Eger - hetilap, 1877
1877-11-22 / 47. szám
XVI. év-folyam. 47. szám. 1877. november 22-én. Előfizetési dij: Egész évre. . 5 írt — sr. Félévre ... 2 „ 50 „ Negyed évre .1 „ 30 „ Egy hónapra . — *•> „ Egyes szám . — 1 ' „ EGER. Hirdetésekért minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmit hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyeeumi nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (Széchenyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsányi Gy. könyvkereskedése Alapítványi uj ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr Még egy szó, borkivitelünkre érdekében Az „Eger“ f. e. 43-ik számában olvastunk egy a borkiviteleinkre vonatkozó cikket, mely D. Rezső úr tollából került Említett cikkíró legfőbb súlyt látszik fektetni a bor mesterséges kezelésére, és átalánosan ajánlja a fontos ckemiai processust a borkereskedelem nagymérvű eredményének előidézésére, mert úgymond Franciaországban a bornak mesterséges és biztos gyártása végett saját gyármühelyek vagy borbázak léteznek. Még azt is teszi hozzá, hogy más bort kedvel az angol, mást a német, mást az orosz és svéd, és így tehát, ha azt akarjuk, hogy borunk kellő kelendőséget nyerhessen, a már nevezett külföldi szomszédaink gusztusához képest mesterséges vegyítés által egyenlítsük borainkat. No hát hiszen ezt úgy átalánosságban véve nem mondhatnék épen, hogy D. Rezső úrnak némely tekintetben nincs igaza; mert bizon van Magyarországban néhány oly vidék, melynek borai silányságuk és gyengeségüknél fogva az ily chemiai operatiokat főlveketik ; de már Tokaj, Villány, illetve Eger. Szegszárd, stb. borai mind minő ségre, mind tartalmokra európai nevezetességüek lévén, azok jó hire csak homályosíttatnék a chemizálási rendszer által. Borkivitelünk pangásának fő oka az, hogy a kezelési rendszer körül igen hanyagok vagyunk, és borainknak piacot teremteni nem tudunk. Mert nem áll az, hogy: „a jóbornak nem kell cégér.“ Mai világban nem a fogyasztó fut a termelő után. hanem a kereskedő. Az ízlés pedig hódol a divatnak, s a legjobb bor is könnyeu úgy járhat a világpiacokon, „mint a napnál is világosabb“ igazság; hogy t. i. minden biróság előtt elvész, ha nincs ügyvéde, aki ezen világosságra reá mutasson. „Csak elcsodálkoztam azon“ mondja az 1862-iki londoni világtárlat egyik juryje, hogy az angol kereskedők általában egyhangúlag a legkeserübb panaszokat ernelék az iránt, hogy a Londonba érkezett magyarországi borok sem jóságra, sem tartósságra nézve meg nern bízhatók, úgy annyira, hogy e miatt jelenleg a magyar és átalában az ausztriai birodalomból érkező borok irányában a legnagyobb ellenszenv uralkodik. Ugyancsak a londoni jury kiemelvén a tiszta, finom, zamatos magyar borok érdemét, megrótta a küldemények jelentékeny részét, mert némelyiknél hiányzott azon tiszta határozott izlet, mely a finom borok megítélésében mérvadó, — másoknál minden érdem mellett oly élesség, — oly vadság mutatkozott, vagy hiányzott a kellő zamat, sőt a kellő átlátszóság is. Már hogy a világkereskedelmi borokhoz kellő talaj és égalj Magyarország számos borvidékein feltalálható, az köztudomású tény. — Hanem a többi kellék, elkezdve az alapítástól, berendezéstől a szüretig, és innen a borok külföldre szállításáig, még sok részben hiányos. Azért kell kifürkészni a bortermelésnél vagy kezelésnél elkövetett mulasztásokat, sőt a hibák forrásait, és mindinkább oda hatni, hogy azon kiváltságos vidékek — mint Eger is, — birtokosai, melyeket borvidékeknek nevezünk, lehetöen használják fel a talaj és égalj sajátságait. Kell az eseteket, körülményeket kijelölni, melyekben, a mesterkélt eljárás is indokolható lehet, de figyelmeztetni a termelőt, hogy ne várjon a mesteri eljárás bármelyikétől sem csodákat; ne várja a cukortól vagy a borlangtól, vagy bármiféle vegytani segédkezéstöl azt, hogy a különben jóra való bornak, valamely kitűnő zamatot „bouquetet“ ád, mert a világ minden vegyésze sem képes a homokkerti borokat, tokaji, egri, és más finom borrá átalakítani. De elvégre is hiában minden gond és ápolás, hiában termelünk, akár 20—30 féle „unicum“-bort kiváltságos vidékeinken, ha nincs aki azokat a világpiacokra bevezesse , bemutassa, stb. — ott eredetiségükért, tisztaságukért felelősséget vállaljon, s azokat ott minden módon megkedveltesse és honosítsa. Ahhoz vannak szokva az angolok és franciák, hogy hozzá sem szólnak társas köreikben oly emberhez, kinek neve, midőn belépett, kikiáltva nem volt. Ott ülhet az közöttük Ítélet napjáig. Rá sem néznek, bármily derék magyar ember legyen. így vagyunk vagy is igy vannak, ők borainkkal is, — tudni akarják nevét, hazáját, s ha vannak érdemeit, sajátságait. Minden egyes ország borai már természetüknél fogva oly bizonyos sajátsággal bírnak, mely által más boroktól különböznek, — kár volna tehát azokat eredetiségükből mesterséges készülékek által kivetkeztetni, mit D. Rezső úr oly híven ajánl: mert úgymond, más bort kedvel az angol, mást a Démet, mást az orosz és svéd. Ép azért tehát, hogy mindegyik másfélét kedvel, — nem kell mind a francia modor szerint apparálni, hanem mi egriek kezeljük jóhiríi borainkat kellően rendezve, akkor a külföldiek megkedvelik borainkat, valamint mi az övéket is fogyasztjuk. „Tessék megnézni a magyarokat saját hazájukban: nem előbbre teszik-e a champagnerí“ a világ mindenféle borának Ezzel töltik poharukat, ha valakit éltetni akarnak. Champagnei bor nélkül nincs úri lakoma, sőt ez az első, csak ez van hirdetve ösz- szejövetelek, társas vendégségek alkalmával. Champagnei üvegekre történik a fogadás a fiatalok közt. A nők nem innának bort „a világ minden kincséért sem“ — de megkóstolják a champag- neit . . . Roppant szembetűnő az, miként országgyűlésünk meg merte riskirozni ama törvénynek hozatalát, melynél fogva, a borok mesterileg készítése meg engedtetett. — E tárgynál is beigazoltatott az, hogy képviselöházunk a törvények gyártásánál legkisebb önállósággal sem bir, — tagjai valóban hasonlítanak oly egy éretlen gyermekhez, ki céltalanúl mindent majmolni szeret, és azon tanulóhoz, ki atyja névnapjára levelet akarván írni, a helyett, hogy saját gondolataiból mentette volna azt, elővette a „Magyar levelező könyvet“ s onnan Ieirta az egészet, az aláirást jelző N. N. betűvel együtt, — de ezzel korántsem jött zavarba, az N. N. betűt kitörölte szépen, és aláirta saját nevét. — Egészen Tnáskép tiinik az fel, — ha az ilyetén törvény oly koronaországban alkalmaztatik, hol szőlőtökének még csak nyoma sincs; és máskép tűnik tel akkor, — ha kérdéses törvény oly országra terjesztetik ki, hol a szőlőtőke-ültetvények elárasztják annak minden részeit, és a szölönedvet oly bőven adják, hogy az belföldileg el nem fogyasztható, amott a bort vásárolni, és emitt pedig árusit- tatni szükséges. Hozzá járul még az is, — hogy honunkban a mesterséges borkészítés — csak visszaélésre szolgáltat alkalmat. Mert igaz ugyan, mióta a gyakorlat beigazolta azt, hogy a bormi- nöségének azon hiányzó része, mely az időjárás és különböző elemi csapás következtén attól elvonatik, — mesterséges készülékekkel is kipótolható: megengedtetett a borok vegytanilag tisztán és egészségre kártékonyán nem ható készülékkel szakértő kezek általi igazítása azon feltétellel azonban, — hogy az illető boráruló az ily bort üvegekbe dugaszolva, ráillesztett következő felirattal „Mesterségesen készített bor“ árulhatja csak, melyet aztán a helybeli rendőrségnek az illető orvossal, egészségi szempontból időközben megvizsgálni kötelessége. — Ámde minálunk ez nem tartatik meg, — mert nálunk a bor mesterséges készítése nagyobb részben értetlen egyének kontár kezeivel pancsoltatik össze. Én nem tudom , de átalában beszélik a városban, hogy az úgynevezett só
