Eger - hetilap, 1878

1878-01-01 / 1. szám

XVU. éY-ft>!vam. 1. szám 1878. január 1-én. Előfizetési dij: Egész évre. . 5 írt — kr. Félévre . . . 2 „ 50 „ Negyed évre . I ,, 30 „ Egy hónapra . — 45 „ Egyes gzám . — 12 „ EGER. Politikai s vegyes tartalmi! hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Hirdetésekért minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad: a szerkesztőség (Széchenyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsdvyi Gy. könyvkereskedése Alapítványi uj ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr. Előfizetésre való felhívás. Az újév közeledtével tisztelettel kérjük t. olvasóin­kat előfizetéseik idejekorán való megújítására, nehogy a lap szétküldésében fenakadás történjék. Az előfizetési pénzek — legalkalmasabban posta-utal­vány utján — kiadó hivatalunkba küldendők. Előfizetési föltételek: Egészévre. ... 5 frt — kr. Félévre . . . . 2 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 „ 30 „ Az „Eger“ kiadó hivatala (érs. lyc. nyomda.) Eger, jan. 3. 1878. Hó lepi el a rónákat. Vastag zúz ül a bérceken, és jégkéreg borítja a folyamok csendes tükrét. Mindenütt kihal az élet; min­denfelé a halál fehér leple és hidegsége. Az élet megfa­gyott; meg dermedett. Eddig a biztató remény táplált napról napra bennünket. Hi­tünk tartott fenn; de az ősz lehulló leveleivel ködbe enyészett el reményünk, s hitünk hanyatlásával a kétség dermesztő hidege ál­lott elé, s a hit és remény jéggé készül fagyni az emberi szivek­ben is. Az alig múlt év borongó napjait kétség és reménytelenség közepette kezdtük meg. Sűrű köd ült környöskörül a láthatáron, és a messze keleti távolban sötét fellegek emelkedtek; s ezt látva, a töprengés szorongó aggodalmával telt meg a hazafi szív, esett kétségbe az érett tapasztalás: mert nemzeti fenmaradásunk, s ezredéves politikai életünk közvetett fenyegetését láttuk benne. És a nyomasztó télre következett zordon kikelet csak nö­velte tűnődésünket; s midőn kitörtek a vész, vihar elemei ; —- mi- „ . •• > dön a végeken, közvetlen hazánk határain a szabad népek ’esküdt ellensége, az északi hatalom bérenc zsoldosai, mint nyiltai#; beval­lott szövetségeseink, a szabad testvérnemzet kiirtásával -kezdték ' ásni annak örök temetkezési helyét: azt a sötét mély sirt, mely­ben egy nemzet enyészendik el, — csakis a tehetetlenség dühki- áltásával tiltakozhatánk a nép és nemzetközi jogok eltiprása ellen, s csakis az undor kifejezésével cáfolhatók meg e szövetség soli- doritását. vétlenség volt észlelhető, s ezen látvány nemzeti keservünket csak fokozta, csak fájdalmassabbá tette ! És itt állunk most csüggedten, reménytelenül ez uj év kü­szöbén. Nem várjuk remén ynyel a kikelet kinyiltát, mert a tavasz virága, mely most még a növényzet dermedt rügyeiben szunnyadt, csak uj aggodalmakat, uj borzalmakat hozhat számunkra. Nem várjuk örömmel a nap visszatérő melegét, mert sugarai csak pusz­tító dögvészt növelhetnek közelünkben, melynek öldöklése fölül­múlja tízszeresen egy háború iszonyait. Nem várunk semmi jót. De várjuk azt a nemzet minden jóravaló gyermekétől, hogy a pró- báltatás, csliggedés, és reményvesztett napokon az összetartás, testvéri szeretetet és hazafiság erényeit öltve magára, egygyé ol­vad tetteiben és gondolkodásában. melyeknek egyedüli kitűzött iránya „a h a z a j o b b 1 é t e legyen.“ Boldog iijévet az olvasónak! T. Szeretet- és meiiházak. Maholnap félszázada lesz már, mióta nemzetünk ősi. megiz- mosult aristocratikns viszonyaiba a democratikus eszmék utat tör­tek magoknak,, s a 48/49-iki szabadságharcban diadalukat ünne­pelték Magyarországon. Azóta törvények és állami intézmények által fejlesztve, uj, szabados, és veszélyes eszmék által fensöségre, uralomra erősza­kolva, demagógok üzelmei 'által ,,n é p f ö n s é g g é“ magaszto- sitva, erősödik, terjed és hódit; — de a nemzet szivében nem tud, nem képes valódi, életerős gyökeret verni, mert tenyésztala- jából hiányzik annak legfőbb éltető eleme: a humanismus. Sok viz foly még addig el a Duna-Tiszán, mig Magyaror­szágon a születés, vagyon, pénz, és értelmiség virágzó aristocratiája megfér, megbarátkozik, s amalgamizálódik az igazi demoeratiát képező elemmel: a néppel. Miért? Mert annak niveaujára sülyed- nie, a nemzet vesztére, nem szabad; azt pedig magához emelni vagy nem tudja, vagy nem akarja. De erre nincs is szükség. A democratiának a szó igazi je­lentőségében semmi nemzetnél, állott légyen az a műveltség bár­mily magas fokán, soha sem volt és soha sem is lesz értelme. Az aristocratiával szemben, a democratia soha meg nem szüntethető eleme örökké az marad, ami volt: misera plebs. De a democratikus elveknek nem is az a valódi céljok, hogy az úgynevezett „nép“ uralmát szentesítsék, mi csak a zavarosban halászni szerető, s önérdekeiket és céljaikat a népámitásra alapitó demagógok törekvése; hanem az, hogy a nemzettest az auíocratiát, az önuralmat maga gyakorolja maga fölött, s annak intézésében a nemzettest minden tagjának, minden rétegének, tehát az ugymon- dott „népnek“ is megadja az öt jogosan megillető szerepet, befo­lyást, és jogot. Ez pedig józanul, s a nemzet javára csak úgy eszközölhető, ha a népet e szép és humánus jogainak, hatáskörének kellő és méltó gyakorlatára képessé, fogékonynyá s érelmessé teszszük, s oda fejlesztjük, hogy az a nemzetest organismusának tökéletesebb, mabb részeibe összhangzatosan beleilleszkedhessék. Mert olyan democratia, minövel az úgynevezett „népboldogí- a népet ámítják, az ö értelmükben vett „népfönség“ nemcsak n, de egyszersmind veszélyes agyrém, mely a social-democ­De részvétünk s kiáltó szavunk nyomtalanul enyészett el az iirben; 8 a gyáva népek millióinak szeméből nem a részvét köny- aye hullott azon sírra, mely elnyelendő egy nemzetet, a né, nagy családjának egy tagját; hanem mély és örök gyalázat XIX. század civilizatiójának, csak hideg önzés, és nyomorult

Next

/
Oldalképek
Tartalom