Eger - hetilap, 1877
1877-11-29 / 48. szám
378 „állásaikat nem voltak képesek becsületesen betölten i,“ — másrészt ez eljárással a megyebizottság önmagát is megbélyegzi, elismervén, hogy hat év előtt oly egyéneket is beválasztott a megyei tisztikarba, kiket tudatlanságuk vagy megbizbatlanságuk miatt most ki kelle akolbolitania. A megyei administratio, — mint a „N. H.“ idézett cikke is érinti — közelebbről sok uj teherrel s foglalkozással gyarapodott, melyek nemcsak nagyobb személyzeti apparátust, hanem az eddiginél nagyobb qualifieatiot, szakképzettséget is igényelnek. Ma már a megyei tiszti állások kellő betöltésére nem elegendő a becsületességgel párosult jó akarat. Eljött az ideje, hogy a megyéket valóban restauráljuk, sa „tisztujitás“ legyen a szó igazi értelmében: ti s z t-ujitás; azaz : a képtelenség, tehetlen- ség, s a nepotizmus élödi csőcseléke helyeit töltsük be munkaképes, szakképzett erőkkel. Még egy szó, borkivitelünk érdekében. (Vége.) Hogy mindenütt, de főleg városunk borászati kereskedelme anyagi érdekeinkhez képest kellő lendületet nyerjen, óhajtandó: hogy borterme8ztö városkínt mindenütt, és igy városunkban is hová- eiébb borkereskedő társulatok alakíttassanak. Ezek alapszabályai következő elvek szem előtt tartása mellett szerkesztethetök lennének ; például: a) A társaság „Első borkereskedő társaság Egerben“ cim alatt alakulna, kereskedelmileg bejegyeztetné magát és célja: Magyar s főleg egri vörös borokat vásárolni, saját, úgy bizományba vett áruit eladni, a kivitelre alkalmassá tenni és ez által a kiviteli kereskedést előmozdítani. A társulat a bizományba vett és kézi zálogul szolgáló borokra kellő biztosíték mellett kamatra előlegezne is, — és a bor eladása után az illető adósnak beszámolna; ha pedig a bort nem adhatná el, halasztási időt adna, — vagy a kölcsön megtérítését követelné. b) A társaság több évre alakulván, székhelye Eger, ahol, va<§ T Á A leányokhoz. Voltak jámbor szándékaim, Kibontám hymen zászlaját, Lánykák, kerestem értetek A báli termek tánc-zaját. Szemetek sortüze között Bátran megálltam a sarat, Toborzva jártam közietek És nyertem — sok, sok kosarat. . . A meddő harccal felhagyok; Leánykák, isten veletek! Lerakom minden fegyverem. . . . Én egy szép asszonyt szeretek! Mondjátok: hütelen vagyok, Csapodár, gonosz, szívtelen, Mert a játékkal felhagyok. . . . Miért játszottatok velem ? Igaz szerelmet, hü szivet, Rokon-keblet kerestem én, Hogy nálatok ezt fellelem, Kecsegtetett a vak remény. Hiú reménység, kába bit ... . Csalódtam én is bennetek .... Nincs mért szememre hánynotok, Hogy egy szép asszonyt szeretek ! Ti fájdalmat okoztatok, Nyugalmat és örömet ö, A ti mosolytok gyilkoló, Az övé pedig éltető. larnint más alkalmas helyeken pincéket s ezen kivül úgy ott, valamint a birodalom és a külföld nevezetesebb pontjain rakhelyeket tartandana. c) A társaság részvényre alakulván, — a részvényösszeg fele egyszerre beszolgáltatandó jó borban is lefizethető lenne, a hátrale- vöség pedig 10. havi egyenlő részletekben. Ha valaki a részlet- fizetést 3 hó alatt nem teljesítené, az általa már befizetett összeg a társaság javára a tartalékhoz csatoltatik. d) Részvényes minden bel és külföldi lehetne, — a forgatható részvények kamat- és osztalék - szelvényekkel ellátandók. A részvény összege felüli túlfizetésre, vagy az osztalék visz- szaadására senki sem köteleztethetnék. Az elvállalt kötelezettségekért pedig a társulat kezeskednék. e) -A részvényesek részt vesznek a közgyűlésekben, az üzlet kezelésében, a nyeremény-osztalékban, valamint az uj részvények kibocsátása esetében elővételi joggal bírnának ; a közgyűlés a társaság minden ügyében szavazattöbbséggel határoz, s választja az elnököt, két igazgatót és legalább 12 igazgató tanácsi tagot. Közgyűlés rendesen évenkint négyszer tartatnék. Egy 1. részvény egy szavazatot, 15 kettőt, 30 hármat, 60 négyet, 100 ötöt biztosít; ötnél több szavazattal senki sem bírna. f) Az igazgatótanács tagjai tanácsadókra s végrehajtókra oszlanak fel. A tanácsadók hatásköréhez tartoznék egy az erre felfogadott szakértő borász vezetése mellett az egyes bortermesztöket a bortermesztés, készítés és különösen kezelésére kellően kitanítani. A végrehajtók teendője pedig a rendet és utasításokat az egyes termesztőkkel pontosan teljesíttetni. Végre: g) Az évi üzlet-kimutatás minden év december 31-cn befe- jeztetvén, a számvizsgálóknak kiadandó. Magától értetik, hogy az alapszabályok kidolgozásául sokkal bővebb tért kellene elfoglalni, itt csupán tájékozásúl említettük fel a főbb vonások némelyikét. Természetszerűleg városunkban az ilyetén társulat felállításának kezdeményezése nem csekély akadályokkal találkoznék egy részről azért, mert néhány jobb módú bortermelőink annak, ha városunkban a bortermelés átalában kiemelkednék, nem őszintén örülnének, miután igy csak is nekik lévén fi nomabb boraik, az tölök apránkint úgy is elkallódik, még pedig sokszor igen jó haszonnal. Egyes borüzérkedöinknek is kedvez a mostani állapot, mert a vidéki borvevök csak őket. keresik meg levél által, és számtalanszor megesik, hogy ök két árát kapják azon bornak tölök, melyet neTi megvérzétek szivemet, Aztán faképnél hagytatok. . . . Hej! sok álmatlan éjszakám Beszélhetne tirólatok! 0 bekötözte sebeim, Amelyeket ti vertetek .... S még csudálkoztok rajta, hogy Én egy szép asszonyt szeretek! ? Hogy összesúgtok, angyalom, „Botrány!“ rebegi ajkatok. Hogyan ? . . . szeretni bűn talán ? . . . Kell, hogy mosolygjak rajtatok! A hol kigyúl a szerelem Vezérlő fényes csillaga, Ott az üdv ajtaját az ég Mutatja nékünk meg maga, — Mert a szerelemben példát Maguk adnak az istenek: Jupiter megbocsátja, hogy Én egy szép asszonyt szeretek! Erdélyi Béla. Egy laidinand reminiscentiái. kürthy Jenőtől. (Folytatás.) — Volt KöDigsbergnek egy bizonyos Scbubhnt nevű senátora, kit a király valami pénzzavar miatt felköttetett. A régi jó időben gyakran megtörtént ily szerencsétlenség ! A szegény Scbubhntnak volt egy féltueaí képmása. R G A. §£-