Eger - hetilap, 1877
1877-11-29 / 48. szám
380 szerűnek, annak eltörlését ami viszonyaink valóban nem ajánlják. Hazánkban Szemere Bertalan volt legékesebb szavú ellenzője a halálbüntetésnek, s mint belügyminister 1848-ban mégis kénytelen volt az egész ország területére statáriumot hirdetni ki. — A kép viselöbáz a halálbüntetés föntartására vonatkozó szakaszt megszavazta. A közelebbről egybegyülendő delegatiókna k"— bécsi birek szerint — nehezen fognak nyilvánosan előterjesztetni azon okmányok, melyek a keleti kérdés megvilágítására vonatkoznak. Franciaországban az alkotmányválság s a feszültség a kormány és a parlament közt tetőpontra hágott, s könnyen végzetessé válhatik. A Broglie-kormány lemondásával az elnöktábornok a maga embereiből uj kabinetet nevezett ki. Ez uj kabinet a kamara 24-ki ülésében mutatta be magát, de a republikánusok részéről mindjárt ellenszenvvel találkozott. Ezek a vita folyamában kijelentették, hogy az uj ministerek érdemdús férfiak ugyan ; de azt kérdik: mi keresetök van a köztársaság parlamentjében ? Kijelentették, hogy az uj kormánynyal szóba sem állnak. Mac Mahon elnök helyzete ezáltal valóban nehézzé vált. Vagy el kell bocsátania az uj kabinetet is, vagy — ha a senatus beleegyezik — a parlamentet újból fel kell oszlatnia. De a köztársaságiak kijelentették, hogy a feloszlatást törvénytelennek tartják, — s ha a kormány mégis e vakmerő eszközhöz akarna nyúlni, a sokat szenvedett országot könnyen a forradalom karjaiba döntheti. Mióta az orosz-török harctéren a törökök helyzete, főleg Ázsiában, kedvezőtlenné vált, Anglia Örményországban ismét veszélyeztetve látja tekintélyét és érdekeit, melyeknek megvédésére — mint Beaconsfield —-mondá kész kilépni eddigi semlegességéből. Ezért az angol hadtigyministeriumban, s a fegyvergyárakban lázas tevékenységgel dolgoznak, hogy a közbelépés esetére harckészen legyenek. Csak az a baj, hogy Anglia eme hatalmas kardesörge- tése szájjal, már hónapok óta ijesztget, de a muszka urak, úgy látszik, nem sokat hederiteuek rá. Á harctéren a kedvezőtlen időjárás mindkét részről akadályozza a hadműveleteket. Legújabb hirek szerint azonban Mehetned Ali, mintegy 80 ezerre szaporodott seregével megkezdte a Plevna fölmentésére célzó hadmozdulatokat, s Nevecsics táján szétvert egy orosz lovasezredet, melyből alig maradt egy-kettő hirmou- dónak. Az a hir pedig, hogy Ozmán basa Plevna föladása iránt alkudozik, teljesen alaptalan. Magok az oroszok is azt hiszik, hogy a plevnai török sereg néhány hétig még föntarthatja magát. E miatt az orosz főhadiszálláson uagy az aggodalom, hogy Mehetned Alinak sikerülni fog Pievna fölmentése. Ozmán basa egy újabb támadása azon hirt szülte, hogy a törökök elhagyták Plev- nát, hogy az ostromzáron keresztül utat törjenek magoknak. E hir azonban nem való. A harctér többi pontján csönd uralkodik. Szulejman basa nagy hadtestével, néhány erősebb kémszemle után ismét pihen. Ázsiában pedig Muktár basa védi erélyesen Erzerumot, s újabban érkező számos csapatokkal erősíti hadseregét. A vitéz szerbek csak azután készülnek a háborúban részt venni, ha elébb az oroszok Plevnát beveszik. Hir szerint az orosz cár azt ígérte a disznóhajcsároknak, hogy országuk annyi területtel fog nagyobbodni, amennyit Törökországból elfoglalnak. Egy török hadtest a határszélen készen várja őket. Élénk világot vet semlegességünkre az „E—s“ egy fiumei sürgönyének azon hire, hogy az osztrákmagyar tengerparton közelebbről 2 göröghajó kötött ki, melyek a montenegróiak számára tömérdek hadi szert s 2 hátultöltő ágyút szállítottak. Hirfüzér. * (Hymen.) Zscndovics Endre, egri kir. tszéki biró tegnap f. hó 28-án délut. 5 órakor vezette oltárhoz Mossóczy Gabriella urhölgyet, Mossóczy János, ügyvéd, a szathmári püspöki uradalmak jogigazgatójának kedves és müveit leányát. Az esketési szertartást a boldog vőlegény testvére, Zscndovics József kanonok ö nsga végezte. Tartós boldogság, kisérje a uemes frigyet! * (Hevesmegye közigazgatási bizottsága) jövő hétfőn, dec. 3-án tartja rendes havi ülését, Beöthy Lajos főispán ö mlga elnöklete alatt. * (A tiszafüred-vidéki régészeti egylet) — mint lapunknak Írják — szép virágzásnak indult. Az egylet f. é. april hóban alakult meg 6 évre, 1 frt. tagsági díjjal. Tagjainak száma jelenleg már 170, kik között számosán vannak a szépnemböl is. Az egylet múzeuma ősrégi eszközökben és érmekben több mint 400 darabot bir immár. E múzeumi gyűjtemény részint az egylet költségén cszközlött ásatások, részint ügybarátok adományának eredménye. Az ajándékozott műtárgyak közt kiváló becscsel bírnak amaz arany érmek, melyeket az egylet létrehozásán annyi buzgalom s lelkesedéssel küzdött néh. Borbély Miklós özvegye ajándékozott az egyletnek. Ez érmek: 1 db. Theodosius keletrómai császáré; 2 db. 1. Rákóczy Györgyé (1646 és 1647-ből); 1 db. Barcsay Ákosé; 1 db. Bethlen Gáboré 1628-ból; 2 db. Apaffy Mihályé 1685-böI ; s egy db. confoederatio 1705-ből. Az egylet az adakozó nemeslelkü honleánynak levélben mondott köszönetét az egylet iránt tanúsított érdeklődése s nagybecsű adományáért. * (Az egri keresk. s iparldtelintézet iga-gatótanácsa), a kebelében , néh. Kaan Sándor halála által megürült igazgtanácsosi állomást, az alapszabályok értelmében, f. hó 27-én tartott tanácsülésében, L ö r i n c f y János városi közgyátn, s lapunk egyik szép tehetségű munkatársa megválasztásával töltötte be. * (Gyöngyösről) Írják lapunknak : F. hó 22-én ment végbe ft. Seb ö k László helybeli plébános és újon kinevezett gy.-patai alesperes plebánosi és esperesi tisztjébe igtatásának ünnepélye az ünnepelt férfiú számos barátai s tisztelőinek részvéte mellett. Ez alkalommal az uj esperes urat elődje meleg szavakban üdvözölte a kér. papság nevében. A megható jelenetet a parocbián barátságos lakoma követte, melyet érdekes és gyönyörködtö zene- és énekelö- adás fejezett be. * (Az egri g'ózmalomtulajdonos Schivartz István cég) ismét jó példával megyen előre, midőn a Széchenyi utca felsőrészén a járdának négyszegkövekkel való kiburkolását a gözmalomépület teljes hosszában megkezdette. * (Báltuddsítás.) A heves-szolnok megyei árvák és szegények házát gondozó nöegylet f. hó 24-én tartotta évenként szokásos Katalin táncestélyét, melyet a résztvevő szépek feltűnő nagy száma a táncosok fesztelen kedélyessége, s általában a megjelentek élénk vidorságánál fogva minden tekintetben szépen sikerültnek kell neveznünk. De lehetne-e másról mint sikerről beszélnünk ott, hol Sypos Károlyné, az egylet buzgó elnöknöjének tapintatos és fá- radhatlan kezeit tudjuk működni? A táncmulatság mely a tűzoltó zenekar talpai alá szóló csárdás mellett 8 órakor vette kezdetét s a késő reggel óráiban ért véget, az ó-casino egyszerűen, de azért ízléssel díszített termében egybegyülve látta a tavalyi bálokból igen előnyösen ismert szépeink csaknem mindegyikét nehány uj arc bájos megjelenésével tarkítva, kiket a közszokás e bálon mutatott be először a nagyvilágnak. Maga a táncestély bazáral is volt egybekötve, hol a felszolgálatot Eger szépei annyi ügyesség és megragadó szívességgel teljesiték, miként csupán az első este többet mint 300 frtot sikerült a jótékony cél oltárára egybegyüj- teniök. Egyébként az összes bevétel biztos hallomásunk szerint haladja az 500 frtot. melynek elérésében méltánytalanok volnánk, ha jelentékeny részt nem tulajdonítanánk a rendezők mindenesetre kiterjedő figyelme s fáradbatlan tevékenységének. A négyeseket 50 pár táncolta, kik között láttuk a főváros páratlan esárdás-táncos- néját Danielik Ilonát, Kliegel Pannikát, Hartl Vilma, Tarnay Mariska, Babies Anna, Schier Ilona, Alexy Gábor, Anders Boriska, Radics Melánia, Eötvös Gizella, Subich Mariska, Elek Ilona, Pillér Erzsiké, Gröber Berta, Mistét Cornél, Támár Etel, Remenyik Tercsiké, Horner Irén (Gyöngyösről) Brudermann, Mészáros, Frank, Szuhányi, Kiss, Chalaupek nővéreket, Hubertné, Danilovicsné, Már- tonffyné, Belánszkyné, Szentkirályiné, Horvát Balázsné, Imre Mik- lósné úrhöigyeket. A lankadatlan jó kedv még másnap mintegy 20 párt gyűjtött össze a morzsabálra, kik is eddig még soha sem látott fesztelenség csapongó jókedv mellet igyekeztek felhasználni a 3 óráig tartó mulatság könnyen mólót perceit. * (Nyilatkozat.) Az „Eger“ hetilap 47. számában „Copf“ azaz: aszfalt-e vagy kockakő burkolat? cim alatt egy névtelen cikk jelent meg, melynek lényege tárgyilagosan a képviselő-ülésben vi- tattatván meg, az eredmény ugyanazon lapszámban „a városi ügyek“ rovatában közöltetik. A névtelen cikkben reám vouatkozó részére kivánok tehát önigazolásomra következőkben nyiatkozni. Mindenekelőtt névtelen cikkíró által az hozatik fel, hogy elnöklő polgármester az aszphalt mellett felszólalt „egy hangnak“ másodszor szót nem engett; erre rövid válaszom az, hogy tudom *) *) A t. polgármester ur ismert jelleme, s iigybuzgalmához árnya sem férhetvén a gyanúsításnak, tiltakozunk azon felfogás ellen, mely a kérdéses cikkből városunk egyik közbeestilésben álló elüljárója ellen netalán irányzott gyanusitást, sértést vagy boszantást hajlandó kiolvasni, — miket egyébként e lap szelleme s a szerkesztőség intentioja sem tűrnének meg. Szerk.