle maláta egészségi-kávéban kitűnő, tápdus és olcsó italt találnak’ (A valódi Hoff-féle maláta cukorkák kék papírban vannak.) ÁRAK: Maláta kivonat egészségi sör, egy palack 60 kr. Lá­dával és palaczkokkal 4 pal. 4 frt, 12 pal. 6 frt 60 kr. 28 pal. 16 frt, 58 pal. 32 frt. - 1/2 kilo maláta-csoko­ládé I 2 frt 40 kr. II. 1 frt 60 kr. III. I frt. (Nagyobb mennyiségnél árleengedéssel.) — Myláta bonbon 1 zacs­kó 60 ('/a V8gy 1/4 zacskóval is.) Gyormek tápláló ma­láta-liszt 1 frt. — Concentrált malátakivonat 1 üvegcse 1 frt vagy 60 kr. Egy kész maláta fürdő 80 kr. 2 frton alul semmi sem küldetik. Eladási helyiség (oagyban és kicsinyben) HOFF JÁNftS fiókja: Bprst, kalap-utcza 10. sz. 1-3 (a. 131.) Il-od ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Az egri kir. tvszék mint telekkönyvi hatóság ré­széről közhírré tétetik, miszerint Marktbreit Adolf végrehajtatónak özv. Soldos Sándorné Lipthay Klára végrehajtást szenvedő elleni 16,000frt s járulékai iránti végrehajtási ügyében a végrehajtást szenvedő következő birtokai u. m. : 1) A pusztatenki 2. számú tjkvben A. f 1 rsz. a. felvett 2-ik népsorsz. úrilak, beltelek s a becslési jegyzőkönyvben e-v alatt elősorolt melléképü­letek s tartozmányok mint 8615 frt 80 krra becsült in­gatlan; 2) A pu<zia tenbi 2. sz. tjkvben A f 2. rsz. a. felvett 3 népsorsz. cselédház s hozzátartozandó beltelek mint 850 írtra becsült ingatlan. — 3) A pusztatenki 2. sz. tjkvben A f 3. rsz. a. felvett a gyulai-papszázdülö- ben felvett 17,944 írtra becsült szántó rét és legelőből álló birtok. — 4) A pusztatenki 3. sz. tjkvben A X 1 rsz. a. felvett a belsőségben fekvő 500 írtra becsült szántó. — 5) A pusztatenki 3 sz. tjkvben A 2. rsz. 32. népsorsz. ház, beltelek s a becslési jegyzőkönyvben a—e alatt felsorolt tartozmáuyai mint 2660 írtra becsült in­gatlan. - 6) A p. tenki 3 sz.'tjkvben A f 3 rsz. a. fel vett s*ántó, rét és legelőből álló a Gy ilay-Papszász dű­lőben fekvő a rajta lévő s 210 frt értékben felvett őszi függő terméssel együtt 7297 írtra becsült birtok. — 7) A p. tenki 23. sz. tjkvben A f 53 hisz. a felvett a Gyn- lay-Papszász dűlőben fekvő szántó rét és legelőből álló a rajta található függő őszi termésnek 495 írtra felvett értékével együtt 5736 írtra becsült birtok. — 8) A p. tenki 19. sz. tjkvben A f 24 hrsz. a. a közbirtokosság nevére irt ház s beltelekböl a végr ehajtást szenvedőt il­lető azon rész, mely neki a Lipthay és Kürthyféle bir­tokrészek után jár, — mint 250 frra becsült jutalék. — 9) A puszta szárazböi 13. sz. tjkvben Aj 1 rsz. a. fel­vett özv. Gyulay Pálné szül. Soldos Sarolta holtiglaui özvegyi haszonélvezeti jogával terhelt alsó szárazbön fekvő, szántó, rét és legelőből álló — a rajta találtató őszi függő termésnek 1350 írtra felvett értékével együtt 13965 frt 50 krra becsült birtok — és pedig a puszta tenki birtokok az 1878. évi május hó 22-ik (huszonket­tedikén) d. e. 9 órakor, Erdőtelek község házánál, puszta szárazböi birtokok pedig az 1878. évi május hó 24-én d. e. 9 órakor mint második batáridőben, Átáuy község házánál megtartandó nyilvános árverésen kö­vetkező feltételek alatt eladatni fognak u. m. : l-ször. Kikiáltási ár a fenti becsár; azonban ezen II-ik árve­résen a fent körülirt ingatlanok becsron alulá is elfog­nak adatni. 2-szor. Árverezni kívánók tartoznak az in­gatlanok becsárnak 10°/o készpénzben, vagy ovadék- képes papírban a kiküldött kezéhez letenni. |3-or. A p. tenki 2. 3. 23. és 19. sz. tjkvben foglalt birtok meg- vevöje köteles vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig: az eísö l/-i-kt az árverés jogerőre emelkedésétől számí­tandó 15 nap alatt, a második '/3-át ugyanazon naptól számítandó 6 honaj) alatt, az utolsó ugyanazon­naptól számítandó 9 hónap alatt-, a puszta szárazböi 13. sz. tjkvben foglalt birtok megvevöje pedig köteles e vé­telárt négy egyenlő részben u. m.: ‘/i-it a birói kéznél bentmaradandó bánatpénz betudásával az árverésnek jogerőre emelkedésétől számítandó 6 hő alatt, a második •/«-ét ugyanazon naptól számított év alatt, a harmadik i/4-ét ugyanazon naptól számított l'/zév alatt és az utolsó J/*-ét ugyanazon naptól számított 2 év alat’, minden egyes vételári részlet után az árverés napjától számítandó 6°/o kamatokkal együtt ezen kir. tvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir.adó-, mint birói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épületeket a birtokba lépés napjával tűzkár ellen bizto­sítani. 5-ször Az árverés jogerőre emelkedésekor a pusz- tenki 2. 3. 23. s 19. sz. tjkben foglalt ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől öt illetik. — A puszta szárazböi 13. sz. tjkvben foglalt birtok megvevöje tényleg csak az özvegy Gyu­lay Pálné Soldos Sarolta haszonélvezeti jogának meg­szűntével lépend birtokba. 6-szor. A tulajdonjog beke­belezése valamennyi jelesen a szárazböi birtoknál is csak a vételár és kamatainak teijes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költ­ségek vevőt terhelik. 7-er. A mennyiben vevő az árve­rési feltételek bármelyikének eleget nam tenne, a meg­vett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prt. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költsé­gére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árveres alá bocsátatni, és csupán egy batáridőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Az egri kir. tvszék, mint telekkönyvi hatóság Eger­ben 1878. apr. hó 27-ik napján tartott ülésében. Az egri kir. tszék elnöke (133)1-3 VAVRIK BÉLA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom